Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed 
Donatella Di Pietrantonio: Anyám, a folyó 

-----------------------------------------------------------------

Témafelvetéseiben és filmszerű elbeszélésmódjában ízig-vérig mában élő szerző, aki mindemellett a jelen problematikájára a múltban keresi a fogódzókat. Rebecca Makkai majd minden művében – stigmatizált em­beri sorsokon keresztül – releváns erkölcspszichológiai és társadalometikai kérdésekre hívja fel a figyel­met. A Chicagóban élő író már debütáló kötetével (The Borrower, 2011) felhívta magára a figyelmet, de igazi nagy áttörést a harmadik regényével ért el. A Pulitzer- és Nemzeti Könyvdíjra (National Book Award) is jelölt The Great Believers (2018), ami magyarul Négy betű (fordította Goitein Veronika, Animus Kiadó, 2020) címmel jelent meg, három idősíkon elmesélt történet az AIDS-járvány kezdetéről, illetve egy harminc évvel ké­sőbbi visszatekintés, de nem csak a 80-as évekre. A szintén élénk kritikai visszhangot kiváltó, ez idáig utolsó regénye – I Have Some Questions For You, 2023 – a maga komplexitásában olyan, mintha egy Donna Tartt-történetben Poirot és Miss Marple közösen nyomoznának. A Lenne pár kérdésem (fordította Heinisch Mónika, Magnólia Kiadó, 2024) ugyanis éppúgy tekinthető lélektani kriminek, mint #metoo-regénynek.
Az apai ágon magyar származású Rebecca Makkaival memóriatrükkökről, kirekesztettségérzetekről, múltfaggatásról, és természetesen családi kötelékekről is beszélgettünk.

► Mohsin Hamid: Az utolsó fehér ember. Fordította Pordán Ferenc. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2024, 169 oldal, 4299 Ft

Mohsin Hamid narratívája azzal a kafkai alaphelyzettel indít, hogy mi van akkor, ha egy átlagosnak induló reggel egyszer csak nappali rémálommá válik. A főhős (Anders) egyik percről a másikra kívülálló lesz, amikor ráeszmél, hogy az éjszaka során fehér bőrű férfiból végérvényesen sötét bőrűvé változott. Személyiséglopásként éli meg ezt a bizarr átalakulást, mi több, haragot érez, amikor „az arca helyét elfoglaló arc” visszanéz rá a tükörből. Az öngyilkosság gondolata is felmerül benne, mivel úgy látja, a bőrszínével együtt az egója is szublimálódott. A munkahelyén beteget jelent, kerüli az embereket, még a saját apját is, mert nem akar szembesülni a fehér tekintetetekkel.

Kinek-kinek megvan az egyéni olvasata George Orwell immár hetvenöt éves klasszikusáról. Az 1984 kétségkívül minden idők egyik legtöbbet hivatkozott könyve, emiatt Sandra Newman nagy fába vágta a fejszéjét, amikor újragondolta Orwell totalitarizmus-vízióját. Az ötvennyolc éves amerikai író féltucatnyi negatív utópia megjelentetése után vállalkozott ugyanis arra, hogy – női aspektusból – újraírja az ikonikus művet. A Julia (fordította Lukács Laura, Helikon Kiadó, 2024) szerzőjével Orwell disztópikus világának skizofréniájáról, sorsszerű emberi viszonyokról, női bátorságpróbákról és – a 101-es szoba kapcsán – a legsötétebb félelmekről is beszélgettünk.

► Rachel Cusk: A vendégház. Fordította Nádor Zsófia. Park Könyvkiadó, Budapest, 2023, 226 oldal, 4999 Ft

A mindössze néhány szereplős könyv narrátora egy többkötetes írónő (M.), aki bizalmas barátjának (Jeffers) meséli el elementáris találkozását a csak L.-ként megnevezett festővel. M. és második férje (Tony) egy isten háta mögötti lápvidéken élnek, ahol a vendégházukba rendszeresen meghívnak művészeket a világ minden tájáról. A Körvonal-trilógia elbeszélőjéhez (Faye) hasonlóan, M. is „láthatatlan”, középkorú nő, aki úgy érzi, maga mögött hagyta múltbeli traumáit, ami talán igaz is lenne, ha nem invitálná be a gonoszt az életébe.

Jószerével nem múlik el úgy nap, hogy ne értesülnénk valamilyen, mindannyiunk életére kiható természeti csapásról. A globális felmelegedésből adódó politikai és morális dilemmákat felvető kérdésekre nemcsak a klímaszakértők, de egyre több kortárs szerző is keresi a válaszokat. Jens Liljestrand svéd újságíró és író napjainkban játszódó, félelmetesen valóságszerű disztópiája is ezt a problémakört járja körbe. A Ha minden véget ér is (Även om allt tar slut, 2021) az ökológiai változásokkal összefüggő világvége-hangulatot ragadja meg, ahol a klímakatasztrófák visszatükrözik a társadalomban, és annak legkisebb egységében, a családban megmutatkozó válságfolyamatokat. A negyvenkilenc éves szerző debütáló regényének alapkérdése az, ki hogyan reagál élet-halál helyzetekben.
A Ha minden véget ér is (fordította Patat Bence, Park Könyvkiadó, 2024) írójával globális életválságokról, kimaxolt örömpercekről és a jövő lehetséges forgatókönyveiről is beszélgettünk. A fordított teremtéstörténetként értelmezhető könyv kapcsán szóba került Ingmar Bergman, aki természetesen metafizikai síkon, de hozzájárult a regény fanyar hangütéséhez. 

► Ali Smith: Nyár. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 368 oldal, 5699 Ft

Ám ahogy Ali Smith-nél megszokhattuk, a sorsszerű találkozások, a fragmentált történetmesélés, a vendégszövegeken keresztül megidézett társművészetek, mind-mind a gondosan kiókumlált regénystruktúrát dúcolják alá. A Nyár mozaikos szerkesztésmódja pedig ingaszerűen indítja be a szereplők tér-idő mozgását. Az emlékláncolatot egy, még a könyv elején elejtett kafkai félmondat hozza működésbe, ami megágyaz a Copperfield Dávid feminista olvasatának, illetve megidéz egy hajdani Téli rege előadást, majd megjelenik „egy mozgóképrészlet az időn át”. Ez utóbbi szövegbetét Lorenza Mazetti Együtt című filmjének rövid szüzséje, ami a kései Shakespeare-műhöz hasonlóan, létidő-parabolaként ékelődik be a narratívába.

Minden, amit tudni akartál a judaizmusról, ráadásul meg is merted kérdezni – így lehetne egy mondatban megragadni J. S. Margot (eredeti nevén: Margot Vanderstraeten) belga író, újságíró magyarul is olvasható önéletrajzi könyvének belső nullpontját. Az Antwerpenben élő szerző eredetileg 2017-ben megjelent memoárját – Mazel tov – Különös barátságom egy ortodox zsidó családdal – nevezhetjük egyfelől a megismerés és elfogadás narratívájának, de olvashatjuk eszméléstörténetként is. Az erőteljesebb, kiforrott írói hangon megszólaló Minján – Találkozásaim ortodox zsidókkal pedig az önéletrajzi könyv folytatásaként mesél újabb, nem mindennapi egymásra találásokról az elbeszélő és mélyen hívő haszidok között. A flamand származású íróval, akinek eddig hat regénye és két interjúkötete jelent meg, privát és szakmai kíváncsiságról, heterogén kultúrák találkozásáról és lelki otthontalanságról egyaránt beszélgettünk, de szóba került Matild belga királyné, illetve a kortárs amerikai próza markáns íróegyénisége, Philip Roth is.

► Paul Auster: Baumgartner. For­dí­totta Pék Zoltán. 21. Század Ki­adó, Budapest, 2023, 188 oldal, 5490 Ft

Egy tikkadt-forró augusztusi napon feleségül kéri a nála tizenhat évvel fiatalabb Judith Feuert, de a frigy nem jön létre. A fiaskó arra készteti Baumgartnert, hogy meséljen a több mint öt évtizednyi szobamagányáról. A Szófogytig rövid eszmefuttatás az írólét - önként vállalt - magányos kínjáról-öröméről, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy évvel a megvalósulatlan házasság után, Baumgartner szép lassan befejezi legújabb könyvét. A Kerék misztériumainak csetlő-botló írásszüneteiben azért felmerül benne, hogy nála vajon mikor csenget be az időskori szenilitás. S ha már ennyit foglalkozik a rövid távú memóriazavarral, gondolatban visszaszalad a távoli múltba. Eszébe jutnak az apjával, anyjával, nagyszüleivel kapcsolatos emléktöredékek, és a sorsszerű véletleneken töpreng, amelyek közrejátszottak abban, hogy ő egyáltalán világra jöjjön.  

Yasmina Reza: Serge
Véronique Mougin: Ahol a tű átfér
Yoann Iacono: Goebbels hegedűje
Beatrice Salvioni: Az Átkozott
-----------------------------------------------------------

Kedvenc itala a sör, mindörökké Chelsea-drukker, és Krúdyhoz hasonlóan a velőscsontra esküszik. Kamaszkori futballálma, hogy NB I-es labdarúgó-játékvezetővé váljon, nem valósult meg, az viszont igen, hogy már harmincegy évesen a Népszabadság egyik főszerkesztő-helyettese lehetett. Bár nyolc kötete jelent meg az elmúlt szűk hat évben, Pető Péter mindmáig újságírónak vallja magát. Órákig tud mesélni a hírek ezer árnyalatáról vagy a neoliberális kapitalizmus csapdáiról éppúgy, mint a García Márquez-i életmű megkerülhetetlenségéről. A 24.hu főszerkesztőjeként a napi történések krónikása, szépíróként az elbeszélhető mikrotörténetek izgatják. Pető Péterrel a prózai munkáit végigkísérő halálutakról és valóságbeli reményfutamokról beszélgettünk. 

► A két szőrösfülű – Eustache De­schamps és Oswald von Wol­ken­stein válogatott versei, Győrei Zsolt és Jeney Zoltán fordításá­ban. Balatonfüred Városért Köz­ala­pít­vány, Tempevölgy, 2023, 216 oldal, 4200 Ft

Sokéves szakmai és baráti kapcsolat fűzi össze Győrei Zsoltot és Jeney Zoltánt. Egyikük a német, másikuk a francia irodalom avatott ismerőjeként vállalkozott arra, hogy a késő középkorban élt és alkotott kitűnő költőmesterek válogatott műveit egy szemre-fülre tetszetős kötetben összeboronálja. Mindazonáltal felmerülhet bennünk a gyanú, hogy jelen könyvecske egy bő másfél évtizede megjelent tematikus összeállítás – Udvariatlan szerelem. A középkori obszcén költészet antológiája – továbbgondolása nyomán jött létre. A Bánki Éva és Szigeti Csaba szerkesztésében 2006-ban közreadott gyűjteményes kötet népes fordítócsapatában ugyanis Jeney Zoltán és Győrei Zsolt is helyet kapott. (Lásd róla kritikánkat: L. Varga Péter: Minden, amit a szexről tudni akarsz…, ÉS, 2007/4., jan. 26.)

Olyan az írói beszédmódja, mint egy hajnalig tartó kocsmaturnéé Charles Bukowski és Kurt Vonnegut között. Mindazonáltal rendkívül tudatos szerző, aki a rövidebb-hosszabb szövegeiben is abszurd humorral áb­rázolja a magyar társadalmi valóság fonákságait. Már az első, 2015‑ben publikált regénye is egyedi prózahangon szólalt meg. Az önreflexív Zárványok után három évvel megjelent Természetes lustaság fókuszában a kapcsolatfüggősséget találjuk, az idén tavasszal debütált Van ilyen. pedig egy diszfunkcionálisan működő család mikrovilágát helyezi a történet origójába. Szendi Nórával regényeinek groteszk világáról, nyelvi tobzódásokról, szenvedélybetegségekről és kiútkeresésekről éppúgy szót ejtettünk, mint a fogyasztói kapitalizmus térnyeréséről. 

► Jo Nesbø: Vérhold. Fordította Sulyok Viktória. Animus Kiadó, Budapest, 2023, 430 oldal, 5290 Ft

Adva van tehát egy öntörvényű, megrögzött alkoholista, aki minden írott és íratlan szabályt felrúg, hogy elkapja a bűnöst. Harry Holénak a legtöbb esetben pszichopata vagy szociopata elkövető (beteg) elméjébe kell beférkőznie ahhoz, hogy képes legyen megállítani az ilyen-olyan okból öldöklő sorozatgyilkost. Voltaképpen a norvég detektív huszonhat éve játszik szimultán sakkpartit a tettesekkel, ahol a tét mindig az, hogy ő adjon mielőbb mattot. Ezekben az élet-halál játszmákban ugyanis a remi ki van zárva. Nincs ez másként a tizenharmadik Hole-sztori esetében sem, amit Sulyok Viktória kitűnő fordításában izgulhatunk végig.

A teljes ismeretlenségből robbant be az irodalmi köztudatba szűk három évvel ezelőtt Avni Doshi, amikor is a debütáló kötetével felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövidlistájára. Az indiai származású amerikai író 2020-ban megjelent Burnt Sugar (Égett cukor, fordította Nagy Mónika Zsuzsanna, 2023) című regénye egy múltbeli sérelmekkel terhelt anya-lánya kapcsolatot helyez a cselekmény fókuszába. Az indiai Pune városában játszódó családi mikrotörténet az anyaéhség szempontjából vizsgálja az emlékezés természetrajzát, illetve a művészet és tudomány korrelációját. Már a regény nyitómondata is olyan, mint egy görög sorstragédia prológusa: „Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.” A New Jersey-ben nevelkedett, jelenleg Dubajban élő negyvenegy éves szerzővel nemcsak anyakomplexusról és emlékrekonstrukcióról, de a legújabb kutatások szerint az agy cukorbetegségének tekintett Alzheimer-kórról is beszélgettünk.

► Elisa Shua Dusapin: Tél Szok­csó­ban. Fordította Kiss Kornélia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 106 oldal, 3299 Ft

A magyarul májusban megjelent Tél Szokcsóban nem a koronavírus idején született. A jelenleg Svájcban élő szerző debütáló regénye jóval a világjárvány kitörése előtt, még 2016-ban látott napvilágot Hiver à Sokcho címmel. Az viszont tagadhatatlan, hogy az önéletrajzi elemekkel is megspékelt könyv tétkérdése az, miként tudunk érzékenyen kommunikálni, képesek vagyunk-e a magunk nyelvére lefordítani a másikban megbújó belső csendeket. S miközben Dusapin elénk tárja ezt a kulturális különbözőségekről, lefojtott szenvedélyekről, mulandó szépségkultuszról, anyaméregről és apanihilről is mesélő történetet, az alkotás intim folyamatába avatja be olvasóját.

Napközben a Litera főszerkesztője, esténként szépíró. Úgy is mondhatni, Nagy Gabriella szinte minden percét a szövegírás és -gondozás tölti ki. Írói pályája egy 2000-ben publikált verseskötettel – Vállalok bérbe sírni – indult, amit három évvel később követett első regénye is. Az Idegen másodmagával elnyerte a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Bródy-díjat. Egy évtized elmúltával jelentkezett a zömmel traumaszövegekből építkező Üvegházzal. Az ötvenkilenc éves író, szerkesztő nemrégiben fejezte be új regényét, amiből a tavalyi év során több irodalmi folyóirat, így a Hévíz, a Jelenkor és a Kalligram is közölt már részleteket. Az Elviszlek Amerikába hasonlóképpen múltrekonstrukció, mint a kisprózákból összeállított Üvegház, azzal a lényeges különbséggel, hogy a cinkotai sorozatgyilkos rémtetteit analizáló történetben a fikciós szálak dominálnak. Nagy Gabriellával korábbi munkáiról, a megjelenés előtt álló nagyepikájáról, valamint a Budapest Nagyregény rá eső fejezetéről beszélgettünk. 

► Ali Smith: Tavasz. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 274 oldal, 4499 Ft

A regény fő karakterei közül elsőként a pályája zenitjén túljutott filmest (Richard) ismerhetjük meg, aki a nyár folyamán veszítette el legjobb barátját és zseniális forgatókönyvíró partnerét (Paddy). Miután számot vet kiüresedett életével, kihátrál a legújabb munkamegbízásából. Úgy érzi, hogy a filmprojektet, ami Katherine Mansfield és Rainer Maria Rilke egy parallel időpillanatát ragadná meg – bizonyítottan mindketten a svájci Sierre-ben tartózkodtak 1922 nyarán –, kizárólag az immár halott Paddyvel tudná megvalósítani. Végső elkeseredésében elhatározza, hogy egy októberi napon véget vet az életének, ezért egyirányú gyász-zarándoklatra indul Skóciába. Miközben egy isten háta mögötti vasútállomáson (Kingussie) az utolsó vonatát várja, szembetalálja magát egy színesbőrű kamaszlánnyal, aki segít neki kitápászkodni a majdnem-halálból. 

Világéletében írónak készült az Argentínában született, Svédországban nevelkedett, de csaknem három évtizede Brooklynban otthonra talált Hernán Díaz. Ugyanakkor az idén ötvenéves szerzőről nem állítható, hogy elsiette volna a karrierjét. Mindössze hat éve jelentkezett debütkötetével (In the Distance, 2017), ami azon nyomban Pulitzer-jelölést hozott számára. A tavaly megjelent második regénye, a Trust (Bizalom, fordította Pék Zoltán, 2022) pedig szerepelt a Booker-díj hosszú listáján. Ez utóbbi könyv ikerhívószavai a pénz és hatalom, valóság és kitaláció, csend és jól artikulált emberi hang.

A Bizalom négy különálló szövegegységből felépülő narratívái folyamatosan újraírják a történetet. A Kockázatos pozíciók című nyitórész regény a regényben, amit Harold Vanner jegyez, és egy New York-i bankár élettörténetét meséli el. A második szöveg (Életem) egy biográfia, legalábbis látszólag. Annak az Andrew Bevelnek az önéletírása, aki kísérteties hasonlóságot mutat az 1935-ös keltezésű regény főszereplőjével. A harmadik fejezet Ida Partenza két idősíkon, 1936-ban és az 1980-as évek legelején futó visszaemlékezése. A Felidézett memoárt olvasva úgy tűnhet, minden életmozaik a helyére került, de akkor még mindig jön egy újabb csavar. A befejező részben Mildred Bevelnek, a sikeres pénzember feleségének a naplójába (Opciók) kapunk bepillantást, ami tovább árnyalja a korábban összerakott portrékat. Az 1920-as, 30-as évek Amerikáját megidéző Bizalom polifonikus szerkezetéről, a női és férfiperspektívákról, biankó csekkekről és írásfilozófiáról, valamint egy húszéves töltőtoll narratív erejéről is beszélgettünk. 

Olyan nagynevű pályatársakkal említik egy lapon, mint Ali Smith, Alan Hollinghurst, Kazuo Ishiguro, Zadie Smith vagy Sebastian Barry. Nem véletlenül. A Bermudán született, de Angliában nevelkedett Jon McGregornak három könyvét, köztük a huszonhat éves korában publikált debütkötetét (If Nobody Speaks of Remarkable Things, 2002) is jelölték Booker-díjra. A brit sikerszerző immár magyarul is olvasható negyedik, Costa-díjas regényét – A 13-as tározó (Reservoir 13, 2017 – fordította Mesterházi Mónika, Magvető Könyvkiadó, 2022) – lírai hangvétele és minimalista stílusa teszi egyedivé. A történet kiindulópontja akár szalagcím is lehetne. A tizenhárom éves Rebecca Shaw megmagyarázhatatlan módon eltűnik egy kis észak-angliai faluból. Kiérkeznek a rendőrök, újságírók, majd rövidesen a település apraja-nagyja is részt vesz a keresésben, de minden hiába, mert nem bukkannak a kamasz lány nyomára. Kimondva-kimondatlanul mindenki arra gondol, hogy Rebecca Shaw gyilkosság áldozata lett. Csakhogy minden csoda három napig tart, így hamarosan ezen a településen is újraindul az élet. De mégis hogyan, amikor Becky eltűnésével „kizökkent az idő”?  A 13-as tározó szerzőjével egymondatnyi életekről, a természet zajos csendjeiről, szexről és halálról és nem utolsósorban a várakozás feszültségteremtő erejéről beszélgettünk.