A posztmodern diktatúra az etika utáni állapotba bevezeti az igazságmentesség szükségállapotát, azaz eltörli az objektív és kollektív igazságot. A médiumok totális uralása és propagandává züllesztése, a politikai voluntarizmus eredményeképpen a diktátor akarata és aktuális véleménye maga válik abszolút igazsággá. Nincs külső referenciális pont, amihez ezt viszonyítani lehetne, így nem ellenőrizhető vagy kritizálható. A független igazság felemlítése is üldözendő lesz, így az etikai-politikai elvekhez való hűséghez hasonlóan gyanússá válik a tudás és az önálló gondolkodás, szörnyű példáiként a diktátor iránti hűtlenségnek és a vele szembenállásnak.

Ahogy megérkeztem, régi szokásomhoz híven elkésve, rögtön láttam a csődületet, mely kedvenc írómat körülvette. Hosszú sor kígyózott előtte, ha egyáltalán annak lehetett hívni azt az alaktalan rovarfelhőt, mely a híres „literátus embert” körüldongta, és majdnem teljesen ellepte. Bakegér, a java már lement, mondták elégedetten az előttem állók, tudták, bármennyire restellem is késéseimet, mégsem tudok ellenállni a felolvasóestek, dedikálások, író–olvasó találkozók közeledtével rám törő főzés- és evéskényszernek. Hogy indulás előtt az utolsó pillanatban mindig összedobok valami finomságot szeretett íróimnak, ám végül az utolsó cseppig befalom, hogy aztán iszonyú bűntudattal eltelve kóvályogjak be a rendezvényre.