André Aciman: Harvard tér. For­dí­totta Neset Adrienn. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2020, 295 oldal, 3999 Ft

Az amerikai esszéista, memoár-és regényíró neve még azokból a békeidőkből lehet sokak számára ismerős, amikor átmenetileg járhattunk moziba. André Aciman világsikert hozó regénye (Call Me by Your Name, 2007), amely magyarul Szólíts a neveden címmel 2018-ban jelent meg, hatalmas szakmai-és közönségsikernek bizonyult. (lásd róla kritikánkat: Stőhr Lóránt: A barack húsa, ÉS, 2018/6., február 9.) Gyors egymásutánban további három Aciman-kötet is debütált idehaza, eddigi utolsóként a Harvard tér.

Mint pók a hálóját, úgy szövi egymásba Afonso Cruz a regényfolyamait. Bár a portugál összművész viszonylag későn – közel a negyvenhez – debütált íróként, 2008-as indulása óta már több mint harminc önálló kötete jelent meg. Az idén ötvenéves író, grafikus maga illusztrálja a könyveit, s amikor ideje engedi, animációs filmeket rendez. Teszi mindezt olyan derűs könnyedséggel, hogy már-már azt hihetnénk, van egy tehetséges hasonmása, aki mondjuk hétvégenként a The Soaked Lamb zenekarban gitározik, bendzsózik, ukulelézik, és ha kedve tartja, még énekel is. Amikor éppen nem könyvet ír, rajzol vagy zenél, akkor utazik. Afonso Cruz az elmúlt évtizedekben keresztül-kasul bejárta a világot, mert, mint mondja, az új helyek felfedezése nyújt számára valódi inspirációt a munkához. Magyarországra is többször ellátogatott, utoljára 2019-ben.

Idehaza négy könyve jelent meg eddig, elsőként az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert Kokoschka babája [fordította Bense Mónika, 2014 – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: A fikció az ember legjobb barátja, ÉS, 2015/9. febr. 27.]. A portugál szerzővel a magyarul elérhető könyvei – Virágok, Festő a mosogató alatt, Időtlen napló – kapcsán beszélgettünk a szövegek érzékiségéről, a boldogság melankóliájáról, továbbá arról, hogy Fernando Pessoa miért élvezné a bolyongást ezekben a szöveglabirintusokban.

Hirokazu Kore-eda: Bolti tolvajok. Fordította Nikolényi Gergely. Partvonal Kiadó, Budapest, 2020, 256 oldal, 3499 Ft

A számos díjjal elismert japán filmest a pályája legeleje óta a mozaik- illetve atipikus családok története izgatja. Alkotásaiban arra keresi a választ, hogy mitől tekinthető családnak a társadalom legkisebb sejtje. Röviden összefoglalva két évtizedes filmográfiáját, azt mondhatjuk, hogy Kore-eda szerint nem a vérségi köteléktől válik családdá egy família. A Bolti tolvajok pedig még rátesz egy újabb lapáttal a fentiekre, ugyanis ebben az esetben még patchwork-családról sem beszélhetünk, bár az elején mást sejtet a regény.

J. S. Margot: Mazel tov
Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona

Olvass, ne háborúzz! – akár ezzel a címmel is meg­je­lenhetett volna bő két éve Anna Burns Man Booker-díjas könyve. A Belfastban született, de évtizedek óta Angliában élő szerző 2018-ban nyerte el a rangos brit irodalmi elismerést Tejes (Milkman, 2018) című #metoo-regényként is aposztrofált kötetéért. A sötét tónusú történet a hetvenes években játszódik, egy meg nem nevezett városban, ahol a mindennemű erőszak a hétköznapok velejárója. A regény narrátora egy nevenincs tizennyolc éves lány, akinek a szub­jektív nézőpontján keresztül szerezhetünk tudomást arról, milyen traumákkal járhatott felnőni a hosszan elhúzódó – 1968–1998 között zajló – észak-írországi vallási és politikai zavargások idején. A regény éppúgy szól a fizikai erőszakról, mint a szavak pusztító erejéről, illetve a lelki és testi szexuális abúzusról. Ennélfogva az olvasó gond nélkül azonosul a betűalkoholista főszereplővel, aki azáltal válik kirekesztetté, hogy – énvédelemből – sétálás közben olvas. A kritikusok majdhogynem egyöntetű véleménye szerint Anna Burns immár magyarul is olvasható harmadik regényét szokatlan narratív technikája és sötét humora teszi egyedivé. Vitathatatlan, hogy a Tejes (fordította Greskovits Endre, Scolar Kiadó, 2020) sajátos hangnemet használva fogalmazza újra az európai irodalmi toposzokat. A Man Booker-díjas szerzőt többek között a gyilkos és simogató szavak ambivalens erejéről, a mikroközösségben lejátszott hatalmi játszmákról és az emberi gonoszság banalitásairól is kérdeztük.

Wu Ming-yi: Az ellopott bicikli. Fordította Major Kornélia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 462 oldal, 3999 Ft

A tajvani szerző történelmi memoár-regényének szerkezete egyszerre túlméretezett és végtelenül egyszerű. Miközben egy összetett mondatban összefoglalható az elbeszélő érzelmi motivációja, cselekedeteinek következményei messze túlmutatnak az egyéni sors buktatóin. A kerettörténet főhőse kutatni kezd eltűnt édesapja és annak biciklije után, azt követően, hogy a családfő minden előzmény és magyarázat nélkül, két évtizede elhagyta a feleségét és gyermekeit. A nyomozás során a mesélő olyan segítőkész férfiakkal és nőkkel találkozik, akiknek a múltja vagy történetesen a jelene közelebb visz a nyoma veszett kerékpár megtalálásához, ennélfogva az aparejtély megoldásához.

Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy. Fordította N. Kiss Zsuzsa. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2020, 271 oldal, 3999 Ft

Bármennyire is tisztában van az olvasó azzal, hogy egy disztópiát tart a kezében, nem kerülheti el, hogy oldalról-oldalra beleborzongjon a regény rémálomszerű valóságába. Ebben a mesterségesen létrehozott duális világban ugyanis a nők csupán statiszták a saját életükről szóló színdarabban. Az első menstruációjukat követően a lányokat felsorakoztatják egy orvosi rendelőre emlékeztető lottózóban, ahol egy gép dönt az életükről. Akinek fehér sorsjegy jut, annak kötelező a gyermekvállalás, a kék szelvényeseknek pedig szigorúan tilos szülniük.

Paul Auster: Mr. Vertigo. Fordította Szász Imre. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 351 oldal, 4490 Ft

Paul Auster regénye egyfelől tekinthető a gyermekkor allegóriájának, amiben a legizgalmasabb szál a mester és tanítványának lelki kapcsolata. Yehudi enigmatikus figurája kétségtelenül főhajtás a valaha élt legnagyobb szabadulóművész – Harry Houdini, született Weisz Erik – előtt. Ihletőjéhez hasonlóan a regényalak is magyar zsidó családban született Budapesten, egy rabbi fiaként. A spiritualitás iránti fogékonysága okán Yehudi nemcsak apafiguraként, de élettanítóként is ott áll a fiú mellett.

Amitav Ghosh: A puskakereskedő legendája. Fordította Csuhai István. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 384 oldal, 3999 Ft

Abban biztosak lehetünk, hogy ADa Vinci-kód sikerét nem fogja felülmúlni A puskakereskedő legendája, de aki kiigazodott Dan Brown ügyesen kitalált rejtvénylabirintusában, annak nem jelenthet gondot összerakni a szálakat AmitavGhosh könyvében sem. Mindazonáltal nem árt a nevekről jegyzeteket készíteni, mert a történet elején igencsak nehéz követni, hogy ki kivel van. A regény központi karaktere, egyben narrátora a könyvritkaságokkal kereskedő Dinanath (Deen) Datta, aki a regény írójához hasonlóan, Kalkuttában született, és az év nagyobbik részében Brooklynban, a téli hónapokban pedig Indiában él és dolgozik.

Még azok is hallottak róla, akik egyetlen könyvét sem olvasták. Bár Az éjfél gyermekei című nagyregényével 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a hét évvel később megjelent Sátáni versek révén vált világszerte ismertté. Mint az köztudott, Salman Rushdie eposzi hosszúságú regényét Khomeini ajatollah istenkáromlónak nevezte, s az íróra 1989. február 14-én kimondta a halálos ítélettel felérő fatvát. Az indiai származású brit szerző azonban nemcsak túlélte az egy évtizeden át tartó hajtóvadászatot, de íróként sem vonult illegalitásba. Az immár húsz éve Amerikában élő és alkotó Salman Rushdie tavaly megjelent Quichotte című regényével ismét felkerült a Booker-díj rövidlistájára. Az elismerést végül nem ő kapta, de az nem tekinthető véletlennek, hogy többszörösen díjazott „India-regénye” után a 2019-es Don Quijote-parafrázisa szerepelt a díjesélyes könyvek között. 

Salman Rushdie tizennegyedik regénye metafikciós tükörjáték, vállaltan Cervantes művének parabolája. A néhány hete magyarul is olvasható Quichotte (fordította Gres­ko­vits Endre, Helikon Kiadó, 2020) igencsak él­ve­ze­tes szatíra, amelyben az ironikus csavarok érzékeltetik korunk abszurditásait. A bestsellerszerzőt egyebek mellett az alkotás folyamatáról, a valóság és fikció kapcsolatáról, a migráció problematikájáról meg persze a határtalan emberi butaság természetrajzáról kérdeztük.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések
Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos
Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Don DeLillo: Nulla K

Stephen Fry: Mítosz. Görög mitológia angol humorral. Fordította Kisantal Tamás. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 422 oldal, 5990 Ft

Megannyi szépírói munka után vállalkozott az angol szerző erre a gigászi feladatra, hogy kezdőknek és haladóknak is szórakoztatóan beszélje el ezeket az ókori történeteket. Elmondása szerint már gyerekkorában beszippantotta ez a mitikus világ, amikor elolvasta a Mesék az ókori Görögországból című könyvet, s bár időközben lepergett jó néhány évtized, a legendák iránti rajongása soha nem csillapult. A szerző számos antik forrásanyagot feldolgozva építette fel a Mítosz szerkezetét, amely az univerzum létrejöttétől, a titánok véres harcán keresztül jut el az istenek születését követően az emberiség kialakulásáig, egészen pontosan szegény önsorsrontó Midász király fátumáig.

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 112 oldal, 2699 Ft

Előre menekül Bartis Attila, amikor a könyv előszavában leszögezi, hogy nehezen tudta elképzelni, hogy egy fotográfusról szóló történet után (A vége) bármi újat, legalábbis a maga számára nóvumot, tudna közölni ebben a témában. Majd átnézve a régi szövegvázlatait, naplórészleteit, rátalált olyan feljegyzésekre a fényképezésről, amelyeket érdemesnek tartott arra, hogy egy kötetben közreadja. A most megjelent régi és új – 1989-2019 között keletkezett – szövegek nem alkotnak ugyan egységes egészet, de betekintést nyújtanak egy író-fotográfus privát emlékezetébe, ahol a múlt és a jelen sok esetben összekapcsolódik. 

Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csa­ba: Magyariné szeretője. Ör­dög­román. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 360 oldal, 3999 Ft

Az összeszokott szerzőpárost jó ideje foglalkoztatta az 1718-ban született debreceni polihisztor alakja köré fonódott legenda – eredetileg dráma készült volna a magyar Faust történetből. . Hatvani Istvánról ugyanis, aki elsőként oktatta önállóan idehaza a fizikát, a gyakorlati kísérletei miatt terjedt el, hogy lepaktált az ördöggel. Nem sokkal az 1786-ban bekövetkezett halála után, egy orvos – Kazinczy Sámuel –, még debreceni diák korában lejegyezte Hatvani ördögi praktikáinak némelyikét. Ezek az élcelődő történetek eredendően cáfolni igyekeztek a professzor ördöngösségét, ám a jó szándék visszafelé sült el, vagyis az olvasók szó szerint vették a leírtakat. Olyannyira, hogy számos szépíró fantáziáját is megmozgatták ezek a históriák, így mások mellett, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán is feldolgozta a magyar Faust legendáját.

Daniel Tammet: Kék napon születtem. Fordította Lelik Krisztina. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3999 Ft

S hogy mégis kicsoda Daniel Tammet? Nos, ő egyike azon híres savant-szindrómásoknak, akik szerencsésnek mondhatják magukat, ugyanis az autizmusnak egy jól funkcionáló változatában érintettek – Asperger-szindrómájuk van. Daniel Tammetnek lenyűgöző a nyelvérzéke, átlagon felüli az IQ-ja, rendkívüli a memóriája, és észveszejtő matematikai bravúrokra képes. Ugyanakkor a legtöbb savant-szindrómáshoz hasonlóan gyerekként ő is nehezen alakított ki társas kapcsolatokat, és a praktikus feladatok kifogtak rajta. Már a könyv címe is – Kék napon születtem (Born on a Blue Day, 2006) – elárulja a szerző mondhatni érzéki viszonyulását a számokhoz és színekhez.

Ungvári Tamás: A Gólem és a prágai rabbi. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 251 oldal, 3999 Ft

Ungvári elsődleges forrásként Gershom Scholem kabbala-kutatót jelölte meg, aki szerint: „a Gólem szóbeli mágia útján az isteni név használatával ember által alkotott lény, a zsidó misztika homunkulusza.” Vagyis nem másról van szó, mint a halandó ember múlhatatlan vágyáról, hogy a Teremtőhöz hasonlóan, maga is alkotó lehessen. Ennélfogva a Gólem-képzet a világ teremtésével függ össze, aminek az ősforrása a legrégebbről ismert kabbalista irat – a Széfer Jecíra (Alkotás könyve). Ennek a misztikus műnek a pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de valószínűsíthetően a III. és a VI. század közötti időre tehető. A mágikus szöveg – egyebek mellett – egyfajta útmutatót ad ahhoz, hogy miként lehet betűk és számok kombinációjából életre hívni egy mesterséges lényt.   

Philip Roth: Isten veled, Columbus. Fordította Nemes Anna. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 351 oldal, 3690 Ft

Az amerikai-zsidó író első kötete olyan, mint egy kitűnő némafilm-kópia: némiképp túlírt gesztusokkal, de tapintható érzékiséggel meséli el a lényeget családról, szerelemről, bajtársiasságról, életfájdalmakról, megéltségekről. A nagyszerű némafilmesekhez hasonlóan, az akkor még pályakezdő Philip Roth is jelzésszerűen jeleníti meg a kikívánkozó élet-sűrű történeteket. A címadó kisregényt és öt novellát felölelő könyv csaknem minden szövegében főszerepet kap a zsidó anya (jiddise máme) fojtogató túlszeretése, valamint a későbbi regények önreflexív belső monológjait idéző beszédtöredékek életről, halálról. A nagyobb lélegzetű írás, az Isten veled, Columbus egy gazdag zsidó lány és egy szegény zsidó fiú love storyja, de igazán izgalmassá a mellékszereplők teszik a történetet. Habár elvarratlan szál marad a könyvtárosként dolgozó fő karakter és a tanulatlan, a művészeti albumokat plasztikus egyszerűséggel „testészeti” könyveknek nevező színes bőrű kisfiú baráti kapcsolata, előrevetíti a későbbi regényekben részletesen kibontott társadalmi problémákat.