Huszonkét éves voltam, csak néhány hónapja dolgoztam a Rudasban. Egyik este, zárás után egy csapat fiatal lány tört be a fürdőbe. Nem is lányok, földi angyalok, szirének, csodás vízi nimfák. Még mielőtt kinyithattam volna a számat, hogy a fürdő bezárt, fáradjanak ki, már a kezembe is nyomtak egy üveg pezsgőt. Rendes lányoknak tűntek, de azért kikötöttem, hogy ez a kis hacacáré mindössze addig tarthat, amíg egy csepp alkohol nem kerül a vízbe. Hát alkohol ugyan nem, más viszont került bele...

Szerettem napszállta után a nemzetközi gyorsvonatok folyosóján járkálni. Ilyenkor teljes volt a csend, mindössze a kerekek monoton, ritmikus zakatolását lehetett hallani. Megvizsgáltam az ablakokat, bepillantottam a mosdókba, van-e szappan, elegendő papír, még a szemetet is felszedtem. Nem az én feladatom volt, de szerettem gondoskodni az utasok kényelméről.

Egy péntek este azonban maradandóbb nyomot hagyott bennem, mint a többi.

Már épp a szokásos sétám végére értem, amikor a folyosó egyik ablakánál megpillantottam a magas, jóvágású urat. Elegáns volt, frissen borotvált arccal, hátrafésült hajjal. Utolsó slukkot szívta cigarettájából. Rögtön felismertem. Azt is tudtam, melyik a hálókocsija. Kissé nyúzottnak tűnt. Kifelé bámult, mintha a tájat nézné, ami meglepett, hiszen a hajnali órákban már csak sötét, összemosódott foltokat lehet látni.