Sokrétű. Leginkább ez a jelző jellemzi Mallár Gabriella grafikai munkásságát. A fiatal grafikus (festő) nem egyenes, sokkal inkább kanyargós és kalandos utakon járja alkotói pályáját. Kalandjai, tekergései a szakma sokszínű világa felé vonzzák. Nem kiírt stílusban, hanem az örömök és bánatok kifejezhető eszközrendszerében mesél magáról, érzelmeiről, vágyairól, hitéről.

Mallár hol gyermekrajz egyszerűségű és fantáziavilágokba illő képeket mutat, vékony vonalhálók keresztezik egymást és válnak egyszerű arcokká, koronákká, kezekké. Máskor tömör fekete linómetszeteken barbár csatákat ábrázol, fájdalmakkal megtöltött foltokkal.

Aztán kígyózó tónusos festői kréta- és tusrajzok következnek, magasba, szakrális magaslatokba röpítve a nézőt.

Játékos, pokolra vivően drámai, ám felmentő derűvel alkotó.

Mallár egyszerre képes Kokoschka vonal expressziójával és Bali-szigeti árnyjátékfigurák drámai tömörségével történeteit képbe fogalmazni. Ilyenek organikus kuszaságú krétarajzai, ilyenek a legjobb magyar sokszorosító grafikákat idéző tájmetszetei vagy illusztrációi. Vonalai, foltjai egyszerre derűsek és bánatosak, mennyből pokolba s onnan felemelve újra az egekbe repítenek.

A kroki mozdulatvázlat, hagyományosan akttanulmányok előtt-mellett alkalmazzák a művészek a pózok kialakításához.

Az életkroki a mindennapok mozdulásait rögzíti, helyszíne lehet lakótér, utca, munkahely. Ilyen életkrokikat Leonardótól Brueghelen át Hokusaiig és Lautrecig számosan rajzoltak s rajzolnak mind a mai napig. Skicc, rögzítés, az élet egy darabkájának rezdülése papírra vetve.

Bükösdi Kálmán a barcelonai Ramblán figyeli és rögzíti az életet. Gördeszkázók és cipekedő turisták, vonzó pózokban kényeskedő, görkoris tinilányok és segway-esek hullámzó tömege e lapokon. Élet, élet, élet. A 2000-es évek derűs oldala, a felszabadultan zúduló új létformák alanyainak röpke gyűjteménye. A Rambla Barcelonában. Felfokozott, déli életörömmix. „A kezdeti révültség, tanácstalan kábultság után a rajz kézenfekvő eszközéhez nyúltam, hogy megragadjam ezt a vitalitást, és némely szeletét rögzítsem ennek a világnak” –  írja Bükösdi rajzai értelmezéséül. Elragadja a sokszínű látvány, a mozgás és mozgalmasság, a típusok, a karakterek. S – mint felkészült rajzoló – a vonal mozgását, a nyomhagyás formáját többre becsüli a tanulmányszerű ábrázolásnál. A torzuló alak formája remekül adja vissza a valóság hirtelen torzulást eredményező váltásait.

A Rambla Barcelonán. Augusztus 17-e óta más megvilágításba került az ottani tömeg, az önfeledt béke. Vajon azok közül, akiket Bükösdi rajzolt, hányan voltak akkor és ott, a merénylet színhelyén?

Jobb mégis, hogy az ÉS hasábjain életkrokik jelenítik meg ezt az ikonikus helyet. Barcelona, Rambla.

(Miklos Gaál és iski Kocsis Tibor ki­ál­lítása a Budapest Galériában szeptember 10-ig látható.)

(Az Enigma című kiállítás a Fúga Építészeti Központ kiállítótermeiben szeptember 3-ig látható.)

Akár a fák kérgének felhólyagzódó lemezkéi, egymásba bonyolódó ágvégződések, akár a levél és az ág. Akár.

De emberek szeretik egymást Gerle Margit rajzain, fából faragott királyfiak és királylányok. Ők kapaszkodnak egymásba, kérges bőrük, szálkás testük fonódik egyik a másikába.

Magritte szürreáliája, Bellmer vonalerotikája és a népi fafaragások finoman egyszerű szexuális utalásai bukkannak elő Gerle Margit növényszerű, mégis emberi élethelyzeteket mutató grafikáin. A vonal- és foltritmus még van Gogh tus-, ecsetrajzait is megidézi, de jól tudják, akik ismerik Gerle Margit munkásságát, őt a faktúrák, a faerezetek, a fából készült szerkezetek elbűvölik. E rajzokon antropomorfizálódnak a fatárgyak, a felületek, lesz belőlük szerelmi tánc, egymásra találás. Kemény kontúrok fogják össze az egymásba olvadó formákat, néhol kis színezés, máshol a felületjátékok pont-vonal ritmusa töri meg a folyamatot, a gomolygást, az áramlást.

 Gerle Margit rejtvényt ad fel, mint egy ördöglakat elemeit kell lefejtenünk, hogy szétválasztva az alaktöredékeket teljes formát-figurát találjunk. Akár.

A képben, a kép alatt, a kép belsejében újabb képek rejtőznek. Tájelemek, kút és lépcső, boltívek, szigetek és tengerek monokróm sziluettjei bújnak meg kékes, rózsaszínes vagy épp okker felületek hátterében. Krajcsovics Éva a téma folyamatos egyszerűsítése és átfestése során rétegekkel teli képeket hoz létre. Tematikája a városképtől Wagner Tristanjáig terjed. Földnyelvek, vérző foltok, egy medence vagy épp egy veduta jelzi az adott tematika legfontosabb jelzőpontjait. A rétegfestés egyben redukció is, az átfestések nyomán az egyes motívumok már lenyomataikban, síkszerűen bukkannak a néző elé. Krajcsovics látszólag nonfiguratív absztrakt munkái alapjában véve rendkívül melankolikus táj- és életképek, melyek rejtőzködő voltuk mellett a tiszta harmónia felé terelik a szemlélőt. A konkrét elem általánossá, a felületek függönnyé, takaróvá válnak, melyek beburkolják, ugyanakkor ki is emelik az alattuk rejtőző tárgyat. A kikristályosodott szín- és formaesszencia lesz a művek végső témája.

 Harmónia és melankólia kettőssége, téma és variáció egyidejű, több rétegben is egynemű megjelenítése, ez Krajcsovics Éva titokzatos képi világának kulcsa.

(Fábián Zoltán, Hajdú László, Jancsik Károly, Melcher Mihály közös  kiállítása a byArt Galériában június 22-ig látható.)

(Tundó Klára, Kovács Tamás és Kovács Mihály Mór kiállítása az Eröművházban június 8-ig látható.)

„A vonal az az eszköz, amellyel az ember felfogja a fény hatásait a tárgyakon, de a természetben, ahol minden telt, nincsenek vonalak, csak formálva lehet rajzolni, vagyis kiragadni a dolgokat környezetükből.” (Balzac: Az ismeretlen remekmű)

Gerlóczy Sári vonalai, ellentétben Balzac festő hősének, Frenhofernek az állításával, nem környezetükből kiragadott formák, nem figurák tér nélkül – mint ahogy a barlangrajzok körvonalba fogalmazott alakjai, állatai sem. Körülöttük a tér – amit mi esetleg nem észlelünk. De Gerlóczy láttatja az emberi alakok, arcok kontúrjai mögött lévő létezést, a teret, az emberi érzések és vágyak miliőjét. Ott van a Nagy Interieur, melyben Gerlóczy Sári szenvedő, szerető, egymást akaró vagy eltaszító szereplői mozognak. Ott van, épp elég csak gondolnunk rá. Nem lényeges, hisz időtlen mindaz, amiről Gerlóczy Sári rajzol. Minden idők emberi gesztusai, a testbeszéd vonallal kifejezhető formái jelennek meg papíron, vásznon.

„A vonal elválaszthatatlan a mozgástól” – írja David Piper, s Gerlóczy műveivel igazolja e tételt.

Ha arcok vonalrendszerét, a finom kontúrokat idézi ott egy-egy grimasz, a mindig változó tekintet, a fejforma karakterológiája tárul fel előttünk. Ha emberek csoportját, páros vagy csoportos jelenetet nézünk, mintha Matisse táncának forgatagába csöppennénk, telve erotikával, egymásra találással a sok alak.

A Nagy Interieur tehát maga a Valóság, mely Gerlóczy mágikus rajzaival válik a teljes Életté.

Siflis András expresszív világa nem csendesült, de mostani ecsetrajzai, tus- és akvarellmunkái egy új képi rendszer ígéretét sejtetik. Felépül egy szinte távol-keleti rajzkultúra idézeteként az ecsettel húzott csorgatott váz, mely mögé – nyilván az előmunkálatok során  – finom felületek kerülnek.  A váz hol darabosabb, hol lágyabb, de egyfajta tériséget is jelez, ugyanakkor az expresszív szerkezet sem változik.

Világmodellek és mikrostruktúrák jelennek meg, drámák és csendek. Siflis mindig a gesztuson keresztül, a megcsinálás módját nem titkolva juttatja el nézőjét a felismeréshez; a kép, grafika folyton leképez, ugyanakkor a képzeletet is szárnyalni engedi. Mivel Siflis műveiben ritkán találunk konkrét formai elemet – bár egy időszakában felbukkantak stencilek, figuramotívumok –, mégis asszociációs módon hol harcban, háborúban, hol békés tájon, nádak közt felsejlő tó partján érezzük magunkat. Hol bozót, hol pázsit.

A finom líra találkozik itt a kemény, markáns tassizmussal. A grafikai és festői elemek a színek érzéki  megjelenésével kapnak új értelmezést. A fekete-fehér rajzok közé egy vöröses vagy barnás folt kerül, a vonalstruktúrák színátmenetekkel válnak hol erősebb, hol halványabb szerkezeti elemmé.

 Az ecset pontos mérőműszer, vonalat, színt, rendszert adagol Siflis András képeihez.

Ha a festészetben szereplő függönyöket, vásznakat, ablaktáblákat kell magunk elé idéznünk, számos példa kínálkozik felsorolásul. Vermeer ablaktáblái, Hammershøi fényben úszó, finom függöny védte ablakkeretei, Andrew Wyeth rebbenő függönyvásznai a vadonbeli ablakokon.

S persze Tornyai hevesen megfestett műteremablakának függönye-kerete ötlik fel előttünk.

 Zoltai Bea érdeklődése az ablakok, függönyök iránt hasonló, s mégis más keletű. Ő ezeknek a fényekben vibráló látványoknak a szürreá­lis geometriáját vizsgálja.

 A Kitekintés című sorozatának masszív formarendjéből, a függönyök hurkáinak plaszticitásából halad a fény által kirajzolt szabad felületek mintázatáig, majd jut el az áttetszőséget mutató (kint és bent egyszeriségét jelző) függöny- és ablakkeret-megoldásig. Képkivágása sohasem interieurszerű, rendkívül korlátozott a kompozíciós tér, nem akar szobabelsőt festeni. A szűk látvány érdekli, s annak homokszerű vagy kékes­szürke színvilága.

 Néha elragadja a barokkos anyagszerűség (Délutáni fények), máskor az áttetszőséget a függöny–fény–külvilág hármasa és annak filteres volta jeleníti meg.

Zoltai Bea érzékenyen és érzékien kezeli választott tárgyát, az ablakok, redőnyök, függönyök fény borította rejtélyes világát.

Edgar Degas szerint a festmény a valóságra nyitott ablak, csak jól kell kitárni az ablakszárnyakat.
Elfogadva a mester tézisét magam egy jó ideje a valóságon túli valóságra, az álmokra koncentrálva nyitogatom a zsalugátert. Nem kizárólag saját álmokat, inkább kollektív révüléseket és személyes víziókat vegyítek képi formává. Mostanság újra felbukkannak a figurák – az álomalakok –, akik nélkül oly üres lenne a képtér és a valóság álomszerű tere.
Álomsorozataim újabb darabjaiba azonban belépett – kép a képben – az ablak kerete. Tehát a valóságba nyitó ablak – azaz a kép – a képben ablakként jelenik meg. Korlátozó, geometrizáló, talán fegyelmező elem. Zömmel fehér kontúr, néha átszíneződik (a valóságos álom beszűrődése a keret képi területére).
Az ablak(keret) megtöri s így új ritmusúvá alakítja a látomásos képmezőt. Kintre és bentire osztja, illuzórikus, perspektívát mutató látszatérré változtat egyes részleteket. Az álomformák gomolygása évszakokká, sírkamrákká vagy éppen vidám műtermi sarokká változik az ablakkeret megjelenésével. Olyanná, mint... s akkor itt lehet behelyettesíteni, asszociálni.
Korábbi munkáimon a víz hömpölygött térből térbe, szobáról szobára. Most álmaim keretek között áramlanak tova. Minden mozog – a keret szilárdan áll.

(Szabó Ádám War games című kiállítása a Paksi Képtárban 2017. január 15-ig tekinthető meg.)

(Forgács Péter és László-Kiss Dezső, illetve Bán Mariann kiállítása a Fúgában december 13-ig látható.)

(A két kiállítás november 6-ig látható a B32 és a  Trezor Galériában.)

(Vásárhelyi Antal Madách-illusztrációi a Galéria IX-ben augusztus  3-ig láthatóak.)

Gaál József: Mersits. Mersits Piroska rajzait bemutató album Gaál József tanulmányával, EX-BB Kiadói Kft., Budapest, 2016. 147 oldal, ármegjelölés nélkül