Megszólalásig hasonlít a nyílt tekintetű szomszéd srácra, akivel bármikor szívesen meginnál egy teát. Látva a pódiumbeszélgetéseit, ahol ugyanolyan éles figyelemmel fordul a szakmabeliekhez, mint az ismeretlen olvasóhoz, ez az érzés még inkább felerősödik. Paul Lynch, merthogy ő lenne a szimpatikus „szomszéd srác”, mielőtt írói pályára lépett, a dublini Sunday Tribune-nál dolgozott filmkritikusként. Az elmúlt bő egy évtizedben öt könyve jelent meg, legutóbb a 2023-as Prophet Song. A Booker-díjjal jutalmazott regény Bartók Imre fordításában – A próféta éneke – idén nyáron jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. Az elsöprő erejű könyv azzal szembesíti az olvasót, hogy mit tehet az egyes ember, ha a szülőföldjén, napjaink Írországában, egyik pillanatról a másikra talajvesztetté válik. Mi a helyes egyéni válasz arra, ha az ismert világ, a liberális demokrácia átfordul autokráciába, és immár a szeretteid élete a tét? Bár a regényt a kritikusok zöme „sötét, nyomasztó disztópiaként” aposztrofálja, A próféta éneke sokkal inkább az itt és most dermesztő realitásának szépprózai artikulációja. Az ír szerzővel történelmi áthallásokról, (örök) emberi sorskérdésekről és a remény paradoxonáról is beszélgettünk.

A legelső, ami eszembe jut róla, az az életderű. Annak ellenére, hogy fordulatokban gazdag, már-már pikareszkregény-szerű volt a gyerekkora, hamar kiderült betű- és képszeretete. Jóllehet tizenhat évesen szíven ütötte Kassák Lajos költészete, mégsem irodalmárként, hanem történészként írta be magát a tudományok nagykönyvébe. Standeisky Éva sok évtizede folytat élénk párbeszédet a XX. századdal. Olyan kötetek köthetők a nevéhez, mint az 1987-ben megjelent A Magyar Kommunista Párt irodalompolitikája, 1944–1948, az 1996-os Az írók és a hatalom, 1956–1963, a 2005-ben napvilágot látott Gúzsba kötve vagy a 2007-es Antiszemitizmusok, valamint a két összefoglaló mű: a 2010-ben publikált Népuralom ötvenhatban és a 2015-ös Demokrácia negyvenötben. A műfajilag nehezen megfogható könyvei nem mindennapi élményt nyújtó társadalom-, eszme- és kultúrtörténeti munkák.

Immár négy évtizede jelennek meg írásai Kassák Lajosról. Az első gyűjteményes kötet – Kassák, az ember és a közszereplő (2007) – a XX. századi magyar irodalom és festészet meghatározó alakjának gondolkodói és közéleti tevékenységét vizsgálja, elsősorban az 1945 és 1956 közötti politikai, közéleti szerepvállalására fókuszálva. A kimeríthetetlen életmű kapcsán született újabb munkák az idén tavasszal megjelent Kassák-könyvben – A mindenséganya köldökzsinórján – kaptak helyet. Standeisky Évával a sorsfordító véletlenekről, a történelemről, alkotáslélektanról és a fényképezésről is beszélgettünk.

Amikor megismertem, rendszerint nyakkendőt hordott, de hajnali írómagányában már akkor is ingujjra vetkőzve rótta a sorokat. Tizenéves kora óta megszállott Beatles-rajongó, szenvedélyesen kutatja a múlt rejtett titkait, mindemellett lelkes focidrukker. Budapesten született, de „nevelővárosának” Szolnokot tekinti. A Tisza-parti városban érettségizett, majd 1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem politikatudomány szakirányán szerzett diplomát, és mindmáig köztisztviselőként keresi a kenyerét. Kis híján három évtizede, 1997-ben jelent meg az első regénye, A nagy degeneráció, az idei könyvhéten pedig immár a huszonegyedik nagyepikai művével – a Hídvárossal – jelentkezett.

Benedek Szabolcs rendkívül produktív és sok műfajú szerző, aki történelmi tárgyú fikciói és közérzetregényei mellett kultúrtörténeti munkák sorát írta meg az elmúlt években. Bár régóta tervezi, hogy visszavesz a munkatempóból, ennek ellentmondani látszik nemcsak a könyveinek száma, hanem a napi- és hetilapokban olvasható recenzióinak, tárcanovelláinak és esszéinek mennyisége is. Az íróval művei geneziséről, magántörténelemről, Budapest-mániáról és Szolnok-nosztalgiáról, illetve a búvópatakszerűen felbukkanó Beatles-imádatáról is beszélgettünk.

► Rachel Cusk: Parádé. Fordította Dudik Annamária Éva. Park Könyvkiadó, Budapest, 2025, 214 oldal, 5499 Ft

Elképzelésem sincs, mennyien ismerhetik itthon a kanadai–brit prózaíró könyveit, de az szinte biztos, hogy aki olvasta tőle – Kada Júlia kiváló stílusérzékkel megvalósított fordításában – a 2021–2022 között megjelent Körvonal-trilógia köteteit, a világért sem hagyta volna ki a két éve, immár Nádor Zsófia szintúgy bravúros tolmácsolásában napvilágot látott A vendégházat sem. Magyarán, aki egyszer rákap a szerző elliptikus elbeszélésmódjára, átérzi regényszereplőinek életdeficitjeit, menthetetlenül Cusk-függővé válik.

Bár az elmúlt huszonöt évben többször is felterjesztették a Nemzetközi Booker-díjra, mind ez idáig nem kapta meg az elismerést. Ahogy azt egy tíz évvel ezelőtti, az Irish Timesnak adott interjúban Colm Tóibín elmondta: „Az elsőnél még csalódott voltam. A harmadik már vicces volt.” Az ír regény-, novella- és esszéíró Bookert azóta sem, de a szintén rangos Costa-díjat elnyerte a hatodik regényéért (Brooklyn, 2009). Magyarul elsőként az eredetileg 2012-ben kiadott könyve – The Testament of Mary (Mária testamentuma, fordította Szabó Herta, 2015) – jelent meg, amit 2016-ban a Brooklyn követett, Greskovits Endre fordításában. Két évvel később látott napvilágot a 2014-es Nora Webster, immár Kada Júlia magyarításában. A negyedszázada, 1999-ben publikált The Blackwater Lightship (A blackwateri világítóhajó, fordította Greskovits Endre) 2019-ben vált elérhetővé a hazai közönség számára is. A tavalyi évben pedig, három hónappal a nemzetközi debütálást követően, ismét Kada Júlia fordításában, magyarul is megjelent a Brooklyn folytatása, a Long Island. Colm Tóibín neve a mozirajongók körében is ismert lehet, mert két regényéből – A blackwateri világítóhajó, illetve a Brooklyn – sikeres filmadaptáció készült. A hatvankilenc éves ír szerzőt egyebek mellett a regényei keletkezéstörténetéről, a lelki hontalanság mibenlétéről, illetve a zajtalan csendtörésekről kérdeztük. A beszélgetés végén Colm Tóibín még azt is elárulta, hogy évtizedekkel ezelőtt mivel töltötte az idejét Budapesten.

► Sally Rooney: Intermezzo. For­dí­totta Dudik Annamária Éva. 21. Század Kiadó, Budapest, 2024, 414 oldal, 6490 Ft

A túlnyomórészt Dublinban játszódó Intermezzo kulcsszereplői: a harminckét éves Peter Koubek és a nála egy évtizeddel fiatalabb öccse, Ivan. Míg a báty jó svádájú, sikeres ügyvéd, sakkzseninek tartott fivére egyetemi diplomáján épphogy megszáradt a tinta. A nemzedéki szakadék mellett kettejük feszült kapcsolatát apjuk korai elvesztése is mélyíti. A keszekusza romantikus szálak sem segítenek abban, hogy a Koubek testvérek szót értsenek. Peter egyszerre két nőbe is szerelmes, így az öccsével egyidős Naomiba, és ex-partnerébe, az életkorban vele egyező Sylviába, aki egy súlyos, krónikus fájdalommal járó baleset következtében képtelen a hagyományos szexuális együttlétre. Ivan viszont a férjétől különvált, harminchat éves Margarettel éli át a nagybetűs szerelmet.

Isaac Bashevis Singer: Régi igazságok és új klisék
Susan Sontag: A nőkről
Orhan Pamuk: A naiv és szentimentális regényíró
Murakami Haruki: Mesterségem a regényírás

--------------------------------------------------------------------------------------

► Paul Auster: Sunset Park. For­dí­totta Pék Zoltán. 21. Század Kia­dó, Budapest, 2024, 284 oldal, 5990 Ft

Zavarba ejtő könyv a Sunset Park. Részint hamisítatlan Auster-fikció, ami az előbbiekben említett művek közül leginkább az eredetileg 1992-ben megjelent Leviatánnal rokonítható. Másfelől viszont afféle – fotónegatívokból és éles képekből egyaránt építkező – több hangra megírt szövegmontázs, amely egyidejűleg láttatja a sokszereplős történet sebzett figuráinak fény-árnyék kontrasztját, akik a 2008-as gazdasági világválság idején próbálják újrahangolni félresiklott életüket. Azáltal pedig, hogy a regényidő és a valós idő majdhogynem egybeesik, még hangsúlyosabbá válik a könyv központi gondolata: a fizikai és lelki otthontalanság kérdése. Ráadásképpen mindez kiegészül az amerikai szerző kedvelt, egyik írói védjegyévé vált cselekményformáló eszközével, az eltűnés-motívummal, ami újabb réteggel gazdagítja, vagy éppenséggel fedi el az értelmezési tartományt.

► Hét nyelven beszélünk / We Speak the Same Language. Szer­kesz­­­tette Lázár Júlia, Imreh András. Labirintus Kiadó, Budapest, 2024, 160 oldal, 2990 Ft

Maga a verseskötet idén debütált, de létrejöttét megelőzte egy 2023-as nemzetközi költőtalálkozó. Történt ugyanis az, hogy két elsőrangú költő, műfordító – Lázár Júlia és Imreh András – ötlete nyomán, tavaly áprilisban Balatonfüreden adtak vers-randevút egymásnak hat különböző európai ország lírikusai. Az immár több mint negyedszázada Magyar Fordítóházként funkcionáló Lipták-villában zajlott kéthetes művészeti együttgondolkodás eredményeként született meg ez a többszólamú és soknyelvű versantológia. 

Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed 
Donatella Di Pietrantonio: Anyám, a folyó 

-----------------------------------------------------------------

Témafelvetéseiben és filmszerű elbeszélésmódjában ízig-vérig mában élő szerző, aki mindemellett a jelen problematikájára a múltban keresi a fogódzókat. Rebecca Makkai majd minden művében – stigmatizált em­beri sorsokon keresztül – releváns erkölcspszichológiai és társadalometikai kérdésekre hívja fel a figyel­met. A Chicagóban élő író már debütáló kötetével (The Borrower, 2011) felhívta magára a figyelmet, de igazi nagy áttörést a harmadik regényével ért el. A Pulitzer- és Nemzeti Könyvdíjra (National Book Award) is jelölt The Great Believers (2018), ami magyarul Négy betű (fordította Goitein Veronika, Animus Kiadó, 2020) címmel jelent meg, három idősíkon elmesélt történet az AIDS-járvány kezdetéről, illetve egy harminc évvel ké­sőbbi visszatekintés, de nem csak a 80-as évekre. A szintén élénk kritikai visszhangot kiváltó, ez idáig utolsó regénye – I Have Some Questions For You, 2023 – a maga komplexitásában olyan, mintha egy Donna Tartt-történetben Poirot és Miss Marple közösen nyomoznának. A Lenne pár kérdésem (fordította Heinisch Mónika, Magnólia Kiadó, 2024) ugyanis éppúgy tekinthető lélektani kriminek, mint #metoo-regénynek.
Az apai ágon magyar származású Rebecca Makkaival memóriatrükkökről, kirekesztettségérzetekről, múltfaggatásról, és természetesen családi kötelékekről is beszélgettünk.

► Mohsin Hamid: Az utolsó fehér ember. Fordította Pordán Ferenc. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2024, 169 oldal, 4299 Ft

Mohsin Hamid narratívája azzal a kafkai alaphelyzettel indít, hogy mi van akkor, ha egy átlagosnak induló reggel egyszer csak nappali rémálommá válik. A főhős (Anders) egyik percről a másikra kívülálló lesz, amikor ráeszmél, hogy az éjszaka során fehér bőrű férfiból végérvényesen sötét bőrűvé változott. Személyiséglopásként éli meg ezt a bizarr átalakulást, mi több, haragot érez, amikor „az arca helyét elfoglaló arc” visszanéz rá a tükörből. Az öngyilkosság gondolata is felmerül benne, mivel úgy látja, a bőrszínével együtt az egója is szublimálódott. A munkahelyén beteget jelent, kerüli az embereket, még a saját apját is, mert nem akar szembesülni a fehér tekintetetekkel.

Kinek-kinek megvan az egyéni olvasata George Orwell immár hetvenöt éves klasszikusáról. Az 1984 kétségkívül minden idők egyik legtöbbet hivatkozott könyve, emiatt Sandra Newman nagy fába vágta a fejszéjét, amikor újragondolta Orwell totalitarizmus-vízióját. Az ötvennyolc éves amerikai író féltucatnyi negatív utópia megjelentetése után vállalkozott ugyanis arra, hogy – női aspektusból – újraírja az ikonikus művet. A Julia (fordította Lukács Laura, Helikon Kiadó, 2024) szerzőjével Orwell disztópikus világának skizofréniájáról, sorsszerű emberi viszonyokról, női bátorságpróbákról és – a 101-es szoba kapcsán – a legsötétebb félelmekről is beszélgettünk.

► Rachel Cusk: A vendégház. Fordította Nádor Zsófia. Park Könyvkiadó, Budapest, 2023, 226 oldal, 4999 Ft

A mindössze néhány szereplős könyv narrátora egy többkötetes írónő (M.), aki bizalmas barátjának (Jeffers) meséli el elementáris találkozását a csak L.-ként megnevezett festővel. M. és második férje (Tony) egy isten háta mögötti lápvidéken élnek, ahol a vendégházukba rendszeresen meghívnak művészeket a világ minden tájáról. A Körvonal-trilógia elbeszélőjéhez (Faye) hasonlóan, M. is „láthatatlan”, középkorú nő, aki úgy érzi, maga mögött hagyta múltbeli traumáit, ami talán igaz is lenne, ha nem invitálná be a gonoszt az életébe.

Jószerével nem múlik el úgy nap, hogy ne értesülnénk valamilyen, mindannyiunk életére kiható természeti csapásról. A globális felmelegedésből adódó politikai és morális dilemmákat felvető kérdésekre nemcsak a klímaszakértők, de egyre több kortárs szerző is keresi a válaszokat. Jens Liljestrand svéd újságíró és író napjainkban játszódó, félelmetesen valóságszerű disztópiája is ezt a problémakört járja körbe. A Ha minden véget ér is (Även om allt tar slut, 2021) az ökológiai változásokkal összefüggő világvége-hangulatot ragadja meg, ahol a klímakatasztrófák visszatükrözik a társadalomban, és annak legkisebb egységében, a családban megmutatkozó válságfolyamatokat. A negyvenkilenc éves szerző debütáló regényének alapkérdése az, ki hogyan reagál élet-halál helyzetekben.
A Ha minden véget ér is (fordította Patat Bence, Park Könyvkiadó, 2024) írójával globális életválságokról, kimaxolt örömpercekről és a jövő lehetséges forgatókönyveiről is beszélgettünk. A fordított teremtéstörténetként értelmezhető könyv kapcsán szóba került Ingmar Bergman, aki természetesen metafizikai síkon, de hozzájárult a regény fanyar hangütéséhez. 

► Ali Smith: Nyár. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 368 oldal, 5699 Ft

Ám ahogy Ali Smith-nél megszokhattuk, a sorsszerű találkozások, a fragmentált történetmesélés, a vendégszövegeken keresztül megidézett társművészetek, mind-mind a gondosan kiókumlált regénystruktúrát dúcolják alá. A Nyár mozaikos szerkesztésmódja pedig ingaszerűen indítja be a szereplők tér-idő mozgását. Az emlékláncolatot egy, még a könyv elején elejtett kafkai félmondat hozza működésbe, ami megágyaz a Copperfield Dávid feminista olvasatának, illetve megidéz egy hajdani Téli rege előadást, majd megjelenik „egy mozgóképrészlet az időn át”. Ez utóbbi szövegbetét Lorenza Mazetti Együtt című filmjének rövid szüzséje, ami a kései Shakespeare-műhöz hasonlóan, létidő-parabolaként ékelődik be a narratívába.

Minden, amit tudni akartál a judaizmusról, ráadásul meg is merted kérdezni – így lehetne egy mondatban megragadni J. S. Margot (eredeti nevén: Margot Vanderstraeten) belga író, újságíró magyarul is olvasható önéletrajzi könyvének belső nullpontját. Az Antwerpenben élő szerző eredetileg 2017-ben megjelent memoárját – Mazel tov – Különös barátságom egy ortodox zsidó családdal – nevezhetjük egyfelől a megismerés és elfogadás narratívájának, de olvashatjuk eszméléstörténetként is. Az erőteljesebb, kiforrott írói hangon megszólaló Minján – Találkozásaim ortodox zsidókkal pedig az önéletrajzi könyv folytatásaként mesél újabb, nem mindennapi egymásra találásokról az elbeszélő és mélyen hívő haszidok között. A flamand származású íróval, akinek eddig hat regénye és két interjúkötete jelent meg, privát és szakmai kíváncsiságról, heterogén kultúrák találkozásáról és lelki otthontalanságról egyaránt beszélgettünk, de szóba került Matild belga királyné, illetve a kortárs amerikai próza markáns íróegyénisége, Philip Roth is.

► Paul Auster: Baumgartner. For­dí­totta Pék Zoltán. 21. Század Ki­adó, Budapest, 2023, 188 oldal, 5490 Ft

Egy tikkadt-forró augusztusi napon feleségül kéri a nála tizenhat évvel fiatalabb Judith Feuert, de a frigy nem jön létre. A fiaskó arra készteti Baumgartnert, hogy meséljen a több mint öt évtizednyi szobamagányáról. A Szófogytig rövid eszmefuttatás az írólét - önként vállalt - magányos kínjáról-öröméről, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy évvel a megvalósulatlan házasság után, Baumgartner szép lassan befejezi legújabb könyvét. A Kerék misztériumainak csetlő-botló írásszüneteiben azért felmerül benne, hogy nála vajon mikor csenget be az időskori szenilitás. S ha már ennyit foglalkozik a rövid távú memóriazavarral, gondolatban visszaszalad a távoli múltba. Eszébe jutnak az apjával, anyjával, nagyszüleivel kapcsolatos emléktöredékek, és a sorsszerű véletleneken töpreng, amelyek közrejátszottak abban, hogy ő egyáltalán világra jöjjön.  

Yasmina Reza: Serge
Véronique Mougin: Ahol a tű átfér
Yoann Iacono: Goebbels hegedűje
Beatrice Salvioni: Az Átkozott
-----------------------------------------------------------

Kedvenc itala a sör, mindörökké Chelsea-drukker, és Krúdyhoz hasonlóan a velőscsontra esküszik. Kamaszkori futballálma, hogy NB I-es labdarúgó-játékvezetővé váljon, nem valósult meg, az viszont igen, hogy már harmincegy évesen a Népszabadság egyik főszerkesztő-helyettese lehetett. Bár nyolc kötete jelent meg az elmúlt szűk hat évben, Pető Péter mindmáig újságírónak vallja magát. Órákig tud mesélni a hírek ezer árnyalatáról vagy a neoliberális kapitalizmus csapdáiról éppúgy, mint a García Márquez-i életmű megkerülhetetlenségéről. A 24.hu főszerkesztőjeként a napi történések krónikása, szépíróként az elbeszélhető mikrotörténetek izgatják. Pető Péterrel a prózai munkáit végigkísérő halálutakról és valóságbeli reményfutamokról beszélgettünk.