Daniel Freund (38) a német Zöldek képviselője az Európai Parlamentben. Májusban egyfajta tényfeltáró úton járt Magyarországon mint a Költ­ségvetési Ellenőrző Bizottság tagja. Arra voltak kíváncsiak, milyen körülmények között használja fel Magyarország az uniós forrásokat, miként gondoskodik a Számvevőszék arról, hogy a kedvezményezettek átláthatóan és elszámoltathatóan használják fel a pénzeket. A misszió meglehetősen ellenséges fogadtatásban részesült a kormányszervek részéről, a legabszurdabb az volt, amikor tárgyalásaikkal egy időben a kormányszóvivő már sértően minősítette munkájukat. Freund szerint az EU bővítésének következő fordulója nem történhet meg az EU alapszerződésének módosítása nélkül, például néhány területen meg kellene szüntetni az egyhangúság követelményét. Mint a magyar és a lengyel gyakorlat mutatja, az EU-t nem lehet kitenni annak, hogy egy-két ország blokkolhasson fontos uniós politikákat. „Orbán hasznos munkát végzett az utóbbi egy évben azért, hogy minél több ország lássa be, nem megy alapszerződés-módosítás nélkül.”

André Goodfriend amerikai diplomata 2013 és 2015 között vezette az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, majd a Külügyminisztériumban az „ediplomáciáért” felelős osztály igazgatója volt. Nem véletlenül: a Barack Obama elnök által bevezetett nyitott kormányzat, nyílt diplomácia Goodfriend szívéhez is közel áll. A témáról Hargittai Istvánnal folytatott beszélgetésük a közelmúltban jelent meg (Open Government, Open Diplomacy, CEU Press, 2023 ) – részben a könyvről is kérdeztük a tavaly visszavonult veterán diplomatát, aki visszapillantva budapesti éveire nem takarékoskodik a kormányt érő kritikával. Magyarország 2016-ban kilépett a Nyitott Kormányzás Programból, „és nem is az volt a címlapsztori, hogy kivonult a kormány az OGP-ből, hanem hogy Magyarország nem akart élni a nyitott kormányzat előnyeivel, amelyek: a demokrácia megerősítése, a stabilitás elősegítése és az egészséges üzleti környezet megteremtése”.

Kim Lane Scheppele a Princetoni Egyetem professzora a kilencvenes évektől követi a magyar politikát, tanított a Közép-európai Egyetemen, dolgozott a magyar alkotmánybíróságon, és alkotmányjogi szakértőként az antidemokratikus Orbán-rendszer kíméletlen és fáradhatatlan bírálója. Aggódik, hogy Brüsszelt megtévesztik majd azok a látszatreformok, amelyeket az uniós források felszabadítása reményében hajt végre a magyar kormány. Nem lát sok esélyt arra, hogy meg lehet akadályozni a 2024 második felében esedékes magyar EU elnökséget, amint azt az Európai Parlament határozatban követelte. Scheppele úgy látja, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter nem „büntetésből” száll ki a kormányból, hanem Orbán az uniós elnökség előkészítését és felügyeletét várja tőle. „Orbán a színfalak mögött óriási energiákat fektet azokba a külföldi pártokba, amelyekkel úgy véli, hogy új arcot kölcsönözhet az Európai Parlamentnek. Tudja, hogy ezeken a választásokon alacsony szokott lenni a részvétel, tehát egy kis közös erőfeszítéssel nagy meglepetés okozható.” A professzor szólt arról a korábbi keserű tapasztalatáról, hogy a budapesti amerikai követségen a Fideszhez hű magyar tisztviselők dolgoztak.

Lendvai Pál élete szorosan összefonódik az osztrák belpolitikával: újságíróként, publicistaként évtizedeken át része volt az osztrák politikai életnek. Kommentátorként, elemzőként bőven merített ismeretanyagán túl a politika szubjektív vonásaiból, nevezetesen politikusok, közéleti személyiségek barátságából, közeli ismeretségéből. Ez teszi legutolsó munkáját is lebilincselővé: betekintést enged a politikacsinálás boszorkánykonyhájába, alkalmanként intim világába. Aki markáns, határozott véleményét megalkuvás nélkül közreadja, az támadásokra is számíthat. Lendvai azonban Ausztria-szerte általános közmegbecsülésnek örvend, számos kitüntetése bizonyítja, hogy kivívta a közélet tiszteletét, sokan támaszkodtak Közép- és Kelet-Európáról szóló ismereteire, tanácsára. A 94. évében is rendkívül aktív szerző konferenciák keresett résztvevője, moderátora. A magyarul az idei könyvhétre megjelenő könyve előzeteseként kérdeztük bécsi otthonában.

Thomas Carothers az amerikai Carnegie Nemzetközi Béke Alapítvány egyik vezetője. A CEU, a Johns Hopkins Egyetem és az oxfordi Nuffield College egykori professzorának fő kutatási területe a demokratikus átalakulás folyamata, a jogállamiság, a civil társadalom és a politikai pártok viszonyrendszere. Szakértője a megosztott demokráciák prob­lé­ma­körének. Beszélgetésünk fő témája az amerikai társadalom polarizációja. Meglehetősen szkeptikus a két párt, a demokraták és a republikánusok közötti, áthidalhatatlannak tűnő viszonnyal kapcsolatban, és reménytelennek látja az amerikai torz választási rendszer reformját. A jövő évi elnökválasztás kampányában forró vitákra lehet számítani, „a republikánusok tisztában vannak azzal, hogy bázisuk ösztönszerűen nem középen van, ők a légkör felkorbácsolásában érdekeltek”. Úgy véli, az amerikai fiatalok ugyan progresszívebbek szüleiknél, de ez nem párosul toleranciával.

James O’Brien ügyvéd és diplomata, 2021 októberében jelölték az amerikai külügyminisztérium szankciókoordináló hivatala élére. Tisztségét 2022. áprilistól tölti be, amikor már javában zajlott az Ukrajna elleni orosz agresszió. Mire képesek a szankciók? Ki tudja-e kerülni azokat Oroszország? A szankciós politika célja csökkenteni Oroszország harci képességét: egyrészt exportbevételeinek mérséklésével, másrészt igyekszik gondoskodni arról, hogy ne jusson hozzá a stratégiailag fontos termékekhez. Egyúttal azonban a Nyugat szem előtt tartja a globális piacok működésének fenntartását is: az orosz energiahordozók vagy például a műtrágya kivitele fontos a déli félteke országai és a feltörekvő gazdaságok számára. O’Brien részt vett a Daytoni megállapodás tető alá hozásában és fiatal jogászként az egykori Jugoszlávia által elkövetett háborús bűnök kivizsgálásában – úgy véli, az orosz háborús bűnösök elszámoltatása is meg fog történni.

A közelmúltban jelent meg Robert Menasse (1954) A bővítés című új regénye, egy tervezett trilógia második kötete, A főváros címmel magyarul is kiadott műve folytatásaként. Napjaink egyik legjelentősebb osztrák írója szenvedélyesen védi Európát, érvel az integráció minőségi továbblépése mellett. Nem takarékoskodik a bírálattal sem: szerinte megtorpantak az európai politikusok, kölcsönösen elgáncsolják – nemzeti érdekeiknek megfelelően – az európai gondolatot. Ezt az író az Európai Bizottság és az Európai Tanács közötti ellentmondásos viszonnyal magyarázza, amit véleménye szerint a Lisszaboni Szerződés teremtett. Nosztalgiával gondol vissza a Jacques Delors vezette Bizottságra, amikor olajozottabban fejlődhetett az EU. Az unió mesterségesen késleltetett bővítése szerinte abszurd, hiszen például a messzemenően EU-párti, az uniós joganyagot meghonosított Albániát kívül tartják, miközben a jogállamiságot módszeresen megsértő, EU-ellenes politikát folytató Magyarország vagy Lengyelország tag lehet.

Az Európai Parlament különbizottsága vizsgálja a tagállamokban használatos kémszoftverek ügyét. Magyarország is érintett – mint oknyomozó újságírók kiderítették, nálunk mintegy 300 személyt figyeltek meg a telefonjukra telepített program segítségével. A bizottság jelentéstevője, Sophie in ’t Veld, a D66 holland liberális párt képviselője, az alábbiakban foglalta össze eddigi munkájuk eredményét. Legszívesebben moratóriumot rendelne el a kémprogramok használatára mindaddig, amíg egy adott tagállam nem felel meg az előírásoknak. Szükség van arra is, hogy uniós szinten definiálják a nemzetbiztonság fogalmát, hogy ne hivatkozhassanak rá tetszés szerint. A strasbourgi beszélgetés egybeesett az EP történetének eddigi legsúlyosabb válságával, miután kiderült, a katari kormány megvesztegetett jelenlegi és volt képviselőket, hogy kedvező színben tüntessék fel.

Az Európai Bizottság (EB) évente hívja egybe – közösen a soros EU-elnökséggel – a kis- és középvállalatok tulajdonosait, érdekképviselőit és a brüsszeli döntéshozókat. A cél, hogy javítsanak a kkv-k jogi környezetén, enyhítsenek adminisztrációs terheiken, és felmérjék finanszírozási, illetve hiteligényeiket. Az esemény nyitó előadását Joseph Schumpeterről, a XX. század egyik legnevesebb osztrák közgazdászáról nevezték el, az idei prágai találkozón Luc Soete akadémikus tartotta. A maastrichti egyetem volt rektora, a brüsszeli közigazgatási egyetem dékánja – egyben az EB tanácsadója – arról beszél ebben az interjúban, milyen szerepük lehet a kkv-knak, mit tanulhatunk Schumpetertől, aki maga is több válságot élt át, ő milyen kiutat vázolt a vállalkozásoknak. Soete szerint a mostani súlyos válság pozitív hozadéka lehet, hogy választ ad Európa legégetőbb problémáira. A professzor az EU közös gazdaságpolitikájának erősítését szorgalmazza, anélkül hosszabb távon a monetáris unió nem töltheti be az euróhoz fűzött reményeket. „A monetáris unió csak hab a tortán, nem lehet úgy építkezni, hogy előbb a tető készüljön el, és csak aztán fogjunk a házhoz.”

Múlt héten az Európai Parlament (EP) elsöprő többséggel szavazta meg Magyarországról készült jelentését, amely kimondta: oly mértékben sérül a jogállamiság, hogy nem tekinthető többé demokráciának. A jelentés ugyan nem kötelezi a tagállamok Tanácsát, hogy érdemben folytassák az uniós alapszerződés 7-es cikkelye alapján 2018-ban elindított eljárást Magyarország ellen, de a magyar kormány nem is veheti félvállról a dokumentum megállapításait. Az EP küldöttségét Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti képviselő vezette, akivel a jelentés megszületésének körülményeiről beszélgettünk, és aki szerint az Európai Bizottság – jogalap nélkül – nem elég kreatív ahhoz, hogy uniós forrásokat juttasson a kormány megkerülésével az önkormányzatokhoz. Bírálja a Bizottság elnökét, mondván, Ursula von der Leyen a volt német kancellár, Angela Merkel reálpolitikáját folytatja.

Perintfalvi Rita a grazi egyetem teológusa, 2010 óta tanít Ausztriában. Bírálja a magyar egyházakat, amiért nem lépnek fel elég aktívan az Orbán-kormány jogsértéseivel szemben, a katolikus egyházat pedig különösen azért, mert a legutóbbi választásokon nyílt kampányt folytatott a kormánypártok mellett. Kritikája miatt a Magyar Katolikus Püspöki Kar feljelentette a grazi megyéspüspöknél. Progresszív hívőként egyenlőséget követel a nők számára az egyházon belül. Nagy port vert fel tavaly megjelent könyve, amely az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel foglalkozott. Úgy látja, az egyház ultrakonzervatív nézetei állnak annak hátterében, hogy zsugorodik a hívek száma.

A világ önkényuralmi rendszerei változáson mennek keresztül: a diktátorok korábban a félelemre építettek, a mai autokraták körmönfontabbak. Kerülik az erőszakot, hatalmukat a valóság eltorzítására, hamis propagandára és a független média cenzúrájára építik. Az orosz származású Szergej Gurjev szerzőtársával, Daniel Treisman amerikai politológussal idén áprilisban megjelent könyvükben (Spin Dictators, Princeton University Press) meggyőzően mutatják be, milyen változások tették lehetővé a spindiktátorok felemelkedését. Gurjev 2013-ban kényszerült emigrációra, miután megállapította, hogy az egykori Jukosz-vezért, Mihail Hodorkovszkijt koholt vádak alapján ítélték el, és szolidaritást vállalt Alekszej Navalnij ismert ellenzéki politikussal. 2016 és 2019 között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank főközgazdásza volt. „Formálisan nincs akadálya annak, hogy hazamenjek – Putyin nyilvánosan ki is jelentette, hogy nincs mitől tartanom, hát nagyszerű, aggódnék, ha valami mást mondana.”

Érdekes kísérlet zajlik egy éve az Európai Unióban. Lényege: miként kölcsönözhetnének nagyobb legitimitást az EU előtt álló reformoknak, van-e értelme, hogy közvetlenül vonják be az uniós polgárokat a munkába. A dilemma egyszersmind kritika is: miért ne végezhetnék el a feladatot a tagállamok választott képviselői? Vagyis az Európai Parlament (EP) és a kormányok, amelyek mind demokratikus úton szereztek felhatalmazást. Miért érzik szükségét annak, hogy profi politikusok helyett laikusokat vonjanak be a munkába? A választ az Európa jövője konferenciasorozat hivatott megtalálni, mely – előkészítésével együtt – tavaly május óta zajlik, és talán több nyilvánosságot kapott volna, ha nem szorítják háttérbe a jogállamiságról folyó viták vagy a francia elnökválasztás kampánya – és legutóbb, február óta, az Ukrajna ellen indított orosz agresszió. Ezek mindegyike fontos kérdéseket vetett fel, és utat találtak a konferenciákon kiérlelt javaslatokhoz is.

A közelmúltban a hollandiai Maastrichtben tartották az Európai Unió reformját civilek bevonásával kidolgozó, Európa Jövője sorozat egyik konferenciáját.  Nem véletlenül jelentkezett házigazdának a limburgi város, harminc éve itt írták alá az úgynevezett Maastrichti Szerződést, ennek nyomán lett az Európai Közösségből Európai Unió. A konferencia sikeréhez hozzájárult a Studio Europa is, amely elérte, hogy a Maastrichti Szerződés megkapja az Európai Örökség címkét.  Bart Stol, aki a maastrichti egyetemen politikatudományt és diplomáciát oktat, egyúttal a Studio Europa kutatási igazgatója. „Programjainkon sokan fejtik ki véleményüket, azok is, akik elégedetlenek az Európai Unió működésével. Ilyenformán nem reklámot akarunk csinálni az EU-nak.” Bár határozott véleménye van a populista politikusokról, azt vallja, hogy a régi tagállamoknak meg kellene érteniük egyes „új” tagok eltérő kulturális hátterét, hagyományait. „Még Nyugat-Európában is szeretnek megfeledkezni arról, hogy az európai joganyag csupán kiegészíti a nemzeti törvénykezést, és nem annak kiváltásáról van szó. Nyitott kérdés, hogy melyik élvez elsőbbséget – és az sem biztos például, hogy a magyar jogértelmezés hibás, csak más.”

Carles Puigdemont egykori katalán kormányfő, jelenleg az Európai Parlament képviselője biztos abban, hogy a katalán tartományból egy nap katalán állam lesz. Nem gondolja, hogy függetlenségi törekvése szembemenne az európai fősodorral, amely a nemzetiségek önállóságát az európai integráció elmélyítésével akarja kezelni. Támogatja más kisebbségek önrendelkezését, jogát arra, hogy önálló államukban éljenek, ami szerinte hozzájárul az Európai Unió gazdagításához, sokszínűségéhez. A 2017-es függetlenségi nyilatkozat után véres összecsapások robbantak ki Katalóniában a szeparatisták és a kormányerők között. A katalán kabinet tagjait többek közt zendülés vádjával ítélték el, amit Puigdemont a Franco-diktatúra igazságügyi rendszere maradványának tekint. A 9–13 évig terjedő büntetésüket töltő minisztereknek tavaly, négy év után megkegyelmeztek, de a külföldre menekült kormánytagok továbbra is körözés alatt állnak.

Lučka Kajfež Bogataj a ljubljanai egyetem agrometeorológus professzor asszonya, akit az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Tudományos Testületének (IPCC) tagjaként 2007-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki. Az Európai Unió kis- és középvállalatainak gazdasági szerepéről Portorožban múlt héten rendezett konferencián ő tartotta a megnyitóbeszédet, amelyben energiafogyasztásunk újragondolását szorgalmazta. Elavultnak tartja atomerőművek építését, nemcsak azért, mert drága, és nem is biztonsági megfontolások miatt, hanem mert blokkolja a változást, nem serkent innovációra. Relativizálja az északi országok követendő zöldpolitikáját, mert Norvégia például szennyező olajkitermeléséből finanszírozza a környezetbarát, jóléti modellt. A Nobel-díj tekintélyével is igyekszik befolyásolni a politikusokat, „de a vége az, hogy még ők sírnak az én vállamon”.

Félidejéhez érkezett az Európai Unió következő reformcsomagját előkészítő, Európa jövője konferenciasorozat. A civil társadalom bevonásával járatlan utat választottak az uniós intézmények. Mostanáig az integráció haladását kormányközi konferenciákon érlelték ki. Az együttműködés szerkezetének és mélységének formája rendre az alapszerződés módosításával járt. A reformokról lehet vitatkozni, tükrözték-e az európai népek valódi szükségleteit, gondolkodásukat Európáról, de az biztos, hogy azokból soha nem vettek vissza, ellenkezőleg, egyre határozottabban érvényesült az európai gondolat. A folyamat 2005-ben megtorpant, a tervezett Európai Alkotmányt Franciaország és Hollandia népszavazáson utasította el, a kormányokat visszaküldték a tárgyalóasztalhoz. Ennek lett a következménye a kevésbé ambiciózus Lisszaboni Szerződés, amely másfél évtized után felülvizsgálatra szorul. A három uniós intézmény, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagállamokat tömörítő Tanács úgy döntött, hogy a polgárok kezébe adja a választást, gondolkodjanak arról, milyen Európában akarnak élni, milyen legyen Európa jövője. A konferencia három társelnöke közül legutóbb az EP-t képviselő Guy Verhofstadt osztotta meg gondolatait az ÉS-sel, ezúttal az Európai Bizottságot képviselő társelnököt, Dubravka Šuicát kérdezte Fóti Tamás.

Múlt héten Strasbourgban az Európai Unió intézményei új kísérletbe fogtak. Az EU történetében először fordul elő, hogy az unió alap­szer­ződésének módosítására konferenciasorozatot indítottak a civil tár­sadalom közvetlen bevonásával. Az Európa jövője elnevezésű konferencia négy témacsoportjába összesen nyolcszáz polgárt hívtak meg, véletlenszerűen kiválasztva őket, földrajzi származás, életkor, nem, társadalmi-gazdasági háttér és képzettség szerinti csoportokból. Arra a kérdésre keresik a választ, milyen Európai Unióban akarnak élni, mely területeken van szükség „több Európára”, milyen javaslataik vannak a működés javítására. A 2022 tavaszára már konkrét ajánlásokat előterjesztő konferencia társelnökével, Guy Verhofstadt egykori belga kormányfővel, az Európai Parlamentben a liberális frakció vezetőjével beszélgettünk a páratlan kezdeményezés kihívásairól. A politikus Magyarországon is feltűnést keltett olykor szenvedélyes felszólalásaival, amikor Orbán Viktor autoriter rendszerét bírálta.

Kristina Stoeckl az Innsbrucki Egyetem szociológiaprofesszora, számos külföldi egyetem vendégtanára. Fő kutatási területe a vallás- és politikai szociológia, a nemzetközi hálózatok szerkezete az Egyesült Államokban és Oroszországban, a vallás és erkölcs ütközése a modern társadalmakban, különös tekintettel a szovjet utódállamokra és az orosz ortodox egyházra. Talán úgy is mint a Közép-európai Egyetem egykori hallgatója, majd vendégtanára, szorosan követi a magyar kormány konfliktusait az Európai Unióban, megállapítva, hogy a genderkérdésekről indult vita álvita, amivel Orbán szándékosan borzolta a kedélyeket, hogy rávilágítson az illiberális demokrácia lényegére. Vagyis arra, hogy a társadalom többségi véleménye elnyomhatja a kisebbségi felfogást. Elterelte a figyelmet a liberális demokrácia lényegéről, hogy a többség uralma megférhet a kisebbségek védelmével. Úgy látja, hogy „az Európai Uniót beszorítják a liberális sarokba, csak azért, mert például a gender kérdésében kiáll a nemek egyenjogúságáért”, miközben az uniós közös politikák inkább a hagyományos családi modelleket részesítik előnyben.

2017-től irányítja a budapesti holland nagykövetséget, előtte a hágai külügyminisztériumban gazdaságdiplomáciai funkciókat töltött be. Washingtonban a nagykövetség kereskedelmi részlegét vezette. A kilencvenes években az Európai Parlamentben és Hollandia brüsszeli állandó képviseletén dolgozott. A magyar hétköznapok döbbentették rá, hogy Hollandia szuverenitását, a demokratikus berendezkedést mennyire természetesnek tekintik. Ittléte alatt szenvedélyesen fedezte fel a magyar tájakat, valószínűleg több helyen járt, mint a hazaiak zöme. A holland nagykövet nemrég vehette át a Hungarian Business Leaders Forum díját, a Visionary Leader Awardot.