(Esterházy Péter: Oratorium balbulum. Mácsai Pál előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Nem zenemű meghallgatására gyűltek össze a BMC nézői a felvétel készítésekor, noha a helyszín azt sejtette volna, és nincs hangszeres zene a csak Esterházy Péter nevével fémjelzett hangoskönyvön sem, mégis olyan eleven hatást gyakorol, amely a nagyzenekaros, kórussal előadott oratóriuméval vetekszik. Mindez legalább két embernek a műve: a szerzőnek, aki a szakrális téma és a világi nyelvezet provokatív együtteséből hozott elő csak rá jellemző iróniát, másrészt az előadónak, aki nem átallotta ezt a szöveget a legjobb értelemben vett páratlan gátlástalansággal megszólaltatni.

(Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio. Előadja Für Anikó és Kern András, Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Most látszik igazán, hogy a Hrabal-művekből nem csak filmet érdemes készíteni (bár Menzel hatot adaptált, és nem egy lett közülük világhírű), a legtöbből áradó humor és életigenlés sokféle hordozón: színházi előadáson vagy hangoskönyvön is képes átütni, ha az alkotók a hrabali világlátás pontos visszaadására törekednek. 

 (Finy Petra: A darvak tánca. Előadja Balsai Móni. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Vademecum ez a lemez a szó minden értelmében (a latin vade mecum jelentése ’járj velem’), amelyben Balsai Móni a gyerekek nyelvét jól beszélő kísérő. Remek túravezető, aki a mesés tényanyag közreadása mellett, „gyerekhangoskönyv” lévén változatos hangszínekben és tónusokban szólal meg, ha kell, suttog, ha kell, kiabál vagy hadar, és ügyel arra, hogy a banyák-boszorkányok-öreg nénik hangja a rövid meséket összevetve se hasonlítson egymásra, ami, ha már csak azt nézzük, hogy vannak ugye jó és gonosz boszorkányok, teljességgel érthető, mi több, elvárható.

(Márai Sándor: Legenda a jóságról. Novellák. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Sokadik olyan lemez ez, amelyen Mácsai Pál olvassa fel Márai szövegeit.  Most sem veszi félvállról – mi sem áll tőle távolabb –, nem győz a rutin az elhivatottság felett, noha komoly segítő: a melankolikus, töprengő, hűvösen elegáns, mégis a drámaiságig fokozott szövegek az ő előadásmódjában könnyedebbé, szinte belélegezhetővé válnak. A Kabala, a Szindbád hazamegy, a Mágia hangoskönyv is Mácsai előadásmódjában szólalt meg korábban, és az ember mindig gazdagodott: leginkább a Máraira jellemző visszafogottság határait tiszteletben tartó, olykor az iróniát sem mellőző színészi értelmezéssel.​​​​​​​

Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás. SzínText sorozat 04. Szerkesztette Deres Kornélia és Herczog Noémi. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 186 oldal, 2990 Ft

Mert a színház – bár agyonkoptatott, de vitathatatlanul igaz állítás, és a kötet témájának meghatározásában feltétlenül hangsúlyozandó – társadalmi művészet, és a kortárs színház fontos tényező egy közösség identitásának formálásában. Ami oda-vissza működik: egy-egy akár a múltfeldolgozást segítő előadás éppúgy hatással van a nézőre, mint ahogyan a valóság a színházművészetben az utóbbi évtizedben életre kelt bátor, formabontó kísérletekre.

(James Herriot: Kutyás történetek, Szacsvay László előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)   

Szép mementó ez a lemez Cedriknek, Kimnek, Jingónak és Skippernek, Judynak, Myrtle-nek vagy Vénusznak, a történetek különböző korú-nemű-fajtájú egykor élt kutyaszereplőinek, és James Herriot állatorvosnak is, aki az 1960-as évek közepén jutott arra az elhatározásra, hogy a számára legkedvesebb vagy legérdekesebb rendelői eseteit papírra veti. A kéziratok születését pedig siker követte.

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Előadja Vecsei H. Miklós, Móra Kiadó, 2020)

Jó oka volt a Móra Kiadónak Vecsei H. Miklóst felkérni A Pál utcai fiúk felolvasására: addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Noha ez a „meleg” már jó ideje, 2016 óta, és a jelek szerint még sokáig kitart, mert a Vígszínház zenés játékának, a Dés–Geszti–Grecsó-musicalnek magas a népszerűsége, telt házas előadás. Ezt használja ki a Móra, és ebből a szempontból jól is teszi.

Körner András: Költők a kabaré­ban. Pesti kabarédalok a 20. század elején. Corvina Kiadó, Budapest, 2019, 351 oldal, 7990 Ft

A rendhagyó nézőponton túl, amelyet Körner választ a század eleji pesti kabaré tanulmányozásához, becsülendő az a hihetetlen gyűjtőmunka, amely nyomán ez a részletgazdag, informatív és igazán szép kivitelezésű könyv megszületett. Több mint 350 képet – legyen az fénykép, plakát, kottacímlap, karikatúra – talál benne az olvasó, amelyek a hangzó anyagot, mondjuk CD-mellékletet, nem pótolják ugyan – a jogi követelmények, engedélyek miatt nincs ilyen melléklet –, mégis a legtöbbet adják vissza a tízes évek brettlijének (korabeli elnevezése ez a kabarénak) hangulatából.

Kevés olyan történeti (jelen esetben kabarétörténeti) munkával találkoztam, amelyen ennyire átsütne a szerző téma iránti elhivatottsága és „érintettsége”. A személyes hangú bevezető, amelyben Körner a Medgyaszay és a korabeli pesti – valamint német, francia – kabaré iránt ma is érzett „szerelméről” ír, már megelőlegezi mindezt, és a szubjektív hangvételű megnyilvánulások: „tudomásom szerint”, „az az érzésem”, amelyek nem szokványosak egy kultúrtörténeti munkában, úgyszintén erősítik ezt a képzetet.

(Örkény István: Tóték. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

„A regényből írott két darabomnál – a Tóték-nál és a Macskajáték-nál – megítélésem szerint a prózai változat sikerült jobban, mégsem hallok róluk”, mondta korábban Örkény, és ezt erősítette meg Mácsai is, amikor az előadásról így nyilatkozott: „A kisregény a Tóték és a Macskajáték esetében is lebegőbb, bonyolultabb. Ma úgy érzem, hogy a színpad által akkoriban megkövetelt redukció az anyag lényegét, szellemét is érintette. Vagyis Örkény gondolkodását. Örkény, mint személy, kilátszik a regényszöveg mögül.” (ÉS, 2013/10., márc. 8.) Erre a „kilátszásra” irányítja a figyelmet a színész, és a Tóték lemez – alább részletezett – szótagok szintjéig átgondolt előadásmódjával majdnem annyit elmond Örkényről, mint az író életrajzából szerkesztett Azt meséld el, Pista! esetében.

(Best of Hofi. Hungaroton, 2019)

A csak körülírható Hofi-jelenség, a spontaneitás, a nyelvi humor, a gyári munkás karakterének megtévesztésig hiteles eljátszása a kimagaslóan erős színpadi jelenléttel, valamint a rendszer és a magyar ember egészen egyedi paródiája visszahozhatatlan. Hogy kicsoda Hofi, és ki állt mögötte, ma csak sejthető, és ez a kérdés talán leginkább az újabb generációkat foglalkoztatja, de egy biztos, felülmúlhatatlan tehetség volt. Vannak kísérletek az életre keltésére – a tévé csak ritkán sugározza, vajon miért? –, amelyek közül a bakelit utódja jár a legközelebb ahhoz, hogy visszaadjon valamit Hofiból, bízva a hallgató emlékezetében.

Erlend Loe: Leltár. Fordította Lőrincz Balázs Bendegúz. Scolar Kiadó, 2019, 159 oldal, 3450 Ft

Ha Loe legutóbbi magyarul megjelent regénye, a Doppler hazatér (Scolar, 2017) után azt gondoltuk, a szerző páratlan humora – ami e regények erőssége – és világképe sötétebb már nem lehet, tévedtünk. Gátlástalanul hazudó könyvesbolti csinovnyikok és gátlástalanul hazudó kritikusok e könyv szereplői – akárcsak hétköznapi életünké –, mert ugye ha valaki életében először olvas Nina Fabertől bármit is, képes lehet-e minősíteni költészetét? Csakis hazugság árán.

(Ottlik Géza: Hajnali háztetők. Előadja Rátóti Zoltán. Titis Kiadó, 2019)

„Egyetlen őszinte pillanata a hallgatás lenne” – mondja Bébé Halász Péterről, a bravúros szemfényvesztőről, amit csak azért idézünk, mert Rátóti Zoltán Ottlik-adaptációjára éppen az ellenkezője igaz. Azért persze van közte és Halász között azonosság: szemfényvesztő Rátóti is, a szó legjobb értelmében. Hiszen a végeredmény: a legvalóságosabb illúzió.

(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?

(Varró Dániel: A szomjas troll. Előadja: Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Nem az első közös lemeze ez Mácsainak és Varrónak, a színész olvasta fel korábban a Túl a Maszat-hegyen című verses mesét – sokan ebben a formában találkoztak először és szerették meg a tiszták és pacák hadakozásának történetét –, és ő az előadója a Szívdesszert című verseskötetnek is. Jól beszéli és érezhetően kedveli Mácsai ezt a hétköznapiságra, néhol szlengre épülő költői nyelvet, amely – mint a Maszat-hegy esetében – hexameterben, tercinában vagy akár Anyegin-strófában szólal meg. Az északi folklórra építő paródiáé, A szomjas trollé más és mégis hasonló mesevilág, amely feltárja, mi van a Maszat-hegyen túl.

(Kazuo Ishiguro: Noktürn. Csellisták. Előadja Schmied Zoltán. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Noktürn főszereplője képtelen olyan ajtókon belépni, amelyeket nem a zene, hanem a protekció nyit meg, ezért esélytelen a világhírre, a Csellisták főhőse pedig megkérdőjelezi saját tehetségét, amikor kiderül, mestere csak saját képzeletében virtuóz. Kazuo Ishigurónál nincs helye az áltatásnak vagy önáltatásnak. Az igazmondáshoz viszont – ahogyan a lemez esetében a hiteles előadásmódhoz – kevés eszköz is elég, mert ha a szólam pontos, nincs annál sokatmondóbb.

(Tóth Krisztina: Felhőmesék. Előadja Szinetár Dóra. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Tóth Krisztina-mesék rendhagyóak abból a szempontból, hogy gyakran elhallgatni próbált, de végül kitudódott eseményekről beszélnek. A korábbi mesekönyvek közül az Anyát megoperálták (2015) vagy A lány, aki nem beszél (2015) feltétlenül ilyen, és hiába könnyedebb, de a hangoskönyv is a sorba illeszthető. A könnyedség azonban nemcsak Tóth Krisztinának köszönhető, hanem az előadónak is. Aki nem hiszi, annak érdemes utánajárnia.

(Szabó Magda: Csigaház. Előadja Törőcsik Franciska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Károlyi Csaba a Csigaházról azt írta, jó, hogy megszületett, mert megtudtuk, „miből lett a cserebogár” (Ex libris, ÉS, 2019/12., márc. 22.).  A hangoskönyv esetében ennek pont a fordítottja igaz. Noha Törőcsik Franciska nem először alakítja egy nagy formátumú személyiség fiatalkori mását (itt van mindjárt Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis), tévedés lenne azt gondolni, hogy bárminek is az elején jár.  Hacsak nem annak, hogy hangoskönyvet olvasson fel. Hogy ez nem az első és utolsó, abban őszintén reménykedünk.

(Egressy Zoltán: Júlialepke. Előadja Ónodi Eszter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019) 

Noha Egressy 2017-ben, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Júlialepke című novellagyűjteményéből – amelynek, ki tudja, miért, a benne foglalt harminc novella ellenére  Harminckét vallomás alcíme – csak tíz került a hangoskönyvre, mégsem veszített tematikai sokszínűségéből, hacsak abban nem, hogy a válogatás mellőzi a „férfinovellákat”, kizárólag nőket állít középpontba.  Az ő életük krízisei is épp eléggé változatosak: a kilátástalanság, meg nem értettség, kártékony szülő–gyerek vagy házastársi viszony, pedofília, keserű kompromisszumon alapuló munka érintettjei a lemez elbeszélői.

(Hermann Hesse: Demian. Emil Sinc­lair ifjúságának története. Előadja Polgár Csaba. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2018)

Kérdés persze, ki mit kíván megtalálni Hermann Hesse regényében, de aki – hozzám hasonlóan – az említett vívódásból született feszültséget keresi, nem jár sok sikerrel. Aki azonban a társadalmi konvenciókat és a keresztény hagyományt dekonstruáló elméletek tárhelyét látja a Demianban, az az alaptónust illetően nem talál majd kivetnivalót Polgár Csaba kimért, bölcselkedő előadásmódjában.

(Karinthy Ferenc: A bicikliző tigris. Szacsvay László előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Miután Karinthy Ferenc galád próbatételként Déryt saját, korábban elhangzott szavaival szembesíti, Déry megjegyzi: „Milyen szép gondolatok jutnak az eszedbe! Miért írsz te ilyen gyönge dolgokat?”, de Nagy László, Heltai, Tersánszky, Füst, Kassák, Veres, Szabó Lőrinc is feltűnik mint az elbeszélő felolvasóestjének állítólagos résztvevője. És a csattanóban egy közel sem kortárs neve is elhangzik: „Vörösmarty nem volt ott?”, kérdezi bosszúsan Z. Z., a költő.