Ötvenhét lépés
Miótától az anya csak egész ritkán bírja látogatni imádott fáit a kastély ősparkjába, hiányzik neki Elemér, a platán, Iván, a szibériai jegenyefenyő, József, a legnagyobb tölgyfa abból a kevésből, amennyi még él, mer a tölgyeket egyszer csak pusztítani kezdte a rejtélyes betegség, amelyik csak a tölgyfákat támadta, és a főkertész szerint, akit az anya Gábornak hívott, mer tényleg ez volt a neve, Gábor szerint a betegség külföldről jött ide, egyetlen gyógyszer van rája, a szekerce, ezér azokat a pusztuló tölgyeket, amikre má alig nőtt levél, sorba kivágták, az ősparkba meg a díszudvaron is, szétfűrészelték, aztán eltüzelték a kazánba, de venni is lehetett belőlük babába, mi is vettünk, nekem köllött fölhasogatni a babákat a kert végébe a tőkén, a baltával, aminek mindig leröpül a feje, fával fűtöttünk, szénre nekünk nem telt, ez a Gábor vót talán az egyetlen ember, akit az anya szeretett
Három piczi
Istenem… ez még saját magánéletemben sem sikerült soha. Az ifjú hivatásos katonatiszt úgy hiszi, az írók mindenhatóak… aj, de kár, hogy téved. Hozzá hasonlóan szaggatott mondatokra telt csak tőlem, sajnos, ez nem megy, így nem, neki kéne írnia valamit annak a szerelmének, őszintén, szívből, igazán. Csóválta a fejét könnyes szemmel, azért csak próbáljam meg.
Ennyit tudtam kieszelni: Kedves [keresztnév], én írok önnek, valaki más nevében, aki szeretné, ha kapna még egy esélyt – ami oly ritkaság a mi időnkben. Hátha! – és alákanyarítottam a nevem.
Mit nem adnék, ha tudnám, ért-e valamit kétségbeesett közös kísérletünk.
Három piczi
[1.] Mit lehet elmondani egy ceruzával teleírt oldalon? Mindent. Vagy semmit.
Azt például biztosan, hogy én végig kitűnő érdemjegyekkel végeztem a jogi kart (1970—75), anyagi kényszerből. Pedig az isten sem teremtett jogásznak. A színjelesek úgynevezett Népköztársasági ösztöndíjat kaptak, havi ezer forintot. Magamat kellett eltartanom, harmadévtől feleségestül, szükségem volt a pénzre.
Adódtak azért nehéz pillanatok, kemény diónak bizonyuló tárgyak. Semmi elhivatottságot nem éreztem semelyik jogi pályához, de ha félbehagyom az egyetemet, újra behívnak katonának (előfelvettként annak előtte leszolgáltam Kalocsán), ahhoz még kevésbé fűlött a fogam.
Túlélő
Vázolt szeretetéhség belengte (talán tönkre is tette) a magánéletét. Neki soha nem volt elég, amennyi érzelmet kapott, és mindig többre vágyott. Pedig a soknál ritkán van – jut – több. Szeretői kapcsolatokba emiatt bonyolódott. Jóllakatni azonban soha semmi és senki nem tudta. Nem csoda, ha három válást kellett túlélnie, nem sikerült jól, mert ő sem szerette magát eléggé ahhoz, hogy megbocsássa neki hibáit és vétkeit.
A nyugdíjkorhatáron túl már három gyereke élt külföldön, szerencsére azonos országban, de különböző városokban. Rendszeresen látogatta őket, havonta nyolc–tíz napot töltve odakinn, ingázva a helyszínek között. A kis fekete a repülőutak alkalmával átkerült a föladott bőröndbe, hiszen kés, olló, körömreszelő nem vihető a fedélzetre.
És – ó, borzalom! – az egyik utazáson szőrén-szálán eltűnt. Hiába tudakozódott kétségbeesetten, semelyik lakásban nem találták az ott élők. Úgy érezte, mindennek vége, kicsúszott a lába alól a talaj. Meggyászolta a kis feketét, mintha embert vesztett volna el.
A pszichológusának is elsírta bánatát. Az a rokonszenves nő így szólt: Mondja, nem lehetséges, hogy azért történt, mert most nőtt fel végre, már olyan rendezettek a viszonyai, hogy nincs szüksége többé túlélő csomagra, anélkül is megoldja a helyzeteket?
E fölvetéstől elállt a szava. Órája épp letelt, fizetett, s ment. Lehet, gondolta, de most például fáj a fejem… hol az én kis feketém?
Ekkor vette észre az utca túloldalán a gyógyszertárat.
Szép történet
„Senkit sem zárhatunk ki senki múltjának elsajátításából" - írja György Péter az ÉS felkérésére született esszéjében, melyben többek között azt mondja el, hogyan sajátíthatóak ki idegen emlékek. És mintha ennek a fordított irányát akarta volna megadni Vámos Miklós - egy olyan fölkavaró történetet mesél el, ahol a saját múlt(ja) lett másoké. Elhallgatások, kibeszéletlenség, múlni nem akaró, kelet-európai múlt.
