November végén előrehozott választásokat tartanak Hollandiában, mert a kormányzó koalíció szétesett. Az alábbi beszélgetésben Floris Vermeulen politológus, az Amszterdami Egyetem (UvA) tanára mondja el, milyen változásokat hozhatnak a választások, mivel jár a rendkívül arányos képviseleti rendszer, miért egyre nehezebb koalíciót létrehozni, és miért sikeresek – egy ideig – a semmiből felbukkanó új pártok.

A BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszékének szociális műhelyében azt próbálják tudatosítani a hallgatókban, hogy az építésznek (is) ki kell lépnie a saját buborékjából ahhoz, hogy ne csak „szép”, hanem igaz épületeket is tervezzen. Milyen projektekkel, mekkora sikerrel jár ez a szociálisan „más világok” iránti érzékenyítés?

Magyarországon – mint a példa mutatja – a jelenlegi választási rendszer lehetőséget ad a hatalom kisajátítására, ezért többen is felvetették már, hogy azt arányosabbá kellene tenni. Hollandiában kivételesen arányos rendszer működik, amelyben nincsenek egyéni körzetek, és már a szavazatok 0,7 százalékával is be lehet jutni a parlamentbe. A következő beszélgetésben Floris Vermeulen politológust, az Amszterdami Egyetem tanárát kérdezte Bérczes Tibor arról, milyen előnyei és hátrányai vannak a száz éve lényegében változatlan rendszernek.

Geert Mak (1946–) évtizedek óta egyik főszereplője a bevándorlásról, illetve integrációról szóló hollandiai közéleti vitáknak. Az alábbi beszélgetésben Bérczes Tibor arról kérdezte, hogyan változott a holland társadalom viszonya ezekhez a problémákhoz, és hogyan változott az egykori lázadó „hatvanas” gondolkodása a kérdésben.

Frits Bolkestein (1933–) nemcsak a holland jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) politikusaként, hanem elemzéseivel és esszéivel intellektuális gondolkodóként is figyelemre méltó életművet alkotott. Volt államtitkár és hadügyminiszter, volt a kétezres évek elején a belső piacért felelős EU-biztos, és volt a Liberális Internacionálé elnöke is. Ma már nem vesz részt a napi politikában, de véleményére, állásfoglalásaira Hollandiában még most is odafigyel mindenki, akit foglalkoztat az ország és Európa sorsa. A bevándorlás és az integráció kérdésében szinte kezdettől fogva vitába szállt a problémamentes beilleszkedést vizionálókkal, megkérdőjelezte az identitás megőrzésére törekvő integrációt, és egyértelművé tette, hogy a nyugati demokráciák tévúton járnak, ha engednek az olyan alapelvekből, mint az állam és az egyház szétválasztása, a vélemény-, illetve vallásszabadság és a nők egyenjogúsága.

Surányi Z. András dokumentumfilm-készítő és alkotótársa, Sívó Júlia már az ötödik filmjüket forgatták Magyarország legnagyobb szegregátumában, a Miskolc melletti Lyukóvölgyben, ahol legkevesebb ötezren élnek embertelen körülmények között. Az alkotókkal beszélget Bérczes Tibor.

A beteggel történő kommunikáció legalább olyan fontos, mint a szakmai normáknak megfelelő orvoslás, állítja Szántó István, a Fejér Megyei Szent György Kórház Onkológiai osztályának főorvosa, és az alábbi beszélgetésben azt is elmondja,  szerinte mi a „megfelelő” jelző tartalma.

2017 márciusa óta egy bevándorlók által alapított párt, a DENK is benn ül a holland parlamentben. Örömre vagy aggodalomra ad okot ez az Európában egyelőre egyedülálló fejlemény? Miért fordítottak hátat a Hollandiában allochtonoknak – „máshol születetteknek” – nevezett nem nyugati bevándorlók – elsősorban törökök és a marokkóiak – az „őshonos” pártoknak, holott az ember azt várná, hogy minden újabb generációval csökken az őslakosok és az – egykor – újonnan érkezettek közötti távolság? És hol hibás az utóbbi logikára épülő gondolkodás? Ezekre a kérdésekre válaszol Floris Vermeulen holland politológus, aki baloldali gondolkodóként bírálja a baloldal több évtizeden át folytatott integrációs politikáját.

Daniel van der Lek 49 éves holland építész jó húsz éve él Magyarországon. Itt alapított családot és teremtett átlagos – meglehetősen bizonytalan – egzisztenciát, és – eddig – itt törte a fejét újabb és újabb szociális projekteken. Persze könnyű neki, hisz – állítása szerint – „gazdag ember”. Az alábbiakban bemutatott projekt alkalmasnak látszik arra, hogy ő és minden érintett (tovább) gazdagodjék.

Hollandiában 2003 óta az úgynevezett Groningeni Protokoll határozza meg, milyen feltételekkel  hajthat végre az orvos eutanáziát az egy évnél fiatalabb gyermekek esetében. A protokollt egy, a Groningeni Egyetemi Kórház (UMCG) gyermekosztályán dolgozó team állította össze. A team vezetője a protokoll megszületésének történetéről, az azóta eltelt évek tapasztalatairól és az életkor határának lehetséges kiterjesztéséről beszél.

Erick van Egeraat (59) holland sztárépítész, akit budapesti épületeiért (ING irodaház, Deák Palota, a Városház-projekt nyertes pályaműve) 2006-ban Budapestért-díjjal is kitüntettek, az elmúlt években több stadionprojektben is részt vett (Feyenoord Stadion, a moszkvai Dinamo Stadion, Krasznodar Stadion). Igen markáns véleménye van arról, milyen irányba halad a mai futball, és a változásokra az építészetnek hogyan kell reagálnia. 

Hollandiában 2002 óta szigorú feltételek mellett megengedett az eutanázia és az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség, de egyre többen vannak, akik maguk akarják eldönteni, mikor fejezik be humánus módon, öncsonkítás nélkül, szeretteik körében az életüket. Az Einder (A látóhatár) nevű egyesület 1995 óta ezért, azaz a humánus öneutanázia lehetőségéért harcol, egyre sikeresebben. Ellentmondásoktól és dilemmáktól sem mentes működésükről szól a következő beszélgetés.

A mai magyar társadalom szerkezetét kívánta feltérképezni az a vizsgálat, amelyet több mint tizenötezer ember részvételével a GfK kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai közösen végeztek. Az egyes társadalmi rétegek leírásakor, illetve körülhatárolásakor fontos szempont volt, milyen a megkérdezettek „kapcsolati tőkéje”. A kapcsolati hálózatokat kutató Albert Fruzsinát, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársát arról kérdeztük, miért alakult ki és milyen a magyar „barátságtalanság”.

A nyolcadik kerületi Magdolna negyedben 2004 óta zajlik egy Magyarországon még újdonságnak számító projekt, amely a városrehabilitációt nemcsak építészeti, hanem szociális és gazdasági problémaként is kezeli, és megpróbálja a döntésekbe, a kivitelezésbe és a fenntartásba is bevonni a lakosságot. A BME Urbanisztikai Tanszékének helyettes vezetője arra a kérdésre válaszol, vajon a részvételhez nem szokott lakosok akarnak- és tudnak-e bármit is kezdeni a felkínált lehetősséggel, és kezelhetők-e a jelenlegi intézményi keretek között a városnak ezek a részei.

A főváros és a vidék kettőssége nemzetközi jelenség, de e viszony jellegében és történeti alakulásában sok az országspecifikus vonás. A következő beszélgetés a Budapest–vidék viszony különböző korszakait, az ezekhez kapcsolódó ideológiákat és azok hátterét tekinti át.

Ha egy franciát vagy hollandot megkérdezünk, miért jó franciának vagy hollandnak lenni, akkor azt feleli, hogy „nézd meg a házam, az autóm, ahogyan élek... és ne kérdezz butaságokat!” Egy magyar azonban – némi túlzással – válaszként sorolni kezdi a büszkeségre okot adó nemzeti hősöket. Mert a jelen – kissé leegyszerűsítve – számos honfitársunk számára nem teszi nyilvánvalóan értékessé a nemzethez tartozást, ezért kap hangsúlyosan kompenzáló, vigasztaló, lelkierőt adó szerepet a mitikussá szépített múlt. A történelem így sokszor válik közüggyé, olyan témává, mint a mindennapi élet nagy kérdései – ezért szobrokról vagy temetésekről hasonló indulattal vitatkozunk, mint az adókról, a nyugdíjakról vagy az egészségügyi ellátásról – mondja Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, akit a történelmi legendák, a nemzeti múltat megszépítő mítoszok iránt napjainkban mutatkozó egyre erősebb igény, megnövekedett „szükséglet” okáról és a népszerű történelmi mítoszok természetéről kérdeztük.

2002-ben a világon elsőként Hollandiában megszületett az a törvény, amely kimondja, hogy halálos betegség vagy kilátástalan és elviselhetetlen szenvedés esetén a páciensnek joga van ahhoz, hogy euthanáziát vagy öngyilkossághoz való segítséget kérjen, a kezelőorvosnak pedig mérlegelnie kell a kérés teljesítését. Az alábbi interjúban Walburg de Jong, a Holland Önkéntes Életvég nevű egyesület (NVVL) munkatársa az első tíz év gyakorlati tapasztalatairól, a törvény értelmezése és lehetséges kibővítése körüli vitákról beszél.

A legutóbbi felmérések szerint Hollandiában körülbelül kétszázezer kelet-európai él. Bő kétharmaduk lengyel, a többiek főként románok és bolgárok. Bár vannak – egyre többen – magyarok is, létszámuk egyelőre nem éri el a hollandok ingerküszöbét. Mivel mára a munkát – és esetleg letelepedést – kereső külföldiek között a kelet-európaiaké a legnépesebb csoport, 2010-ben csak Lengyelországból tizenötezren érkeztek, és a hollandok a törökök és a marokkóiak példáján keresztül megtapasztalták, mivel jár, ha nem követik folyamatosan és tabuk nélkül figyelemmel a bevándorlás és az integráció folyamatát. Tavaly parlamenti vizsgáló bizottság, majd a Szociális és Kulturális Tervhivatal (SCP) is felmérte a kelet-európaiak hollandiai helyzetét. A témára az elmúlt hetekben azért is terelődött a szokásosnál élénkebb figyelem, mert a Wilders vezette Párt a Szabadságért elindított egy honlapot, ahol mindenki felpanaszolhatja a kelet-európaiakkal kapcsolatos negatív tapasztalatait. Az alábbi interjú Jaco Dagevos szociológussal, az SCP által végzett vizsgálat vezetőjével készült.

A modern kori városok már nemcsak önmagukat, hanem a róluk kialakult képet is tudatosan építik. Hogyan változott Budapest önképe történetileg? Élhetőbb lett-e a város az elmúlt húsz évben? És hogyan lehetne szakadtságát – Berlin példáját követve – kreativitással előnnyé változtatni? Kádár Bálint (város)építész, a BME Urbanisztika Tanszék munkatársa, a Kortárs Építészeti Központ kurátora szerint „Budapestet viszonylag kis befektetéssel is jó hellyé lehetne tenni, mert eredendően is az. A hardware megvan, csak a software-t kell belevinni.”

Az elmúlt néhány évben feltűnően sok marokkói származású - de már Hollandiában született - játékos lépett pályára a holland élvonalban. Bár a szívük még Marokkóért dobog, a muzulmán bevándorlók döcögve haladó integrációjának akár ők is új lendületet adhatnak.