► Ritoók Emma: Évek és emberek. Bölcsészettudományi Ku­ta­tó­köz­pont, Budapest, 2022, 616 oldal, 12 990 Ft

A hat nagyobb részbe szerkesztett visszaemlékezés 1914. június 28-án, a szarajevói merénylettel kezdődik, és 1933 végéig, Hitler és Gömbös barátkozásáig tart. Bizonyos, hogy szerzője kiadásra szánta, még az 1940-es években is dolgozott rajta – nem „valódi” napló tehát, a forrásértéke csekély – leginkább azt árulja el, mit gondolt évtizedekkel később az emberekről és az eseményekről. A kortársairól szinte semmi jót; majdnem mindenkiről van néhány rossz szava: még Schöpflinről, Fülep Lajosról, Tiszáról, Apponyiról, Bethlenről és saját sógornőjéről, a nála híresebb és sikeresebb Tormay Cécile-ről is. Pozitívan kizárólag a történészek által kalandornak minősített Friedrich Istvánról vélekedik, s elvétve Gömbösről, Babitsról, Kaffka Margitról. De az utálatai feltétlenül erősebbek a vonzalmainál.

Apáthyt tehát nem egyszerű besorolni; a nemzeti gondolat, illetve az „izzó” nacionalizmus gondolatvilágának végig legmeghatározóbb, legszilárdabb eleme. Liberális ember volt, hiszen lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy az egyén, sőt az individuum kibontakozása számára alapvető érték. (Noha tényként rögzíti „az individualizmus csődjét”.) Ezért is lehetett a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének első elnöke 1905-ben, és egyúttal a kolozsvári szabadkőműves páholy nagymestere. Sőt: elkötelezett demokrata, a férfiak általános választójogának híve, amit persze nem könnyű összeegyeztetni a magyarság dominanciájával. Közben azért kárhoztatja a „lipótvárosi szellemet”; mi több Budapestet „Magyarország legnagyobb betegségének” nevezi; helyette Kolozsvár lehetne az ország „sokkal egészségesebb szellemi központja”. Függetlenségi párti, Ausztriáról kizárólag rosszat tud írni (400 év elnyomás; Indiáét felülmúló rabság, gyarmati állapot) – de a (Habsburg) királyság megszűnését, a köztársaság kikiáltását még 1918-ban is elhibázottnak tartja.

► Ágoston Gábor: Az oszmán hó­dí­tás és Európa. Fordította Var­ga Krisztina. Rubicon Intézet, Bu­da­pest, 2022, 528 oldal, 6990 Ft

A könyv négy része közül az első a XVI. század elejéig jut el, s kiemelten tárgyalja Konstantinápoly meghódítását, majd a város átalakulását. Megtudjuk még, hogy „egyetlen más uralkodó sem tett annyi erőfeszítést az oszmánok távoltartására, mint éppen [Luxemburg] Zsigmond”. A második rész az oszmán fénykorról, Szulejmán dicsőséges hódításairól és hosszú uralkodásáról szól. Habsburg Ferdinándnak jóval kevesebb dicséret jut, mint Zsigmondnak – noha később világosan kiderül, hogy összes bevétele nagyjából egyötödét tette ki az oszmán államkincstárénak. Minderről A Birodalom kötőszövete című harmadik részben olvashatunk, amely talán a legérdekesebb: adatok sokaságát mozgatva tárja fel a had- és pénzügyek részleteit, a diplomácia, a hírszerzés, a követek, a kettős és többes ügynökök világát, még a nyelvi nehézségeket is megvilágítja.

► John Paget: Magyarország és Erdély. Fordította Rakovszky Zsuzsa, Görög Czintos Emese, Szabó Dániel, Pellérdi Márta. Rubicon Intézet, Budapest, 2022, 672 oldal, 7990 Ft

Az éles szemű szerző az ország csaknem minden szegletébe eljutott, minden érdekelte; számolt, írt, mért, jegyzetelt és mindennek (alaposan) utánajárt: a lovak, a borok, a bálok, a bányák, a divat, az iskola, az építkezés, a régiségek, a vármegye, a hazai nemzetiségek szokásai és „jelleme”. Ráadásul 1835 körül éppen kialakulóban volt a reformellenzék, így Paget Széchenyivel és Wesselényivel beszélgetve ismerte meg az ország helyzetét és gondjait. Nem meglepő, hogy művét – a liberális ellenzék szemléletének megfelelően – átjárja az osztrák kormány ostobaságát, az oroszok gonosz szándékait, meg az amúgy rokonszenves és vendégszerető magyarok restségét illető kritika.

2021 szeptemberében választották meg az új Bundestagot, decemberben lépett hivatalba az Olaf Scholz (SPD) vezette koalíciós kormány; lassan egy éve már, hogy Angela Merkel – 16 évnyi kancellárság után, önként – távozott a német és az európai politikából. Nemigen tudjuk, mit csinál azóta (idén is megjelent Bayreuthban, a Wagner-bemutatón), de azt igen, hogy politikai örökségéről komoly viták folynak. Hívei szerint a kétezres évek legkiválóbb válságmenedzsere volt, az euró, sőt az Európai Unió és a liberális értékek védelmezője, megmentője. Bírálói azonban minden válságot a nyakába varrnának: a bevándorlókat, a Brexitet, a diktátorok babusgatását, a klímakrízist, a COVID-járvány korántsem hibátlan kezelését, de még az Ukrajna elleni orosz támadást is (annak összes következményével együtt).

Martyn Rady: A Habsburgok – A világ urai

Ewoud Kieft: A tiltott könyv

Huhák Heléna: Agitátorok

Laczó Ferenc – Varga Bálint szerk.: Magyarország globális története 1869–2022

Romsics Ignác: Hetven év. Egotörténelem 1951–2021. 1. rész: 1951–1985. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 436 oldal, 5499 Ft

Romsics önéletrajzából megismerjük egy tehetséges, ambiciózus és rendkívül munkaszerető – a gyökereit sosem feledő vagy tagadó – fiatalember felfelé vezető útját; az Egotörténelem tehát fejlődésregényként is olvasható. A második kötet nyilván a már beérkezett, itthon és nemzetközileg elismert történészt fogja bemutatni: nagy érdeklődéssel várom.

A nagy háború hatására felerősödtek Rathenau gondolkodásának korporatív és kollektivista vonásai. A szabad verseny helyébe lépő „nagymértékben koncentrált”, racionálisan és bürokratikusan irányított óriásvállalatok rendszerét vázolta fel, „amelynek működőképességét a legkülönbözőbb típusú állami beavatkozásokkal fogják biztosítani”. Nehéz belátni, hogy ez miként segített volna Rathenau – s nem mellesleg kortársa, Max Weber – legnagyobb problémáján, ami „a lelkek felszabadítása az elgépiesedés béklyói alól” – bár hangsúlyozta a munkások döntésekben való részvételének fontosságát. Mindezt ráadásul nemzetközi méretekben képzelte el (feltehetően német vezetéssel), hogy az európai kontinens Amerikával szembeni térvesztését meg lehessen állítani.

Révész Sándor: Húzzuk a ke­resztünk. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2022, 280 oldal, 4399 Ft

Révész új könyve egy remek és igazán eredeti ötletet kitűnően, jó adag keserű iróniával, mégis komolyan visz végig – remélhetően a történelem és a politika iránt érdeklődők örömére. Ráadásul közel 150 kiváló fekete-fehér fényképet is megcsodálhatunk.

Apor Péter: Forradalom a hátsó udvarban
Balázs Eszter: Mars és Apolló közt
Mályusz Elemér: Visszaemlékezések
Victor Karády–Péter Tibor Nagy: Sociology in Hungary

Demmel József: Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák–magyar kapcsolatok története. Ráció Kiadó, Budapest, 2021, 284 oldal, 3750 Ft

A történet dióhéjban: Grünwald alispán 1873-ban Svornost címmel szlovák nyelvű, de magyar érdekű politikai lapot indított, amely őt azonnal a „szlovák entuziaszták első számú ellenségévé” tette. Utóbbiak egyike, Viliam Pauliny-Tóth vitriolos gúnyiratot adott ki Spanielska komédia címmel, Bellos Rinaldos nőcsábász rablóvezérrel a főszerepben: benne mindenki Grünwaldra ismerhetett. Az alispán védekezni sem tudott, hiszen azzal leleplezte és még nevetségesebbé tette volna magát. Demmel nyomozása feltárja továbbá, hogy Grünwald egy általa el nem ismert, törvénytelen gyermek (bizonyos Augustina Szlimaktól született Németh Pál) apja volt, amit később ő maga a barátjának, Ipolyi Arnold püspöknek írt levelében be is vallott. Minderre következett 1874-ben Zólyom megye indítványa a három szlovák gimnázium bezárásáról, majd a sajtóhadjárat, a minisztériumi vizsgálat, s végül az addigi elutasító álláspontját megtagadó Trefort miniszter radikális döntése. Grünwald tehát mégis győzött, győzelmét pedig megkoronázta a Matica Slovenská betiltása 1875-ben.

Hahner Péter: Világtörténeti ka­lei­doszkóp magyar szemmel. Ru­bi­con Intézet, Budapest, 2020, 544 oldal, 5980 Ft

Az egész kötet – mint említettem – nagyon tetszetős, minden értelemben sokszínű, a képaláírások változatosak, továbbá külön „boxok” tartalmazzák a kiegészítő információkat. Laikusok és szakértők, iskolások és érett korúak, egyszóval mindenki megtalálhatja azokat a cikkeket, amelyek a kíváncsiságát kielégítik, legyenek azok politikai-eseménytörténeti jellegűek, avagy inkább társadalom- és kultúrtörténettel foglalkozók. Hahner a „harag és elfogultság nélküli”, józan és távolságtartóan racionális megközelítés híve – tanulmányai ezzel együtt érdekesek, érthetőek, sőt szórakoztatóak. A kötet – az eredeti cikkekhez hasonlóan – nem tartalmaz bibliográfiát, de névmutatót szerencsére igen.

Csunderlik Péter: Csupa hajdani eszelős. Írások az 1900–1945-ös Magyarországról és emlékezetéről. Napvilág Kiadó, Budapest, 2020, 288 oldal, 3200 Ft

A kötet első fele 29 – jórészt a napi- és hetilapokban, illetve különböző „portálokon” már megjelent – tudományos publicisztikát tartalmaz az említett háborús korszak baloldali / szocialista szereplőiről és mozgalmairól (Ady, Jászi, Kunfi, Károlyi, Garami, Szabó Ervin stb.). Igaz, a válogatás Tisza István grófról, a „rövidlátó Supermanről” szóló szösszenettel kezdődik, később pedig Apponyi Albert gróf is előkerül. Róla Csunderlik sem gondol sokkal jobbakat, mint e sorok írója. A legterjedelmesebb írások az első világháború magyar költészetével, illetve a 133 napos „vörös farsanggal”, a tanácsköztársasággal foglalkoznak. Ezt a részt követi még hét recenzió, sorrendben John Lukacs, Romsics Gergely, Hajdu Tibor, Hatos Pál, Bodó Béla és Turbucz Dávid műveiről: mennyire irigylem ezekért a hosszú, alapos bírálatokért, amelyek szinte (kultúr)történeti kalandozásokként is felfoghatók! (Igazi mesterének a 90 éves Hajdu Tibort tekinti. Bodó Béla fontos monográfiája a fehérterrorról 2019-ben, Londonban jelent meg angolul, mielőbbi magyar nyelvű kiadására nagy szükség volna.)        

Barack Obama: Egy ígéret földje. Elnöki memoár. Fordította: Darnyik Judit, Kenyeres Anna, Pétersz Tamás. HVG Kiadó, Budapest, 2020, 760 oldal, 7900 Ft

Obama olyan ember/elnök, aki majdnem mindenkiről képes jókat írni, legyenek azok közemberek, politikusok vagy katonák. Azért árnyalja a képet, egyúttal jól jellemzi az amerikai politikát, hogy a republikánus vezetőket csak kivételesen illeti pozitív jelzőkkel, de a nagybankok, nagyvállalatok vezetőit is elvétve dicséri. Egyébként az amerikai pártharcok jórészt valóban az „impotens gyűlölködés” képét mutatják. A külföldi vezetők közül Medvegyevről jobbakat gondol, mint Putyinról, a francia Sarkozyt örökmozgó pojácának tartja (bár ezeket a szavakat kerüli), Angela Merkelt (túlságosan?) óvatosnak; „olyan ember benyomását keltette, aki hozzá van szokva a kellemetlen kötelességekhez”. Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarországot és vezetőit egyszer sem említi, sőt egy rövid prágai látogatást leszámítva Kelet-Közép-Európával egyáltalán nem foglalkozik.

Berend T. Iván: Élj érdekes időkben! Jegyzetek, viták kulturális él­mé­nyekről, politikai, társadalmi és gazdasági eseményekről. Az utó­szót írta Szelényi Iván. Éghajlat Ki­adó, Budapest, 2020, 598 oldal, 4490 Ft

Berend T. Ivánt szinte minden érdekli, ezért a meghökkentő sokféleség: képzőművészet, építészet, zene, szakkönyvek, szépirodalom, statisztikák, életrajzok; közeli országok váltakoznak távolabbi kontinensekkel. Kedvenc magyar szerzői, Ady (kompország!) és Bartók mellett ott vannak kedvenc nem magyarjai, például Bulgakov, akinek „világáról” nemigen olvastam szebbet, jobbat, mint éppen itt és most. Bizonyos csomópontok persze erőteljesebben rajzolódnak ki, ami a szerző munkásságát ismerve nem meglepő – ilyen például Közép-Európa és benne Magyarország helyzete a történelemben és a jelenkorban, összehasonlítva más, szerencsésebb területek fejlődésével. „Mindig izgatott az európai perifériák sajátos kettős világa” – írja (bár „lehangolónak” tartja őket).

Paweł Lisicki: Luther
Ungváry Krisztián: Horthy Miklós
Claudia Weber: A paktum
Götz Aly: Európa a zsidók ellen 1880–1945

Száz évvel ezelőtt, 1920. június 14-én a müncheni Seestrasse 16. alatti házban meghalt az 56 éves Max Weber, minden idők egyik legjelentősebb társadalomtudósa. Halálának oka: heveny tüdőgyulladás. A francia Raymond Aron számára „Max Weber a legnagyobb szociológus; úgy is mondhatnám, ő a szociológus”, a filozófus Karl Jaspers egyenesen azt írta: „Max Weber a mi korunk legnagyobb német embere volt”. Pedig az életműve jórészt torzó, sőt torzók halmaza, alig feloldható ellentmondások és kérdőjelek sokaságával. Már azt is nehéz megmondani, hogy jogásznak, közgazdásznak, filozófusnak, történésznek vagy szociológusnak tartsuk-e – talán mindezeknek egyszerre –, esetleg történeti szociológusnak (ami elég elmosódott), vagy egyszerűen társadalomtudósnak (ami túl általános). Foglalkozott művészettörténettel is, és tanulmányt írt a nyugati zene társadalmi alapjairól.

Ne zárkózott szobatudósnak lássuk: szép termetű, szakállas férfiú volt, szívesen és sokat utazott, főleg Itáliába (múlt, antikvitás!), és négy hónapos körútra az Egyesült Államokba (jövő, modernitás!). Heidelbergi házuk híres volt a vasárnapi vendégségekről, a házigazda pedig bárkit az asztal alá tudott inni. Utolsó éveiben Weber szenvedélyes szerelembe bonyolódott a férjezett Elsa Jaffé-Richthofennel (aki korábban saját felesége, Marianne barátnője, illetve öccse, Alfred szeretője volt). Temperamentumát, „vulkáni” indulatait sokan félték vagy csodálták. Az egyik előadásán valaki közbeszólt: „De kolléga úr, Ön mértéktelenül túloz!” Weber válasza: „Egyetértek. De a túlzás a mesterségem.”