Talán az a baj, hogy Anna látóterével együtt tudatállapota is egyre jobban beszűkül. Magára kell vonatkoztatnia azt a szóösszetételt, hogy gyengénlátó. Behatóan megismerkedett az emberi szem felépítésével, tűrhetően beszéli már az orvosi latint. Persze ki tudja fejezni ő magát csoda szép magyar nyelven is. Cukorbetegség. Retinaleválás.

Mióta a molylepkék a mahagóniszekrényben elnassolták reverendára hajazó kasmírkabátját, a nők nem akarnak gyónni Andrásnak. Úgy mennek el mellette az események, mintha édesdeden átaludt volna egy 9,5-ös erősségű földrengést. Esténként krokodilkönnyeket hullat a szappanoperákon. Reggelente ügyetlen kézzel köti meg nyakkendőjét, álmos arc néz vissza rá a tükörből. Ha kifog egy zöldhullámot a belvárosban, mégis Forma–1-es versenyzőnek képzeli magát. Krikszkrakszokat rajzol az unalmas értekezletek alatt a füzetébe, s értelmetlen címekkel látja el alkotásait. Egy város röntgenképe madártávlatból. Vagy mokaszinnyomok a vesehomokban.

Utcánkban Karcsi az egyetlen, aki nem a mennyország állampolgára. Hogy miért nem keresztelték meg őt annak idején, nem tartja számon a kollektív emlékezet. Egyszer egy kereskedelmi tévécsatornától forgatócsoport érkezett Karcsihoz, hogy meginterjúvolják a fura szerzetet, a kerítésnél beljebb azonban nem jutottak. Karcsi kutyája, Betyár vicsorogva tartotta távol gazdájától a lelkes kompániát. Rátenyerelni a kapucsengőre nem lett volna tanácsos. A statikusok által évekkel korábban életveszélyessé nyilvánított házban zavartalanul üzemel egy bögrecsárda, börtöntetkós vendégek duhajkodnak önfeledten odabenn. Karcos, savanyú homoki borát méri cimboráinak Karcsi, úgyszólván fillérekért. Feketét viszont kérésre se főz. A kávé pokolba való, zsörtölődik olykor, hiszen az ördög sohasem alszik!