A fiktív költő, illetve a költői alakmások létrehozása tekintetében a magyar irodalomban legismertebb a Weöres Sándor által létrehívott Psyché, azaz Lónyay Erzsébet XIX. század eleji költőnő alakja, akinek költői életművét a Psyché című kötetben (1972) „alkotta újra” a szerző. A romániai magyar irodalomban a legszámottevőbb ilyen írói teljesítmény Méliusz József (1909–1995) nevéhez fűződik, akinek Horace Cockery nevű alakmása az 1960-as években született meg, és ennek az észak-európainak mondott költőnek a verseiből készült „fordításokat” még neves szerkesztők sem tudták a helyén kezelni, azaz nem az írói képzelet szüleményének tekintették. Székely János, a marosvásárhelyi Igaz Szó című folyóirat versrovatának szerkesztője például a valóságos személyt kereste a Horace Cockery név mögött, amint kitűnik a Méliusznak írt 1973. szeptember 26-i leveléből.

Ginsbergre, aki megírta az Üvöltést, úgy lehetett tekinteni, mint a minden létező hatalom ellen lázadó, nonkonformista amerikai beat-nemzedék hangadójára. E nemzedék programverse 1956-ban jelent meg kötetben, 1957-ben pedig egy, a beat-irodalom jeleseit felsorakoztató folyóiratszámban volt olvasható. Ehhez a hosszúvershez – rájátszva ennek hangnemére, retorikai és stílusbeli sajátosságaira – kapcsolódik Markó Béla egyik szabadversében, a Bocsáss meg, Ginsberg címűben (2017 – folyóiratközlés, 2018 – azonos című kötetben való megjelenés). Megvallja ebben Markó, hogy az ő korosztálya is mint közös élményre tekintett a beat-nemzedék pápájának az Üvöltésére. Markó verse pedig az erdélyi Üvöltés lenne, amelyet bizonyos megszorításokkal immár a fentiekben idézett erdélyi magyar költő- és írónemzedék sirató énekének tarthatunk.