► 1863 – PARIS – 1874: Revolution in der Kunst – Vom Salon zum Impressionismus. Wallraf-Richartz-Museum & Fonda­tion Corboud, Köln. Megtekinthető július 28-ig, a kölni Wienand Verlag 288 oldalas német nyelvű katalógusában 265 színes képpel.

Idén ünnepeljük az impresszionizmus születésének másfél százados évfordulóját. Miközben a párizsi Musée d’Orsay vagy a washingtoni National Gallery magát az 1874-es első tárlatot idézi fel, addig a kölni Wallraf-Richartz-Museum az előzményeket és a következményeket is figyelembe veszi, az 1863-as Visszautasítottak Szalonjától az új stílusirányzat következő nyolc közös évi bemutatkozásáig, ami valóban forradalmi újítást hozott a képzőművészetben, és megnyitotta az utat a további modern izmusok felé.

► Roy Lichtenstein – Zum 100. Geburtstag, Albertina, Bécs – megtekinthető július 14-ig, a müncheni Prestel Verlag 264 oldalas német katalógusával.

A kerek szám körül forog most minden: az ünnepelt művész alapítványa a közelmúltban száz művet adományozott a bécsi Albertinának, amely ugyanannyi alkotásával – festménnyel, grafikával és szoborral – rója le köszönetét a születésnapi centenáriumon, de ezek javát élvonalbeli külföldi társintézményektől vagy magántulajdonból kölcsönözte, hogy minél teljesebb legyen a róla alkotott kép. A német-zsidó származású amerikai mester reprezentatív retrospektívája kezdetétől végéig (1997-ben bekövetkezett haláláig) öleli fel a pop-art egyik alapítójának gazdag életművét, aki frappáns tükröt tartott kortársai elé.

Az egész 2015-ben indult, amikor Roman Gilz (sz. 1970) élvonalbeli erotikus fotósnak e-mailt írt Gordan Nikolić (sz. 1968), akit az ún. „drasztikus művészet” képviselőjeként ismertek: „Csodálom a fotóidat, és szeretném megrongálni őket.” Így lettek a makulátlan aktfelvételek átfestés, roncsolás, karcolás martalékaivá, és barátságuk 2018-tól GOTT&GILZ márkanévvé. A művészduó kollaborálása rombolás helyett kölcsönös kreativitást eredményezett sokféle médiafelületen, és nemcsak önreklámozásnak vált be, hanem erkölcsi-anyagi sikerrel is járt.

Ezzel a címmel fogott össze a Bucerius Kunst Forum Hamburg és a Kunstmuseum Basel, hogy előbb a Hanza-városban, majd Svájcban bemutassák három évszázad (XVI–XVIII. század) harminc női alkotójának másfél száz alkotását. Festők és grafikusok, nyomdai műhelyvezetők és műkiadók, vállalkozók vagy főiskolai oktatók egyaránt előfordulnak a válogatásban, néha egy-egy személy akár többféle minőségben. Körítésként életük társai, szintén művész apák, fivérek, férjek, kollégák szerepelnek összehasonlításként, akik hathatósan támogatták – olykor saját hivatásuk feladásával is – náluk sikeresebbé vált, rendkívül tehetséges családtagjaikat.
 

Már születésétől valóságos világpolgár volt, mert Roberto Matta (1911–2002) spanyol és francia szülők fiaként Santiago de Chilében látta meg a napvilágot. Chile után Mexikóban meg az USA-ban is élt és dolgozott, később Anglia, Spanyolország, Franciaország és Itália lett, olykor váltakozva, máskor ingázásokkal, párhuzamosan választott hazája. Rangos baráti köre is ilyen nemzetközi volt: Le Corbusier, Federico García Lorca, Salvador Dalí, André Breton, Marcel Duchamp, Pablo Picasso, Arshile Gorky, Robert Motherwell, Jackson Pollock, Diego Rivera, és később még folytatjuk ezt a világhírű névsort. Széles ismeretségét barátságos természete mellett az is segítette, hogy gyerekkorától több nyelvet beszélt. Nem volt „magányos farkas” a társasá­gi életben, de művészetében végig saját egyéni útját járta.

Ezzel a címmel mutatják be Bécsben az 1500 körüli periódus és az akkori Augsburg gazdasági és kulturális szerepét. Mindezt a Fuggerek és Wieselek kereskedő- és bankárdinasztiája ga­ran­tálta, hogy mecenatúrájukkal a mű­vészet is emelje házaik és famíliáik fé­nyét. A rendezők 170-nél több műből a késő gótika és a kora reneszánsz for­du­lóján a festők közül id. Hans Holbein (1464 k. –1524) és id. Hans Burg­kmair (1473–1531) életére fókuszáltak, ifj. Hans Hol­bein (1497–1543) és Albrecht Dürer (1471–1528) kapcsolódó munkáival kiegészítve.
​​​​​​

(Tony Cragg – Please touch! Kunstpalast, Düsseldorf, megtekinthető május 26-ig.)

Most a düsseldorfi Kunstpalast főigazgatója és a tárlat kurátora, Felix Krämer javaslatára érdekes kísérlettel élt. Mint a rendezvény címéből is kiderül, nemcsak szabad, hanem egyenesen kívánatos a műveket megtapintani, hogy a néző is átélhesse a klasszikus alapanyagok közül a kő hűvösségét, a fa melegét, az üveg simaságát, az acél keménységét. Ezeknél is szokatlanabb az alkalmazott műanyag, az üvegrost, illetve a kevlár.

(Anna Jermolaewa, Museum der Moderne – Rupertinum, Salzburg. A kiállítás ápr. 1-ig látogatható, a Fotohof Edition kétnyelvű (német–angol) katalógusával, 136 oldalon, 101 képpel.)

(Nasan Tur – Hunted, Berlinische Galerie. Megtekinthető április 1-ig, a dortmundi Kettler Verlag kísérőkatalógusával, szaktanulmányok mellett egy művészinterjúval.)

Regina gyönyörű volt és nevéhez illően királynői tartású. Ahányszor megjelent kitárt ajtónk előtt, csak megállott némán és türelmesen várt, mert tudta, hogy itt nem kell kéregetni, sőt, egyenrangú embernek tekintik. Ellentétben közismerten fukar háztulajdonosnőnkkel, akit egyszer az udvaron, mosás közben megkörnyékezett, de az kerek-perec elzavarta_ – Nem adok semmit, nem látod, hogy vizes a kezem? – Óh, hogy az az én drága Jóistenem száríccsa meg! – hangzott ájtatosan égre emelt szemmel az álságos fohász. A határszéli kisváros peremén, a nádas-mocsaras Kígyós-réti, vályogtéglákból rakott putri-sorból járt be hozzánk rendszeresen a napi betevőért, amit a helybéliek csak oláh cigány telepként emlegettek.

(Herbert Boeckl – Oskar Kokoschka, Eine Rivalität, Albertina Modern, Bécs, megtekinthető március 17-ig.)   

A két híres osztrák expresszionista mester közül Oskar Kokoschka (1886–1980) alig egy évtizeddel volt idősebb, mint Herbert Boeckl (1894–1966), mégis óriásit fordult körülöttük a világ. Előbbinek pályafutása még egy nagyhatalom lüktető székhelyén indult, utóbbi már csak egy világégés utáni csonka Ausztria fővárosában, Klimt és Schiele halála, valamint Kokoschka Drezdába távozása után. Előbbi társadalmilag aktív és impulzív egyéniség volt, míg Boeckl lehetőség szerint távol tartotta magát a politikától, mert nejét és kilenc gyermekét kellett eltartania. Kokoschka a nácik elől előbb Prágába, majd Londonba emigrált – miközben a németek őt „elfajzottnak” nyilvánították, és 417 művét a múzeumokból elkobozták –,1953-tól pedig a Genfi-tó partján, Villeneuve-ben élt, míg Boeckl legfeljebb karintiai szülővárosa, Klagenfurt, az alsó-ausztriai Perchtoldsdorf és végül Bécs között váltogatta lakóhelyét. Mindketten sokat utaztak és számos stílussal ismerkedtek meg, de végig expresszionisták maradtak.

(Haus-Rocker-Co – Atemzonen, Lentos Kunstmuseum, Linz. Megtekinthető február 26-ig, a kölni Verlag der Buchhandlung Walther und Franz König kiadó kétkötetes, kétnyelvű (német/angol) katalógusával, 200 oldalon gazdagon illusztrálva.)

A csoport projektjeit grafikonok, eredeti tervek, kivitelezett tárgyak, fotómontázsok és diavetítések hozzák közelebb a látogatókhoz a nagyteremben. Az alapítás után először Kétszemélyes ballonjukkal léptek a nyilvánosság elé Bécs 7. kerületében, az Apollogasse 7. alatti háznál. Az egyik első emeleti ablakból mozgatható acélszerkezettel áttetsző PVC-fóliából készült léggömböt lógattak ki leeresztett állapotban, majd óránként felfújták, és ilyenkor két személy ülhetett bele, hogy a látványban gyönyörködve borzongjanak is egyben a vállalt veszély miatt. Ez a passzív járókelők körében is izgalmat keltett, és remek reklámnak bizonyult.

(Robert Gabris – This Space is Too Small For Our Bodies, Belvedere, Bécs, február 18-ig. Unikátum a kölni Verlag der Buchhandlung Walther und Franz König minden egyes,160 oldalas német–angol katalógusa 50 képpel, mert nyitható ablakos fedele mellett fehér szalag könyvjelzője a tárlat címével, a művész kézírása nyomán, piros cérnával hímzett.)

Különleges kiállítással várja látogatóit a bécsi Belvedere kortárs részlege ezzel a címmel. Egy többszörösen hátrányos helyzetű (mert szlovákiai roma és transznemű) fiatal bécsi művész – Robert Gabris – 2014 és 2023 közötti munkáival, mert elnyerte az intézmény Art Award díját. A férfitestben női lélekkel Bécsben élő, sokoldalú, szabadfoglalkozású alkotó több nyelven beszél, és így írja verseit is, amelyeket olykor míves rajzai mellé illeszt, de installációkat is készít és performanszokban vesz részt. 2017-ben a budapesti Gallery8-ban volt egyéni tárlata, és tavaly is találkozhattunk vele a One Day We Shall Celebrate Again című, a 7. kasseli Documenta Fifteen – Off Biennale Budapest közös, csoportos seregszemléjén.

(Lyonel Feininger – Retrospektive, Schirn Kunsthalle, Frankfurt-am-Main, megtekinthető február 18-ig, a müncheni Hirmer Verlag német vagy angol katalógusával, 272 oldalon 220 képpel)

Fotói kirakatbábukat, mozdonyokat, épületeket örökítettek meg, így 1921-ben nejével, Júliával közös lakószobáját, a falon Csillagok a város felett képével, 1927-ből műtermében A lőportorony I. festményén dolgozva, miközben felesége őt nézi, aztán amint a dessaui Feininger–Moholy ikerház tetején áll öltönyben (1928), a Die Filmwoche magazint olvasva, háttérben fenyvessel, vagy 1929-ből a kettős mesterlakás behavazott nappali és éjjeli külső látványának ikerfotográfiája. Keményfából faragott és festett játékait 1913-tól készítette A világvégi város összefoglaló néven – barátja, Alfred Kubin A másik oldal (1908) című regényének alapján –, de sorozatgyártását az első világégés meghiúsította.

(A Füson Onur – Retrospektíva kiállítás, Ludwig Museum, Köln, január 28-ig tekinthető meg, a helyi Verlag der Buchhandlung Walther und Franz König német–angol–török katalógusával, 256 oldalon, számtalan képpel.)

(Brâncuși: Román források és egyetemes perspektívák, Temesvári Nemzeti Művészeti Múzeum. A kiállítás 2024. január 28-ig tekinthető meg.)

A világhírű román szobrász, Constantin Brâncuși (1876–1957) nemzetközi tárlatát látta vendégül a helybéli Nemzeti Művészeti Múzeum Román források és univerzális perspektívák címmel. A puszta számadatok is önmagukért beszélnek: a 100-nál több fő műből 22 plasztika, 55 saját kezű fotó, 11 rajz és 2 személyesen készített videó meg egyéb dokumentum várta az érdeklődőket, akik a média híradásai szerint kezdettől hosszú sorokban kígyóztak az utcán.

(Edvard Munch – Zauber des Nordens című kiállítása január 22-ig látható a Berlinische Galerie-ben, a müncheni Hirmer Verlag német és angol katalógusával, 304 oldalon 250 repróval.)

Minden egy kultúrbotránnyal indult. A konzervatív berlini művészek egyesülete (Verein Berliner Künstler) gyanútlanul meghívta egyéni tárlatra 1892-ben az ismeretlen fiatal művészt, ám a tagok és a publikum egy része sokkot kapott az erőteljes kolorittól, a nyers és vázlatos komponálástól. A kiállítást be kellett zárni, mert polarizálta az embereket, de az ún. „Munch-affér” remek reklám lett. Munch letelepedett a Spree partján, ahol 1892 és 1908 között egyre hosszabb ideig dolgozott, amíg 1909-ben végleg visszaköltözött Norvégiába.

(Michelangelo und die Folgen, Albertina, Bécs, megtekinthető 2024. január 14-ig, a müncheni Prestel Verlag 264 oldalas, gazdagon illusztrált német katalógusával.)

Michelangelo a maroknyi művész közé tartozik, akiknek népszerűsége évszázadok óta mindmáig töretlen, és utóhatásuk – követőkön vagy tagadókon át – napjainkig érzékelhető. A bécsi Albertina tárlata 139 művön át mutatja be a meztelen emberi test ábrázolásának változásait a reneszánsz virágkorától a manieristákon, a barokkon és a klasszicizmuson meg a szecesszión át egészen az ideális kánonnal való expresszionista szembefordulásig.