Egyetemi autonómia Magyarországon
A legnagyobb csapást az állami egyetemek autonómiájára a 2013-as negyedik Alaptörvény-módosítás után bevezetett kancellári rendszer okozta. Nemcsak hogy nincs a szenátusoknak, rektoroknak semmi beleszólásuk abba, kiket választ ki a miniszter (és nevez ki a kormányfő), ami miatt a kancellár és hivatala gyakorlatilag idegen test lett az egyetem szervezetében, de olyan jogosítványokkal ruházták fel, amelyekkel munkajogi szempontból tulajdonképpen kettévágták az intézményeket, mert a rektor alá csak az oktatók és kutatók tartoznak, míg mindenki más fölött a kancellár rendelkezik.
Stratégia a végeken
Hatalmas tiltakozás kísérte az oktatási államtitkár kinevezését. Kifogásolták, hogy soha semmi köze nem volt az oktatásügyhöz, soha nem töltött be állami hivatalt, sőt még a gyerekeit sem íratta be állami iskolákba. Nemcsak politikusok, hanem egyetemi rektorok, továbbá szülők szervezetei fogalmazták meg kemény álláspontjukat, és a sajtó sem volt kíméletes vele. A legjobb 16 egyetem pedig pert indított egy rendelkezés miatt, amely az egyetemek törvényekben rögzített jogait sértette. Mindez persze nem nálunk, hanem a messzi Amerikában, a „legmagasabb világi hely” környékén történt, ahol egy többszörös milliárdos lett a szövetségi oktatásügy vezetője egy rendkívüli szenátusi szavazás után, illetve ahol az elnök megtiltotta a beutazások engedélyezését egyes országokból.
A bomlás virágai
A BME már a ’30-as években is „műszaki és gazdaságtudományi egyetem” volt, és jóllehet a minden hazai egyetemet érintő szovjet mintájú nagy átalakítások után „műszakira” korlátozták, a mérnökök számára szükséges gazdasági képzés egyre fontosabb lett, így a ’80-as évek végére a műszaki oktatás „kiegészítő és háttérterületei” szervezeti keretet kaptak egy természet- és társadalomtudományi karban, amely azután 1998-ban vált széjjel a ma is fennálló két nem mérnöki karra, s lett a BME az ország egyik legnagyobb és legjobb felsőoktatási intézménye.
Egyetem Felcsúton
Pár héttel később ismét bekopogott hozzám a diáklány, leült és sírva fakadt: „Tanár úr, el nem tudja képzelni, mi folyik a HÖK-ben!” És elkezdte mesélni a pénzek, kapcsolatok körforgását. Mást nem tudtam tenni, mint azt tanácsolni, hogy mihelyt lehet, lépjen ki, és elvesztettem minden illúziómat.
Egyetemek a Rendszerben – Tanév végi színes hírek
Egyre jobban terjed a „biztonságos helyek” kialakításának a mozgalma is, vagyis annak érvényre juttatása, hogy ha valamely vélemény nem tetszik, annak a képviselőjét ne engedjék be a kampuszra. Sőt ha például csak egy fintorral vagy fejrázással reagál valaki egy többek által pozitívnak tartott álláspontra, akkor az illetőt kivezetik a teremből.
Doktorok, bérek, kancellárok
Az embernek az a benyomása, hogy az államtitkárnak időben korlátozott mandátuma van, s ezért a tavaly kialakított, majd idén tavasszal véglegesített Felsőoktatási stratégiát futólépésben igyekszik megvalósítani, miközben nem néz se jobbra, se balra, nem reagál sem ő, sem munkatársai, legalábbis nyilvánosan, kritikákra, adatokra, vagy statisztikákra, csak megy előre.
A felsőoktatás a nyár után
A július és az augusztus Magyarországon holt szezon az egyetemeken. Szemben elsősorban az amerikai intézményekkel, amelyek nyári szemesztereket, busásan jövedelmező felzárkóztató és más fizetős kurzusokat tartanak a fülledt kánikulában csontra hűtött tantermekben, hazánkban július elején a könyvtárak, épületek bezárnak, a „vonalhúzás”, vagyis a központi felvételi eredményhirdetése után a dékánok és hivatalaik is elmehetnek végre szabadságra, legföljebb az élelmesebb karok tartanak főleg külföldieknek fizetős kurzusokat, mindenki más átadhatja magát a cikkírásnak, fürdőzésnek vagy a mezőgazdasági munkának.
Nem így a felsőoktatás irányítói, akik idén nyáron folyamatosan ellátták hírekkel a sajtót – a helyettes államtitkárnak az Oktatási Hivatal élére való áthelyezésétől kezdve a júliusi törvénymódosításon és a „katasztrofális doktori képzések” rémképén keresztül az újragombolt egyetemekig és főiskolákig. Így hát tartsunk mi is rendhagyó évnyitót, a korábbiak szellemében rögzítve az utókor számára, hol is vagyunk. Elöljáróban megjegyzem, hogy a tavasszal véglegesített Felsőoktatási Stratégia (FS) számos pontja elfogadható, sőt támogatható, még akkor is, ha nem nehéz bírálnivalót találni benne. De mindannyiunknak tisztában kell lennie azzal, hogy a változások e területen elkerülhetetlenek, mert körülöttünk a világ is egyfolytában mozgásban van. A kérdés az, hogy minden változás jó irányba tart-e.