(Választási műsorok)

A TV2-t nem nézzük, józan mértéktartás: az ember választási műsort olyan csatornán, amelyiken a bemondók és mindenki, aki arra jár, elmondja, kire szavaz, higiénés okok miatt kihagy.

(Képernyőn futkosó üzletemberek és államférfiak választás előtt – sorrendben: Hír Tv, a Hír24 videója, hvg.hu-video, mandiner.hu-videó)

Kövér László házelnök még nem verekszik, csak nem válaszol, és aki ezt zokon veszi: „Ezt, hogy tetszik képzelni? Azt mondtam, hogy nem. Erre hátulról az orrom alatt dugja a mikrofont. Ez Ön szerint milyen viselkedés? Riporter: Ez a sajtófolyosó, és itt talán szabad kérdezni. Kövér: Nem, nem szabad. Ha azt mondom, hogy nem, akkor nem szabad. Sehol a világon.” A kérdés amúgy az volt, hogy milyen hatással van a politikusra a hatalom.

(Televíziós vadászműsorokról)

Nézek egy 1989-ben készült tévébeszélgetést (Hazai tükör, január 6. Magyar Televízió 1.). A riporter a pártközpont valamelyik kiemelt erdészetének fővadászával beszélget, azt szeretné elsősorban megtudni, milyen is volt egy olyan vadászat, ahol például Kádár János is jelen volt. Ez a kérdés akkor még majdnem tabunak számított, a fővadász is úgy beszélt, mintha a pártvezető bármikor előtoppanhatna a csenderesből, bármit is jelentsen ez. Oldalt nézett, hátra nézett, aztán, mint aki valami egészen különleges titkot ad ki, belehajolt a riporter arcába: „Kádár elvtárs nagyon jól lőtte a fácánt, és jól ment a futóvadra is. De hát az még a hetvenes években volt” – mondja a fővadász, idézve a gyönyörű időket: Brezsnyev elvtárs meg jól bánt a vadásztőrrel, mondta, mert aki egy titkot elmond, később nehéz leállítani. Ez mindenesetre akkor komoly riporteri teljesítmény volt.

(Az Al-Jazeera dokumentumfilmje a hazai médiahelyzetről)

A magyar médiahelyzet egyre inkább a nemzetközi érdeklődés homlokterébe kerül, jellemző, hogy már az Al-Jazeera stábja is kíváncsi, mi folyik itt.  A közszolgálati magyar médiahelyzetről készített riportot a csatorna angol nyelvű adása,  a riportban pedig két köztelevíziós munkatárs is részletesen beszél a köztelevíziónak nevezett, de voltaképpen a kormánymédia vezető erejének számító csatorna belső működéséről. Mindketten eltakart arccal, elváltoztatott hanggal jelennek meg a műsorban, mert azt mondták, félnek a következményektől.

(Az Olaf-ügy a magyar televíziókban)

A magyar televíziózás jórészt még ma is helyhez között, nehezen mozdítható, olyan, mint egy színpadra állított sokmázsás zongora: az nagy valószínűséggel ott marad a zárófüggönyig. A híradók még rendben lennének, mert munkatársaik megjelennek ott, ahol lehet, tájékoztatókon, helyszíneken, ahol történik is valami. Ezt követően szinte minden: háttér. Ami bejön a székház ajtaján, az ott van, de a csatorna nem sok lépést tesz az ügyek irányába. Ez a tényleges helyzet, és nem tudni, hogy ez vajon technikai vonatkozású, koncepcionális természetű, vagy van a harmadik eshetőség: egyszerűen lustaság.

(Híradó-tudósítás Lázár János lakossági fórumáról, Hír Tv)

Mégis kikről beszélt Lázár, amikor azt mondta, jót tesz a közmunkásoknak, ha elfáradnak, mert akkor nem lesz erejük lopni? Hol nem látja ebben a mondatban Hidvéghi Balázs a tolvajokat, akik csak azért nem lopnak, mert estére elfáradnak? Nyilván cinikus, romlott és, amint a felvételeken tisztán látható, jól szabott zakójukba és puha nagykabátjukba a hatalomban eltöltött idő alatt jól belehízott úgynevezett politikusok mondják ezeket. Nem érthető, miért nézik le ennyire embertársaikat.

(Hajdú műsorai az ATV-n)

Pillanatnyilag ez az – Ungvári Tamás pontos leírásával – „serpenyőképű” ember találja ki a csatorna hétvégi arculatát, hangulatát, nem kevésbé színvonalát. A hét második fele egy háromnapos nyerítés. Kezdődik csütörtökön a KrizShow-val, és tart vasárnap estig. Hétfőn Hajdú fölteszi honlapjára a nézettségi adatokat, ahol igen előkelő helyeken vannak a műsorai. Ha jól látom, ez mindent megmagyaráz és igazol.

(Az Év embere – RTL Klub)

Hogy miért nem volt képes komoly jogsegélyt nyújtani egyetlen szervezet sem, az máig nagy kérdés. Nagy lendülettel, energikusan épül egy szolidaritás nélküli társadalom. Ez van, nem pedig az az autóbusz, amelyiken valamennyien remekül utazunk. Erről is szól az RTL Klub kis riportfilmje.

(Sajtóklub – Echo TV)

Ami az adások tárgyát illeti, bármiről legyen is szó, a beszélgetés nyílegyenesen torkollik a balliberális média megnyilvánulásaiba. Hogy lassan már nincs is ilyen, azt nem ismerik el, ha erről szó esik, akkor többnyire a „ha van olyan, hogy jobboldali médiafölény”, akkor azt vagy fenntartással említik, vagy valamiféle revanstermékként, mondván, ez csak azt a rendszerváltás utáni baloldali túlsúlyt van hivatva kiegyenlíteni, ami a kilencvenes években megvolt. Hogy a mai jobboldali médiahenger ráadásul túlnyomórészt közpénzforrású, az nem érdekli a négy újságírót, az nyilván természetes.

(Start+, ATV)

Vuity egy idő után kármentésbe fogott, loholt egyforma kérdéseivel Ambrus után, ilyenformán egyre rosszabb helyzetbe került kérdéseivel, amelyekkel erkölcsi fölényét akarta megmutatni a nézőknek. Képtelen volt belátni, ha egy műsorban a korábban bűnöző elmondta már, hogy megbánta, sajnálja azt, ami történt, új életet kezdett, börtönben bűnhődött, akkor ne akarja a hátralévő négy kérdésével morális fölényét bizonygatni, mert elveszti azt is, ami van. Egy riporter ne akarjon az alany fölé kerülni, gyóntatni és megbélyegezni, mert semmi szükség rá, bízza ezt a nézőre.

(Válogatott meccsek az M4-en)

De Knézy akkor még mondhatott ilyet, legföljebb elszégyellte magát, mert káromkodni nem szokott, legalábbis közvetítéseiben. Őszinte volt, a futballt nézte, a meccset, a játékot, és azt mondta, amit gondolt. Ma a kommentátorok szintén a játékot nézik, a meccset, a futballt, de már régen nem azt mondják, amit gondolnak. Knézy nem élt meg olyan gyalázatot, mint az Andorra vagy Luxemburg elleni vereség, de attól is kifakadt, hogy Luxemburgot csak 1–0-ra tudtuk legyőzni. Azt hitte szegény, hogy az a mélypont, de a mélypontot már nem élhette meg.

(Lillás Reggeli. Vendég: Aradszky László. Hatos csatorna, 29. adás)

Aradszky táncdalénekes volt, írtam előbb, de ez úgy pontos, hogy Aradszky László volt a táncdalénekes. Se több, se kevesebb, valószínűleg nem is akart más lenni. Kortársai közül mindenki megpróbált valamit, kicsit celebkedni, kicsit komolykodni, kártyapartit közvetíteni, néha összeállni egy zenekarral, vagy kimenni hajóra pénzt keresni, ilyen-olyan formációkban megmutatni magát. Aradszkynak ez alighanem eszébe sem jutott: ő táncdalénekes maradt.

(Célpont, Hír TV. A sámándob utóélete)

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a világkiállítás többek között alkalmat ad arra, hogy egy nemzet be tudjon mutatkozni. Mi, magyarok így mutatkoztunk be. Kezdődött azzal, hogy az országos építészeti pályázaton ugyan pécsi alkotók, Getto Tamás és dr. Hutter Ákos „Malom” terve nyert, de Szőcs Géza akkori kormánybiztos úgy döntött, hogy a sámándob épül fel Milanóban. A döntés óriási vitát váltott ki szakmai körökben, noha nem ez az első ilyen eset: 1992-ben például Janáky István lepkeháza nyert, mégis Makovecz Imre építhette fel tornyos épületét Sevillában. Ezen a magyar közvélemény akkor is, most is hamar túllendült.

(Troll. EchoTV)

Nyilván senki sem várja el az Echo tévétől, hogy objektív legyen, de azt igen, hogy ne legyen ennyire amatőr. Alaptétel, hogy egymással mindenben egyetértő emberek nem tudnak nézhető műsort produkálni. A stúdióban egyetlen inspiratív ember sem ült, így aztán egyelőre minden kedden leteperi őket a feladat: „a magukat BBC-etalonnak képzelő balliberális és Soros-médiumok cikkeinek, irányultságának és egyoldalú látásmódjának górcső alá vétele.”

(180 fok. Csintalan Sándor műsora, Hír TV)

A csatorna amúgy is ezeknek a vitázó műsoroknak a terepe lett, különösen azóta, hogy az ATV láthatóan át is engedi ezt a világot, egyelőre kideríthetetlen meggondolás alapján. Kálmán Olgát nem fogja tudni pótolni Rónai Egon egyedül, és nem csak azért, mert aki mellette vezette volna az Egyenes beszédet, nem volt hadra fogható állapotban, hanem azért sem, mert nem lehet egy csatornát átalakítani azzal, hogy leszerződtetem  a hazai  televíziózás néhány eltévedt emberét.

Csintalan pedig mindeközben lubickol, láthatóan kedvére való, amit tesz. Érdekes fordulat tanúi vagyunk, már, ami a két konkurens csatorna viszonyát illeti. Egyelőre az a meglepő tanulság mutatkozik, hogy talán mégsem mindig a bulvárosodás a nyerő.

(Szinetár Miklós 1991-es interjúja Aczél Györggyel, ATV)

Ajánlom ezt az interjút mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy minden rendben van. Annak főleg, aki már a szabad világban, 1990 után született, és természetes számára a szabad gondolkodás, a vélemény szabad nyilvánításának az élménye. Tudjon róla mindenki, hogy ez nagy érték, amit mindennap meg kell védeni, különben könnyen ugyanazon az ülőgarnitúrán láthatja Aczél Györgyöt meg Orbán Viktort.

(Augusztus 20. a televízióban)

Ami az ünnepi beszédeket illeti, abban megerősíthettek bárkit, aki látta és hallotta, hogy ez az ünnepi beszédmondási kötelezettség közjogi méltóságaink vállán jókora teher, mondhatnánk úgy is, púp a hátukon. Ha ez nem így lenne, ha ezeket a beszédeket azért írnák meg, mert mondanivalójuk van a hallgatóság számára, akkor ezek a beszédek nem ilyenek lennének. Általában sincs méltóságainknak érdemi közlendőjük, újabban összes gondolatuk a migránsok bejövetele és Soros György tárgyában születik, de most, az ünnepen legalább az utóbbit nem nevezték néven.

(Az Atlétikai Világbajnokság londoni megnyitója M4, Eurosport1.)

Mondhatni, hogy London annyi sikeres nagy világversenyt rendezett már, hogy a város történetében egyáltalán nem számít olyan különlegességnek az atlétikai világbajnokság, mint Budapestnek az úszóvébé. Csak hát az efféle megnyitóknak, amint azt szakírók írják és politikusok hirdetik, üzenetük van a világ felé, gondolkodást és mentalitást fejeznek ki

(A budapesti vizes világbajnokság tévéközvetítései – M4)

(Új nevek az ATV-nél)

A hírek arról szólnak, hogy mini TV2 épül. Előtérbe kerül a családi televíziózás, és a magyar sajtó történetében az úgynevezett családiasítás többnyire a korábbi arcél elvesztésével és a bulvárnak valamilyen árnyalatával járt. Érkezik Demcsák Zsuzsa, Kárász Róbert, Bochkor Gábor, ami alapvető irányváltásnak látszik. Mindent egybevetve, olvasva a neveket valószínűleg Kálmán Olgának volt igaza, amikor egy kiválóan sikerült évvégi céges buli alkalmával, kilépve a decemberi hideg éjszakába, bejelentette, hogy távozik.