Ha előrenézek, elvakít a sok égő, pont ahogy most is a folyosón, kis lyukat égetnek a szaruhártyámba, mint amikor a cigarettáról leporló hamu a viaszosvászonra esik, apró barna lyuk, nem teljesen kerek, bárhova nézek, követi a tekintetem. Kitakarja a világnak egy kis darabját, bár ez nem lenne baj, de pont rossz darabját, azt, ami engem érdekel. Most például a verssorokat, elfedi bennük a szavakat, mindig a soron következőt, pedig a vers nem a falon van, nem a folyosó vagy a művház nagytermének falán, hanem bennem, bent a fejemben, ezt egész biztosan tudom.