Papp-Sebők Attila

Tovább

Tovább

Tovább

Amikor valamit látunk, olvasunk, arra törekszünk, hogy megértsük a világ alapvető vizuális tulajdonságait, mindez fiziológiai szempontból sajátos izgalmi állapotot, érzelmet, vált ki, serkenti a képzelőerő működését. Gondoljunk csak Raszkolnyikovra, aki a felöltője alá rejtett baltával halad végig az utcán. Ez a mondat már önmagában elég ahhoz, hogy izgalmat váltson ki bennünk. Félelmet, kíváncsiságot, vágyat a folytatás ismeretére. S jóllehet, ez egy minden tekintetben paradox kijelentés: hiszen, ha olvastuk, pontosan tudjuk, mi fog történni, mihez szükséges a balta, mit fog Raszkolnyikov elkövetni a harmadik emeleti lakásban. Vagy egy még klasszikusabb példával élve: vegyük a shakespeare-i darabot, a Rómeó és Júlia esetét. Ezerszer láttuk, megnéztük filmen, színházban, olvastuk a drámát, mégis minduntalan: szapora légzés, izgalom.

Tovább

Hallom, hogy apám kilép a tolóajtón, úgy áll meg, hogy eltakarja a fenyő, várom, hogy szólítson, de csak rágyújt, lustán füstöl, én meg élvezem, hogy tétlen maradhatok, rejtve a fűben. Ledobom a pólómat és elnyúlok, szórakozottan lóbálom a lábam, a rozsdamarta biciklivázat nézem, ideje lenne már a szemétre tolni, de öcsi kiakad, ahányszor a közelébe megyünk, nagyapáé volt, kiáltja, és úgy védi, mintha felpattanhatna rá, hogy eltekerjen vele. Ámulok a fényen, csak a sötét ne nőjön, a napok ne teljenek, jó ez a nyár, még a benzinszagú délutánokat is elviselem, a fűnyírógép robaját, a reggelek baltahangját, a délelőtti rönkcipelést.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024