Gajdó Ágnes

► Miklya Luzsányi Mónika: Vérvonal – Étienne könyve. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2022, 344 oldal, 3999 Ft

Még a legszörnyűbb disztópiákban is felsejlik a remény, és a szereplők között található egy-két angyali karakter. Az irgalmas szamaritánus e történetben Horác, aki a Kapun kitetteket a barlangjába viszi, ahol esélyt kapnak a túlélésre. Vajon a szerző fejében megfordult Berzsenyi Horác című versének néhány sora? „Holnappal ne törődj”, „míg lehet, élj s örűlj”.

Tovább

► Mészöly Ágnes: Hanga és Vár­kony. Illusztrálta Horváth Ildi. Cer­ka­bella Kiadó, Szentendre, 2022, 564 oldal, 4990 Ft

A fiú egyébként azért futott össze a folyosón Hangával, mert Éva néni épp kizavarta a természetrajzóráról. Hanga már az első pillanatban megállapította a viseltes pulcsiról, hogy Várkonynak valószínűleg két bátyja van, és hogy biztosan renitens módon viselkedett, azért kell a folyosón lézengenie kabát és iskolatáska nélkül. A sorozatban e furcsa páros nyomoz majd mindenféle bűntett után, ám közben csupa-csupa nagyon is életszerű helyzetet tapasztalhatunk meg. Mészöly Ágnes remekül ábrázolja a családi viszonyokat, a gyerekek közötti rivalizálást, szimpátiát, ellenszenvet. Látszik, hogy nagyon jól ismeri a tizenévesek világát, és igen érzékenyen közelít a kamaszok és a családok problémáihoz, mindennapi dilemmáihoz.

Tovább

Mészöly Ágnes: Megrajzolt gyilkosságok. Krimi ma sorozat. Prae Kiadó, Budapest, 2022, 412 oldal, 4350 Ft

A történet lassan halad előre, ám közben feltárul előttünk Budapest huszonegyedik századi, már a Covid-járványt követő arca. A szereplők gyakran zsúfolódnak föl egy-egy metrópótlóra, a „négyeshatosra”, vagy épp az állandó útjavítások miatt keletkező betonszigetek között szökdécselnek, olykor körömcipőben, máskor meg szolgálati autó hiányában is a buszsávban száguldanak, manővereznek. Igazán élethű a főváros jelenének – főként egyes kiskocsmák vagy vendéglátóhelyek – ábrázolása, és akár érdemes lenne térképen követni, merre járt például Gota vagy Gyulai Domonkos őrmester, azaz a felemás bakancsos nyomrögzítő. Wekerle-telep, Gellért tér, Petőfi híd, Aradi utca, Diós árok, Normafa, Szondi utca, a Teve utcai rendőrpalota vagy épp Pestszentlőrinc, Budaörs, Budakeszi, Dunabogdány.

Tovább

Alekszandra Marinyina: A szóművész
Julija Jakovleva: Jön a vadász, meglátja
Yrsa Sigurðardóttir: A baba
Gráczer L. Tamás: A háromfa hölgye

 

Tovább

Mintegy két éve már, hogy minden egyes nap éppen 12 óra 22 perckor néz rá a konyhai rádió piros színű számlapjára. A rántást készíti elő, krumplit pucol, vékonyan, ahogyan a nagyanyja tanította, vagy már mosogat, mert a korai ebédet követően szeretné mielőbb tisztán hagyni a terepet. 12:22 – villog kérlelhetetlenül a kijelzőn. Ez az a dátum, hónap, nap, amikor a férfi megszületett. December 22-én, karácsony előtt néhány nappal. S abban az esztendőben éppen péntekre esett e nap. Krisztus kereszthalálának napjára. Jó ómen? Ki tudta ezt akkor.

Tovább

► Vészits Andrea: Boszorkánysziget 28 73. Időfutár-sorozat. Pagony Kiadó, Budapest, 2022, 308 oldal, 5490 Ft

Vészits Andrea miközben maradandó és nem mindennapi emléket állít dédnagyapjának, igazi huszonegyedik századi történetet ír, ami tökéletesen illeszkedik a szerzőtársaival megalkotott Időfutár-sorozathoz. Fontos szerep jut a már jól ismert négylábú, vöröses szőrű Schrödingernek, és bekapcsolódik a képbe Russzó is, az éjfélkor és fényes nappal is kukorékolni képes vörös tollú kakas. Az egyik rokon, Etica pedig igazi gyöngyszem. Az egyik legszerethetőbb karakter a könyvben. Fájdalmasan mosolyodik el az ember arra a kijelentésére, hogy „Csillagom, én csak bolond vagyok, de nem hülye.” (268.)

Tovább

► Tóth Krisztina: Ezt jól kifőztük! Illusztrálta Hajba László. Manó Könyvek, Budapest, 2022, 64 oldal, 2690 Ft

A sorozat első kötete a Legyünk barátok! címet kapta. Ekkor kerül egy udvarba, egy családhoz Malac és Liba. Kis gazdájuk, Gáborka mindenben segíti őket. A szülők is kedvesek, ám a lényeg, hogy a két jószág örökké tartó szövetséget köt egymással, és onnantól kezdve izgalmas, sokszor már-már szürreális kalandokban lesz részük. Hol Liba a kíváncsibb, s belevonja Malacot az ismeretlenbe, hol meg fordítva. A sorozatban eddig hét kötet jelent meg: Legyünk barátok!; Fogjunk verebet!; Csavarogjunk együtt!; Gatyát fel!; Várjuk a karácsonyt!; Nyomozzunk! A legújabb az Ezt jól kifőztük! címet viseli, és ugyanúgy megnevettet, elgondolkodtat, mint az előzők. Rendkívül szórakoztató, egyedi – különösen Malac „beszólásai” tetszenek. Például amikor Liba megkérdezi tőle, minek turkálgat folyton. Mire Malac: „Hogyhogy minek? Azért, mert jólesik. Csiklandozza a földecske az orromat. Fenséges érzés hemperegni a sárban!” (7.) 

Tovább

Macskák mesés könyve. Szerkesztette Lovász Andrea. Illusztrálta Szabó Imola Julianna. Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2021, 224 oldal, 4490 Ft

Hiányérzetem lenne, ha a kötetbe nem került volna be Bálint Ágnes, aki a Frakk-történetekben a két cica, Lukrécia és Szerénke jellemét is igen plasztikusan ábrázolta, és jó, hogy nem feledkezett meg a szerkesztő Csukás Istvánról sem, aki Mirr-Murr kandúr figuráját életre hívta. Macskaügyi szempontból azt hiszem, előkelő helyen állnak e négylábúak, és ha bárki belegondol, miként állítana össze egy hasonló tematikájú kötetet, ezeket a szereplőket biztosan nem hagyná ki. A magyar meseirodalom legismertebb macskái vélhetően Szeréna és Lukrécia, Mirr-Murr és Oriza Triznyák, valamint Csizmás Kandúr és Vacskamati. Ja és persze a tudós macskája, Arany János teremtménye. De gondolhatunk Móricz Iciri-picirijére is, amiben egy iciri-piciri kis macska és ökrei „randalíroznak”.

Tovább

Kovács Lajos: Évi rendes szabadság. Kovács Lajos művei, IV. kötet. A kéziratot gondozta, szerkesztette, valamint a jegyzeteket írta Bombitz Attila. Sajtó alá rendezte Fritz Gergely, Füzi Péter, Szinger Ádám. JATEPress, Szeged, 2021, 492 oldal, 4990 Ft

Kovács Lajos 1984 és 1998 között hat ifjúsági regényt írt. Álljanak itt a címek, hátha valakinek épp most támad kedve, hogy fölfedezzen egy fölfedezésre méltó alkotót… Nyolcadikba járni áprilisi tréfa (1981), Megmarad a meseház (1984), Ez mind az én kutyabajom (1987), Anyák napján szeretettel apának (1990), Ráadásnap a szupersztárok cirkuszában (1994), Fülbemászó mesék (1998). Valamennyiből az érzékeny, mindenre odafigyelő tanár és szülő karaktere bukkan elő, vagyis hogy a szerző egyszerre tudott azonosulni a kamaszok és a velük nagy nehezen boldoguló felnőttek gondjaival, gondolataival, érzéseivel. Kovács Lajos lelke mélyén rendkívüli pszichológiai érzékkel, megkérdőjelezhetetlen éleslátással rendelkezett. Az ifjúságról és nem csak az ifjúságnak szóló írásai remekül ábrázolják a suliban kialakult konfliktusokat, a sajátos és életre szóló diáksztorikat. Nincs olyan ember a földön, aki ne találkozott volna valamely, Kovács Lajos-novellában vagy -regényben megjelent szituációval…

Tovább

Wéber Anikó: Az ellenállók vezére
Mészöly Ágnes: A királyné violája
Huszti Gergely: Mesteralvók viadala
Navigátor 3.

Tovább

Kertész Erzsi: Az átutazó. Prae Kiadó, Budapest, 2020, 424 oldal, 3490 Ft

A krimi műfaja – úgy látszik – nem áll távol szerzőnktől, s erre bizonyság első felnőtteknek írt regénye, Az átutazó is. Némiképp félve vettem kézbe, tartva attól, hogyan birkózik meg az író a nem kis feladattal – hiszen gyerekeknek írni úgy, hogy azt a felnőttek is élvezzék, egészen más írói stratégiát kíván, mint elsődlegesen a tizennyolc fölötti korosztályt megcélozni. Első olvasásra jó pár szerkesztői hibát fedeztem föl, s egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, vajon miért nem beszélték meg az egyes, számomra szembetűnő problémákat. Néhol csak apróságokat kellett volna javítani (például a valami van a füle mögött és a vaj van a fején szóláskeveredést), másutt a kevésbé kidolgozott párbeszédeket lehetett volna feszesebbé tenni.

Tovább

Dávid Ádám–Finy Petra–Gévai Csilla–Kertész Erzsi–Majoros Nóra–Mészöly Ágnes–Miklya Anna–Nyulász Péter: Találj ki! Betűtészta könyvek, 2019, 296 oldal, 2990 Ft

Mészöly Ágnes–Somogyi György–Szélesi Sándor–Turbuly Lilla: Találj ki Hollywoodból! Betűtészta könyvek, 2020, 296 oldal, 2990 Ft

Mostanság egyre népszerűbbek a szabadulószobák. A virtuális térben évek óta kedveltek azok a játékok, amelyekben különféle tárgyakat összegyűjtve, kacifántos feladatokat megoldva lehet kijutni egy-egy zárt helyiségből/épületből, legtöbbször a logikára hagyatkozva, de olykor váratlan és egészen egyedi összefüggések figyelembevételével. A lényeg: számít a jó megfigyelőképesség, a kiváló memória és persze a súrlódásmentes csapatmunka. A Találj ki! helyszíne voltaképpen felfogható szürreális szabadulószobának.

Tovább

Látni a láthatatlant. A pohár mögött ezüstösen csillant meg valami. Istent nem ilyennek képzelte. Sokkal inkább aranyszínű ragyogásnak. Éles és szemhunyorgató, mégis barátságos ragyogásnak, ami mindent betölt. A száműzött denevérek lakta barlangok sötétjét is. A rozmaringgal, szappandarabkákkal illatosított ruhásszekrények mélyét is. A fájdalomtól zord, mogorva szíveket is. A tétován kételkedő, csalódott lelkeket is. Nem csak odafönt. Idelent. S ha megszomjazunk, Isten asztalán mindig ott a pohár, benne áttetsző folyadék. Víz. Hűs, akárha egy zalai falucska kútjának mélyéről húzták volna föl, mohos favödörben.

Tovább

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala
Király Anikó:Csak barátok?
Hazudós
Berg Judit: Drifter

Tovább

Csurgó Csaba–Kalapos Éva–Mé­szöly Ágnes–Miklya Lu­zsá­nyi Mónika–Molnár Krisztina Ri­ta–Sohonyai Edit–Turbuly Lilla: Plá­za­foglyok. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2018, 212 oldal, 2890 Ft

A Plázafoglyok rendkívüli erővel vonzza és tartja éberen a figyelmet, akár a sci-fik és horrorfilmek. A szerzők előszeretettel élnek is filmes eszközökkel és hátborzongató képekkel. „…ez a valami olyan hangon berreg, mint a betontörő kalapács, áthalad a koponyámon, visítva jajgatnak tőle a fogidegek, végigszáguld rajtuk, mintha árammal sokkolnának, összerándul az arcom, összeharapnak a fogaim. Neeeeeee!” (52.) Vagy a megvadult próbababák támadásakor: „Először csak a hatékonyágra megyek, levagdosom a bábuk lábait, aztán elkezdem élvezni a vértelen öldöklést, és kipróbálok néhány trükkösebb dolgot is.” (79.) „Egy félig vak öregasszony mered rám, a szeme, mint a romlott tej. Nem is ruha van rajta, csak valami mocskos, földszagú, foszladozó lepel. Ezernyi ránc szabdalja az arcát, foghíjas vigyorba torzul a szája, és felém nyújtja a nyelvét.” (91.)

Tovább

Mészöly Ágnes: Vágod?
Erdős Zsuzsanna: Még sincs vége
Király Anikó: Strand, papucs, szerelem
Magyar mesék lázadó lányoknak

Tovább

Papp Dóra: Bolyongó. Ciceró Könyvkiadó, Budapest, 2018, 424 oldal, 3490 Ft

A tényekkel vitatkozni nem lehet, ám ha valaki veszi a fáradságot, és szeretné Norbit megismerni, talán nem ütközik falakba. Nagyon izgalmas megfigyelni, hogyan fogadják a diákok az agyontetovált srácot. Még érdekesebb, hogy nemcsak társai idegenkednek tőle, hanem tanárai is. Egyik-másik kifejezetten pikkel rá, a töritanár, Zólyom Attila pedig idegrohamot kap Norbitól. Fizikailag rosszul lesz, ha a fiú megszólal, főleg, amikor közli, „a tudásomat nem az ön értékelése szerint mérem”, s különben is „Mindegy. A finn oktatási rendszert preferálom. Nem tudok finomabban fogalmazni, tanár úr.” (59.)

Tovább

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra. PRAE.HU, Budapest, 2018, 276 oldal, 2990 Ft

Miért is hatott ekkora erővel a regény? Elsősorban mert remek a dramaturgia. A szerző végig fenntartja a feszültséget, sőt, fokozni is képes. Szinte az utolsó pillanatig kétséges, ki a gyilkos. Együtt kuncogunk a szereplők ügyetlenkedésein, a naiv hozzáállásukon, ám aki igazán komolyan gondolja a dolgokat, higgadt marad. Pókerarccal vesz részt a társalgásban, s még akkor sem esik pánikba, amikor kiderül, véletlenül mást tett el láb alól, nem azt, akit szeretett volna, aki igazán útjában volt.

Tovább

Carl Frode Tiller: Bekerítés 3. Fordította A. Dobos Éva. Gondolat Kiadó, Budapest, 2017, 378 oldal, 3800 Ft

Az elbeszélők, miközben újraírják David élettörténetét, újraélik a múltat is, s itt-ott új színben tüntetik föl önmagukat is. A regény olyan nehezen megfogalmazható kérdéseket boncolgat, mint az identitáskeresés, az apa- és anyahiány, a szülő–gyerek kapcsolat, a barátság, ám mindezek mellett azon is elgondolkodhatunk, hogyan formálható át, átformálható-e a valóság, s vajon a gyerekkori sérülések mennyire befolyásolják életutunkat.

Tovább

Mészöly Ágnes: Ketten Kö­ves­part ellen. Hanga és Várkony so­ro­zat V. rész. Cerkabella Kiadó, Szent­end­re, 2017, 240 oldal, 2890 Ft

Ha a teljes sorozatot vizsgáljuk, elsőként az ötletes külcsínt dicsérhetjük. Nem szokványos a borító sem, Jósa Tamás illusztrációi pedig a japán mangák hangulatát idézik. Úgy vélem, nem csak a fiatalabb korosztályt ragadja magával a kövesparti krimiszéria, az idősebbeket is beszippantja a gördülékeny stílus, a váratlan fordulatok, az elkerülhetetlen, olykor roppant kacagtató konfliktusok özöne. Tudni kell, hogy Hanga egyedül él rendkívül elfoglalt édesanyjával, apukája francia, s Európa egyik legjobb helyszínelő nyomozója. A kislány titokban tartja vele a kapcsolatot, és sokszor épp monsieur Charloek (ugye hogy itt is felbukkan Sherlock!) és kollégái segítenek fölgöngyölíteni a gyerekek által kinyomozott bűnügyet.

Tovább
Élet és Irodalom 2023