Mottó: „Világunk már nem növekedés,
hanem a kinövések világa.”

 (Jean Baudrillard)

Dréher János kiállítása a Fúgában szeptember 3-ig látható.

Mottó: „A rom egy elmúlt élet jelen lévő formáját teremti meg,
de nem tartalmainak vagy maradványainak,
hanem múltjának mint olyannak megfelelően.”

(Georg Simmel: A rom)

Mottó: „Rejtelmek ha zengenek…”

(József Attila)

(Z a köbön, Bartók 1 Galéria, megtekinthető május 23-ig.)

A tárlat maga már nem ilyen derűs. Komoly és határozott hangulat uralja Fábián Zoltán, Kiss Zoltán és Szlabey Zoltán műveit. Ketten – Szlabey és Fábián – a geometria szigorúságával, a konkrét formák egyszerű, ám sokrétű találkozásaival operálnak. Szigorú, de Szlabey képeinek színességét figyelembe véve komoly játékosság is megjelenik a képeken. Szlabely Zoltán friss hangot üt meg a geometrikus absztrakció magyarországi vonulatában.

(Gergely Nóra kiállítása az Újlipótvárosi Galériában március 31-ig látható.)

Sok anyagból és technikából (meg mesterségből) összegyúrt képek sora látható a falakon. Vagyis egy saját nyelv saját anyagra írt kifejezése. Ettől is önéletrajzi ez a tárlat. Látjuk itt a felkészült festőt és a felkészült iparművészt, amint játszik színnel, formával, némiképp az anyaggal.

Játszadozása során felbukkannak régi tárgyak és ősi vagy antik formák. Előkerülnek a falusi lét nélkülözhetetlen háziáldásai és falvédői (persze csak áttételesen), jelen vannak festett bútorok és a kor sajátos – képregényre, graffitire utaló – képzettársításai.

(Bács Emese kiállítása az Újlipótvárosi Klub-Galériában március 3-ig látható.)

Többféle nézőpontot, kompozíciós megoldást alkalmaz festményein (és grafikáin is ezek a megoldások jelennek meg). Egyrészt látjuk a valós perspektívában, szemmagasságunkban nyüzsgő életet (2020-as megálló, Utasok, Metafizikus Lehel tér, Boltból kijövet). Egy másik megoldás, amikor a képsík alján egy profil vagy tarkó, esetleg hátalak jelenik meg, s innen látjuk a városképet, tájat (Szürrealista tájban, Az üveg és a járókelők – avagy Finom erőszak). Ezeken a munkákon az alakok némileg staffázs­szerepet játszanak, ugyanakkor robusztus megjelenésük erőt ad a képnek.  A hajléktalanokról készült kis sorozataiban a megtört, alig artikulálható alakok, a színben visszafogottabb megjelenítés drámai erővel bír. Talán ezért tűnik hatástalanabbnak a nagy méretű, a Szegény alvó medve címet viselő alkotás, bár itt az erősen megdolgozott, festői felületek (matracok, takaró) önmagukban árasztják a szegénység leheletét.