Alázunk és sírunk
(Tehetségkutatók megint)
Nem emelem ki név szerint a nagy sírókat, tudják magukról, látja a közönség – sírásuk, mint említettem, bizonyosan őszinte, de annyit, mint amennyit a mesterek, legújabban coachok egy-egy műsoridő alatt összesírnak, az túlzás. Ez amúgy az összes eddig futott tehetségkutatóra jellemző volt, az is, hogy a zsűritagok többségének önimádata és öncsodálata háttérbe szorította, ami a kritikusnak alapjában véve fontos feladata lenne: használható tanács a fellépőnek, tárgyszerű kritika.
Romániában szokatlan
(Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem nyilatkozik a román tévének)
A riporter azonban rosszul látja: Szalay-Bobrovniczky kulturálatlan gesztusa ugyanis nem a bukaresti sajtónak szólt. Ez a magyar politikai kultúrában, pontosabban kulturálatlanságban mindenkinek kijár, aki nem a hazai kormányzat valamelyik emberének a médiavazallusa, bár olykor rendszert sem találni benne. Ha egy úgynevezett tanácsadó azt mondja, nem kell, akkor nem kell.
Elengedték őket
(Szabadulás után távoznak a büntetésük alól fölmentett embercsempészek – RTL Híradó)
Nemrégiben Novák Katalin köztársasági elnök széles körben adott kegyelmet a pápalátogatás alkalmából. Az államfői kegyelem utolérte a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteket is, köztük Budaházy Györgyöt, aki lóháton távozott.
A röhögős fej
(Vorák Anita és Hajdú Orsolya riportja, RTL Híradó)
Filemon Mihály polgármestert is kérdezte a Híradó, de ő azt mondta, nem akar nyilatkozni, mert belső vizsgálat folyik, ami elmondása szerint azért indult, mert a nő nem látja el jól a munkáját. Persze, nyilván kérdés, mi köze ennek a szmájlihoz, de a legjobb, amit a polgármester mondott a telefonba: „Egy picit gondolkozzál, jó, hogy mit csinálsz.” Jó kérdés. Egy szmájlit csinált a nő az erdő nélküli lombkoronasétányhoz, amin különben a fél világ röhög vagy sír.
Kész átverés
(Háborús plakátok – RTL Híradó)
Most április van, Magyarország kormánya ismét Brüsszel-ellenes reklámmal jelentkezett a legnépszerűbb videómegosztón – közli az RTL Híradója. Békét és biztonságot akarunk! címmel új reklámot láthatnak a YouTube magyar felhasználói a lejátszani kívánt videók előtt. Nézem a spotot, és elképedek: eddig azt hittem, a korábban említett, őszi plakátnál ízléstelenebbet, de főleg hazugabbat nem lehet legyártani, pedig dehogynem. Ez például ilyen.
Jó hír
(Varga Mihály az MLSZ döntéséről, Facebook)
Tiszteletben tartva a miniszter véleményét úgy gondolom, ő inkább ezt reméli, mint hiszi, hiszen itt él Magyarországon, meccslátogatási szokásait nem ismerem, de biztos vagyok abban, látott már válogatottmeccset, hallotta a magyar szurkolókat, akiknek egy része nem is a futballért látogat ki a pályára. Még nincsenek pályán a csapatok, de már megy a „minek ugrálsz, mocskos román, hej”, valamint a „ki nem ugrál, mocskos szlovák, hej”! Ehhez nem kell hogy románok vagy szlovákok legyenek a pályán, megfelel, ha mondjuk dánok vagy görögök az ellenfelek.
Következmények helyett
(Baleset, tragédiák és a következmények – Híradós beszámolók)
A mostani konkrét esetben kiderült, hogy egy ittas külföldi vezető okozta a körúti balesetet. Ha lennének kamerák, vajon elgondolkodott volna, és visszavesz a sebességből? Aligha. Egy külföldi valószínűleg nem is tudna a kamerákról, de az ittassága miatti kontrollvesztett állapotban nem érdekelné. Kérdés persze, mi a megoldás, az őrültek, piások és a város közismert éjszakai simliseiről sokat hallani, de hogy a sebességkorlátozás megoldás lenne, nem valószínű. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy visszatérő tragédiákkal kapcsolatban minden alakító helyzetben lévő vezető megszólal. Hogy „most véget kell vetni”, „nem engedhetjük meg magunknak” és így tovább.
Adomány Nicaraguának
(Szijjártó Péter vakcinát küld Nicaraguának.)
Márciusban, áprilisban diadalmas előretörésekről adott hírt, akkoriban hetente emelkedett milliókkal az oltottak száma, és prognózist is adott heti bontásokban. Ekkor négymillió, ekkor ötmillió, amakkor meg hatmillió. Aztán rájött, hogy ez mégsem így megy, mert közelít szemből a keserves valóság: langyul az oltakozási hajlandóság, és napvilágra kerültek a legtöbb kormányzati lépést kísérő gyanús ügyletek.
Ünnepi műsorokról
(Ünnep a tévécsarnákon)
Az viszont egyértelmű, hogy ma már unalmas, fröccsöntött teleregényekkel nem lehet megoldani az ünnepi műsort, ahhoz két hét túl hosszú. Nem véletlen, hogy ha bárhol televízióról esett szó, az összegzés többnyire úgy hangzott: nincs benne semmi. A világ annál valószínűleg sokkal érdekesebb, mint hogy igen unalmas teleregénypárok igen unalmas házivitáit nézzék az emberek, a saját hasonló történeteik valószínűleg érdekesebbek.
Vétóz, nem vétóz
(Magyarország vétóz – az unió kommunikációs csatornája)
De miért kell ezt művelni? Orbán egyik legutóbbi rádiós interjújában is úgy nyilatkozott, „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket, minden egyes esetben kivételekért harcoltunk, és sikerült is elérnünk mentesítéseket”. Ez nem igaz: Magyarország Orbán állításával szemben minden Oroszország-ellenes szankciót megszavazott.
Az elveszett ország
(Bayer show)
Itt azonban nem álltak meg, terítékre került Németország. Schmidt Mária szerint a mostani zöldek, akik korábban Amerika, a NATO és az atomfegyverek ellen tüntettek, „a legnagyobb Amerika-csicskák” Németországban, és háborús héják. Ekkor a műsorvezető föltette a nyilvánvalóan már régóta benne motoszkáló kérdést: van még egyáltalán Németország?
Tévéviták
(Vitaműsorok a csatornákon, a Baranyi Krisztina-ügy)
Mi okoz ebben a televíziós környezetben feszültséget? Például amikor az ATV élő adásában a PestiSrácok egyik újságírója is a kérdezők közé kerül. Baranyi Krisztina már korábban kijelentette, így köztudott róla, hogy a propagandamédia munkatársainak nem ad interjút, a szerinte oda tartozó Szalai Szilárd kérdéseire nem is válaszolt. Ami engem illet, talán válaszoltam volna, de megértem Baranyi Krisztinát.
A vicces műsorvezető
(Vadon János tréfálkozik, RTL Klub)
Nem tanult belőle, a bocsánatkérésből az derül ki, hogy fogalomzavarai vannak. Ez az ember még mindig ott tart, „ironizálni” szeretett volna, sajnálja, ha ez nem jött át. Egyszer valaki a környezetében elmagyarázhatná Vadonnak, mi az az irónia, mert láthatóan nem tudja. És mégis mi jött volna át? Hogy milyen vicces megalázni egy gyereket?
Egy dolgos kormány
(Telex-riportok a YouTube-on)
Képviselők nyilatkoznak arról, mi a véleményük a törvényről (akkor még törvénytervezetről), amely a továbbiakban vármegyének nevezi a megyét, főispánnak a megyei közgyűlés elnökét. Ha valakinek kétsége van afelől, mi az a tőről metszett butaság, a szervilizmus és e kettő elegye, annak minden világos és érthető lesz.
Két bátor ember
(Geert Wilders kitüntetési ünnepsége a külügyminiszter közösségi oldalán)
2016-ban Geert Wilderst egy 2014-es kampányrendezvényén elhangzott mondatai miatt elítélték, de nem kapott büntetést: diszkrimináció keltéséért és gyűlöletbeszédért perelték be, ez utóbbi azonban a bíróság szerint nem valósult meg a rendezvényen. Ez a per látható Youtube-on, tanulságos felvétel. Részben üdítő, hogy vannak országok, ahol politikusok legalább bíróság elé perelhetők, és védekezni kénytelenek, ráadásul az is látható, hogy mindenki normális marad.
Az ország felfedezése
(Hadházy Ákos a Facebookon bemutatja Magyarországot.)
Augusztusban Hadházy beszámolt arról, akkora a tanárhiány, hogy egy fővárostól harminc kilométerre lévő település általános iskolája pedagógusi végzettség nélkül is felvenne tanárokat. Hónapok óta keresnek matematika-, angol- és kémiatanárt. „A kétségbeesett poszt szerzője valósággal könyörög, hogy valaki jelentkezzen végre, az sem baj, ha nincs tanári diplomája, csak konyítson valamennyit ezekhez a tárgyakhoz” – írja Hadházy a közösségi oldalán.
Nyakleves előtt
(Celebek a kórházban – videóüzenetek, Facebook-bejegyzések)
De ez mind semmi ahhoz képest, milyen ellátást kapott Nagy Feró. Térdműtétre feküdt be a siófoki kórházba. „Ráadásul az altató főorvos asszony meg egy tündér volt” – írta a zenész lelkendezve a Facebookon, amit annak idején a hvg.hu vett észre. „Itt mindenki engem ápol-kezel-altat-ellát, egy szuperül felszerelt kórházban. Nekem úgy tűnt, ez a XXI. század. Itt csak gyógyulni lehet” – összegezte tapasztalatait Nagy Feró, aki egyúttal felhívta figyelmet, hogy aki még egyszer az egészségügyi ellátásról hülyeségeket ír, azt nyakon vágja.
Bajtársak
(Biztonsági őrök akcióban – Sziget, Forma1)
Nyilván van olyan helyzet, amikor egy biztonsági őrnek fizikailag meg kell védenie magát, de ez a két szituáció aligha volt ilyen. A szigeti bulizók valamit esetleg beszólhattak a biztonsági embereknek, de bármit mondtak is, a rendet fenntartani odarendelt emberek nem büntethetnek.
Visszavágó az Üllői úton
(FTC–Slovan meccs az Üllői úton)
A meccs kedd délután elkezdődött, ha szabad így mondai. A Budapestre megérkező szlovák szurkolókra vadásznak „F.ck you Slovan” feliratú transzparensekkel. Fekete ruhás ultrák vonultak a belvárosban, hogy a szlovák labdarúgó csapat szurkolóinak üzenjenek a szerda este kezdődő meccs előtt. Az ultrák egészen a Szent István Bazilika lépcsőjéig vonultak, miközben éles megjegyzésekkel kezdték el sértegetni a szlovákokat. Szar Szlovákia, utálunk, szar Szlovákia – skandálja a tömeg.