(NDR – Kulturjournal, november 2-től látható a hatperces riportfilm a csatorna honlapján.)

(Keith Haring, Museum Folkwang, Essen, november 29-ig. Lapzártakor közölték, hogy a járvány miatt a múzeum november 3. és 30. közt átmenetileg zárva marad.)

(Marc Chagall – Von Witebsk nach Paris, Kunsthaus Apolda Avantgarde. Megtekinthető december 13-ig élőben és online a művészház honlapján.)

 (Herzkammer – 30 Jahre Museum Langmatt, Baden, meghosszabbítva december 6-ig, – a tárlatvezetés megtekinthető a múzeum honlapján is –, a berlini Hatje Cantz Verlag kétnyelvű német–angol katalógusával.)

(Peter Paul Rubens und der Barock im Norden, Erzbischöfliches Diözesanmuseum und Domschatzkammer, Paderborn. Megtekinthető  október 25-ig, a petersbergi Michael Imhof-Verlag katalógusának kíséretében, 600 oldalon 450 képpel.)  

(Stilles sehen – Bilder der Ruhe, Fondation Beyeler, Riehen/Basel. Meghosszabbítva november 15-ig.) 

 (The Helsinki School – The Nature of Being, Persons Projects, Berlin. Látogatható szeptember 5-ig)

(Mapping the Collection, Museum Ludwig, Köln, meghosszabbítva október 11-ig)

(Neo Rauch – Werke aus der Sammlung Hildebrand, G2 Kunsthalle, Lipcse. Meghosszabbítva szeptember 27-ig)

(Salvador Dalí und Hans Arp – Die Geburt der Erinnerung, Arp Museum Bahnhof Rolandseck, Remagen. Megtekinthető augusztus 16-ig.)

A Közép-Rajna menti Remagen városában, a Bahnhof Rolandseck klasszicista műemlék vasútállomása jelenleg Hans Arp-múzeumként működik. Itt most először rendeztek nemzetközi kölcsönzésekkel ilyen részletes, párhuzamos tárlatot saját törzsanyaguk, illetve Salvador Dalí műveinek összevetésére. Utóbbi valamivel fiatalabb volt, és 1929-ben találkozott először Párizsban a már befutott költővel, festővel és szobrásszal, amit évtizedes barátság és együttműködés követett, illetve közös szereplés különféle akciókon és kiállításokon.

 (Raffael in Berlin – Meisterwerke aus dem Kupferstichkabinett, Kulturforum, Berlin, augusztus 23-ig. Raffael – Macht der Bilder. Die Tapisserien und ihre Wirkung. Gemäldegalerie Alte Meister, Semperbau – Zwinger, Dresden, augusztus 30-ig.)

Raffaello – A képek hatalma. A faliszőnyegek és hatásuk címmel látható a hétévi renoválás után tavasszal megnyílt drezdai Semperbau Régi Mesterek Galériájában hat saját tapiszéria és a párizsi Mobilier National két kölcsönzése. Emellett antik római szobrok mint előképek Raffaello számára, illetve félszáznál több festmény, nyomat, rajz, plasztika magától a főszereplőtől, továbbá a kortársakra (Marcantonio Raimondi, Diana Scultori) meg az utódokra gyakorolt hatása Poussin, Rubens, Rembrandt, van Dyck és mások művei révén.

 (Franz Radziwill, Landesmuseum Oldenburg – Schloss, augusztus 23-ig; Wundersam wirklich, Kunstsammlung Gera – Orangerie, augusztus 30-ig)

„Számomra a legnagyobb csoda a valóság” – vallotta a mágikus realizmus legjelentősebb német képviselője, Franz Radziwill (1895–1983), akinél naturális részletek állnak össze olyan természethűnek tűnő egésszé, amely akár valósággá válhatna. Ám előbb végigjárta a korabeli izmusokat: szürrealista Chagall-utánérzés egy falusi kocsmabelsője, a személyes baráti köréhez tartozó Brücke csoporttól az expresszionizmus tiszta színhasználatát vette át, kacérkodott Chirico metafizikus piktúrájával, ám legnagyobb szerepet a fény játszott nála. Ebben távoli példaképe Caravaggio és Rembrandt volt, de belejátszott a korabeli némafilm vagy Moholy-Nagy 1936-os Fényjáték-tanulmánya és a metropoliszok reklámvillogása egyaránt.

(Wieland Förster – Skulpturen und Zeichnungen, Angermuseum Erfurt, meghosszabbítva augusztus 9-ig.)

(Impressionismus in Leipzig 1900–1914 – Max Liebermann, Max Slevogt, Lovis Corinth, Museum der Bildenden Künste Leipzig)

Impresszionizmus Lipcsében – Liebermann, Slevogt, Corinth 1900–1914 összefoglaló címmel az eredeti helyszínen, a híres mestertrió akkori, itteni, egyéni bemutatkozásait rendezték meg újra három-három hónapos, előre tervezetten némileg egymást is átfedő tárlatokkal. A német császárság területén „anno” a kimondottan eladásos kiállítások helyszínei kizárólag csak az erre szakosodott olyan rangos privát galériák lehettek, mint amilyet Berlinben Paul Cassirer vagy a közeli Drezdában Ernst Arnold tartott fenn – amelyekkel lipcsei partnereik is permanens, bilaterális cserekapcsolatot ápoltak –, ezzel párhuzamosan viszont a lipcsei műegylet (Leipziger Kunstverein) 1904 és 1911 között egyenesen a múzeum „felszentelt hajlékába” juttatta be tagjait, értékesítés nyíltan bevallott céljából. Így ez a szokatlan kiállítási ciklus akarva-akaratlan a vendéglátó intézmény történetét is felidézi, annak jól kihasznált vagy sajnálatosan elszalasztott kortársi beszerzéseivel, továbbá az akkori, sikeres galeristákat, illetve a méltatlanul feledésbe merült magángyűjtőket meg a kisebb-nagyobb helyi művészkompániákat egyaránt számba veszi.

(Pablo Picasso – Kriegsjahre 1939 bis 1945, Kunstsammlung Nordrhein‑Westfalen, Düsseldorf. Újra nyitva május 5. és június 14. között.)

A katalán Pablo Picasso (1881–1973) spanyol útlevéllel élt francia földön, ahol állampolgársági kérelmét visszautasították, de ez a státusz amúgy is megszűnt, amikor a németek az országot lerohanták. Európai rangja miatt azonban sajátos védettséget élvezett a hispán követség, a francia rendőri prefektúra vagy a német megszállók részéről egyaránt, amit ő önkéntes visszavonultsággal honorált. A második világégés első évét a délnyugati Royan fürdővároskájában töltötte az Atlanti‑óceán partján, de aztán élettársával, Dora Maarral végleg beköltözött az elfoglalt francia fővárosban a Rue des Grands‑Augustins tágas műtermébe, és e korszak hűséges fotókrónikása Brassaï volt. Habár őt is „elfajzott művésznek” deklarálták, így eltiltották művei kiállításától és eladásától, de a Drouot vagy a Charpentier privát galéria, sőt a Vichy‑rezsim hivatalos intézménye, az Orangerie csoportos tárlatokon továbbra is bemutatta és forgalmazta munkáit.