Úgy nyilatkozik Lázár János fideszes frakcióvezető, hogy „a jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált". Ez a mondat értelmezhetetlen. Ha mégis értelmezzük, az halálos veszedelem, mert belemegyünk olyan gondolkodási tartományba, aminek semmi értelme. A politikusi zagyválkodásnak az a szintje, amelyikben például már a hanyatló Kádár János is készséggel dagonyázott. Látszólag kulturált gondolatok, látszólag értelmesen megfogalmazva, csak hát, ami a tartalmat illeti: egyszer külföldi tudósítók megkérdezték tőle, miért nincs Magyarországon többpártrendszer, mire azt válaszolta, hogy mert a szocialista munkáspárt minden érdeket képvisel.

Polgármestereket és önkormányzatokat választott az ország vasárnap. A helyi képviseletről döntött úgy, hogy érdemleges kampány gyakorlatilag nem volt, ha mégis, akkor abban helyi ügyekről a legritkábban esett szó. Mindez nem meglepő, mert már a parlamenti választások előtt sem voltak érdemi választási viták. („Tisztítsuk meg a közéletet, rendet az utcákon!") Helyi ügyekről az általánosság szintjén esett szó, helyi adókról például még úgy sem. Mintha önkormányzatok nem is lennének, legföljebb ha a kormányzat kihelyezett tagozatai, a választási eredmények mindenesetre ezt mutatják. A Fidesz-KDNP nagyarányú győzelméhez kétség sem fért, már csak ezért sem volt érthető, hogy minek kellett ügyészi hivatalok komoly hivatalnokainak lóhalálában, saját kezűleg kézbesíteni kivétel nélkül szocialista jelölt részére idézéseket, hogy aztán a pártszövetséggel egybeforrt sajtó másnap, ahogy mondani szokás, öles betűkkel számoljon be arról, momentán kit hívattak be, kit állítottak elő, és csak úgy ki ellen folyik eljárás.

Nyár közepe óta az ország közügyek iránt fogékony része Papcsák Ferenccel fekszik és Papcsák Ferenccel kel. Papcsák elszámoltatási kormánybiztos, a Fidesz-KDNP-koalíció kemény ökle, aki mindennap talál legalább két gyanús ügyletet, melynek szereplői a korábbi kormányzati struktúra különböző szintű káderei a vállalati gépkocsivezetőtől a miniszterelnökig (sőt: miniszterelnökökig) bezárólag. Ahova nyúl, bűnesetet talál, akire csak ránéz, napokon belül vádlott lesz.

A nyáron hivatalba lépő Papcsák a bemutatkozásakor tartott sajtótájékoztatón nagyívű terveket fektetett föl. A sukorói kaszinóépítés körüli ügyektől a bábolnai földeladáson és a Magyar Posta székházeladásán keresztül egészen az állami vezetők offshore-érdekeltségéig terjed a kiemelt figyelem, de három ügycsoportot különös hangsúllyal nevezett meg: az offshore-cégekkel összefüggésben a Wallis-csoport, a Magyar Villamos Művektől (MVM) offshore-cégekbe elfolyt pénzek és a közérdekű adatokkal való visszaélések ügye, amennyiben meglátása szerint Gyurcsány Ferenc és Veres János a 2006-os választások előtt meghamisította az államháztartási adatokat.

Kezdetben az volt a koncepció, hogy a kabinet feje a forradalmi győzelem után kiutazik Brüsszelbe, ahol tárt karokkal, de legfőképp a hiánycéllal kapcsolatos engedékeny megértéssel várják, de nem ez történt. Miután Brüsszelben tudtára adták, hogy az általa kinézett út nem járható, faragatlan stílusban kezdett beszélni az IMF-hitelről, nemkülönben az épp Magyarországon tárgyaló küldöttségéről, akik aztán anélkül, hogy bármiféle megállapodást kötöttek volna, hazautaztak.

Ezekben a hetekben derült ki, hogy a kormánynak semmiféle „B" terve nincsen. Megjegyzendő, hogy önmagában a hiánycél néhány százalékos elengedése sem perspektivikus terv, legföljebb a megteendő lépéseket sorolja hátrébb. Amikor pedig se koncepció, se „B" terv nincsen, előtérbe kerülnek a szekrényekben lévő állítólagos csontvázak, valamint a nemzeti egységet fölemlegető szimbolikus tartalmú törvényhozás. A kormányprogram lendülete és impozánsnak hirdetett íve ezen a ponton leegyszerűsödik csalók fölkutatására vagy például az Alkotmánybíróság székhelyének áthelyezésére. Vagy megregulázza a nagyobb összegű végkielégítéssel távozókat, ami még tetszhet is a népnek, de egyrészt jogilag kérdéses mindenféle nagyobb összegű végkielégítés és egyéb jogcím megszüntetése, másrészt jelentősége nemzetgazdasági szempontból kimutathatatlan. Lejárató és megbélyegző hatása persze fölbecsülhetetlen.

Azt mondom, amit Mérő László a két héttel ezelőtti Magyar Narancs-beli cikkének utolsó mondatában: Orbán Viktor az én miniszterelnököm. Hozzáteszem, amíg törvényesen úton le nem váltják, az is marad. Azt a hőzöngést, amit az ellenzék nyolc éven keresztül művelt a szocialista miniszterelnökökkel, már csak szimpla gőgből sem tudnám végigjátszani: annál azért az ember többet ad magára, mint hogy nyolc évig különböző köztereken füttyögjön, vagy a parlamentben duzzogjon.

A kormány és a vele szövetséges törvényhozás naponta produkál szakítópróbákat, és naponta teszteli a közvéleményt, mit bír még el. A közvélemény természetesen mindent elbír és eltűr, lehetősége se lenne másra, hiszen személyesen fáradt el a szavazófülkékig, ahol súlyos magányában úgy választott, ahogy választott. Most tehát a forradalmi felhatalmazás gyümölcsét fogyaszthatjuk, lássunk is néhányat a bőséges termésből.

 

Kedden államelnökké választották Schmitt Pált, mandátumát aligha fogja kitölteni. Azt a posztot, amelyiken most ül, Orbán Viktor nézte ki magának. Schmitt elnöksége közbeeső lépés a prezidenciális köztársaság felé vezető úton: ha a következő néhány évben kiépül ennek a formának minden tartalmi eleme, tehát ha a döntési jogok jelentős része a parlamenttől átkerül az elnöki hivatalba, előlép Orbán, és feltehetően parlamenti ciklusokon átívelő időszakra szólóan ő lesz az elnök. Ezzel lezárul a rendszerváltás utáni korszak úgynevezett parlamentáris jellege, és beletorkollik az elnöki szakaszba. A parlament természetesen továbbra is szavazgat majd olykor egészen fontos ügyekről, de az igazi kérdések a Sándor-palotában dőlnek el.

Orbán Viktor tiszteletre méltóan hosszú utat járt be korábbi nyilatkozatai és keddi parlamenti beszéde között. A választások megnyerése utáni első nemzetközi sajtótájékoztatóján nekitámadt a jegybank elnökének, szimbolikus terveket vázolt a határon túli magyarság helyzetének javítása, valamint a közbiztonság megszilárdítása ügyében, de arra, amire mindenki kíváncsi volt - milyen tervei vannak a gazdasággal -, elkeserítő válaszokat adott. „»Jó« tervekkel állunk majd elő, amelyhez szeretnék elnyerni a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió támogatását is." Akkor is és korábban többször is jelezte, hogy - a Bajnai-kormány, az IMF és az Unió álláspontja ellenére - nem tartja elérhetőnek a korábbi kormány által kitűzött 3,8 százalékos költségvetési deficitet, ezért első feladata a büdzsé átvilágítása lesz, s csak ezt követően kerülhet szóba egy reális 2010-es hiánycél.

Tényleg, kerüljük a kicsinyeskedést, és ne legyünk pitiánerek, de azért rakjuk sorrendbe ezt a három kijelentést:

Ha kormányra kerülünk, úgy fogunk tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kiosztunk nekik két pofont, és hazazavarjuk őket. (Orbán a Magyar Gárdáról, 2008. május)

Néhány hónappal később egy reggeli tévéadásban, arra a riporteri kérdésre, mi a véleménye a Fidesz-rendezvényeken megjelenő gárdista egyenruhásokról, ugyanő: Nem szoktam öltözködési kérdésekkel foglalkozni.