► Kosztolányi Velencéje. Szer­kesz­tet­te Schmal Alexandra. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2024, 96 oldal, 3499 Ft

„Velencében mintegy kívül kerülünk a konkrét történelmi időn, miközben belépünk a körülöttünk hömpölygő, elmúlt időkbe. Ez a nosztalgia és melankólia városa, ahol bennünk is megfogalmazódik az a vágy, mint Kosztolányi alteregójában, a velencei vándorban: „Most akár örökre is itt maradnék...” Aztán többnyire mégis elmegyünk. De ez a búcsú csak ideiglenes, mert alig távozunk, már várjuk, hogy mint Esti Kornél, újra átéljük a megérkezés csodáját: „Úszott előre a hullámokkal és a reggeli széllel, arrafelé, ahol aranyködben az arany Velencét sejtette...”

► Nádas Péter: Helyszínelés. Je­len­kor Kiadó, Budapest, 2024, 176 oldal, 4274 Ft

A címadó írás szintén többször megjelent: először szamizdatként terjedt (a Napló részeként, 1977-ben, három példányban, Kenedi János koordinálásával), majd a rendszerváltás után a 2000 közölte, belekerült A Napló 1977–1982 válogatásába, végül pedig Nádas saját kötetében, a Talált cetli és más elegyes írások között lelt helyet. Azonban míg a Talált cetli írásai közé beolvadt, most egyértelműen ez a legerősebb, központi szöveg, mely új változatában lábjegyzetekkel (szerzői kommentárokkal) és fényképfelvételekkel egészül ki. Az elbeszélt történet egy svábhegyi villába tett látogatás, melyet a szerző gyermekkorában már kívülről látott, és amely – mint később megtudja – ÁVH-s vallatóhely volt. Nádas nem csak a látogatást írja le, hanem annak elő- és utótörténetét is: sejtetések és elhallgatások történeteként. Nem tudjuk megjelölni, hol kezdődik a történet (már régen elkezdődött és még mindig tart), ahogy az sem eldönthető, hogy kinek a története (az elbeszélőé?, a villa bérlőjéé?, a villában kihallgatottaké és megkínzottaké?). Sokkal inkább egy hely történetéről beszélhetünk, egy kísérteties helyről…

► Susan Sontag: A nőkről. For­dí­tot­ta Mesterházi Mó­ni­ka. Helikon Kiadó, Helikon Zseb­köny­vek, Bu­da­pest, 2024, 198 oldal, 2999 Ft

Az új válogatáskötetben (Mesterházi Mónika remek fordításában) a nőkérdést tárgyaló esszéit és interjúit olvashatjuk, melyek az öregedés kettős mércéjéről, a nők harmadik világáról, a női szépségről és a szépség diktatúrájaként (is) értett fasizmusról szólnak. Az esszék részint olyan kérdéseket vetnek fel, melyekkel leginkább a női magazinokban találkozhatunk, habár ott kevésbé igényesen kifejtve. Ilyen az öregedés kérdése, mely a nőket egy „bizonyos életkor” elérése után erős dilemma elé állítja: vállalják fel bátran az életkorukat, diszkréten próbálják meg elhallgatni vagy hazudjanak róla? Ez ma valószínűleg nem ennyire éles probléma, de az továbbra is igaz, hogy a társadalom megengedőbb a férfiak öregedésével szemben.

► Giorgio Agamben: Homo sacer. A szuverén hatalom és a puszta élet. Fordította Csordás Gábor. Typotex Kiadó, Budapest, 2023, 272 oldal, 5500 Ft

Agamben kiindulópontja az élet fogalmának a görög gondolkodásban megfigyelhető kettéosztása: az élet egyszerű tényét (zoé) különválaszthatjuk egy egyed vagy csoport életének sajátos formájától (biosz). Az egyszerű vagy puszta élet tehát nem azonos a politikailag meghatározott élettel, melynek célja Arisztotelésznél még egyértelműen a „boldog élet” volt. Michel Foucault gyakran hivatkozik erre a gondolatra, A tudás akarásában ezt olvashatjuk: „Az ember évezredeken át megmaradt annak, ami Arisztotelész számára volt: olyan élőlénynek, amely alkalmas rá, hogy politikai életet éljen; a modern ember viszont olyan élőlény, akinek politikája tulajdon élete körül forog.” Agamben számára Foucault állandó referencia, sokszor idézi, hogy Foucault-nál a hatalom és a politikai technikák miként határozzák meg a szubjektum tetteit és életmódját, valamint tőle veszi át a deszubjektivizáció gondolatát (melyet a Homo sacer III. kötete, a magyarul is olvasható Ami Auschwitzból marad tárgyal).

► William S. Burroughs: A benti macska. Fordította Illés Róbert. Jaffa Kiadó, Budapest, 2024, 120 oldal, 3559 Ft

Burroughs könyve azért érdekes, mert több szinten olvasható, egyszerre anekdoták füzére a macskákkal való együttélésről és filozofikus elmélkedés a macskák létezéséről és lényéről. A szerzőhöz híven keverednek benne a realisztikus és az álomszerű jelenetek. Elsőre úgy tűnik, hogy egy átlagos macskás hétköznapjait látjuk, aki macskaeledelt válogat a válogatós macskáinak, együtt él velük, gondjukat viseli. Hozzájuk fűződő kapcsolata azonban sokkal ősibb és mágikusabb. Burroughs egy gyermekkori álmát idézi, mely mintegy őrzőjévé és megalkotójává tette egy különös lénynek: „az Oltalmazó szerepét osztották rám, hogy létrehozzak egy teremtményt, ami részben macska, részben ember, részben pedig valami egyelőre még elképzelhetetlen, egy olyan egyesülés eredménye, amelyre évmilliók óta nem került sor, és gondoskodjak róla.” Kérdés ugyanakkor, hogy ki oltalmaz kit, hiszen ahogy a macskák eredetét kutatja, arra a felismerésre jut, hogy „a macskák kezdetben lelki társak voltak, mint a háziszellemek, és soha nem is távolodtak el ettől a funkciójuktól”.

► Roland Barthes: Világoskamra. Fordította Marsó Paula. Kijárat Kiadó, Budapest, 2024, 99 oldal, 4900 Ft

A Világoskamra egyik fő témája a fotográfia és a halál kapcsolata. Mivel Barthes szerint a művészetek közül a színház áll legközelebb a halálhoz (minden rituális színház a „holtak feltámasztása”), ezért a fotográfia és a színház között is lényegi rokonság fedezhető fel: „a Fotó olyan, mint egy ősi színház, egy Élőkép, a mozdulatlan és kifestett arc megjelenítése, amely alatt felsejlenek a holtak” (29.). A halál azonban mélyebb értelemben is jelen van a könyvben, ahogy ez a második részben válik világossá, mely mintegy visszavonja az előző rész állításait, annak érdekében, hogy felmutassa a „lényegi képet”, a fotó valódi evidenciáját, és ezt a lehető legszemélyesebben teszi.

► Bacsó Béla: Paul Klee. Kijárat Kiadó, Budapest, 2024, 190 oldal, 3900 F

► Bekezdések életemről. Be­­szél­ge­té­sek Ancsel Évá­val. Szer­kesz­tet­te és a jegyze­teket írta: Gi­mes Katalin. Magvető Könyv­kiadó, Bu­da­pest, 2024, 352 oldal, 5999 Ft

Mégis, ha Ancselnek mint filozófusnak van „egy-ügyűsége”, az minden bizonnyal az éthosz. Az „egy-ügyűség” egy ügy felvállalását, következetes képviseletét jelenti; miközben minden üggyé válhat, amit az ember komolyan csinál, amihez odaköti magát. Ancsel szerint az embereket leginkább a futkosás, az „ezer ügy” koptatja el. Balassa Péterrel folytatott karácsonyi beszélgetésében (melyben fő témájuk a zene) „adagio-hiányról” beszél, amikor az állandó rohanásban elveszik a másik emberre való odafigyelés. Elfelejtjük azt, hogy „minden fontos dolgunk az adagio ritmusában zajlik. A szeretet, a tudás – egyik se könnyen, gyorsan elsajátítható.” (243.)

► Kemény Lili: Nem. Su\curesale Kiadó, Lyon–Budapest–Athén, 2024, 426 oldal, 5490 Ft

Minden önéletrajzi regény legnagyobb dilemmája egy etikai kérdés: önmagunk nyilvánosság elé tárása szabad akaratunkból vállalt döntés, de mennyire és miként lehet ebbe másokat is bevonni? Ezt a problémát jelzik a regényben szereplő nevek: számos fontos szereplő (például a Kemény család tagjai, az SZFE oktatói, Balázs), a saját nevén szerepel, de mellettük megjelennek álnevet viselők is (D., Mikes, „Ash”), akik közül többen könnyen beazonosíthatók, színházi-, filmes vagy közéleti szereplésük nyomán. A szerző saját nevéhez való viszonya is ambivalens, ezt jól jelzi az a jelenet, amikor kiakad azon, hogy Mikes beleírja nevét a saját családtörténetébe, méghozzá Liliként: „Nem magyaráztam, mi zavar benne, nem is tudtam. Most már értem: egyszerre szolgáltat ki és tagadja meg tőlem az igazi nevemet, a Keményt.”  Ő maga viszont számos élettörténetet oszt meg velünk, főleg Balázsét, akinek az ajánlás szól („Balázsnak, ahogy mindig”), és kettejük közös története valóban kivételes. A könyv tárgyává tett életek kapcsán mégis többször eszembe jut, hogy nem lehet könnyű – a fiktív vagy nem fiktív nevet viselő – valós szereplőknek.

► Jean-Jacques Rousseau: Ön­­élet­rajzi írások II. Vallomások. For­dította Benedek István, Be­ne­dek Marcell, Ludassy Mária, Mik­lós Tamás. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2023, 775 oldal, 7690 Ft

A tizenkettedik (utolsó) könyv már a sötétség korszakának leírására vállalkozik, mégis, itt tűnik fel ismét – igaz, csak rövid időre – a boldogság képe. Rousseau visszavonul Saint-Pierre szigetére, ahol önfeledten élvezi a tétlenséget, melynek apológiáját is adja: „A tétlenség, amelyet én szeretek, nem a semmittevőé, aki karba tett kézzel megszünteti minden tevékenységét, nem cselekszik és nem is gondolkodik. Az én tétlenségem olyan, mint a gyermeké, aki folytonos mozgás közben semmit sem csinál, és ugyanakkor a fecsegőé, aki összevissza beszél, de közben kezét sem mozdítja.” Ekkor fedezi fel a növénytant, válik botanikussá. A váratlanul megtalált idillt, a „szenvedélyesen élvezett nyugalmat”, egyedül az elvesztése miatti aggodalom zavarja, mely hamarosan beigazolódik. A sziget kormányzója távozásra szólítja fel Rousseau-t, kiűzve őt Paradicsomából. A Vallomások itt véget érnek, majd tovább folytatódnak A magányos sétáló álmodozásaiban, melyek az utolsó éveket (1776-78) jelenítik meg, amikor Rousseau már nem tartja magát sem filozófusnak, sem írónak, csupán egyszerű botanikusnak, aki a természetet járva olyan helyeket fedezhet fel, melyeket még nem szennyeztek be az emberi lábnyomok.

Franz Rosenzweig: A megváltás csillaga. Fordította Bíró Dániel, szerkesztette Tatár György. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 552 oldal, 5990 Ft

A huszadik századi filozófia ezen alapműve – száz éven át – magyarul elérhetetlen maradt, emiatt az elmúlt év egyik legfontosabb hazai könyveseményét az jelentette, hogy Bíró Dániel fordításában végre megjelent. A várakozás hosszúságát némiképp jelzi, hogy a készülő fordításról először több mint húsz éve, filozófia szakos tanulmányaim során hallottam, Tatár György feledhetetlen óráin. A megváltás csillaga azonban még sokáig „eljövendő könyv” maradt, amire magyarázatot ad, hogy ez valóban „a filozófiai irodalom egyik legnehezebb könyve”, ahogy Gershom Scholem írja barátja halála után tartott emlékelőadásában, mely most a könyv bevezetéseként olvasható. Talán a Kalligram Kiadó közösségi oldalán jelent meg egy csodálatos fénykép, melyen a fordító harminc éven át készült fordítását tartja a kezében: kicsit olyan, mint egy becketti alak, de ő azt sugallja, van remény.

► Jan Gondowicz: Transz­auten­tikum. Bruno Schulz nem tiszta formái. Fordította Pálfalvi Lajos, Vas Viktória. Gondolat Kiadó, Buda­pest, 2023, 240 oldal, 4950 Ft

Mindazonáltal Schulz számára először volt a kép. Visszaemlékezésében erről így ír: „Hat vagy hét éves lehettem, amikor rajzaimban minduntalan visszatért egy leeresztett tetejű fiaker képe, amint égő lámpásokkal kihajt az éji erdőből. Ez a kép fantáziám vastartaléka, megszámlálhatatlan, mélybe tartó csomópontja. A mai napig nem merítettem ki metafizikai tartalmát.” Ebből a gyermekkori álomképből nő majd ki a Fahajas boltok vagy a Szanatórium a Homokórához magánmitológiája. Ugyanígy A bálványimádás könyvének feketesége is ott kísért a későbbi elbeszélések hátterében, egy olyan éjszakai világként, mely egyszerre a bacchanáliák és a bordélyházak világa, az eksztatikus mámor és a profán perverzitás színhelye. Gondowicz érzékletesen mutatja be azt a rajztechnikát, melynek révén Schulz a régi, lekapart fotólemezeken a feketeség kimeríthetetlen gazdagságát hozza létre.

► Walter Benjamin: Hasis Mar­seille-ben. Fordította Zsellér Anna. Kijárat Kiadó, Budapest, 2023, 255 oldal, 4900 Ft

Az új válogatáskötet számos szövege gondolatkép, de más írások is kapcsolódnak az Egyirányú utca fő témáihoz (például helyek, utazások, álmok, vagy a gyermeki tapasztalat kérdése kapcsán). Ahogy ezt gyerekkoráról szóló csodálatos feljegyzései is igazolják (Berlini gyermekkor a századforduló táján), Benjamin született városi ember volt, a természetről ritkán, és akkor is némi idegenkedéssel írt. Városképei viszont megragadóak és szemléletesek, szinte úgy érezzük, hogy vele együtt kószálunk Nápoly, Nizza, Weimar, Mar­seille vagy Párizs utcáin. Olyan városportrékat tár elénk, amelyek kirajzolják az adott hely jellegzetes arculatát, miközben pontosan bemutatják szerkezetét, építészetét, szokásait, társadalmi rétegzettségét. Így megtudjuk, hogy Nápolyban mindent áthat a vallásos érzület és a teatralitás, az emberek templomok nyomán igazodnak el és széles gesztusokkal kommunikálnak ebben a szürke, sziklaszerű, porózus városban, mely mintha még mindig a múltjában élne. Nizzában egy karneváli forgatagba kerülünk, Weimarban betekinthetünk Goethe dolgozó- és hálószobájába, mely egyszerűségében szigorú és cellaszerű, Marseille-ben pedig, ahogy ezt a könyv címe jelzi, egy hasiskísérlet tanúi lehetünk.

► Marcel Proust: A hetvenöt kéziratlap és egyéb kiadatlan írások. Fordította Forgách András. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 436 oldal, 5999 Ft

► Marcel Proust: A hetvenöt kéziratlap és egyéb kiadatlan írások. Fordította Forgách András. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 436 oldal, 5999 Ft

Ezekben a váratlan feltámadásokban a múltbeli élmény az a „tiszta formájában megőrzött tiszta élet” (157.) lesz, amelyet csak ekként – elveszítve és újra rátalálva – ismerhetünk meg.

A véletlen találkozásokban, az önkéntelen emlékezés első felbukkanásaiban semmilyen szerep nem jut a tudatosságnak. Ahogy Proust hangsúlyozza: „Mindennap kevesebb jelentőséget tulajdonítok az értelemnek. Mindennap egyre világosabban látom, hogy az író csak az értelmen kívül tud megragadni valamit az elmúlt benyomásainkból, vagyis képes valamennyire eljutni önmagához és a művészet egyetlen anyagához.” (155.)  A múlt revelációszerű felismeréseihez képest az értelem igazságai másodlagosak és kevéssé valóságosak.

Mindezek nyomán, A hetvenöt kéziratlap olyan ősszöveget alkot, amelyből feltárható a prousti témák forrása.

Rényi András: Rembrandt
Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka
Interpretáció és esztétika
Hannes Böhringer: Az egyszerűség nyomában

Frédéric Gros: A gyaloglás filozófiája
Peter Handke: Kísérlet a sikerült napról
Marcel Proust: A titokzatos levélíró és más kiadatlan novellák
Peter Bojanić: Erőszak és messianizmus

Christoph Menke: Erő
Byung-Chul Han: A szép megmentése
Horst Bredekamp: Képaktus
Földényi F. László: Newton álma

Michel Foucault: A szexualitás története IV. A hús bűnvallomásai. Fordította Sujtó László. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2021, 456 oldal, 4595 Ft

A meglepő cím (mely magyar fordításban még szokatlanabb) a Foucault-i életműben váratlan fordulatot, új kutatási irányt jelez. A filozófus az elmúlt évek „görög kalandozásai” után a kora kereszténység vizsgálatába kezd, pontosabban az egyházatyák (többek közt Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Cassianus, Aranyszájú Szent János, Szent Ágoston) írásaiban a hús új problematikáját elemzi. A könyv három nagy fejezete a keresztény nemi élet ökonómiáját vázolja fel, részletesen kitérve a szűzi lét és a házas lét kérdésére. Mindez mégsem jelent gyökeresen új kutatást, hiszen az egyes fejezetek visszautalnak a keresztény szabályrendszer antik eredetére.

Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Műút Könyvek, Miskolc, 2021, 94 oldal, 2000 Ft

Minden, ami elhangzik, visszaemlékezés: a test és az agy szenvedéstörténetére, és olyan különös korrespondenciákra, mint amikor közel egy időben (1945-ben) kezelik és vizsgálják Artaud és Pound elmeállapotát, és boncolják fel Mussolini (teljesen átlagosnak ítélt) agyát.

„Fájdalommal kell fizetni az agyért” (86.), ezt Artaud-nál talán senki sem tudta jobban, akinek a rodezi elmegyógyintézetben átélt mindennapos haláltapasztalatai az elekrosokkolt emberiség passióját előlegzik. Szabó Marcell pedig (Artaud avatott tolmácsaként) hangot ad a testi fájdalomnak, ám ezt végig megőrzött neutrális hangon, személytelenül teszi.