Igekötő vagy tenyészhím
Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 80 oldal, 2500 Ft
Németh Zoltán az emberi idegenségtapasztalatnak egy újabb formáját, változatát alkotta meg az Állati férjben. Az egész emberi nem, ember(i)ség földi létezésben, világrendben betöltött helyére, tevékenységére, szerepére, sőt evolúciós pozíciójára kérdez rá. Csak mondjuk jóval radikálisabban, mint Swift jehui (vagy egyéb állatságok), mert mindezt a másik fajra való vágyként, szerelemként, a nézőpont markáns áthelyezésével jeleníti meg. Az idegenséggel való szembenézés önmegismerés egyben, a más megtapasztalása az identitásképzés (egyik vagy egyetlen?) formája. Itt azonban nem egyszerűen az emberi tapasztalásmód egyénre való hatásáról vagy a gadameri megértésről, a másban való (ön)tükröződésről, az idegen általi identifikációról van szó. A szövegek nem más emberekkel, embercsoportokkal, térben vagy időben távoli kultúrákkal szembesítenek, ütköztetnek, hanem kifejezetten a fajváltás, és ennek kapcsán a mással való fúzió, az utódnemzés gondolata kerül előtérbe.
Tér-kép e táj
Szálinger Balázs: 360°, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016, 77 oldal, 1990 Ft
A sokféle szögbe, irányba szétfutó, többféle témát, hangvételt és eszközkészletet mozgató költemények Szálinger kísérletező kedvét, újító gesztusait is láthatóvá teszik, ugyanakkor a kötet tétje ennél jóval nagyobb, mert nemcsak általában a poétikai erővonalak alakulása izgalmas, hanem a világ feltérképezésének, föl(d)mérésének késztetései, ennek lehetőségei és versbeli (tér-kép)vetületei is.
Így éreztek ők
Szilasi László: Amíg másokkal voltunk. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016, 292 oldal, 3490 Ft
A magyar irodalom jól ismert alakjainak, Babits, Jókai és Bessenyei térben és időben távoli helyzeteinek közös vonása, hogy mindhármukat parkolópályán látjuk, a készülődés, a művészi érlelődés, a nagy „kitörés” előtti időszak belső, tudati munkája közben. (...) Szilasi portréfestése ezúttal egészen finom kelmét eredményez: olyan módon ábrázolja a három élethelyzet belső vívódásait, látszólagos tétlenségét, hogy az mégis magába sűríti e három alkotó pályájának egészét, ezekből az eseménytelen, terméketlen időszakokból érthető lesz a három eltérő karakter és későbbi műveiknek késztetései, lélektani háttere.
Utazás a bédekker mélyére
Halasi Zoltán: Bella Italia. Nászút 1980. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 112 oldal, 1990 Ft
Halasi a tőle már ismert érzékenységgel és lényeglátással közelít az európai kultúrához, nemcsak az 1980-as kortapasztalatokat rögzíti (hidegháború, vasfüggöny, angyaltank stb.), hanem mindez áthallik a jelenbe, ott van mai válságunk minden gyökere: az agresszió, idegengyűlölet, kirekesztés, vallási-felekezeti megosztottság, hatalomért folyó küzdelem hosszú évszázadok óta „fáj a földnek”. A költőnél ez a sok szépség – tehát – most erre való.
„Mi ez a macskacirkusz!?”
Bán Zoltán András: Giccs. Két dráma, néhány próza. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 317 oldal,3490 Ft
Mert miközben azt próbáljuk tetten érni, hogy „Mi-a-giccs-van?” itt, feltűnik, hogy Bán szereplői, elbeszélői mindig karakteres, jól megkonstruált hangon és nézőpontból szólalnak meg, melyek véletlenül sem azonosítandók a szerző (feltételezett) hangjával. Ezek a hangok, megszólalásmódok azonban nagyon hasonlítanak egymásra, és mindenütt uralják a szövegeket, a szövegelést.
Ex libris
Nagy Kata: Inkognitóablak
Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek
Balogh Ádám: Nyers
Hartay Csaba: Fényképavar
Simon kontra Simon
Ketten egy új könyvről - Nagy Gergely: Simon és Simon. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 308 oldal, 3490 Ft
A jelentős magyar múlttal és műfaji transzformációval rendelkező családregénynek egy újabb (pszeudo) változatát alkotta meg Nagy Gergely. Míg megpróbálunk eligazodni a simonferik közt, elég gyorsan fontos és érzékenyen árnyalt kérdések, napjainkat súlyosan érintő problémafelvetések géppuskatüzében találjuk magunkat, mint Simon Ferenc (melyik is?), aki annak reményében feszül a tank oldalára, hogy megússza a ki tudja pontosan honnan érkező golyózáport.
Közegellenállás
Ladik Katalin: A víz emlékezete. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 144 oldal,2500 Ft
Magányos helyvadász a szív
Az ÉS könyve júniusban - Németh Gábor: Egy mormota nyara. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 203 oldal, 3490 Ft
Németh Gábor regényében ez a kettősség látható: egyfelől az európai kultúra féltése, a globális kérdések összetettségének felismerése, a kortárs értelmiségi, a művész ember szorongása, félelme, ami a szerzőt Camus regényének tulajdonképpeni újraírására készteti, a gyilkosság újbóli elkövetésére. Az elbeszélőt pedig némileg még ennél is többre, a történet továbbadásának, az elmondásnak a kötelességére, ami a Neked, a gyermeknek szóló beszédben, a tanításban mutatkozik meg. Másfelől a kimondás, a felelősség terhe azonban elviselhetetlen, némileg tán divatjamúltnak is tűnik, nem bírható ki (ön)irónia és a szöveg szétírásának aktusai nélkül, sem az olyan intellektuális fölényt érzékeltető játékok nélkül, mint amilyen a különböző fiktív és valós intertextusok, a metanarratív elemek alkalmazása, a különböző művészeti ágak, itt elsősorban a film beágyazása.
Megmártózni a létben
Gál Ferenc: Az élet sűrűjében (2004–2010), Palimpszeszt+Prae.hu, Budapest, 2015. 76 oldal, 2500 Ft
A néma isten befalazott nyája
Hevesi Judit: Hálátlanok búcsúja. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 51 oldal,2290 Ft
Ex libris
Jichak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről – Halasi Zoltán: Út az üres éghez
Térey János: Átkelés Budapesten
Szijj Ferenc: Agyag és kátrány – fényleírás
Balaskó Ákos: A gépház üzen
Umnitzerék
Ketten egy új könyvről - Eugen Ruge: A fogyatkozó fény idején. Egy család regénye. Fordította Győri László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. 461 oldal, 3400 Ft
Mandragóra Kft.
Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7., Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. 292 oldal,2900 Ft
„Esik, mint egy skandináv regében”
Miklya Anna: Eső. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012. 256 oldal,2700 Ft