Báthori Csaba: Melankólia. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 388 oldal, 3750 Ft

Olyan makacssággal követik egymást az egyforma hosszú versek, hogy a századik oldal felé az ember úgy érzi, mintha átment volna rajta egy Bach-fúga. Elütve fekszem a szavak alatt, jambusok csengenek a fülemben, bekopog a jambus-kezű szonett az ablakon, mint Poe hollója, nem kiáltom, hogy sohamár, de állattani könyvekben is keresni kezdem a szonettet.

Már nem hiszem, hogy a világ így fog megváltozni.

Megváltozni? Miről beszélsz? Folyton változik.

De nem így, nem így, ahogy ti mondjátok.

Mi? Te mondod. Folyton te mondod. Ezt az új világot!

Ezt a ronda, új világot.

Ő a bőrgarnitúrán ült, hárman álltak körülötte. A barátai? Dehogy! Az ellenségei? Talán.

Mért nem ültök le?

Azt hiszed, te mondod meg, hogy mi lesz?

Azt hiszitek, hogy ti mondjátok meg, mi lesz?