Babiczky Tibor: Szapphó-pa­ra­digma, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 80 oldal, 3500 Ft

A kötet legsikerültebb darabjai a férfi-nő dichotómiát próbálják felülírni a megszólalók nemi identitásának elbizonytalanításával, váltásaival, kiemelve a nyelv, a hang mindkét nem számára adott egyenrangúságát, a bármilyen irányultságú (szerelmi) vágy univerzalitását és természetességét. „Mindet, mit elmondani itt lehetne, / mondani férfi vagy női szavakkal, / nyelvem falta fel, vagy a titkos isten / mondja meséjét.” E kötet erénye mindenképpen az, hogy erre az éppen ismét aktuális gondolatra irányítja a figyelmet, nő és férfi androgün egységére, a női(es) és férfi(as) jelleg képlékeny határaira, s a művészet mindkettőt magába olvasztó, mindkettőnek helyet adó egyetemességére. Ez tán az igazi Szapphó-paradigma.

Ketten egy új könyvről – Schein Gábor: Ó, rinocérosz. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 166 oldal, 3299 Ft

A rinocérosz kettősség Schein Gábor új kötetében. De lehet akár négyszeresség vagy többszörösség is. Az ellentétpárok, feloldhatatlan paradoxonok végigvonulnak a köteten, ahogy a rinocérosz trappol időn és téren át: a művészet, a kultúra, a történelem, az evolúció és az állattan közegein át. A globális és lokális, időtlen és aktuális, emberi és állati, bumfordi és légies együttesen, egymás építésében és rombolásában van jelen ezekben a versekben. Mindezt a rinocérosz hordozza, cipeli, és potyogtatja is ki magából; magába kebelezi, használja és lebontja, mint egy élő szervezet.

Lehetnék bárki. Kortárs és kortalan versek. Válogatta és szerkesztette Péczely Dóra, Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2020, 290 oldal, 3490 Ft

A Lehetnék bárki válogatásában sokkal fontosabbnak tűnik, hogy a pályájuk elején járó maiak (és kortalanok) életre-létre vonatkozó kérdései, életérzése és a kortárs líra új kifejezésmódjai megmutatkozhassanak, akár gyengeségeikkel együtt is, olyan témákban, amelyekhez a mai kamaszok is tudnak kapcsolódni, mint „kikalapálni” a harminc év alattiak Parnasszusának antológiáját. Kérdés – azon túl, hogy ez a törekvés elfogadható –, mennyire lesz füle, érzékenysége az olvasóknak erre az esendőségre, tekintettel a versválogatás másik nem titkolt küldetésére: lelkes versolvasóvá tenni a mai kamaszokat. És igazán nagy élményeket mégiscsak a jó versek adhatnak. Nem mintha a kötetben ne lennének remek darabok. Nagyon is vannak, ám olyanok is, amelyek zseniális indításokat, kiváló sorokat, szakaszokat tartalmaznak, a nagy tehetség ígéretét, ám a vers egészének színvonala ingadozó.

Kabai Csaba: Árnyékboksz
Kemenes Henriette: Odú
Ozsváth Zsuzsa: Előző részek
Székely Örs: ostinato

Ketten egy új könyvről – Szilasi László: Kései házasság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 192 oldal, 3299 Ft

Hiszen a történet nem több, mint egy, a hatvanas években kezdődő és napjainkban lezáródó viszony története, kései elégtétellel, házassági papírokkal, a megözvegyülés szomorúságával, nagy sóhajával. Egy tisztes novellára vagy elbeszélésre elegendő anyag. Regényhez kissé sovány. Ráadásul egy olyan regényhez, amelynek választott elbeszélésmódja, felépítése, távolító gesztusai még a meglévő anyagot, történetet is feltördelik, biztonságosan szárazra, messze helyezik az olvasótól, hiába ugrik fejest az emlékezés medencéjébe a hetvennégy éves főszereplő a regényt keretező uszoda-jelenetben, „hogy a víz felszíne alatti suhanás másodperceiben szaggatottan és szigorúan végiggondolja az életét.”

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 192 oldal, 3299 Ft

Nádasdy Ádám kötete – a Vastagbőrű mimóza műfajából adódóan szubjektív esszéinél is erőteljesebben – nézőpontváltásra késztet. Bizonyára ez lehet a meghatározott fókusz által – női, bántalmazott, roma, holokausztot túlélő stb. – mégiscsak a szegregációra figyelmet irányító tematikus kötetek létjogosultsága. Nádasdy ugyanis nem csinál mást, mint ábrázol: nem kommentál, nem érvel a saját nevében. Szereplői ezáltal egészen közelről szerethetők vagy utálhatók, saját élettörténetük, feltáruló belső világuk, dilemmáik, gyötrelmeik, vágyaik egyedivé, egyszerivé teszik őket, mint minden embert. A távolság, már ami lélek és lélek közt egyáltalán leküzdhető, zsugorodik.

Wirth Imre: Lementem egy üveg borért Hajnóczynak. Scolar Kiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 1495 Ft

Minden költői gesztusán érezhető, hogy tudatában van eljárásai kockázatainak, nem hagyja reflexió nélkül sem saját hangulatainak, lételragadtatottságának, nosztalgiájának „nevetséges”, esendő szentimentalizmusát, sem a magyar verskészlet használatának problematikusságát. A szerző így egy boldog-szomorú, elégikus kisgyerek szürreális, abszurd (lét)helyzeteinek versszövetét hozza létre az öt rövidke ciklusban.

Bruno Vieira Amaral: Ma velem leszel a paradicsomban. Fordította Lukács Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3999 Ft

Vieira Amaral regénye csupán Sebald regényének kistestvére, s bár témaválasztása ígéretes, a mű mégsem sokkal több, mint ügyes, de mégis ügyetlenné sikerült utánzat. Az autofikció jegyeit érhetjük tetten az elbeszélő szerzővel azonosítható alakjában, az életrajzi vonatkozású, Portugália közelmúltját és jelenét referenciálisan ábrázoló műben. Ennek kapcsán nemcsak Sebald látszik át a szövegen, hanem Eco, Le Clézió, García Márquez szövegvilágai is megidézhetőek.

Erdődy Edit: A lélek színpadán. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 266 oldal, 3200 Ft

Éles eszű, szeretetre méltó személyének, szakmai nagyságának – bár ő nyilván tiltakozna most – elismeréseként Angyalosi Gergely, egykori munkatársa, vállalkozott rá, hogy Erdődy Edit hagyatékából egy jelentős válogatást adjon közre. Jelentős terjedelemben és időben, hiszen több mint 30 év távlatát – 1974 és 2006 – fogja át a majdnem harminc írás, amelyek közt tanulmányok, kritikák, de hosszabb terjedelmű pályaképek, pályaszakasz-képek is találhatók, köztük a Szabó Magda költői, írói indulásáról szóló doktori értekezés néhány fejezete is. Jelentős azért is, mert Angyalosi válogatása és koncepciója – a szerző lányának, Szabics Ágnesnek a közreműködésével –, nemcsak a tudományosság tekintetével és szakmai igényével választotta meg a szövegeket, hanem mindeközben mindvégig szem előtt tartotta Erdődy személyiségét, ízlését, kedvelt témáit, területeit, feltételezett elképzeléseit egy ilyen gyűjteménnyel kapcsolatban.

Győrfi Kata: Te alszol mélyebben. Jelenkor, 2019, 56 oldal, 1499 Ft

Győrfi Kata első kötetét a nyelvnek, nyelvtannak az a különös kezelése teszi érdekessé, amely a nyelvet nem mint kifejezési eszközt, problémát tematizálja, hanem a nyelvtani kategóriákat, nyelvi egységeket teszi motívummá, a költő egyfajta különös szintaktikai-szemantikai hasonlat- és metaforarendszert működtet. Az első ciklusban a grammatikai elemek, szófajok a társ fontosságát, kettejük viszonyát próbálják megragadni: „úgy fekszünk egymás mellett, / mint két azonos értelmű szó”, vagy „közel vagy hozzám, / mint az indulatszavak / az egyszerű igékhez: az előbbi üres a másik nélkül, / az utóbbi egyedül erőtlen.” De leginkább a másik helyére, hiányára és az ebből fakadó magányra, ürességre vonatkoznak, mint a kontextus nélküli egyedülálló mondatok: „ha te sem vagy körülöttem, / mint egy mondat, mást jelentek.”

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan ló­gok itt. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 64 oldal, 1999 Ft

Az életét, hátralévő lehetőségeit, érzéseit szemlélő alak őszintesége, önmagával szembeni könyörtelensége a versek többségét jellemzi. A költő a gyengeség, a körülményekhez, másokhoz való alkalmazkodás, a beilleszkedési vágy, az érzelmeknek, társnak való kiszolgáltatottság, az egyedülléttel, a létbe vetettség magányával való szembesülés kínjait, gyötrelmeit például a meztelenség motívumában (Önként és dalolva, Nagy előny a meztelenség) tárja ki. A mindenféle szégyenérzet, bűntudat megvallása közben önmaga kitakarásával, lecsupaszításával kaphat hangsúlyt a test ábrázolása vagy a ruhadarabok poézise. Ez utóbbiak a szégyen elfedésének kopottas rongyai, s ehhez kapcsolódhatnak Nádasdy költészetének korábbról is ismert bűnbánó, „istenes”, istennel szelíden perlekedő sorai, versei. S bár mindez az esendőség összességében szerethető, átérezhető, az önmarcangolás, saját maga lekicsinylése, önmaga öntetszelgő hiúságának megvallása helyenként mégis túlcsordul, mint egy fürdőhabbal teli kád. Az önanalízis, a közlésvágy óriási, és a szerző még ennek is tudatában van, hiszen az önmagát bohócként (is) identifikáló megszólaló mondja ki: „Nem kell mindent szétfecsegni.”

Az ÉS könyve júliusban – Schein Gábor: Megleszünk itt. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 230 oldal, 3699 Ft

A regény az emberi kapcsolatok válságát, a társas magányt, az egymáshoz közelálló emberek közti kommunikáció képtelenségét is bemutatja. A nővérével élő, majd őt ápoló, temető Kiefer csak a nő halála után tud változtatni életén, ekkor ismer rá, óvatosan, bizonytalanul saját vágyaira, igényeire. Ágnes és Zoltán házassága és kapcsolata pedig rendkívül ismerős: az egymástól elhidegülő, sőt iszonyodó, egymást folyamatosan, „szándékosan” félreértő házastársak egyre nagyobb boldogtalansággal menekülnek saját belső világukba, vágyaikba, álmaikba vagy téveszméikbe.

A Megleszünk itt, ahogy rezignált címe is jelzi, azért összességében mégsem csak az emberi élet teljes reménytelenségét és értelmetlenségét sugallja. A Kiefer vágyait, érzéseit és érzékeit felkeltő Ágnes cipőinek kopogása végighallik a műben: érzéki szépsége a női princípium ősi alakját (lásd buja szeméremszőrzet), a femme fatale és a hűséges feleség képzeteit egyesíti. Teste nemcsak férjét „őrjíti meg” az eltávolodás ellenére is, hanem Kiefer férfivágyait, érzékeit és társra való igényét is felkelti. S bár Ágnessel való viszonya szintén elbizonytalanított jelzéseket kap a képzelődés-valóság kettősségében, a harmadik zárlat – Életváltozat: fekete pillantásaiddal – mégis az élet, a társ igenlése mellett szól, finoman visszavéve a romantikus szerelmi fellobbanás és esetleg a giccses végkifejlet lehetőségét.

Bódi Péter: Engedetlenek. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 202 oldal, 3500 Ft

Összességében nem teljesen világos, hogy a szerző pontosan mi végre mutatja be a gennyládák társadalmi laboratóriumát. „Mindössze” sarkítva ábrázolja korunk hitványságát, társadalmi problémáit, ami a sodró lendület ellenére sem tűnt túl érdekfeszítőnek számomra. Vagy ennél tovább lépve, a polgári engedetlenséget, az ellenszegülést, a radikális eszközök – Alinsky 12 pontjának – bevetését „hirdeti”. Tehát váljunk magunk is sorozatgyilkossá, ahogy a Hetedik című filmben történt? Ám ez esetben arra is figyelni kell, nehogy a hetedik te magad légy!

Izsó Zita: Éjszakai földet érés. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 88 oldal, 1495 Ft

A versek a bűn, bűntudat, részvét, szeretet és az emberi szenvedés, nyomorúság (ön)pusztítás kapcsán a teodícea kérdéseit vetik fel, az emberiség jelenében zajló háborúkat, mészárlásokat, száműzött sorsokat a bibliai idők vándorlásainak, üldözéseinek, a krisztusi passiónak a képeivel szélesítik általános, lesújtó léttapasztalattá. Izsó Zita költészete gondolatiságában, kérdésfeltevéseiben nem jár messze Pilinszky és Borbély Szilárd lírájának mélyrétegeitől. A versek megszólalói sok esetben az ima teherbíróságát, működőképességét is „tesztelik”, az istenhez szólás lehetőségeit keresve faggatják a süket eget, vagy a földre tekintve az ártatlanok, a meg sem született vagy éppen „torzszülött” csecsemők áldozatvállalásáról, „megelőlegezett” passiójáról szólnak.

Juhász Tibor: Salgó blues
Bán Zsófia: Lehet lélegezni!
Szvoren Edina: Verseim
Molnár T. Eszter: A számozottak

Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 96 oldal, 2500 Ft

Az utolsó, a kötetnek is címet adó ciklus talán a legegységesebb és legsűrítettebb. A rövid versek bálnasóhajokként zúgnak fel mintegy összegezve a korábbiakban felvetett témákat, viszonyokat. Ahogy a vízbe beúszó ember visszatekint a part örökre tovatűnő látványára: „tudni lehetett, hogy ezt, így, ezt a képet / most látom utoljára, és nem is lehet majd többet visszajönni hozzá.”

Időzve a versekkel azért sorra tárulnak fel a kötet erényei, szépségei és gondolati, érzelmi áramlatai.

Az ÉS könyve januárban – Radnóti Sándor: A süketnéma isten és más bírálatok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 421 oldal, 4999 Ft

Az én olvasatomban az erős kezdés jelen esetben a „nagyágyúk” bevetését jelenti, az olyan kikerülhetetlen és jelentős életművel rendelkező alkotók szerepeltetését, akiket Radnóti bizonyára a kortárs magyar irodalom sarokköveiként helyez le. Esterházy utolsó regényéről, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változatról írtak jelentőségét nemcsak az mutatja, hogy a bírálat címe az egész kötet élére kívánkozott, hanem jelezheti annak a komplexitásnak, a kérdésfeltevések fajsúlyának és az ezekre adott poétikai megoldásoknak körét, ami kiemelkedő műalkotásokkal szemben támasztható, de legalábbis a szépirodalom létének, működésének értelmet ad. Továbbá, hogy az életművek színvonalbeli egyenetlensége ellenére is a nagyívű pályák reprezentálhatják, hogy az újítás, a szerzői tétek változtatása és emelése az irodalom hajtóereje. Esterházy Péter, Bodor Ádám, Nádas Péter és érdekes módon – talán nemzedéki alapon – Kornis Mihály került egy társaságba mint a huszadik század „egészének” nagy látnokai, akik mindezt az ismeretet, tudást egyéni fiktív világgá és (próza)nyelvvé tudták formálni.

Simon Bettina: Strand
Németh Bálint: A hangyák élete
Szeles Judit: Szextáns
Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés

José Saramagónak több műve is kapcsolódik az utazás tematikájához; a szerző változatos módon használja fel az ősi toposzt, elegendő a leszakadt ibériai félsziget Atlanti-óceánon való sodródására vagy Káin bibliai tér- és időbeli bolyongására gondolni. A most kiemelt két regényben is fontos és egymáshoz hasonló szerepet tölt be az út és az utazás, noha az életmű távoli, szinte két végpontjának darabjai. Az 1982-es A kolostor regénye az áttörést és az elismerést hozta meg a szerző számára, Az elefánt vándorútja 2008‑ból pedig az életmű lezárása körüli könnyed jutalomjátéknak tűnik. Ám e két művet nemcsak az utazás motívuma, témája köti össze, hanem számos más vonás is, még ha a közös szempontok különböző, olykor ellentétes végkicsengésekhez érkeznek is.

Mindkét regény Portugália történelmének egy-egy valós epizódjához tér vissza a csoda és a szélsőséges extremitások kiélesítésével, melyeknek ábrázolásához a szerző a kizárólag rá jellemző posztmodern-barokk elbeszélésmódot, valamint a mindehhez nélkülözhetetlen iróniát mozgósítja. Ám a múltra a jelen felől erősen reflektáló regények túlfeszítik a történelmi regény műfaji kereteit, mindkettő úgynevezett áltörténelmi regény, történeti témájú metafikció, a posztmodern történelemkritika szubverzív eszközeivel mutatnak rá Portugália múltjának elhibázott pillanataira, olyan történelmi alakokra, eseményekre, korszakokra, akik és amelyek a portugál mentalitást, akár az ország XX. századi jelenét is negatív módon befolyásolták. Mindkét mű középpontjában a hatalom működésének széles panorámája és a hatalmi reprezentáció túlzásba vitt formáinak, külsőségeinek ábrázolása áll.