A magyar miniszterelnök úgy nyilatkozott, kész megvétózni az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt egyéb források kifizetését. Orbán erről levelet is írt az unió soros német elnökségének. A vétó fölemlegetését azért tartotta időszerűnek, mert korábban erős jog­államisági feltételrendszerről született döntés, amely alapján akár a következő évekbeli uniós forrásaink veszélyben lehetnek. A kormányfő válasza erre: akár két évig is kibírnánk azok nélkül.

Cinikus és buta válasz, még annak ismeretében is, hogy jól tudjuk, a korábbi években az unió olyan mennyiségű forrást nyitott Magyarország számára, hogy a kormány komoly tartalékot képezhetett. A pénzek azonban rossz helyre kerültek. Abból a szempontból egészen bizonyosan, hogy a korábban leszakadt országrészek még jobban leszakadtak, az ott élő emberek még inkább perifériára kerültek. Nem nehéz belátni, hogy Orbán hetyke kijelentése még kilátástalanabbá tenné a keleti régiók sorsát, még akkor is, ha az eddig már kivételes helyzetbe hozott oligarchatársaság hasonló fényűzésben élne, mint eddig. Orbán nem tért ki arra, hogy kiket értett azokon, akik két évig is kibírnák az uniótól folyósított pénzek nélkül, nem nehéz azonban megjósolni: akik nem tartoznak ebbe a körbe, nem az ő vazallusainak vazallusai és így tovább, azok a leszakadtak, az öregek meg a betegek, akik amúgy sem fontosak a kormány számára. Csak a pénzt viszik, szavazni meg nem mennek.

A hétfő este utolsó „közszolgálati” híre, igyekszem szó szerint idézni, így szólt: „a palament elnöke figyelmeztette a jobbikos Jakab Pétert, aki egy zsák krumplival rohangált az ülésteremben”. Igazából a hírnek se előzménye, se korrekt eseménytörténete nem volt, csak annyi, hogy Jakab krumplival rohangált. Hogy ezt ki fogalmazta, nem tudni, gondolom, valaki, akinek az a munkája, hogy az elé rakott anyagból lehetőség szerint olyan információt gyártson, ami egyszerre torz, félrevezető és nélkülözi a lényeget. Ezt az embert, aki nyilván jól meghúzódik a szerkesztőségi falak között, és csak akkor látni, amikor megéhezik, és a büfében bekap valamit, ennél valamivel jobb időkben hírszerkesztőnek nevezték. Aznapi feladata többek között nyilván az lett volna, hogy megfogalmazzon egy nem túl bonyolult parlamenti eseményt: a néhány nappal korábbi választásokon olcsó krumplival kampányoló kormánypárti akciót az ellenzék egyik vezetője azzal minősítette, hogy egy zsák krumplit tett az így kampányoló Fidesz elnökének asztalára. Az elnök történetesen a magyar kormányfő.

Nem lett volna természetesen semmilyen futkorászás, ha a képviselő ezt megtehette volna, de nem tehette meg, mert a különben egykedvűen ücsörgő pártelnök védelmére kelt a fürge Kocsis Máté, az ilyen esetekben mindig ugrásra kész Balla György frakcióigazgató, a meglepetés hatása alatt még csak tápászkodó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a miniszterelnök segítségére siető Kövér házelnök. Elgondolni is rossz, a magyar demokratikus berendezkedés mekkora sérelmével járt volna, ha a kormányfő asztalára sikerült volna letenni a zsák krumplit.

Ez év március 30-án a parlament kizárólag kormánypárti szavazatokkal elfogadta a felhatalmazási törvényként emlegetett jogszabályt (hivatalos nevén A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvényt). Az ellenzék a kapcsolódó vitában erejéhez mérten teljesített: egyetlen érdemi javaslatot tett, amennyiben időkorlát kijelölését kérte, de a kormánypárt elutasította.

Nem telt el egy hónap, amikor Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a CT24 nevű cseh közszolgálati televízió vitaműsorában kijelentette, hogy Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal. „Egyelőre nem aggódom” – válaszolta Věra Jourová a műsorvezető felvetésére, sőt elmondta, hogy találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, akivel részletesen megvitatta a magyarországi döntéseket.

Jourová már akkor hangsúlyozta: a járvánnyal összefüggésben az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot.

Varga Judit igazságügyi miniszter akkoriban a bizottság alelnökének kijelentésére közösségi médiaoldalán reagált: „Talán informálhatná véleményéről Donald Tusk néppárti elnököt és a kórus többi tagját is. Ha már a bizottság alelnöke is ezen a véleményen van, akkor bizonyosan elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt, miszerint a magyar koronavírus-törvény a diktatúra előtt egyengeti az utat!”

Szánthó Miklósnak nagyon tetszett Orbán Viktor Trianonról szóló júliusi megemlékezése, különösen annak záró gondolata, hogyaszondja, „ne ijedjünk meg attól, amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.”

Ez tetszett annyira az Alapjogokért Központ igazgatójának, de mint azt még ugyanebben, a Bolgár Györgynek adott interjúban keservesen fölpanaszolta, a „reveláló hatású” gondolatok ugyan – ahogy mondta – „pár napig ott voltak a nyilvánosságban, utána válasz nélkül maradtak az ott megfogalmazottak”. Nekem fogalmam sincs, kitől milyen választ kellene kapnia egy politikai beszéd bármelyik pontjának is, de Szánthót annyira megviselte a visszhangtalanság, hogy nem volt képes ezen túltenni magát, szerette volna, ha másokat is megérintene a beszéd. Már maga sem tudja, hogyan és mikor jött az inspiráció, hogy ezeket a gondolatokat ő és intézete minél szélesebb közönséghez eljuttassa. Úgy jött, olyan vadul és engedetlenül, mint ahogy szerelem söpör végig lázas éjszakán, így fogant a felemelkedési propagandafilm. Nem tudom egészen pontosan, hogy egy kormányzati elemző- és kutatóintézetnek feladata-e propagandafilmek legyártása vagy megrendelése, már különösen akkor, ha a kormányzat ilyen feladatok elvégzésére eszement méretű költségvetési összegekkel teletömött, funkcionálisan elkülönült szakapparátust hozott létre. Szánthó szerint ebben a médiavilágban ez egyáltalán nem szokatlan.

Tíz napja rendezték a belarusz választásokat, és azóta vonulnak nagy tömegben az utcára választások körüli tisztázatlanságok és erőszakoskodások miatt. Naponta jelentenek tüntetéseket Minszkből, Bresztből és más városokból is. A hatóságok megbízható források szerint kegyetlenül lépnek fel, országszerte több ezer embert vettek őrizetbe, és a tüntetők között már halálos áldozatok vannak.

Belarusz és Oroszország európai uniós lobbistája, Orbán Viktor tíz napja nem képes megszólalni az ügyben. A kilencedik napon sem ő beszélt, hanem külpolitikai kengyelfutója, Szijjártó Péter, miután egyeztetett Josep Borrell-lel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel. Vasárnap este Facebook-oldalán adott ki közleményt, amelyben három fontos tényt emelt ki. Rámutatott, hogy „az európai politikai közvéleményt továbbra is foglalkoztatja a minszki helyzet”. Ennek a gondolatnak úgyszólván semmi jelentősége nincsen, hát még hírértéke. Körülbelül olyan méretű semmitmondó közhely, mint hogy William Shakespeare igen figyelemreméltó drámaíró volt – hogy túlzásokba ne essünk.

Lehet vitatkozni azon, hogy az Index bukását Bodolai László döntése okozta, amennyiben kirúgta a főszerkesztőt, vagy az, hogy a főszerkesztő már akkor bejelentette a lap függetlenségének végét, amikor még nem volt indokolt, de ha itt leragadunk, akkor nem beszélünk a lényegről: az egész mögött ez a szörnyű rendszer áll, amelyiket Orbán Viktor üzemeltet. Lehet mondani tárgyilagosan és mértéktartó bölcsességgel, hogy ne lássuk minden rossz mögött Orbán Viktort, de én arra biztatnék mindenkit, hogy ne legyen vak: ha az egész romlott rendszert ő maga vezérli, akkor az ilyen ügyek mögött ott van. Néha saját személyében, de kormányfői pozíciójából fakadóan a szennyes ügyekhez jobbára az eszmei hátteret szervezi és hirdeti, lásd: legyen a magyar sajtó magyar tulajdonban. Lásd, legyenek a magyar bankok magyar kézben. Hogy ennek mi értelme, kérdéses, de így lesz. Ezekkel a hangzatos kinyilatkoztatásokkal megteremti az ideológiai hátteret, ha ez megvan, jöhetnek a trógerek, akik végrehajtanak mindent. Az egyik Vaszily Miklós, aki azonnal készültségbe helyezi magát, amikor a sajtószabadság még meglévő elemeinek valamelyikét le kell rombolni, vagy épp ellenkezőleg: föl kell építeni valamit, ami viszont természetéből adódóan rombolja a nyilvánosságot. Még korábban bevásárolta magát az Indexet kiszolgáló Indamédiába, ezt megelőzően pedig ott ült az Origo, az MTVA, az Echo TV és a TV2 vezetésében is, azok átalakításakor. Ahogy Polyák Gábor nyilatkozta a hvg.hu-nak: ha Vaszily Miklós megjelenik, onnantól kezdve egyértelmű, hogy a háttérben Orbán Viktor maga is hozott már egy döntést.

Cenzúrázatlanul beszél Európa jövőjéről Orbán Viktor, Vučić szerb elnök és Janša szlovén miniszterelnök szerdán egy webkonferencián – jelentette be Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke egy Facebook-videóban a múlt hét végén. A cenzúrázatlan beszélgetésről, lévén, hogy lapzárta után zajlik, nincs lehetőségünk beszámolni, de ez a cikk nem is erről szól.

Hanem arról, hogy a Facebook-hírben vagy talán csak megfogalmazásában van valami sompolygó kioktatás, ami mindenkinek szól, aki ezen a hármason kívül rekedt, legfőképpen is nyilván Brüsszel bürokratanyelven beszélő bürokratáinak. Hirdeti a mondat, hogy akad Európának még olyan térsége, ahol szabad, sőt követendő és természetes a nyílt beszéd. Büszkén és harsányan kiáltja a világnak, hogy a webkonferencia résztvevői elutasítják a mellébeszélést meg a félretájékoztatást. Balog bejelentése azt sugallja, hogy mindennek az alapja az akadályok nélküli őszinte eszmecsere. Majdnem azt írtam, nyitott társadalom, de hát józan mértéktartás.