Minden valószínűség szerint az új korszak nehezített indulása- a járványveszély miatti forgalom csökkenés, kiállítások elmaradása-a Godot életében is változásokat hoz majd. Azonban az elmúlt két évtizedben tapasztalt életerő, aktivitás és ügyes vállalkozói érzék azzal biztat, hogy talpon maradnak, s számíthat rájuk a magyar művészetpártoló közönség. Addig is G, mint Godot.
 

(Szőke Gáspár Rétegek című kiállítása a Karinthy Szalonban látható március 20-ig.)

(Eszik Alajos kiállítása a Vigadó Galériában március 22-ig látható.)

Mindenki, aki egy-egy korszak fertőjét és mocskát, nevetségességét és fennköltségét egyetlen tableau-ban ábrázolni tudja. Jelen esetben Eszik Alajos az összes szereplőt magányos alakként, ugró, táncoló, elbukó, kuporgó és harcoló individuumként hozza elénk (alig található a száznál is több alkotás között néhány többalakos kompozíció). Eszik számára az értelmezési tartomány része az attribútum, azaz a tartozék, labda, bot, balta vagy épp képzelt lény (Leviathan, hal, nyúl, mackó), aki mellékszereplőként erősíti az idézetjellegű kompozíciót.

(Kováts Albert kiállítása a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben március 28‑ig látható.)

Az Übü-képek most valahogy szigorúbb, talán kevésbé ironikus hangulatot árasztanak. A kiállítás plakátján szereplő Übü a koporsóban már nem is tekinthető másnak, mint drámai végkifejletnek, az enyészet apoteózisának. A portrék – és kevéske tájvariáció – leginkább szigorúságukban és kegyetlenségükben idézik a keserves fintort, mely az egykor volt fiatal francia szerző harsány gúnyiratához kapcsolható.

(Király Gábor kiállítása a Godot Galériában 2020. február 1-ig látható.)

kiállítás szociográfiai leletként tárja fel e táj lakóinak mindennapjait, az ólnál, a kertben történt egyszerű eseményeket, a nőket – vagy annak látszó lényeket – és férfiakat – elvadult arcú személyeket. Az anyag és tárgy szerves egységbe olvad, már szinte a durva vászon kerül a kép középpontjába, a ráfestett alakok staffázsokká válnak Király ecsetje alatt.

 (A Horror vacui című kiállítás az Újlipótvárosi Klub-Galériában 2019. december 31-ig látható. A részt vevő alkotók: Kemény György, Kósa János, Kótai Tamás, Köböl Vera, László-Kiss Dezső, Magyar Gábor, Mata Attila, M. Novák András, Ma­yer Berta, Miksa Bálint, Schallinger Dávid, Székely Annamária, Tomasz Piars, T. Horváth Éva, Varga Zsófi, Vasvári László Sándor, Vásárhelyi Antal, Végh András, Wächter Ákos, Zakar István)

A csoportos kiállítások átka épp a sokszínűségben, az anyag-, méret- és formagazdagságban rejlik. Hisz ennyi kisvilágot, irányt egymás mellé rendezni meglehetősen reménytelen feladat. Itt, ezen a tárlaton, a hely szelleme is segítette a kurátort (Kósa Gergő képzőművészt) és a rendezőket. Jól épülnek egymás mellé a dekoratív színes grafikák, a síkplasztikák és erőtejes, domináns festőiségű táblaképek.

(Nagy Márta Újratöltés című kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtérben december 6‑ig látható.)

Nagy Márta a felszámolás, az eltávolodás fázisában alkotja újra a számára kedvelt természeti jelenségeket, jelen esetben a „kertészek rémének” titulált vakond tevékenységének maradandó nyomait. S bár a kiindulás a kertekben garázdálkodó állat, a következmény a természetközeli, anyagszerű megfogalmazás (a maga laza könnyedségével), mégis elmondhatjuk Nagy Márta B32-beli kiállítása konklúziójaként: „Emberi, túlságosan emberi.”

(A kiállítás a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban 2020. február 28-ig látható.)

Szőnyi rézkarcain nem csak a művész – mint a rézkarcgéppel a háttérben megjelenő önarcmáson láthatjuk –, de a hétköznapi,  gyakran szenvedő beteg ember is megjelenik. Utolsó, valószínűleg halála előtti rajzán az arc szinte feloldódik a vonal- és foltkötegekben.

Családtagjairól készített festményei, rajzai szintén érzelmekkel telített művek, bensőséges, lírai üzenetek, jelzések egy otthonos milliő hétköznapjairól.

(A kiállítás a Karinthy Szalonban október 16-ig látható.)

Összességében elmondható, a Karinthy Szalon olyan felsőfokú művészeti képzőintézmény hallgatói munkáiból mutat be válogatást, melyben a szabadon szárnyaló szellem és az azt inspiráló tanár-mester tevékenysége a kreatív, emberi gondolatok irányába halad. Nem művek, hanem műveken keresztül az élet határozza meg ezt az oktatási formát. Ezért jutunk túl mi, nézők az esetleges szakmai nyersességeken, és érezzük át ennek a friss szellemi levegőnek a fuvallatát.