Mélyi József

► A Cigánybűnözők kiállítás július 15-ig látható a Bura Károly Galériában.

Volt egyszer két művész, mindkettő nagyon radikális, bevállalós. Egy művésztelepen találkoztak először, és összedugták a fejüket, milyen művet is csinálhatnának ketten. Arra jutottak, hogy olyan munka lenne a legjobb, amit egyikük sem merne elkészíteni. El is készítették ketten, nagy botrány lett belőle; a létrejött művet nem hiszem, hogy még egyszer valaki bemutatja. A Bura Galériában most két teljesen más művész szövetkezett össze; radikálisak és bevállalósak, és el is nevezték magukat Cigánybűnözők Művészcsoportnak. A kiállításukon nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valahogy ők is összebeszélhettek előtte: csak olyan művet hoznak létre, amit senki más nem merne bemutatni sehol másutt. Nem lett botrány belőle.

Tovább

Chilf Mária műveiben tíz évvel ezelőtt tűnt fel talán először az általa fotórajznak nevezett technika, amelyet azóta folyamatosan és egyre sűrűbben alkalmaz. Az akvarell és a fotó kombinációjáról van szó, ami különös módon jeleníti meg az időt: a festett felület vagy jel és a sokszor a családi archívumból származó, kivágott fénykép segítségével a múlt és a jelen rétegei kerülnek egymásra vagy egymás mellé, így indítják el az emlékezés folyamát. A fotórajzokban mindig is volt valami melankolikus.
​​​​​​

Tovább

Nem egyszerű megtalálni a nézői fókuszt Csonka Veronika kiállításán, pedig minden egyes mű és minden jel koncentrált munka eredménye. Adott egyrészt az organikus forma, amely valamennyi alkotás középpontjában áll, a legváltozatosabb alakokban. Körülötte ott a geometrikus rajzos keret, vagy az objektek esetében a csillogó fém tartószerkezet. Egy további külső héjon pedig a tudományos ismeretterjesztő intézmények jelrendszeréből építkező piktogramok, illetve egyéb képszéli számok és betűk.
 

Tovább

Tovább

Tovább

Columbo és a pocakos rendőr figurájához nemcsak az egyre homályosabb múlt, de az állandóan táguló jelen érzete is hozzátartozik. A mai huszonévesek többségét (nem is beszélve a náluk fiatalabbakról) nem igazán érdekli, hogy a két rendőrfigurát évtizedek vagy évszázadok választják-e el egymástól, hogy kitalált alakokról van-e szó, vagy esetleg összefügghetnek-e valós történelmi helyzetekkel. A zsánerszobrok ezt a múlt, jövő és valóság nélküli világunkat tükrözik, pontosabban mi tükröztetjük magunkat bennük. Ebbe a sorba illeszkedik most majd Gábor Zsazsa figurája is.

Tovább

A nagykövetség 2023-ra vonatkozó terveiben 25 temetkezési hely restaurálása szerepelt, s ebből – ha jól számoltam a Twitter-oldalukon – tizenegyet ünnepélyesen fel is avattak; legutóbb a XVIII. kerületben, előtte Sárszentmihályon, Sárbogárdon, illetve Nagybajomban. A probléma nem az egykor itt elesett katonák emlékezetének megőrzésével függ össze, sokkal inkább a jelenlegi politikai-történelmi helyzettel (az Oroszország által indított háborúval), illetve a felújítás és a megújítás fogalmainak kétértelműségével.

Tovább

(A Kereső című kiállítás január 7-ig látható a Trafó Galériában.)

Nem véletlen, hogy az alkotók a kiállítás címében sem többes számot használnak. Hogy A Kereső is kétnézetű, az elsősorban az angol fordításból derül ki, amelyben a Seeker (a searcherrel szemben) magában foglalja a törekvést, a vágyat is. A Kereső valójában nem is egyetlen személy, hanem inkább egy típus vagy egy fogalom; ehhez kulcsot a harmadik videó ad, amelyben egy lomtalanításon kereső-kutató alak jelenik meg, egy katonai ruhák darabjaiból összevarrt hatalmas kabátban.

Tovább

(A Jakovits József New York-i képeit bemutató Teremtés című kiállítás november 12-ig látható a Műcsarnokban.)

A „zsidó érzékenység” következetes kutatással, gyakorlással, elmélyüléssel párosult; Jakovits munkáiban három héber betűt és három színt emelt ki, közülük is mindenekelőtt a héber ábécé első betűjét, az Alefet, a Kezdet szimbólumát, a lét és a lélek jelét. Ebből kiindulva építette fel új képi világát, amit a Kabbala tanulmányozásával támasztott alá. A misztikus tartalommal felruházott betűkből és a látszólag poposan plakatív színes felületekből összetett formák, stilizált, ősi arcok rajzolódnak ki, több helyen megjelenik a bikaszarv szimbóluma, s úgy tűnik, mintha mindezeket nem gondos munkával szerkesztette volna össze a magát „álkabbalistának” nevező művész, hanem az egyik a másikból nőne ki.

Tovább

Tovább

(Igor és Ivan Buharov Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták című kiállítása október 29-ig látható a Kassák Múzeumban.)

Tovább

(A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj kiállítása július 2-ig látható a Kiscelli Múzeumban.)

A Leopold Bloom-díj mindig is egy tükör volt, amelynek létezése tizenkét évvel ezelőtt még természetesnek tűnt. Mára a kortárs képzőművészeti intézményrendszerünkben már semmi sem természetes; minden, ami valaha annak számított – egy nagynevű külföldi kurátor látogatása vagy egy magyar alkotó részvétele egy nevesebb biennálén –, ma már különlegesség. Néhány évtized múlva pedig nyilván erre a mostani kiállításra is ugyanolyan csodálkozással tekintenek majd vissza a jövőbeli magyarok, mint arra a történelmi tényre, hogy csapból folyt a tiszta víz.

Tovább

(A Súlypontok című kiállítás június 25-ig látható a Műcsarnokban.)

A mesterségbeli tudás megjelenésén és a szobrászati illúziók kiaknázásán túl nehéz egyetlen szálra felfűzni a hat alkotó műveit – az alcím, amely „a megjelenítés határai” fordulatot tartalmazza, inkább elmossa a körvonalakat. Ha mégis csoportosítani kellene őket, akkor kézenfekvő lenne az egyik irányban a gyógyítás, elfordulva pedig az embermegjelenítés címszavát alkalmazni. Most mégis inkább a léptékben jelölném ki a választóvonalat.

Tovább

(Gosztola Kitti és Uwe Bressnik Räsonanz című kiállítása április 6-ig látható az Osztrák Kulturális Fórumban.)

Nem tudom, lehetne-e igazolni azt a feltételezést, hogy a kortárs műalkotásokat és kiállításokat az elmúlt évtizedek során egyre inkább a borús, homályos vagy sötét jövő felől értelmezzük (korántsem függetlenül a sötétedő jövőtől). Hiába itt is az ironikus megközelítés, a játékok a jelekkel, formákkal, anyagokkal, az ábrázolási konvenciókkal – minden abban a pillanatban halálosan komolyra fordul. A játékosság eltűnik, s maradnak a hasznosságra és haszontalanságra, az élhetőségre és élhetetlenségre, vagy a kultúra megmaradására és entrópiájára vonatkozó kérdések. Nincs ebben semmi, ami külön a harmincasokra vagy a hatvanasokra vonatkozna, nincs semmi, ami ebből magyar vagy osztrák különlegesség lenne.

Tovább

(Vékony Dorottya Az elengedés rítusai című kiállítása április 23-ig látható a Budapest Galériában.)

A megélt idő teszi a néző számára is átélhetővé a tájban álló, a képből kitekintő fotós és az előtte térdelő, fejét a nő pólója alá rejtő meztelen férfi jelenének és jövőjének közösségét. Amikor pedig a látogató (ha jobban belegondolunk, a kiállítás kontextusában ez is milyen fogalom) térdet hajtva belép a hosszú hajfüggönnyel leválasztott barlangba, akkor szintén egy közös jelenhez és elképzelt jövőhöz csatlakozik. A részvét vezeti be, kényelmetlen úton, és részvételre berendezkedve helyezi magát kényelembe a kis üregben elhelyezett széken. A magánrítus legalábbis a képzeletben közössé, oszthatóvá válik, s kiemeli a nézőt a kiállítás idejéből is.

Tovább

(A Herczeg Klára-díj kiállítása február 4-ig látható a Foton Galériában.)

Herczeg Klára klasszikus tanultságú és szemléletű érem- és szobrászművész volt; a díjat végrendelete nyomán alapította családja, s ők bízták meg a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet a lebonyolítással. Úgy tűnik, mintha a díj az elmúlt huszonöt évében bizonyos tekintetben közelített volna Herczeg Klára életművéhez, pontosabban jobban viszonyíthatóvá vált ahhoz a huszadik századon végignyúló művészsorshoz, amelyben a hagyományos művészi értékek megőrzése és továbbadása játszott központi szerepet.

Tovább

(A Blaha Lujza tér felújítása)

Az elmúlt években a környéken már megkezdődött a hatvanas évek elképzeléseinek eltüntetése – mintha a múltunknak soha nem is lett volna ilyen jövője. A mostani átalakítás – amely majd a Corvin régi homlokzatának leleplezésével válik teljessé – legnagyobb kérdése nem is elsősorban a múlthoz, mint inkább a közeljövőhöz kapcsolódik. Kik használják, kik lakják majd be ezt a teret tíz-húsz éven belül? A jelenlegi kialakítás mindenekelőtt a várakozókra és az áthaladókra, a nyáron, az egyre forróbbá váló környezetben röviden megpihenőkre gondolt, illetve azokra, akik nem a (mindenkori) kommunisták vélt áldozataiként szeretnének a Nemzeti Színházzal kapcsolatban nosztalgiázni. A tervezők egy találkozási pontot akartak kialakítani, leginkább egy óvatosan elképzelt jövőre vetítve.

Tovább

(Szőke Gábor Miklós: Csodaszarvas)

Egy konzumvilág tetszőleges lenyomata, amely kivagyiságával, a környezet tökéletes negligálásával fényévekre van még azoktól a szarvasoktól is, amelyek 2001-ben kerültek a közelben, a Mammut bevásárlóközpont megbízásából a pláza előtti írott kövekre. Nevezhetjük Szőke Gábor Miklós munkáját a Sisi-szoborhoz hasonlatosan giccsnek vagy a Nemzeti Színház épületével párhuzamba állítva a posztmodern teljes félreértésének, a lényegen nem változtat: Magyarországon, mióta köztéren szobrokat állítanak, talán soha nem szakadt még el ennyire alkotás az őt körülvevő emberektől és a környező valóságtól.

Tovább

(Lovász Luca Magic Maze című kiállítása november 30-ig látható a Horizont Galériában.)

Lovász Luca festményein minden neonszínű és édeskés. Koktélok, tortaszeletek, egzotikus gyümölcsök, világító zöldek, rózsaszínek, élénksárgák, mélylilák. Mindenütt egy szomorkás tekintetű lány áll a középpontban, hatalmas szemekkel; egy mangafigura, amely mint egy maszk, nyilvánvalóan magát a művészt rejti. Pontosabban egyáltalán nincs szó elrejtésről: itt minden igazán átlátszónak tűnik, még akkor is, ha a néző az ide-oda indázó növények és a nagy levelek között titokzatos szimbólumokra akad. Egy rózsaszín kígyó bukkan fel többször is, meg egy macska, de a bűnbeesés vagy a bujaság klasszikus értelmezésével nem juthatunk messzire. Egy magánmitológiáról van szó, amely ha nem érthető is jól, de legalábbis átérezhető a kilencvenes években született generáció számára.

Tovább

(Fusz Mátyás Rückenkopf című kiállítása november 25-ig látható a Kisterem Galériában.)

Mostani tárlatán, ahol a kontextusteremtés korábbi módszere a megközelítésmódok enigmatikus egymásra helyezésével párosul, az egyes művek már önmagukban is jelentősek. Azonban valamennyit az értelmezési lehetőségek hatalmas felhője veszi körül, amelyben nincs kiemelt nézet. A veszély az lehet, hogy a felhővel a művész önmaga elől is kitakarja, hogy mi az, ami mondandójából a leglényegesebb. Lehetséges persze az is, hogy épp a bújócska – mint hosszú távon érvényesülő szerzői módszer – vezet majd el további jelentős alkotásokhoz.

Tovább
Élet és Irodalom 2024