► Arnulf Rainer & Art Brut. A kiállítás 2026. október 4-ig látható az Arnulf Rainer Múzeumban Baden bei Wienben. Számunk képanyagát Arnulf Rainer munkáiból válogattuk.

A múzemshopok a gyengéim. Anélkül is képes vagyok elcsábulni drága vászontáskákra, kitűzőkre, képeslapokra, hogy láttam volna a kiállítást. Nincs ez másképp a Bécstől harminc kilométerre fekvő Baden bei Wienben található Arnulf Rai­ner Múzeumban sem, ahol a pénztár és a gardrób mellett vesztemre egyből a shop fogad, de vásárlás helyett inkább beszkennelem az audioguide-hoz vezető QR-kódot.

Arnulf Rainer, a radikális átfestései révén ismertté vált osztrák képzőművész decemberben halt meg. A róla elnevezett múzeum a művész szülővárosában 2009 óta működik. A Josef­platzon lévő klasszicista épület egykor a császári fürdőváros legszebb fürdőjének, a Frauenbadnak adott otthont, de ne tévesszen meg minket a név, amit valójában a helyén álló, lebontásra ítélt Frau­en­kirchéről kapott. A fürdőt nők és férfiak egyaránt használhatták, és annyira előkelőnek számított, hogy még a császár maga is megfordult benne.

► London Katalin: HINENI. Equibrilyum Könyvkiadó, Budapest, 2025, 148 oldal, 13 900 Ft

A Vizvárdi András által tervezett és Szarka Klára által szerkesztett könyv gyönyörű. Már a borítót is jólesik végigsimítani, kitapintani a süllyesztett betűket. A maga feketeségében eleganciát és letisztultságot sugall, prémiumérzetet kelt; belül pedig 38 „ismerős” néz vissza ránk. Színészek, írók, zenészek, fotográfusok, képzőművészek – olyan nevek, mint Feldmár András, Kulka János, Für Anikó, Dés László, Vámos Miklós. Idősebbek, fiatalok, férfiak, nők, de mind-mind a hazai kulturális élet meghatározó szereplői.

► A Szipál 101 – Fény – Élet – Örökség című kiállítás október 5-ig látható a MODEM-ben.

Kifulladva érkezek meg a MODEM harmadik emeletére a Szipál-életmű-kiállításra, és még az ajtóban megfogadom, hogy legközelebb lifttel jövök. Szerencsére hamar magamhoz térek, egyrészt mert megy a klíma, másrészt a kiállítóteret járva, a fotók és kommentárok között bolyongva jókedv kerít hatalmába. Gyönyörű modellek, egykori sztárok néznek vissza rám a falakról, tökéletes kompozíciókba lehet belemerülni: lágy esésű ruhákba, formák és fények varázslatába, divatfotókba és a sokat emlegetett hármas egység vitathatatlan erejébe. Minden nagyon szép, már-már túl tökéletes, de ki ne érezné jól magát egy ennyire esztétikus környezetben? Más kérdés, hogy ha nem lenne abszolút kidomborítva Szipál Márton személyisége a kiállításon, nem biztos, hogy ilyen sokáig le tudnának kötni az egyébként szemet gyönyörködtető munkái.

► A Phantom Vision című kiállítás június 29-ig látható a Light Art Museumban.

Másodjára megyek a Hold utcai Light Art Museumba, és azt hittem, hogy felkészültem. Gyapjúzokni, sapka, sál, de 20 perc múlva már kezdek ugyanúgy átfagyni, mint első alkalommal. Persze itt-ott vannak hősugárzók, amik mellett melegedhetünk és moroghatunk, hogy a borsos jegyár mellé több komfort is járhatna, de a különböző installációk hamar elfeledtetik a bosszankodást. Gyönyörködés, fázás, szemöldökráncolás: nagyjából ez a három kifejezés jellemzi a látogatást, amit másfél órásra ígértek, de valójában 4-5 órát bőven el lehet tölteni a kiállítótérré avanzsálódott egykori vásárcsarnokban. A 2022-ben magánfinanszírozásból alakult intézmény a fényművészeti alkotásokat hivatott népszerűsíteni, emellett teret kíván biztosítani a digitális művészettel foglalkozó alkotóknak. Interaktív élményekkel, elmélyüléssel, a valóságérzet megváltozásával szólítja meg a vendégeket, és már a Facebookon felvillanó hirdetésekből is látszik, hogy remek szelfik készíthetők a fényinstallációkkal.

► Punchdrunk: Viola’s Room, One Cartridge Place, London, november 3.

Bizonyára sokan találkoztak már az immerzív kifejezéssel a különböző kulturális vagy nem is annyira kulturális programokat böngészve. Ezzel a divatos címkével csalogatnak a múzeumok fényinstallációi, a VR-vidámparkok, a vitatott minőségű Monet-kiállítás a BOK Csarnokban és bizonyos színházi előadások is, mint például a Recirquel IMA című produkciója. Külföldön évek óta óriási felfutása van az élményalapú produkcióknak, Londonban járva gyakorlatilag megúszhatatlan, hogy szem­be­jöj­jön velünk egy „immer­sive experience”-t hirdető plakát. Maga a szó a videójátékok világából érkezett, belemerülést jelent, és teljesen másfajta élményt ígér. Új perspektívát, ahol a befogadó szinte eggyé válik a látottakkal. Hiszen ki ne szeretné hátrahagyni a puszta szemlélő üzemmódot, belelépni egy festménybe, vagy a színház esetében benne lenni a díszletben, aktívan részt venni a történetben?

► Refik Anadol Rumi Dreams című kiállítása szeptember 29-ig látható a MODEM-ben.

A debreceni MODEM kínálatát böngészve általában egyfajta gyermeki lelkesedés fog el: néhány hónappal ezelőtt A szín képe, a kép misztériuma című kiállításról jöttem ki annyira feldobva, hogy mindenkinek csak a monokróm festményekről tudtam beszélni, de hasonló érzésem volt a múzeum nagykorúságát ünneplő Hanyas vagy? című tárlattal is, amely a generációkutatás elméletén keresztül mutatja be az intézmény gyűjteményének igencsak reprezentatív darabjait.

► Szesztay Csanád Shortcuts című kiállítása június 23-ig látható a Massolit Books & Caféban.

A szétgraffitizett falak, a designerboltok és a nem túl drága kocsmák között megbújik egy különleges hangulatú könyvesbolt a pesti zsidónegyedben, a Nagy Diófa utcában. A Massolit Books & Caféban hétköznap délelőtt is nagy a nyüzsgés, főleg külföldiek állnak sorba sütiért vagy kávéért, és nézegetik a kínálatot. Le kell beszélnem magam a jegyzetfüzetekről, képeslapokról (van már otthon elég), az angol nyelvű művészeti albumokról, és arról, hogy összebarátkozzak a vendégkör kutyáival. A Massolit fő profilja az idegen nyelvű antikvár kiadványok, a nehezen fellelhető tudományos és szépirodalmi különlegességek értékesítése, emellett pedig – csakúgy mint a Krakkóban található nagy testvére – otthont ad különböző kulturális eseményeknek. A pesti kultúrkávézóban jelenleg a lengyel képregényművész, Michał Śledziński munkái kaptak helyet, a pult mellől nyíló teremben pedig Szesztay Csanád Shortcuts című fotókiállítását láthatjuk.

(Mika Myllyaho: Káosz, Stúdió K Színház, október 24.)

A Káosz egy trilógia középső darabja a kortárs finn drámaíró-rendező Mika Myllyaho tollából. Nem mai, 2008-ban született, Budapesten és vidéken egyaránt játszották már, a trilógia első része, a Pánik, avagy a férfiak az idegösszeomlás szélén pedig most is fut Újbudán, a B32 Galériában. Míg utóbbiban három férfi kálváriáját kísérhetjük végig, most három barátnő áll a középpontban, akiknek az élete valahol félrecsúszott.

(Peter Shaffer: Equus, József Attila Színház, október 5.)

A lovakat táncosok alakítják, olykor egyetlen nagy lóvá összeállva, máskor egyesével jelenítve meg az állatokat. A bőrükön lévő festék, a mozdulatsorok, az erősödő dobolás, a pogány vallási rítusok már-már elfeledett eksztázisát idézik. Az utolsó jelenetben megelevenedő – szintén a táncosok által mozgatott – hatalmas istenség pedig arra az összetákolt játékparipára hasonlít, amit már a kezdéskor láttunk, és az este során végig fontos kelléke volt a múlt újrajátszásának. A megvakított bálvány hús-vér szereplőkre hullik szét, és az orvostól elhangzik a darab tételmondata: vajon joga van-e meggyógyítani a fiút és elvenni a hitét. Önkéntelenül is eszembe jut, milyen lenne igazi lovakat látni a darabban, de még ugyanabban a pillanatban adok hálát, amiért Pintér Tibor lovas színháza nem kamaradrámákban utazik.

(Tér 12: [Kreón] Antigoné, Stúdió K Színház, április 1.)

Attól függetlenül, hogy egyetértünk egy eszmével, mégiscsak jobb dolog életben maradni, a mártírok pedig – bármilyen magasztos tettet is vittek véghez – lemaradnak az élet kellemes részeiről. A mai nyelvezet becsempészése, a kiszólások, az apró káromkodások hitelessé teszik a szöveget, nem érezzük patetikusnak, sokkal inkább a történet abszurd vonala domborodik ki. Bánki Mihály testesíti meg a Kart, és neki köszönhetjük a darab zenéjét meg a dalszövegeit is, amelyek az este legüdébb pillanatait okozzák. Ironikus átiratai megmutatják az emberi természet legszörnyűbb oldalát, miközben vidáman száguldunk a tragikus végkifejlet felé.

(George Tabori: Mein Kampf, B32 Galéria és Kultúrtér, szeptember 7.)

Tabori szövege rengeteg lehetőséget rejt magában, és csak a rendezésen múlik, mire helyezi a fókuszt. A gegekre, a zsidó viccek kidomborítására, a kis Hitler és Schlomo kapcsolatára, a filozofikus fejtegetésre, a bibliai képekre, vagy megpróbálja egységessé gyúrni a felskiccelt jeleneteket. Szigeti Balázs az utóbbit választotta, és éppen ezért működik a darab. Valahogy minden egyensúlyban van, a szatirikus jelenetek és a zenei betétek is koherens egészet alkotnak, a mélyebb réteg pedig szinte észrevétlenül tör felszínre. Az alapjában nyamvadt Hitlert zseniálisan alakító Kardos Tibor egy-egy fanatikus tekintetétől vagy félmondatától a figura azonnal elveszíti komikus jellegét; onnantól kezdve egyértelmű válik: ennek a fiúnak tényleg az egész világ kell (különösen Új-Zéland), és el is hiszi, hogy az övé lesz.

(Michael Kunze – Sylvester Levay: Mozart!, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 25.)

A Veszprémi Petőfi Színház Mozart!-ja miatt viszont a kíváncsiság felülkerekedett az aggályaimon és kimerészkedtem a szigetre. Michael Kunze és Sylvester Levay musicaljét a bécsi ősbemutató után négy évvel, 2003-ban mutatta be az Operettszínház Kerényi Miklós Gábor rendezésében, ami hamar az akkori éra egyik legnagyobb sikere lett. A Levay–Kunze szerzőpáros viszont szereti felújítani a darabjait, így 2015-ben elkészült a Mozart! újabb változata, amit először szintén Bécsben, a Raimund Theaterben láthatott a közönség. Ez a verzió lett Somogyi Szilárd rendezésének alapja. Kerültek bele új dalok, illetve egyes jelenetek sorrendje felcserélődött, de összességében egy feszesebb és valahogy kerekebb történetet kapunk.

(Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az Ég tartja a Földet. Erzsébet, a szerelem szentje, Erkel Színház, május 7., 15.00)

Szikorában állítólag valamikor a hetvenes években, Türingiát járva született meg a gondolat, hogy a rózsákkal ábrázolt magyar származású királylányról írni kéne valamit, és vissza őt adni a magyaroknak, de csak most vált valóra az elképzelés. A darab alapjául szolgáló, azonos című regényt Zsuffa Tünde, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke írta, aki csavart egyet a Bánk bánból ismert Gertrúd-ábrázoláson.