(Magyar Modern – Ungarische Kunst in Berlin 1910–1933, Berlinische Galerie. Megtekinthető február 6-ig.)

A jobbára ismeretlen mesterekre is kiterjedő mustrát a Hirmer Verlag német és angol nyelvű katalógusa kíséri, tizennégy magyar, német, USA-beli vagy kanadai szakértő tanulmányával (felsorolásukról helyszűke miatt sajnálattal eltekintünk), 272 oldalon mintegy 300 (!) repróval.

(Arnulf Rainer – AKTE, Galerie Reinisch Contemporary, Graz. Megtekinthető január 16-ig.)

A kettősség mindvégig dominál, a drámaiság mellett olykor lírai vénája is előtör, vagy éppen a humor, amely groteszk firkájú nyelvöltögetésig fajulhat. A skála szélességére jellemző, hogy akadnak szépszerével széles heverőn szabadon elnyúló, decensen intim vagy merészen szétterpeszkedő, spontán beáll(ít)ások is mint afféle hagyományos női aktok. Az egymástól eltérő, konkrét figurativitást a domináns hangulathoz idomuló, erősen differenciált kolorit is tovább fokozza, a drámai kobaltkék-bordó vagy krómzöld-narancs kontrasztoktól a pasztell türkiz-citromsárga harmóniákon át a monokróm okker árnyalatokig. A datálatlan, cím nélküli, ám szignált képekhez katalógus is készült, azonos címmel.

 (Changes, Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig, Bécs. Megtekinthető január 29-ig.)

A lajstromban olyan világnagyságokra bukkanunk, mint Christo, Marcel Duchamp, Yoko Ono vagy Robert Rauschenberg. Az anyagot négy tematikára osztották: Váltások, Absztrakciók, Textúrák és Életterek néven. Címét az amerikai fekete Sam Gilliam (1933–2022) ún. „drape paintings” (kárpitképek) 1970-es sorozata ihlette. Gilliam a festékfoltos vásznait nem keretezte be mereven, hanem a plafonról alálógatta, így háromdimenzióssá váltak, másrészt minden új kiállítóhelyen más-más alakzatot vesznek fel. Ez lett a tárlat hívóképe.

 (Death and the Maiden – Der Tod und das Mädchen. Junge ukrainische Kunst. Tresor im Bank Austria Kunstforum Wien. Megtekinthető január 15-ig.)

Realista figurativitással ábrázol kartonruhás, hátrakötött vagy álluk alatt összebogozott fejkendős, ódivatú kézitáskás bábuskákat, és paradox módon épp a látszólagos tárgyilagossága hordoz olyan érzelmi töltetet, amely meghatódottságot és együttérzést vált ki a nézőben. A tárlat hívóképe egy ilyen nénike, amint durván gyalult fagerendához támasztja homlokát és tenyerét – mint az ikonokhoz szokás az ortodox templomokban –, ez lehet emlékoszlop, fejfa vagy feszület alja, a képkivágásból nem derül ki egyértelműen, így tág teret ad a fantáziának.

 (Aufbruch in die Moderne – Prominenz aus der Stadtmuseum Berlin, Berlinische Galerie – Museum für Moderne Kunst, 2026 őszéig)

Berlin városának múzeuma (Stadtmuseum Berlin) nevéhez illően gyűjti a porosz metropoliszhoz kötődő művészek munkáit. Mivel ez év végén sokrétű renoválási munkálatok miatt bezárják előre láthatóan négy évre, kollekciójának legjavát átmeneti letétbe helyezi testvérintézményében, a Berlinische Galerie épületében. Itt a nívós anyagot állandó kiállításuk mellett mutatják be a közönségnek 2026 őszéig. A választás a korai modernek hét illusztris képviselőjére esett, akik a huszadik század elején – tartósan vagy átmenetileg – itt éltek és jelentősen befolyásolták a főváros művészeti életét.

(Mondrian. Evolution, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Düsseldorf, megtekinthető február 12-ig)

Mivel a laikus publikum, sőt, még a szakmabeliek többsége is főként a három alapszínre redukált és fekete keretekbe zárt négyszögek mértani szigorú szerzőjeként tartja számon őt, a bemutatók különös vonását az adja, hogy ezek mellett felhívják a figyelmet korai, természetelvű piktúrájára is.

 (Enst Wilhelm Nay – Retrospektive, Museum Wiesbaden, megtekinthető február 5-ig.)

Kis jóindulattal akár emberi testekre, végtagokra vagy szemekre asszociálhatunk. Így jogosnak látszik az a legújabb nézet, hogy Nay munkásságát nem szabad szakaszokra tördelni, hanem szerves egységként kell kezelni, amely a figurativitás és az absztrakció végletei között lebeg. Ezt igazolja a kölni Wie­nand Verlag gazdagon illusztrált, vaskos katalógusa is.

 (A tárlattrió június 4-ig látogatható.)

Mivel művészeti vásárainkon rendszeresen szerepel és a párizsi magyarokkal is foglalkozik, a nálunk is jól ismert Le Minotaure Galéria jelenleg egy mifelénk ismeretlen ukrán-zsidó-francia avantgárd mestert mutat be a francia fővárosban, három helyszínen. A festő munkáinak az izraeli MoBY Bat Yam-i emlékhelyével összefogva az Alain le Gaillard társgaléria meg a mahJ (Musée d’Art et d’ Histoire du Ju­daisme) zsidó művészeti és történeti múzeum épülete ad helyet. Itt látható Issachar Ber Ryback (1897­–1935) retrospektívája, francia, angol vagy orosz első monográfiájával, Hillel Kazovsky, a kijivi Kultur-Lige szakértője és Hila Cohen-Schneidermann, a Ryback Múzeum igazgatónője tanulmányaival.

(Heimo Zobernig, Grafische Arbeiten – Generali Foundation Studienzentrum, Rupertinum, Salzburg. Megtekinthető május 22-ig.)

Zobernig munkásságában a művészet ellentmondásos kutatási felületként jelenik meg, amelyhez különböző módokon kell közelíteni. Nála a művészet szemléltetőeszköz és az analízis tárgya is egyben. Kísérletezései szinte minden síkon megjelennek, az apróbb részletekben éppúgy, mint a nagy egészben. A nyolcvanas évek derekától karakteres layout-uniformisát többek között az egységes A4-es formátummal, illetve a tipográfiában a kizárólagos Helvetica-betűtípussal érte el.

(Dalí–Freud – Eine Obsession, Orangerie – Unteres Belvedere, Bécs. Megtekinthető május 29-ig.)

Így egyszerűen, csak ez a két húzó név a címe a bécsi Belvedere mostani kiállításának. Igaz, hogy alcímében kiegészítésül még azt is hozzáfűzték: „Egy megszállottság”. A szürrealizmus spanyol-katalán mestere (1904–1989) és a pszichoanalízis osztrák-zsidó atyja (1856–1939) másfél száz tárggyal vendégszerepel az Orangerie falai közt, a festmények, szobrok, fotók, filmek, könyvek, újságok, levelek mellett egyéb dokumentumokkal is. Egyébként az alsó kastély hosszabb bezárás után most nyílt meg újra, generálrenoválva, a látogatók kényelmét, valamint a tökéletes műtárgybiztonságot szolgáló technikák legújabb vívmányaival felszerelve.

 (Georgia O’Keeffe, Fondation Beyeler, Riehen-Basel, a kiállítás május 22-ig látható.)

A huszadik század egyik legjelentősebb festőegyéniségének sajátos valóságszemlélete és ábrázolásmódja, meghökkentő léptékváltása, megvilágítása és képkivágása eddig ismeretlen látvánnyá változtatja a realitást, manapság is segíthet a laikus közönségnek más szemmel nézni és látni a környező világot.

(Klasse Gesellschaft – Alltag im Blick niederländischer Meister. Mit Lars Eidinger und Stefan Marx. Hamburger Kunsthalle, meghosszabbítva április 24-ig, a berlini Hatje Cantz Verlag azonos című katalógusával, 368 oldalon 250 repróval.)

A hamburgi műcsarnok kereken kétszáz művet felvonultató bemutatója főként saját zsánerképállományából, emellett világhírű múzeumok kölcsönzéseiből való, a harmadik harmad viszont kortárs: Stefan Marx germán grafikus konkréten itteni, klasszikus elődeit kommentálja alkalmi, sajátos betűtípusú írás-képeivel, míg Lars Eidinger német színész, filmsztár, fotós és DJ címet sem ad európai metropolisokban lencsevégre kapott pillanatainak.

 (Renoir, Monet, Gauguin – Bilder einer Fliessenden Welt, Museum Folkwang, Essen. Megtekinthető május 15-ig.)

A centenáriumát ünneplő esseni Folkwang Múzeum a francia impresszionizmus nyomán egy német–japán kiállítással köszönti látogatóit. Saját anyagból és a tokiói Nyugati Művészet Nemzeti Múzeuma kölcsönzéseiből százhúsz képet, illetve plasztikát válogattak össze, az említett intézmények magánkollekcióból.  A többértelmű címadás egyrészt a stílusirányzat tünékeny jellegére utal – a fodrozódó vízfelületeken vagy szélfútta faleveleken megcsillanó napfénnyel –, másrészt a kor gyors gazdasági-társadalmi-kulturális változásait tükrözi a rohamos iparosodás következtében.

 (Minimal Art – Körper in Raum, Bucerius Kunst Forum, Hamburg, a müncheni Hirmer Verlag 128 oldalas katalógusával, április 24-ig)

A cél a művészet demokratizálása volt, hogy a szemlélő bármilyen előképzettség nélkül, azonnal élvezhesse a művet, mindenféle utalástól, képzettársítástól vagy célozgatástól mentesen. Ezt a célt egyrészt a végletekig redukált formanyelvvel érték el, másrészt újszerű, iparilag előállított alapanyagokkal, cserébe viszont megkülönböztetett figyelmet fordítottak a felület esztétikus kidolgozására. Bár javarészt a piktúra területéről érkeztek, hamarosan a háromdimenziós teret vették birtokukba, méghozzá szembeszökő tárgyi méretekkel és a köztük lévő távolságok levegősségével, hogy a látogató körbejárhassa őket, illetve közelről vagy távolról egyaránt érzékelhető lehessen a monumentalitás.

(Ruth Hildegard Geyer-Raack – Raumgestaltung der 1920er bis 1950er Jahre, Berlinische Galerie, válogatott művek az állandó kiállítás anyagából, megtekinthető április 18-ig)

A modern képzőművészet keretében a fotóra és architektúrára is koncentráló Berlinische Galerie sokrétű érdeklődését most egy kamaratárlatán demonstrálja, amelyet saját anyagából válogatott. A „főszereplő” a néhai országos hírű belsőépítész, faldekorátor, valamint textil- és bútortervező – Ruth Hildegard Geyer-Raack (1894–1975) –, aki a korabeli lakberendezési és iparművészeti szaklapokban (Innendekoration, Dekorative Kunst, Das Ideale Heim) elméleti vagy gyakorlati cikkek tömkelegét publikálta, és a kölni nemzetközi „térkiképzési” seregszemle (IRA – Internationale Raum­aus­stellung) művészeti vezetője, valamint egyetlen női résztvevője is volt.

 (Von Menzel bis Monet – Die Hamburger Sammlung Wolffson, Hamburger Kunsthalle, megtekinthető március 27-ig)

Ezzel a címmel, A hamburgi Wolffson-gyűjtemény alcímmel először látható kiállítás a Hanza-város műcsarnokában. A zsidó-keresztény nagypolgári família a XVIII. században telepedett itt le, a XIX. századtól férfi tagjai jobbára jogászként és politikusként tevékenykedtek, a nők pedig korabeli szokás szerint társadalmilag kötelezték el magukat, de valamennyien érdeklődtek a kultúra iránt. A múlt századfordulón a műgyűjtés a módos, művelt értelmiségi réteg magától értetődő tevékenysége volt.