(Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2021)

A Hasnyálmirigynapló előadásakor Alföldinek nagyon észnél kellett lennie, egyszersmind nagyon nem. Fájdalmas tárgyú szövegek esetében észnél lenni nehéz. Móricz szövege sem kér kevesebbet. A cél teljesíthető, mindez csak arányérzék és a megfelelő távolság kérdése.

Berényi Anna: Richter Gedeon re­gé­nyes életrajza. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 534 oldal, 4999 Ft

Kevesen vállalkoztak eddig életének feldolgozására, ez mindenképp Berényi Anna e tárgyban írt munkájának érdeme. Készült ugyan prominens szereplőkkel vitatható színvonalú film Spáh Dávid rendezésében (Nem tűntem el, 2014), és a Richter-múzeum is kísérletet tett az emlékek megőrzésére, de elsőízben született könyv a gyöngyösi patikusinasból gyógyszerészmágnássá vált férfi életéről, pályaképéről. Nem regényről és nem is történeti munkáról van szó, ezt a tényt hivatott jelezni a – bevallom, engem elkedvetlenítő – „regényes életrajz” alcím, hanem olyan, kitartó kutatómunkára és adatokra alapozott fikcióról, amelynek megalkotása során a szerző elsősorban nem a pontosságot tartotta szem előtt, hanem Richter és családtagjai, munkatársai életre keltését, karakterük kiszínezését, ily módon közelebb hozva őket a jelenhez. Ami már csak azért is nagyszabású, ám kockázatos vállalkozás, mert Richter magánéletéről szinte semmi sem maradt fenn, csak néhány családi fénykép és egy-egy kortárs visszaemlékezése.

(A legszebb kutyatörténetek. Gerald Durrell ajánlásával. Előadja Szacsvay László. Kossuth–Mojzer, 2021)

Sokféle, és mégis fontos tulajdonságaiban azonos kutya tűnik fel csak ebben a néhány történetben is, Alaszkától Hollywoodig (vagy az eredeti kötetben Budapestig). Gerald Durrell az előszóban hidat is képez közöttük: „Ahogyan a görögök mondják, egy ház nem otthon addig, míg fecske nem fészkel az eresz alá, ugyanúgy azt tartom, hogy egy ház attól lesz otthon, ha van benne kutya.” És ha kutya van benne, az az otthon bárhol lehet.

(Stephen Fry: Mítosz I. Görög mitológia angol humorral. Előadja Scherer Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021) 

Stephen Fry a London Magazine-nek beszélt arról, miért írta újra a mítoszokat. „A napfényről, a ragyogó személyiségről szólnak, ezért mindig élők, szexik, csábítók maradnak.” Ezek a jelzők első megközelítésben akár idegenül hathatnak, de ha Scherer hangoskönyvéről beszélünk, akkor én is azt mondom: Fry-nak igaza lehet.

(Kertész Edina: A rejtélyes kulcs. Előadja Szinetár Dóra. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021) 

Ebben a mesében (is) – vigyázat, lelövöm a poént – a felnőttek irányítják a gyerekeket, így jelenlétük hangsúlyos, ők szervezik meg a varázslat megtörésének módját, és bocsátják rendelkezésükre a „nyomokat”, amelyek az útjukat segítik. Van, amiről többet tudnak Pötyinél és Pepitánál, de van, amiről kevesebbet: a varázslat számukra már megtörhetetlen.

(Agatha Christie: Gyilkosság a paradicsomban. Novellák. Előadja Csankó Zoltán. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)

Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy az objektivitás helyébe a fenti sorokban a belga nyomozóval szemben alkotott fenntartásaim nyomakodtak, de hát rajongóinak száma úgyis jócskán javít az egyenlegen. Mindjárt azzal is, ahogyan az Agatha Christie húszas-harmincas években született Poirot-novelláiból válogatott hangoskönyvön most Csankó Zoltán szólaltatja meg őt, igazán szép mementót állítva a Christie által hamar megunt Poirot-nak.

(Háy János: Nőnek lenni. Novellák. Előadja Krasznahorkai Ágnes. Szerkesztette Kocsis Ágnes. DIA Hangoskönyvek, 2021) 

A több kötetből, köztük a Házasságon innen és túl vagy a Hozott lélek című novellagyűjteményből válogatott szövegek főszereplői ugyan nők – a sorrend alapja, hogy lány, nő, majd idős asszony történetei hangzanak el –, de azok a súlyos terhek, amelyek az életüket nehezítik, mégis univerzálisak. Terhelt család, rossz házasság, széteső párkapcsolat vagy kiégés áldozatai ők, sikertelen kompromisszumkísérletek után kevés reménnyel élő emberek, akik elzakatolnak valahogy, de hogy az egyik pontból a másikba jussanak, az komoly erőfeszítést igényel tőlük. Szép mementója ennek az albumot záró, Petőfi híd című szöveg, amelyben az Öregasszony minden igyekezete arra irányul, hogy az elbukás kudarcát elkerülve nehezen, de átjusson a hídon Pestről Budára, és nem is annyira lényeges, sikerül-e neki.

(Finy Petra: A fűszerkatona. Előadja Balsai Móni. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)

Bőséges a szereplőgárda, színes és illatokkal teli Finy Petra meséinek világa, épp ezért nehezen megfogható, mi táplálja a hiányérzetemet. Nem a didaktikusság mellőzése – a tanító szándék erősen jellemezte a korábbi hangoskönyv, A darvak tánca több meséjét –, inkább az, hogy a szövegek rövidsége miatt (nagyjából kétperces egy darab) folyton feltűnik egy-egy szereplő, majd rögtön új kerül elő, a koala, a fóka, a sivatagi róka vagy az öreg vízisikló főszereplőként olyan gyorsan váltja egymást, hogy a hallgató beleszédül. Tömör, leginkább képeslapra való szövegeknek hatnak ezek a történetek, s ha a keletkezésük célját ismerve így is tekintünk rájuk, ez szelídít valamennyit az összhatáson.

(Rakovszky Zsuzsa: A zebrapinty, Az álom. Előadja Takáts Andrea, szerkesztette Cseicsner Otília, DIA hangoskönyvek, 2020)

A sorsszerűség fogalma amúgy is megkerülhetetlen a felolvasott szövegek szempontjából. Hogy szereplőik sorsának alakulása a véletlen műve, vagy logikus következmény, a két novella, A zebrapinty és Az álom esetében nemcsak releváns, hanem alapkérdés. És bár kissé misztikusnak hat, mégis párhuzamosságot mutat azzal, hogy ezúttal Takáts Andrea szólaltatja meg Rakovszky Zsuzsa prózáját.

(James Herriot: Kutyás történetek 2. Előadja Szacsvay László. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)

Cedrik, Kim, Jingo és Skipper, Judy, Myrtle vagy Vénusz – a Kutyás történetek egy éve kiadott első részének kutyaalakjai – terápiája jól mutatta ezt a szemléletet (lásd Kösz, Mr. Herriot, ÉS, 2020/ 9., febr. 28.). Tanúbizonyság azonban a mostani második lemez is, amelyen a figyelem  inkább az orvoslás „lélektanára”, az orvos–gazda kapcsolatra vetül. Arra a korántsem feltétlenül kölcsönös együttműködésre, mert hát a gazda is lehet „furcsa bogár” (Herriot nevezte így a gazdák egy részét), amely nélkül a kutya menthetetlen. Olyan kutyás történetekre, amelyekben az emberről van szó.

(Fekete István: Vuk. Előadja Gyabronka József. Móra Kiadó)

Hihetetlen, mennyit lehet nyerni a Dargay-rajzfilmmel, de számottevő a veszteség is, ha az alapműhöz viszonyítunk. Nem sok marad meg abból, ami Fekete István-i, „a fehér ködpárát magukra húzó, didergő virágok” vagy a „köd és sötétség hona” atmoszférájának nyoma sincs, és csak a hangoskönyvön tűnik ismét fel. De ott hangsúlyosan.

(Térey János: Átkelés Budapesten. Elmondja Varga Livius. DIA-hangoskönyvek, 2020)

Az a lelkesedés, amely a szövegmondást átszínezi, pozitív összképet ad. A motiváció, a tenni akarás, a sokoldalúság, a határok keresése, az ambiciózusság mindennek dacára. A kockázat vállalása.

És műfaji kérdésben Varga Livius határozott állásfoglalása. Formai értelemben verses novellákat olvas fel – noha műfaja a rap is, most nem rappel –, amelyek esetében azonban nincs pátosz, Térey szövegei földhöz szegezett prózák az ő előadásában.

(Bodor Ádám: A részleg. Előadja: Majsai-Nyilas Tünde. DIA-hangoskönyvek, dia.hu)

Aki ismeri Bodor Ádám A részleg című novelláját, a hosszas, ámde fontos felvezetés után megérti, miért írok elsőként erről a DIA-hangoskönyvről. Kiszolgáltatottság – legyen ez most az egzisztenciális kilátástalanság –, ameddig a szem ellát. Meg persze azért is, mert a szöveget előadó Majsai-Nyilas Tünde hangja összekeverhetetlen és izgalmas, és még nem hallottam hangoskönyvön felolvasni (ha jól tudom, ez az első ilyen munkája). A részleget pedig jó újra elővenni, noha azt gondolom, minden adaptáció nagyon markánsan újraírja Bodor Ádám 1982-es novelláját, így a „könyvformátumú” példány a hiteles forrás.

Szederkényi Olga: Irodalmi pop­iko­nok. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 348 oldal, 4999 Ft

Mert mi érdekli Szederkényit, illetve mit gondol, mire „vevő” az olvasó? Elsősorban különleges magánéleti epizódokra, furcsa személyiségvonásokra, vagy egyes esetben úgy érzi – ilyen Robert Wilson rendező és a Švejkről készült interjú –, maga a válaszoló tarthat rendkívüli érdeklődésre számot. A beszélgetésekben Szederkényi leginkább arról kérdez, miért nem volt Hemingway píszí, hogy Agatha Christie miképp alkotott (mosogatás közben találta ki témáit), hogy miért Szabó Magda Sophie Marceau egyik kedvenc írója, vagy hogy miért volt Gárdonyi Juhász Gyula szerint a magyar irodalom legkevésbé erotikus szerzője. Nem kérdéses, van, akit könnyű ezzel megfogni, de az is bizonyos, hogy másokat – köztük engem – ennek a fajta hírértéknek a túlsúlya biztosan nem hoz lázba.

(Szabó Magda: Az a szép, fényes éjszaka. Karácsonyi történetek. Előadja: Molnár Piroska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Molnár Piroska otthon érzi magát a „büszke város” Debrecenből és a szoros, de szerető szülői kötelékből induló szerző műveiben, novelláinak világát éppúgy bejárta már, mint ahogy a regényei közül mondjuk a Freskóét vagy a Disznótorét. Ismeri és kész átadni a szilárd és szavakban megfogalmazott értékrendet, amelyen az életmű nyugszik, úgy sejtem, nincs semmi új, ami az érzékenységnek ezt a fokát indokolná. Csak a régi. Régi karácsonyok felidézése a gyerekkorból, vagy a Megváltó születése napjának biblikus eseménye, egy-egy ajándékozás története vagy a készülődés fokozott hangulata. Vagy egy-egy súlyos mondat: „Tizenkilencedik éve ünneplem egymagam otthonomban a karácsonyt”. Amelyek sokakat megszólítanak.

(David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei. Előadja: Csőre Gábor. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Attenborough körül ma (is) forr a levegő. Szép és nemes küldetés minden lehetséges fórumon ráirányítani a figyelmet, mert ha reflektorfényben van, a szavai is messzebbre érnek el. Attenborough esetében hangoskönyvvel előállni viszont mindenképp kockázatos, mert adja magát a kérdés: vizualitás nélkül beszélhetünk-e egyáltalán őróla.

(Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2020)

Ebbe a szövegbe „beköltözni” nehéz. Mert valakié, aki most is benne lakik, akinek a nyoma mindenhonnan visszaköszön, aki a hiányával hívja fel magára a figyelmet. Alföldi Róbert más szavakkal, de erről beszél a naplóból készült és a napokban megjelent hangoskönyv füzetében, amikor ezt írja (az utolsó szavakat csupa nagybetűvel): „Ez a lemez tisztelgés A NAGY EMBER ELŐTT.” Az „Alföldi-féle” tisztelgéssel azonban együtt jár, hogy a Hasnyálmirigynapló az ő előadásában nem kölcsönkapott szöveg, amelyben a „65 éves, világhírű, halálos beteg személyiség” megformálása a cél, nem reálisan átgondolt és módszeresen kidolgozott, majd teljesített feladat. Egymáshoz túlságosan közelálló művészek esetében ez nem lehetséges.

(Elveszett alvókák. Előadja Csőre Gábor. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Nem a közkinccsé vált nyunyókák az Elveszett alvókák című hangoskönyv szereplői, még ha van is köztük hasonlóság, ezek az alvókák mások: olyan nyuszik, plüssoroszlánok, babák, amelyekhez a gyerekek mindenkinél szorosabban kötődnek, vagy amelyek – hiszen érző lények – végletesen ragaszkodnak gyerekbarátjukhoz. Olyan, Csőre Gábor által megformált karakterek, akiknek személyiségük van: hihetetlen szeretettel vágyakozók, mint Kertész Erzsi meséjében az ezüst mókus, vagy kedvezőtlen változásokat elszenvedők és kitartással legyőzők, mint Szabó Borbála Árpád nevű nyuszija.

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2019) 

Mert Alföldi szívét-lelkét adja a szöveghez, maradéktalanul belehelyezkedik, s már-már az az érzésünk, nem a pilóta és a kis herceg elégikus hangvételű történetébe vonja be a hallgatót, sokkal inkább magáról beszél. Most is tiszteletre méltóan maximalista a színészi játékot illetően – bár néhol csak-csak érezni valamiféle kapkodást –, amit azzal is „megfejel”, hogy nem csak a regényt teszi nyitott könyvvé a hallgató számára.

(Tóth Krisztina: Fehér farkas. Ónodi Eszter előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Ezzel együtt nehéz mértékadó véleményt alkotni erről a hangoskönyvről. Sokszor és sokféleképp megírt szituációk (szerető státusz, meleggé vált apa, molesztált gyerek) és sablonos fordulatoktól sem mentes nyelv is jellemzi ezeket a novellákat, így nem egyértelmű, hogy az enyhe unalomért, ami azért csak-csak felüti a fejét, ki a felelős: a szerző, az előadó, vagy legyünk nagyvonalúak – maga a recenzens, aki kissé csalódott a novellák egy részét illetően.