2015 nehéz éve volt Európának. Figyelmét elsősorban belső problémái, a görög válság, a menekültek befogadása, a fokozódó terrorizmus, a demokrácia minőségének romlása, az uniót széthúzó erők térnyerése kötötte le. Eközben alig jutott idő a világméretű kihívások mérlegelésére és következményeik előnyös hatásainak kimunkálására. Ezt az irányzatot felerősítette az Európai Unió keleti szélén elhelyezkedő új tagállamok némelyikének politikai–kulturális hanyatlása, ami a populista–nacionalista, illiberális, antidemokratikus, Európa-ellenes nézetek kormányzati politika rangjára történő emelkedésében is tükröződik.

Majdnem pontosan öt évvel ezelőtt jelent meg azonos című írásom az Élet és Irodalom hasábjain (2010. szeptember 3.). Ennek a cikknek a bevezetőjében írtam az alábbiakat:

„Az euró az európai társadalom hatalmas és egyedülálló vállalkozása, amelynek sikere vagy kudarca rengeteg egymást erősítő vagy éppen gyengítő – gazdasági, társadalmi, politikai, sőt kulturális és erkölcsi – tényező együttállásától, jövőbeni mozgásától függ. Ezek legtöbbje rövidebb vagy hosszabb távon tudatos politikai cselekvés révén kedvezően alakítható, feltéve, ha az európai társadalmakban és a mindenkori politikai vezetésben megvan az elszántság és a kellő szakmai felkészültség a hatékony munkára.”

Tíz évvel ezelőtt, 2003 karácsonyán jelent meg Verseny és szolidaritás című hosszú írásom az Élet és Irodalom ünnepi számának mellékleteként. A 130 pontban összefoglalt mondanivaló egyrészt gazdaságpolitikai alapvetést, piacgazdasági szakmai okfejtést tartalmazott, másrészt javaslatok vázlatát már akkor is égetően szükséges szerkezeti reformokra. A kicsi, nyitott, az átmenet nehézségeivel küzdő és felzárkózni kívánó országokra általánosan érvényes, így ma is változatlanul helyes gazdaságpolitikai vonalvezetést az akkor uralmon levő kormányzat gőgösen elutasította, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaságot irányító többi kormány pedig teljesen figyelmen kívül hagyta. A 2010-ben uralomra jutott jelenlegi rezsim már alternatív elméletet gyártott leszakadást gyorsító intézkedéseinek eszmei megalapozásához. 

Tíz évvel ezelőtt, 2003 karácsonyán jelent meg Verseny és szolidaritás című hosszú írásom az Élet és Irodalom ünnepi számának mellékleteként. A 130 pontban összefoglalt mondanivaló egyrészt gazdaságpolitikai alapvetést, piacgazdasági szakmai okfejtést tartalmazott, másrészt javaslatok vázlatát már akkor is égetően szükséges szerkezeti reformokra. A kicsi, nyitott, az átmenet nehézségeivel küzdő és felzárkózni kívánó országokra általánosan érvényes, így ma is változatlanul helyes gazdaságpolitikai vonalvezetést az akkor uralmon levő kormányzat gőgösen elutasította, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaságot irányító többi kormány pedig teljesen figyelmen kívül hagyta. A 2010-ben uralomra jutott jelenlegi rezsim már alternatív elméletet gyártott leszakadást gyorsító intézkedéseinek eszmei megalapozásához.