Benedek Szabolcs

A helyzet korántsem ennyire egyszerű. Dadogót hallgatni, szem- és fültanúja lenni a hangokkal folytatott, többnyire vesztes küzdelmének, bizony nem könnyű. Az ember érzelmi és értelmi intelligencia szerint reagálja le, ezzel együtt olykor több, olykor kevesebb kihívást jelent. Sok évvel ezelőtt, amikor – megkockáztatom – rosszabbul beszéltem, mint mostanság (erről majd később), a munkahelyemen kissé szürreális módon én kaptam azt a feladatot, miszerint hívjam végig a vidéki kirendeltségeket, és tudakoljak meg tőlük egy bizonyos dolgot, aminek kapcsán rendre olyan emberekkel kellett beszélnem, akik nem ismertek. Ma is fülembe cseng az egyik vidéki kolléganő egyszerre ijedt és bosszús hangja, ahogy miközben én próbálok valamit mondani, ő egyre csak azt hajtogatja, hogy „Jesszusom! Nincs ott valaki más?” Akkor ez rettenetesen dühített, és magamban lebunkóztam a vonal túloldalán hallózó hölgyet. Később, amikor elmentem egy olyan egyesületbe, ahova beszédhibások járnak, és kis időre átkerültem az asztal túloldalára, mivel olyanokkal is találkoztam, akik nálam is erősebben dadognak, megtapasztaltam, hogy hogyan kell türelmesnek és megértőnek lenni a hozzám hasonlókkal. És persze szembesültem az örök kérdéssel is, amellyel mindenki találkozik: melyik a jobb, kivárni, amíg a dadogó megküzd a pattogó hangokkal, vagy egy-egy szó kiejtésével előremondani azt, amit amaz próbál tudatni velünk.

Tovább

Bolgár György: Amikor 64 leszek. Csupa Beatles. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 128 oldal, 2990 Ft

Első pillantásra azt hihetnénk, hogy Bolgár György kötete is a nosztalgiából merít: Beatles-dalcímeket látunk, aztán verseket, majd a dalokról szóló rövid ismertetőt, végül egy kis visszapillantást arra, hogy ugyanazon a napon, amikor a szóban forgó Beatles-felvétel készült, vagy Beatles-lemez megjelent, nálunk, Magyarországon mit írtak az újságok. Ráadásul a könyv címe is kissé a nosztalgiára hajaz. A címadó verset egyébként kétszer is megírta a szerző, először akkor, amikor 32 éves volt (1974-ben), majd amikor ténylegesen 64 éves lett (2010-ben). Hasonlóképpen három másik vers is két változatban szerepel a kötetben, ami azt jelzi, hogy Bolgár György többször nekifutott abbéli szándékának, hogy Beatles-dalcímekre versek szülessenek. A dalokból ugyanis a címük (magyarul és angolul) és az ismertető maradt. Valamint időnként egy-két magyarított sor, vagy más utalás az eredeti tartalomra. Egyébiránt Bolgár önálló, mondhatni, a Beatlestől elrugaszkodva is működőképes verseket írt.

Tovább

Nyerges András: Kábépé. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018, 384 oldal, 3990 Ft

Egy ideig bajban voltam a tekintetben, hogy mikor játszódik Nyerges András regénye, a hátsó borítón lévő ismertetőszövegben ugyanis az 1960-as évek szerepel, a könyv első mondata viszont „a múlt század hatodik évtizedének második felében” jelöli meg a cselekmény idejét, ami legalábbis az én számításaim szerint az ötvenes évek. Aztán persze máshonnét kiderül, hogy a hatvanas évek végén vagyunk, a pártállami Magyarországon, amelynek egyes alakjaira akár rá is ismerhetünk a regény szereplői közül. Az Öregként emlegetett legfőbb vezetőről látszatplebejus viselkedése és „a birodalom” iránti folyamatos megfelelési kényszere okán például óhatatlanul Kádár jut az eszünkbe. Mint ahogy bizonyos helyzetek és magatartásformák is ismerősök lehetnek, nem csak azoknak, akik olvasták Nyerges ugyancsak tavaly megjelent önéletírását (Bitorló a skatulyában), hanem lényegében mindnyájunknak, akik többé-kevésbé átéltük azt a kort, és ma is nyögjük emlékeit.

Tovább

Lackfi János: Levágott fül. He­li­kon Kiadó, Budapest, 2018, 347 oldal, 3999 Ft

A rejtélyes testrész utáni nyomozás adja a regény fő cselekményét, ez azonban csupán a csontváz, a szöveteket és a testrészeket a két kamasz folyamatosan táguló és egyre elkeseredettebb világérzékelései jelentik. Ezek egyszerre nyilvánulnak meg az elbeszélői síkok kiszólásaiként jelentkező gondolatfolyamokból, valamint azokból a sztorikból, amelyek mindegyike akár önálló novella is lehetne egy másfajta irodalmi kidolgozás esetén. A regény eljátszik a krimi lehetőségével is, ám nem csak azért nem válik azzá, mert a megoldás – hogy miként került a párkányra és kié a levágott fül – nem a különben elszántan nyomozó hőseink ténykedése nyomán születik meg (jószerivel az ölükbe hull), hanem azért se, mert az igazi hangsúly azokon a szerteágazó történetszálakon van, amelyek révén a múlt eseményein túl azt a folyamatot is megismerhetjük, ahogyan Lili és Zalán az élethazugságokra és a létezés visszáságaira rádöbben.

Tovább

Dacre Stoker–J. D. Barker: Dracul. Fordította Bosnyák Edit. Agave Könyvek, 2018, 506 oldal, 4280 Ft

A vámpírirodalom elképzelhetetlen Bram Stoker Drakulája nélkül: bár voltak előképei, a vérszívó szörny ikonikus alakját ez a regény teremtette meg, innét indulva épült be a popkultúra különféle megnyilvánulásain keresztül a köztudatba. Drakula a vámpír prototípusa, a Bram Stoker által kitalált figurát adaptálták tovább. Semmi különös nincs hát abban, hogy a regénynek folytatása íródott, ráadásul a boom lecsengése után, jelezvén, hogy tárgyával ellentétben a kultusz nem élőhalott.

Tovább

A gyűjtemény első darabja 1953. március 6-ai keltezésű, a Szabad Nép egyetlen lapból álló, üres hátoldallal megjelent különkiadása, amely a Szovjetunió Kommunista Pártjának patetikus és terjedelmes közleményén keresztül tudatja a magyar dolgozókkal, hogy J. V. Sztálin meghalt. Az újság innentől fogva egészen a temetésről tudósító március 10-i számmal bezárólag gyászkerettel jelenik meg, és azt is csak ezen az utolsó napon engedi meg magának, hogy legutolsó hasábjain két olyan rövid cikk is helyet kapjon, amelyek nem közvetlenül a gyásszal foglalkoznak (az egyik a koreai néphadsereg főparancsnokságának közleménye, a másik pedig hír arról, hogy Budapestre érkezett a szovjet röplabda-válogatott). Addig viszont még a nőnapi köszöntő is Sztálinról szól, nem beszélve a megrendült közlemények és a vállalati munkafelajánlások mellett minden lapszámban fölbukkanó versekről vagy tárcákról.

Sok egyébhez hasonlóan nem tudom azt se, hogy ismeretlen ismerősöm a jövőből valamit megsejtvén ekkor látott-e neki majdani gyűjteménye összeállításának, avagy később, válogatás nyomán formálódott ilyenné a kompozíció, mindenesetre az időben következő darab, a Tartós békéért, népi demokráciáért! elnevezésű újság 1956. február 19-ei száma teljes terjedelmében hozza Hruscsovnak az SzKP XX. kongresszusán elhangzott, a sztálini bűnöket leplezni kívánó beszédét. A furcsa című hetilapot Bukarestben adta ki a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája: lehetséges, hogy ismeretlen ismerősöm párttag volt, ezért érezte megőrzendőnek és jutott hozzá e lap több számához is?

Tovább

Terézia Mora: Szerelmes ufók. Fordította Nádori Lídia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 224 oldal, 3499 Ft

Ezek a történetek azt sugallják, hogy az életben olykor különösebb előjelek nélkül is akadnak pillanatok, amelyek kilengetik a hétköznapok ingáját, és lehetővé teszik, hogy kilépjünk a mókuskerékből. Az ilyen pillanatokat ragadja meg Terézia Mora ezekben a gazdag szövetű, érzékletesen megírt, a fordulatokat linearitásuk ellenére sem nélkülöző elbeszélésekben. Szereplői ugyanannyira elesettek és magányosak, amennyire mindnyájan azok vagyunk.

Tovább

Horváth Péter: Getnó. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 314 ol­­dal, 3290 Ft

A Flájörsz tagja volt Kutassi József is, igaz, őt alkalmatlanságra hivatkozva Horváth elküldte a zenekarból. Négy évtizeddel később viszont Kutassi fölvette a kapcsolatot egykori zenész- és kollégiumi lakótársával, akinek folyamatosan figyelemmel követte irodalmi pályáját (olvasta a könyveit és munka közben hallgatta a hangjátékait), mígnem elhívta magához és elkezdtek beszélgetni. Igazából nem is beszélgettek, hanem – legalábbis a Getnóból ez derül ki – Kutassi elmesélte Horváthnak az életét.

Tovább

Maria A. Ioannou: Katlan
Clare Azzopardi: Pár női név
Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg

Tovább

Csepelyi Adrienn: Belemenés. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018, 306 oldal, 3299 Ft

Csepelyi még a könyv megjelenése előtt egy interjúban elárulta, hogy egyik meghatározó olvasmányélménye a Fociláz. Bár regényszerű megoldások is föllelhetők bennük, ahogy Hornby műve, úgy a Belemenés se a szó szoros értelmében vett regény: mivel a főszereplő-elbeszélő többször is megnevezi magát (vagyis valós nevén szólítják a társai), továbbá a kulturális újságíróként tevékenykedő szerző életének másutt nyilvánossá tett elemei is visszaköszönnek a könyv lapjairól, nem kétséges, hogy egy kedélyesen sztorizgató, olykor esszébe, olykor naplóba hajló, színesen és jól megírt, fiktív elemeket nélkülöző önéletrajzzal állunk szemben. Ami persze egyáltalán nem kevés, sőt. Adott egy szatmári faluból származó lány, akit lépésről lépésre, előbb a megyeszékhelyen, majd a fővároson keresztül vezet el tehetsége a világ számtalan stadionjába, végül pedig, de mindenek előtt a liverpooli Anfield Roadra, hiszen Csepelyi gyerekkorától fogva az angol válogatottnak és a Liverpool csapatának szurkol.

Tovább

Sharon Guskin: A felejtés ideje
Sarah Perry: Az Essexi Kígyó
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Arundhati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma

Tovább

Ketten egy új könyvről - Konrád György: Falevelek szélben (Ásatás 1.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 500 oldal, 5999 Ft

A kötet fülszövege és az ismertetők regényről beszélnek. Mi több, regényfolyamról. Hogy az hány kötetből fog állni, egyelőre nem tudni, de a sorozat címe (Ásatás) a borítón kívül a belső címoldalakon és a gerincen is hangsúlyosan, mintegy a kötetcím szerves tartozékaként szerepel, jelezve, hogy egy, a már eddig meglévőnél is nagyobb szabásúra tervezett munka első szeletét tartjuk a kezünkben. Az említett idézet az önéletrajzi regény lehetőségeiről avagy éppenséggel lehetetlenségéről szól. De ugyanerről beszél Konrád a szöveg más pontjain is, amikor a regény adta és a valós világ időnként írói eszközként alkalmazott szándékolt összemosására, más esetekben viszont önkéntelenül létrejövő összemosódására utal: „Ha egy regényírói szándék a szövegben meggyőző, mindegy, hogy miről szól, még olyan érdemtelen tárgya is lehet, mint a szerző maga. A regény nem a valóságban történik, hanem a papíron. Az önéletrajz is fikció, írója költi a halmazból, amire önkényesen emlékszik.” Vagyis az életrajz lehet regényes, ám a regény mégse lesz a szó szoros értelmében véve életrajz, lévén, hogy az író saját akarata és képességei szerint mond el vagy éppenséggel nem mond el történéseket.

Tovább

Éjszaka megszólal a kaputelefon. Mások föltehetően inkább késő estét mondanának, mert amikor álomból fölriadva legelőször is az ágy melletti óra vöröslő számjegyeire nézek, hirtelen fölvert tudattal konstatálom, hogy még nincsen éjfél – de mindegy, én korán fekszem, nekem ez már éjszaka, és ilyenkor csöngetésre ébredni nem jót jelent. Máskor se jó persze, ha kéretlenül fölverik az embert, ám a kései hívások többnyire bajról tudósítanak: valaki megbetegedett, valaki balesetezett, valami történt. A csengő visítása százas szögként nyomakodik a fejembe, mégis beletelik néhány nyögvenyelős másodpercbe, mire konstatálom, hogy a hang honnét ered. Azt a tényt, hogy pillanatnyi vélekedésemmel szemben nem a mobiltelefon szólalt meg, tulajdonképpen biztatónak is mondhatnám – ezek szerint nem a gyerekekkel történt baj, nem a volt feleségem akar valamit számon kérni, és talán a szüleim is nyugodtan alszanak. Akkor viszont ki a fene az?

Tovább

Radoslav Petkovic: A halál tökéletes emlékezete
Ian McGuire: Északi vizeken
John Williams: Butcher’s Crossing
Kim Stanley Robinson: New York 2140

Tovább

Vörös István: Thomas Mann kabátja. Noran Libro Kiadó, 2017, 248 oldal, 2800 Ft

Vörös István alternatív múltat épít. Például IV. Napóleon valóban élt, csak máskor és másféle életet. A regényben Thomas Mann még A varázshegyen dolgozik, amely 1924-ben jelent meg először, a bakonymérői vásáron viszont már pengővel fizetnek, amit 1926-ban vezettek be Magyarországon – azt meg persze Thomas Mann-nak nem kellett tudnia, hogy akkortájt Kafka Prága helyett inkább már szanatóriumokban tartózkodott. Vörös regényében magától értetődően keveredik a valóság és a képzelet, és ugyanezzel a természetességgel, egymást erősítő történetvariánsként kapaszkodik egymásba a müncheni és bakonymérői helyszín, valamint a misztikumokba kalauzoló harmadik regénysík, az elefántok világa (ami kapcsán az embernek óhatatlanul is egy újabb irodalmi analógia, Jean de Brunhoff Babar-sorozata jut az eszébe).

Tovább

Adott egy város, amelyet délről a tenger határol, északról és keletről szorosan körülfogja Horvátország – a szomszédos, már horvát közigazgatás alatt álló Sušakot pusztán egy keskeny folyó, a Fiumara (horvátul: Rjeҫina) választja el –, nyugati peremén pedig már az osztrák határ húzódik. A kedvelt nyaralóhely, Abbázia (ma Opatija) az Isztriai-félsziget többi részével egyetemben Ausztriához tartozott, de hogy a politikai határok mennyire nem követték a földrajziakat, azt jelzi például, hogy a Sušaktól keletre eső Szádrév (ma Bakar) szintén a magyar tengermellék része volt. Természetesen a Monarchián belüli határok javarészt képletesen voltak értendők, mert miközben a Fiumara, illetve Rjeҫina fölött átívelő híd egyik végén ott lengett a magyar, másik végén a horvát lobogó, Abbázia és Fiume között közvetlen villamosjárat közlekedett. (Nem nehéz észrevenni, hogy a folyóról kapta a város mind eredeti olasz, mind későbbi horvát nevét.)

Tovább

Arra ébredt, hogy Zigonic a vállát rázza.

– Ébredjen, Kádár elvtárs. A szülővárosában vagyunk.

Kádár zavartan föltápászkodott. Az autóbusz egy keskeny belvárosi utcában parkolt, orrával az emelkedő irányába. Balkéz felől hatalmas épület látszott, amelynek földszinti rácsos ablakai azt sejttették, hogy börtönnel összekötött bíróság lehet. Ezt erősítette meg a Monarchia korát idéző homlokzatán lengedező piros–fehér–kék sávos, vörös csillagos jugoszláv lobogó is. Jobbra viszont egy ligetecske terült el, Kádárnak fogalma se volt, milyen fákkal, de az látható volt, hogy bár már az október közepén is túl voltak, nem veszítettek el dús lombkoronájukat.

A ligeten keresztül fölfelé kellett kapaszkodni, a fák közé. Kádár azt remélte, hogy a lenti házak között kitekintve megláthatja a tengert. Ám az egyelőre elbújt előle. Zigonic ellenben a liget közepén egy kúriaszerű épülethez vezette. El is mondta, mit kell tudni róla:

– Ez itt Habsburg József főherceg hajdani villája. A liget pedig az ő arborétumának a maradéka. A főherceg bolondult a növényekért. Az idős rijekaiak közül sokan még emlékeznek rá – Kádárra nézett, mintha amaz is idős rijekai lenne, vagy mintha neki is tudnia kellene erről, majd mondta tovább: – Manapság a városi levéltár működik az épületben. Igyekezzünk, várnak bennünket.

A bejáratnál egy nyúlánk, szőke hajú ifjú hölgy fogadta őket, egy vele egykorúnak látszó, keskeny bajszot viselő fiatalember társaságában. Miután szívélyesen üdvözölték egymást, a hölgy egy mappát nyújtott át a bajszosnak, aki azt rögtön továbbadta Zigonicnak. Amaz fölnyitotta a fedelet, és a mappát Kádár elé tolta:

– Nézze csak, Kádár elvtárs, mit kotortak elő szívós munkával a levéltár mélyéről az elvtársak. Ez itt a maga születési bizonyítványa.

Tovább

Szélesi Sándor: Pokolhurok. Pergamon Kiadó, Budapest, 2016. 256 oldal,3490 Ft

Tovább

Bitó László: Newton kutyája. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2016. 208 oldal, 2800 Ft

Tovább

Vathy Zsuzsa: Ki nevet a végén? Helikon Kiadó, Budapest, 2016. 492 oldal,2999 Ft

Tovább
Élet és Irodalom 2024