Észtország kicsiny észak-európai ország, melynek nyelve a finnugor nyelvcsalád finn ágához tartozik. Az ország keleti határát Samuel Huntington a nyugati civilizáció határaként jelölte meg 1996-ban a civilizációk összeütközését vizsgáló könyvében. Az ország több mint kétezer szigetével együtt valamivel kevesebb mint fél magyarországnyi területén nem egészen másfél millió lakos él, akiknek egynegyede orosz. Ez kapcsolatos az ország sajátos történelmével.

Ezt írta naplójába Thomas Mann 1934. október 1-én. Pontosabban teljes szöveggel azt, hogy „[a] szegény, ám veszedelmes német nép minden cinikus hazugságot és hamisítást elfogad”. Két évtizeddel korábban igazi németként maga Thomas Mann is elfogadta a hazugságot. A hazugságokba azonban két évtizeddel korábban közel 20 millió és egy évtizeddel később mintegy 40–50 millió európai belehalt két „európai polgárháborúban”. Ezért fordult szembe a németség hazugságaival a kiváló író és európai humanista.

A 2020. novemberi amerikai elnökválasztás után, mint a sajtó hírül adta, vita robbant ki Franciaország és Németország között az európai katonai önvédelem, a francia elnök javasolta „európai stratégiai autonómia” kérdésében. Miről is van szó? E kérdés megválaszolását messziről kell kezdeni.

Szabadkőművességről talán már gyerekkoromban is hallottam, de erre vonatkozó első maradandó emlékem mégis a budapesti Operaház csodás 1947-es A varázsfuvola előadásához kapcsolódik, amikor a különleges Székely Mihály Sarastro szerepében az opera leghíresebb áriáját énekelte. Sarastro amolyan szimbolikus nagymester-főpap ebben a szabadkőművesség-allegóriával teli operában, melyben a jó és a gonosz harca, a tudás, bölcsesség és igazság, a hármas szám mítosza és a felvilágosodás szabadkőműves eszméi jelennek meg. Mozart maga 1784-ben lépett be a bécsi szabadkőműves páholyba, és oda tartozott az opera szövegkönyvírója, Emanuel Schikaneder is.