Mécs Anna

A sarokban egy mondatot találok. Apró mondat, halkan mondhatták. Leporolom, évtizedek óta a sarokban gubbaszthat. Az nem úgy volt. Ki mondhatta ilyen halkan? Anyósom teát tölt. Folyamatosan beszél, nehéz meghallani a lényeget. Amikor először jöttem el ide, még a férjem barátnőjeként, feltűnt, hogy a lakás tele van tömve mondatokkal. Az ajtóban szinte kiömlöttek rám a lakásból a mondatok. Persze gangos bérházak esetén a legtöbb lakásban a kamra legfelső polca is tele van, de anyósomnál máshogy volt tele. Friss mondatok voltak, harminc-negyvenéves mondatok. Az utóbbi évtizedekben beszélték tele a lakást, beszélte tele anyósom. Persze az utóbbi években, amióta a férjem és a bátyjai nem laknak itt, alig teltek a szekrények.

Tovább

A kiadóvezető nem ismer meg. Ahogy közeledem hozzá, egyre biztosabb vagyok benne. Zárt szájjal azért odaköszönök neki, ’napot, mormogja vissza, de az arcán értetlenség. Önkéntelenül megrázom a fejemet, és továbbmegyek. Beülök inkább egy beszélgetésre, az sokkal védettebb, mint ezek a folyosói találkozások. Véletlenszerűen összetalálkozunk, könyvborítón és impresszumban szereplő megelevenedett nevek, kontextus nélkül. Élőben mondjuk még nem sokszor beszéltünk. De elég sokat levelezünk. És képen már biztosan látott. Lehet, az e-mailes aláírásomba is kellene fotót tenni.

Tovább

Vannak, akik még nem olvasták a könyvet – ezzel a méggel akarják jelezni, hogy tudatában vannak annak, hogy ez egy súlyos hiányosság, amit mihamarabb orvosolni szándékoznak. Habár a könyvvel kapcsolatban akár több száz oldalnyi kritikát, interjút, kommentet és molyos visszajelzést olvastak, a könyvből pársoros idézeteken kívül még semmit nem láttak. Ennek ellenére, vagy éppen ezért hevesen kifejtik előzetes felvetéseiket és aggodalmaikat, esetleg a könyv már megelőlegezett erényeit. Ezek az ismerőseim addig húzzák a könyv elolvasását, amíg lehetséges. Szeretik késleltetni az élményt, élvezik ezt az előzetes, izgatott, feltételezésekkel teli időszakot.

Tovább

Tovább

„Apám vadász volt. Bólint. A tárgyakat egymás mellé teszi, párhuzamosan, mintha bűnügyi bizonyítékok lennének. Kézkrém, Virginia Woolf-könyv, bicska, mandalamintás apró neszesszer, benne gyógyszerek: Algopyrin, Rennie, Xanax, Prozac. Megtalálja a kulcscsomómat, megrázza. Hatalmas kulcscsomó. Egyesével felmutatja a kulcsokat, és int a kezével, hogy mondjam, melyik mit nyit. Az albérlet kulcsai; munkahelyi kulcsok: tanszéki bejárat, a szobám bejárata, a laboratórium bejárata; az anyukám házának kulcsai: kertkapu bejárata, a fészer bejárata; még van pár kulcs a csomón, de elunja. Előveszi a pénztárcámat, kicipzározza. Megnézi az irataimat. Könyvtári olvasójegy, személyi okmányok, törzsvásárlói kártyák drogériákba, ruhaboltokba, áruházláncokba, könyvesboltokba, pecsétgyűjtők kávézókba. Rendetlenség, nem tudom, mikor vettem elő ezeket utoljára. Már a telefonomon használom a legtöbb hűségprogramot. Az emberről a legtöbbet a telefonján lévő applikációk árulják el. Te hetvennyolcas vagy? Bólintok. A Tinderen negyvenet írtam.”

Tovább

Megjön a férjem. Puszit adok neki, azalatt nem eszem a vacsorámat, nem olvasom a feliratot, és nem látom, mi történik. Mesél a napjáról. Nem hallom, mit mond, kiveszem a fülest az egyik fülemből. A munkahelyen felmondott az egyik kollégája. A sorozatban bemutatja a nő az új barátját a családjának. Hogyhogy?, kérdezem, mialatt olvasom a feliratot, de nem eszem a vacsorát, és nem nézem a képet. Az új barát és a nő apja hátramennek az állatokhoz, és levágnak egy csirkét. Miközben ezt látom, beteszek a számba egy falatot a vacsorámból. Szerencsére nem beszélnek, az új barát nem tud norvégul, az apa nem tud angolul. Mérgező munkahelyi atmoszféra, ezt írta a körlevélben, amit mindenkinek kiküldött. Komolyan?, kérdezem, és a férjemre nézek, a villa megáll a kezemben. Csak a férjemet nézem, a sorozatot és a vacsorát nem nézem.

Tovább

De az írás helyett lehetnék a munkahelyemen és kereshetnék pénzt, tehát a kieső keresetem is a novella költsége: óránként háromezer-ötszáz forint. Vagy mialatt írom a novellát, a gyerekeimre babysitter vigyáz: óránként négyezer forint. Mégis teljes állást vállalok a munkahelyemen, hogy tudjam fizetni a novellaírás költségeit. Így viszont este vagy hétvégén vagy munkaszüneti napon írom a novellát. A barátom vagy a férjem vagy a gyerekeim hiányolnak engem. A csajom, a feleségem, anya mindig a gép előtt ül, és nem velünk van. Egy idő után ez a kapcsolatunk rovására megy. Én is feszültebb leszek, mert vagy dolgozom, vagy írok, vagy a gyerekekkel törődöm. Pszichológushoz kell mennem, párterápiára kell mennünk, családterápiára kell mennünk, a gyerekeket kell pszichológushoz vinni: alkalmanként tizenöt-harmincötezer forint. Nem bírom a stresszt, írni akarok, de írás közben is azon gyötrődöm, hogy ha most nem írnék, hanem a gyerekeimmel lennék, akkor nem kellene ennyi pénzt fizetni a babysitternek és a pszichológusnak.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024