Ül agárdi házában L. Simon László, és nézi, amint kinn csepereg az eső. Elégedetten múlatja az időt: bársonyos lelke és a kint csepergő nyári eső – ha szabad úgy fogalmazni – harmonikusan párzik. Ezt onnét tudni, hogy maga érzékelteti kedden délután abban a telefonos beszélgetésben, amelyre Bolgár György kérte. Kocsival igyekeztem kifelé a városból, valahol a Műcsarnok környékén kapcsolódtam a beszélgetésbe. Az egykori kulturális államtitkár azt érzékeltette, milyen nagy a nyugalom Magyarországon, pontosan ezt látta a közelmúltbeli Omega-koncerten, ugyanezt a Metallica-bulin, és érzi ezt a biztonságot, bárhova megy. Hogy jó élni itt, előbb-utóbb mindenki rájön majd. Valahol a Duna-parton tartottam már, ő arról beszélt, hogy Orbán miniszterelnök élhetővé tette az országot, hát miért nem lehet nyugodtan és békességben élni. Itt nincsenek olyan elemek, akiktől tartani kellene, nem erőszakolnak lányokat, asszonyokat. Így tölti napjait L. Simon, nyugalomban, békességben.

A kormányfő, mint egy nyilatkozatában kijelentette, nem vagyonos ember. Idevágó hivatalos bevallásában – feleségével közösen – egymillió forintnál kevesebb megtakarítást tüntet fel, ez az összeg évről évre egyre kisebb. Ezzel szemben prímán megy a család összes többi tagjának: szüleinek és testvéreinek cégeiből csak tavaly másfél milliárd forintot vettek ki tulajdonosaik osztalék formájában, 2014 óta pedig közel 4,4 milliárdnyi jövedelemhez jutottak így – írja a G7.hu. A lap hozzáteszi: a 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklusban ez az összeg még csak 384 millió forint volt. Orbán Győző, Orbán Győzőné és Orbán Áron egymás között passzolgatott vállalatainak már abban az időszakban sem ment rosszul, ám nagyjából 2015-ig visszafogták magukat a tulajdonosok, és a pénz egy jelentős részét inkább a cégekben hagyták. Aztán két évvel ezelőtt elkezdték kisöpörni a vállalatokat. A 2017-es év abszolút rekordot hozott a bő 1,5 milliárdos kifizetéssel, pedig ebben még nincs is benne minden Orbán rokonságához köthető vállalkozás. A portál kiemeli, hogy az Orbán szülők és testvérek cégei közül a legjobban a bányavállalatok, illetve az azokhoz kapcsolt logisztikai cég termelnek, a vállalkozások bevételének egy része pedig biztosan állami és uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származik. Ez már csak azért is föltűnő, mert korábban a miniszterelnök azt állította, hogy a családja közvetlenül nem vesz részt EU-s projektekben, mert az összeférhetetlen az ő pozíciójával. Az első Fidesz-kormány idején Orbán állítólag még kifejezetten kérte apját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban (már akkor is sikertelenül – KZ). Ma a Nehéz Kő Kft. nevű, családjához köthető fuvarozó vállalat közel 300 millió forinthoz jut egy vasút-korszerűsítési projektből. Történik mindez akkor, amikor az Európai Parlament szakbizottsági jelentése szerint egyáltalán nincs minden rendben a magyarországi uniós közbeszerzésekkel. A pályázati kiírások 36 százalékában egyetlen pályázó van, és még mindig nem tudni, hogy a magyar hatóságok hogyan választják ki a projekteket – emelte ki a jelentésében Ingeborg Grässle, az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke. Ugyanezt a korábbi igazságügyi miniszter, Bárándy Péter így fogalmazta meg: a jogállamiság sérelmét jelenti, ahogyan a gazdaságot jogszerűnek csak felületes szemlélő által értékelhető módszerekkel manipulálják, például pályázatnak nevezett, de valójában eleve névre szóló megbízásokkal.

Kedvenc politológusi tétel, hogy az ellenzék többek között azért bukott meg a választásokon, mert nem volt víziója az ország sorsát illetően. Ellentétben a kormányerővel, amelynek határozott elképzelése volt a legfontosabb hazai sorskérdések tekintetében.

A hét elején tíz miniszterjelöltet hallgattak meg a parlamenti szakbizottságok, vagyis azt a tíz embert, aki mint majdani tárcavezető az ügy természetéből adódóan a legpontosabb és legtávlatosabb gondolatok megosztásával mutathatta volna be az ország előtt álló perspektivikus feladatok mibenlétét és azok megoldásának legjárhatóbb útját. Ezt azonban egy-két kivételtől eltekintve egyikük sem tette meg, mert vagy annyi fáradságot sem vettek, hogy válaszoljanak a nem túl acélos és tartalmas kérdésekre, vagy pedig azért, mert ilyen vonatkozású elképzelésük nincsen.

2016 őszén Bolgár György telefonálós műsorába bejelentkezett egy hangjáról ítélve idős ember, Varga bácsiként mutatkozott be. Szenvedélyesen, fújtatva beszélt, azt ismételgette, hogy ha ebben a helyzetben, az Orbán-rendszer diktatúrába hajló berendezkedésének már nem is az elején, a baloldal erői nem képesek összefogni, mert mindig találnak valami kifogást, és hagyják, hogy a Fidesz–kereszténydemokrata kormány típustermékei, az uniós pénzzel kitömött lumpenburzsoák és az őket kistafírozó lumpenpolitikusi réteg uralkodjon, akkor a baloldal vezetői nem a társadalomért dolgoznak, és értéktelen emberek. Mondta Varga bácsi, és igaza volt.

Április 8-án aztán kiderült, hogy az ellenzék nem volt képes összefogni, a pártvezetők most kifogásokat keresnek ez ügyben, és persze találnak. Amikor épp nem szűzbeszédüket fogalmazzák, választási vereségük különféle, amúgy egyenként triviális magyarázatait sorolják. 

Az Együtt pártelnöke a múlt hét közepén közzétett néhány fotót és egy hangfelvételt. Mint kiderült, a képek többségén a kormányfő lánya látható, balra tőle egy rózsaszín inget hasadásig telehízott férfi. Teraszon ülnek, és a felvétel szigorúan magánszférába tartozó volna, ha történetesen nem állami pénzekről esne szó.

A felvételen hallható beszélgetés nagyjából egy évvel ezelőtt zajlott Orbán lánya – egyben az Elios-botrányban érintett Tiborcz felesége – és két idegenforgalommal foglalkozó szakember között. A nő két barátjával találkozott. Juhász Péter később sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, hogy Berényi Vince és Máté Kristóf, a Magyar Turisztikai Ügynökség két vezető beosztású munkatársa szerepel a felvételeken. Ők beszélgetnek Orbán Ráhellel arról, hogy valaki pénzt szeretne fektetni a magyar turizmusba, amit valamilyen ellentételezés fejében tehetne meg. „Ő nagyon szeretne turizmus-promotiont, nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból” – mondja a felvételen a nő, erre nevetés hallatszik, majd egy rosszul kivehető hang szól, „az nem baj, ha van ellentételezése”.

Nem foglalkozom üzleti ügyekkel – mondta Orbán Viktor még bécsi utazása során egy sajtótájékoztatón az Elios-botrányt firtató újságírói kérdésre. Arra viszont nem válaszolt, hogy beszélt-e vejével az eljárásról. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ő vagy valamelyik családtagja találkozott-e Adnan Polat török oligarchával, és hogy megtörtént-e Polat nemzetbiztonsági átvilágítása, a miniszterelnöki kabinet azt válaszolta, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök nem foglalkozik üzleti és céges ügyekkel, munkája kizárólag Magyarország köz- és politikai életére irányul”.

Amikor az volt a kérdés, van-e Orbánnak személyes kapcsolata a terrorizmus, fegyverkereskedelem és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt körözött és letelepedési engedélyt kérő Ghaith Pharaonnal, a válasz először nemleges volt. Aztán bizonytalan igen, végül a teljes káosz. A kormány tagjai 2016 őszén sorozatosan egymásnak ellentmondva nyilatkoztak Pharaonról. Kontrát Károly belügyi államtitkár például november 2-án azt mondta, hogy a körözött Pharaon nem azonos a miniszterelnök szomszédságában telket vásároló Pharaonnal, viszont egy kiszivárgott diplomáciai levélben Pintér Sándor belügyminiszter már egy hónappal korábban azt írta, hogy az Állampolgársági Hivatal sikeresen azonosította a körözött üzletembert.

Kiderült, hogy a kormány a kettőezer-tízes évek elején Brüsszelben azzal érvelt a futballba irányítható társasági adókedvezmény (tao) ügyében, hogy a magyar futball annyira jelentéktelen és gyenge, hogy a nemzetközi piacon nincs értéke, tehát a közpénzek nyugodtan áramolhatnak bele, a piacra semmiféle hatása nem lesz. (Uniós szabály, hogy piacorientált ágazatba állami pénzt csak külön engedéllyel lehet invesztálni.) Ez azt is jelenti, hogy amíg a magyar futball vezérkara meg a kormány (ez néha szinte ugyanaz) garantálja a hazai labdarúgás jelentéktelenségét, addig az Európai Bizottság engedélyezi, hogy a vállalkozók társasági adójuk egy részét közvetlenül a sportágba irányítsák. Ez az úgynevezett tao-rendszer, ami tehát mindaddig működik, amíg a sportág eredménytelen marad, amíg nincs nemzetközi szintű játékosunk, és mindenhonnét kiesünk. Addig jó tehát, amíg ütnek-vernek bennünket Andorrától Luxemburgig, Koszovótól Izraelig, aki épp szembejön, mert addig lehetséges a tao-támogatás és minden, ami vele jár: a számolatlanul és átláthatatlanul kifizetett hatalmas pénzek.