Kenesei István

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A XX. század viharos európai történelmében, amely mintha a keleti határunkon visszatérőben lenne, szóval abban a „rövid évszázadban”, amelyről eddig azt hittük, hogy 1914-től 1990-ig tartott csak, 12 év alatt nagyon sok minden tudott megtörténni. A most elmúló egy tucat esztendőnk pontosan annyi, amennyi Hitler hatalomra jutásától a bukásáig vagy a Szovjetunió megtámadásától Sztálin haláláig telt el, sőt annál még több is, mint az 1945-től 1956-ig tartó Rákosi-éra. Ezekhez képest az „Orbán-korszak” szinte eseménytelen volt: a már csupán elnöke megjelölésében, de egyébként nevében sem köztársaság gyakorlatilag egyetlen ember akaratának engedelmeskedik, aki a formálisan a nép, de valójában saját maga választotta parlamenti képviselői fölött nagyobb fegyelmet gyakorol, mint akár 1944 előtti vagy 1960 utáni elődjei, akiknek a parlamentben vagy a KB/PB-ben ott ültek a riválisaik.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Kezdjük a jó hírekkel. Elárulom: nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy a hajdan a szegedi mérnöki karról a tanárképző karra átigazolt professzort, aki a regionális tudomány után Pécsett történelemből is szerzett egy PhD-fokozatot, majd csúfosan elbukott a szegedi rektori pályázatával, aki továbbá azokat a minősíthetetlen rasszista, nőgyűlölő stb. beszólásokat engedte meg magának a kurzusain, nem a Szegedi Tudományegyetem terjesztette fel a március 15-i kitüntetésre, hanem a másik munkahelye, a Magyarságkutató Intézet. Az SZTE-t hibáztatóknak tehát meg kell nyugodniuk, hogy az egyetemnek nem állt módjában visszavonatni a javaslatot, hiszen nem is tudtak róla.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024