Magyar világ
Spiró György: Kőbéka. Mesély. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 248 oldal, 3499 Ft
Ez a „mesély” szerencsésen ötvözi a disztópia és a történelmi regény, a szürreális szatíra és a fantasztikumra épülő pamflet elemeit. Hasonlít a Feleségversenyhez, de sokkal jobb. Illeszkedik több mostanában megjelent disztópikus mű közé (Margaret Atwood, Kemény Zsófi, Potozky László, Totth Benedek). Ugyanakkor máris a jelenlegi rendszer bírálatát látják benne olvasói, ez sem volna kevés, de ennél többről szól: a történelmi „fejlődés” reménytelenségéről.
A szerző, aki Spira nevű ősét és saját magát is beleírta a szövegbe a 127. oldalon, nem tagadja meg habitusát. Negatív antropológiája fölülmúlhatatlan. Az emberi butaság, sötétség, sodródás, primitívség nem ismer nála határokat. Stílusa pedig magával ragadó, pergő a történet, sziporkázó a humor. Bár sokszor túlzsúfolt az elbeszélés, egy oldalon tucatnyi poén, elképesztően sok erős ötlet torlódik össze, alig lehet követni, néha már kioltják egymást.
A Kőbéka sok mindenben rájátszik Voltaire Candide-jára az egyházellenességtől az egzotikumokig, még a jezsuiták és a majmok is emlegetve vannak mindkettőben. Mindkét mű rövid, könnyű, gyors és szellemes. A szatirikus kalandok mindkét esetben történetfilozófiai gúnyiratként is olvashatók.
Jobbikos sorosisták?
(Lecsó, Lánchíd Rádió, hétköznaponként 16.30–18.30)
A Megbeszéljük demokrata műsorvezetői (Bolgár mellett Pikó András és Dési János) nem változtak az évek során, és Bolgár – még a „polgári napilap” is elismeri – „a betelefonálós műsorok élő legendája”. A Paláver minősíthetetlen, azt pedig, hogy W. Sz. értékelése szerint a normális emberek számára is fél ponttal jobb lenne, mint a Megbeszéljük, nem kommentálom. Hanem hogy Bella Levente betelefonálós műsora a legjobb, ez ugye vicc?
Ellenőrző könyv
Markó Béla: Erdélyi pikareszk. Esszé, publicisztika 2011–2016. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 332 oldal, 3500 Ft
Markó Béla nem talált ki valójában semmi különlegeset. A normalitást képviseli, ámde egy abnormális világban. Ezáltal habitusa eleve különlegessé válik. „Kik is vagyunk mi magyarok? Erdélyiek vagyunk, akiket Magyarországon románoznak, határon túliak, akiket egyfelől nacionalistának, másfelől árulónak, román- vagy szlovákbérencnek tekintenek, liberálisok, akiket zsidóznak, de konzervatívok is, akiket időnként fasisztáznak, baloldaliak, akiket lépten-nyomon kommunistáznak. És kik teszik ezt velünk? Hát a többiek. A »másikok«! Mindig csak a »másikok«.” (38.) – ilyeneket beszél. Hallatlan. Senkinek se felel meg. Majdnem mindenkinek megfelelne, ha belátnánk, hogy abba kéne hagyni az ilyen-olyan uszításokat, kirekesztéseket, megbélyegzéseket, és nem a személyeket kellene bírálni, hanem a cselekedeteiket. Viszont azt következetesen, nem a pártállástól függően.
Mi Markó titka? Az erdélyiség? De hisz sok erdélyi nem ilyen. Az irodalmárság? De hisz sok irodalmár nem ilyen. Mégse árt a tisztességes kreatív bölcsész mentalitás a bankszférában, a reklámszakmában vagy a marketingben, nem ártana a közéletben sem. Markó már rég kitalálta: lehetne más a politika. Nem költőként szajkózta ezt, hanem végigjátszotta politikai szerepét. Saját nézőpontjából hiteles, amit mond.
Mészöly szelleme
(Litera Rádió, Előhívás. Szigeti László–Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet. www.litera.hu)
A Litera Előhívás című estjei beavatott közönség előtt hangzanak el a Nyitott Műhelyben, majd az irodalmi portál fölteszi a vágatlan hanganyagot. Szakmabelieknek rendkívül érdekesek ezek a felvételek, én majdnem mindig meghallgatom őket. Ha volna rá remény, hogy nagyobb közönséghez jussanak el, akkor viszont kicsit másképp kellene csinálni. Nem szép dolog, lehetne mondani, hogy abból indulok ki, ami ma reménytelen, de ez – épp Mészöly kapcsán – talán megengedhető.
„Kincsem”
A bilincs a szabadság legyen. Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997. Nádas Péter esszéjével. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Nagy Boglárka. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 891 oldal, 5999 Ft
Alaine gyakran meg van bántva. Miklós mindig bocsánatot kér. „K. nem ellened lett-van nekem...” – „Kincsem, érts meg, érts meg – nem ellened; nem ellened.” – írja 1975-ben. Miklós alapélménye az, hogy anyja megcsalja apját, Alaine alapélménye az, hogy apja megcsalja anyját. Miklós szeretne gyereket, Alaine-nek nem lehet. „Légy szíves analizáld” – mondhatná az író a pszichológusnak.
Alaine azt írja, mikor hazamegy Kolozsvárra 1955-ben: „Mindent néztem én a Te szemeddel is”. Miklós pedig ezt írja 1960-ban: „leveled után valahogy olyan töményen láttam, éreztem benned azt az alakot, aki az Atlétát meséli”. Miklós „ős-bűnössége” ellenére nem írhat mást, mint ezt: „Szeretlek – de nem csak úgy már, a sorsommal is.” Mindhárom mondatot mondhatná simán a másik is.
„Az éntelenítés életre szóló processzusa”
A személyesség maximális intenzitása mellett hogyan is gondolhatja a Világló részletek ezt az éntelenítést? Hát, valahogy úgy, hogy könyörtelenül azt kérdezi: az a valaki, aki véletlenül én vagyok, miként hordozhatja az általános emberit. Van egy én, akinek születtem, és van egy énem, amellyel erre az énre ránézek. Ez volna az önanalízis. Mintha megtehetném, hogy magamra úgy tekintek, mint egy idegenre. Ám ha ez nem sikerülne mégse, akkor legalább próbálhatom magamat a közös emberi hordozójának, letéteményesének látni. Visszavenni az énességemből azt is jelenti, hogy a többesben föloldom az ént. A paradoxon a következő: egyrészt „amennyiben én, annyiban a bennem létező közös” – másrészt amennyiben tehát ezzel a közössel foglalkozom, mégis az énemmel vagyok kénytelen foglalkozni, máshogy nem megy, nagyon sajnálom.
Üzlet és kultúra
(Inforádió, Aréna, szeptember 29., 18.00–19.00)
A zenei vagy az irodalmi értékekkel, a művek létrehozóival azonban ebben a rádióban a hallgatók nem találkoznak, maximum hallanak róluk valamit. Azt is leginkább csak üzleti vagy intézményi nézőpontból. Ez nem baj, mert ez is fontos. Aki ellenben arra kíváncsi, milyen zeneszerző Eötvös Péter vagy milyen költő Parti Nagy Lajos, ebből a rádióból nem fogja megtudni.
Rabság és repülés
Demény Péter: Vadkanragyogás. Kisregény. Lector Kiadó–Dokumentum Egyesület, Marosvásárhely, 2017, 144 oldal, 2000 Ft
Vágyainak megközelítésében főhősünket segíti a barokk életmód. Egyfelől ott a kegyetlen, sokszor barbár, véres, gyilkos, halálközeli, természetközeli, animális világ, mely körülveszi (sokszor ez a világ horrorisztikus, kísérteties is a maga héttornyú kastélyaival, a teliholdkor üvöltő farkasembereivel, a szadista bűneivel és a mágikus eseményeivel). Másfelől ez az életmód erősen kötődik a hiedelmekhez, a túlvilági képzetekhez, az égi vágyakozásokhoz, az álmokhoz és a misztikus elragadtatásokhoz. Visszatérő lények a szövegben egyfelől a föld állatai: a ló, a farkas, a kutya, de főleg a vadkan, mely motivikusan is meghatározó jelentőséggel bír. A csúcspont, mikor Katerina Hans-szal szeretkezik, és arra vágyik, hogy végre mártsa belé „csodálatos agyarát” a fiú. (A könyvcímet viszont nem biztos, hogy megfejtettem, szép, metaforikus, de ha az orgazmusra utalna, akkor tán túl drabálisan költői.) Másfelől fontos lények a földről elrepülni képes madarak, az ég madarai: a holló, a varjú, a fürj, a pacsirta, a sirály, a hóbagoly (és a páva, bár az nem sokat repül). Már az első oldalon kiderül, hogy Katerina aranysárga madárrá tud változni, és el tud repülni „a földhöz kötött rabságból”. Ha nagy bánata van, és ha nagyon jó neki, akkor repül, nem bírván a földi létet, kiszakad belőle.
Virágzó életek
Az ÉS könyve szeptemberben - Tompa Andrea: Omerta. Hallgatások könyve. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 628 oldal, 4499 Ft
Hát, itt aztán beszélnek. „Csak a hallgatás egyforma” (137.), vagy még az se. Négy különböző lélek mondja el és hallgatja el itt a magáét. Ebből áll össze a nagyszabású történet. Külön-külön nem volna annyira érdekes a négy szólam, ám így együtt olyan telt világ kerekedik ki belőlük, amilyen csak jelentős regényekben szokott. Aztán már mondhatja Eleonóra nővér, a drága Rózsika, hogy „omerta, omerta, igen jó volna már elhallgatni” (570.), mert ekkorra elvirágzott hőseink élete. Ha pedig a végén elhallgatunk, akkor az a befogadás csöndje lesz.
Nagyon szerethető regény született.
A műsor halála
(Ütköző, a Kossuth rádió „vitaműsora”)
De rég volt! Istenem, akkor még „közszolgálatinak” lehetett gondolni ezt a kócerájt! (…) Azóta az történt, hogy már ez a lapos színvonalú vitakultúra is kiveszett. Nincs vita már csak azért sem, mert nincs olyan vendég, aki vitatkozna a kormány álláspontját képviselőkkel, mellesleg a rádió munkatársainak véleménye is mindig megegyezik a kormányéval. Végülis mindegy, hogy azért nincsenek-e ellenzéki megszólalók, mert nem akarnak menni, vagy azért, mert nem is hívják már őket – mindkét eset a műsort minősíti.
Szabi
Kemény Zsófi: Rabok tovább. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 280 oldal, 3299 Ft
Az olvasó megteheti, hogy young adult regényként olvassa a művet. (Mint ahogy választhat más típusú műfajokat is, melyeket – joggal – ráaggathat: disztópia, politikai szatíra, fejlődésregény, gendertudatos romantikus regény, forradalmi regény vagy egyetemistaregény.) Ha azonban a kiadó bedobta a mélyvízbe a könyvet, magyarul ha a Rabok tovább egy pályán játszik a magyar irodalom bármely alkotásával, akkor nem lehet az életkorra hivatkozó műfajra mutatva elnézőbben kezelni. Tehát nem helyes szerintem azt mondani, hogy ezt a könyvet elvileg sem lehet összemérni Orwellel vagy Garaczival vagy Grecsóval, mert ez nem érett felnőtt irodalom, hanem fiatal felnőtt irodalom. Az életkor különben is kétféleképpen jöhet számításba: vannak az irodalomba fiatalon betörők (a tizenéves Rimbaudtól a Werther huszonéves írójáig), és vannak szerzők, akik egész életükben „ifjúsági” műveket írnak. Kemény Zsófi nem az utóbbiak közé fog tartozni, gondolom.
Fagyi
Bódi Attila 47 évesen jelentette meg első könyvét, rögtön egy regényt. Nem volt eddig ismert az irodalmi életben, nem tűnt fel, hogy publikált volna korábban. Mint a fülszövegből megtudjuk, 1990-ben Románia „legfiatalabb vállalkozója” volt, később kulturális szervező, mecénás, producer, 2006 óta Magyarországon él. Nem könnyű az üzleti világból az irodalomba megérkezni. Gyanús lehet az ilyen szerző. Önmagában az is szokatlan, ha valaki ennyire későn kezd regényt írni, bár többek közt Theodor Fontane is későn kezdte (igaz, ő korábban már sok mást írt), első elbeszélő műve majd’ ötven éves korában, fő műve, az Effie Briest közel hetven éves korában jelent meg. Csak mondom.
Jövőkutatás
(Utópia. Neuman Gábor műsora, Klubrádió, kedd, 19.00–20.00)
Ez a beszélgetés jó példa arra, hogy az érdekes interjúalany érvényesül akkor is, ha a riporter állandóan közbevág. Sőt, éppen a közbevágásokat kihasználva válhat még gazdagabbá, árnyaltabbá a gondolatmenete. Neuman idegesítő habitusa ez alkalommal véletlenül jót tett a műsornak. Izgalmas csörte volt. De félreértés ne essék: a beszélgetés nem Neuman miatt, hanem Galántai miatt volt jó.
Figaro – stand by me!
(Popfilter. Beszélgetések a popkultúráról. Csepelyi Adrienn műsora, Klubrádió, szerda 15.00–16.00)
A Popfilter úgy beszél populáris témákról, hogy nem válik olcsóvá, nem vicceskedik, nem okoskodik. Kíváncsian boncolgatja a jelenségeket, élvezettel keresgéli a kapcsolódásokat. Közben pedig számos olyan dologra hívja fel a figyelmünket, amelyek mellett általában szó nélkül elmegyünk. És határozottan azt állítja, hogy a populáris kultúra – kultúra. Tetszik, nem tetszik, kultúránk szerves része mindaz, ami az autóversenyek, a rap vagy a „szórakoztató irodalom” világához kapcsolódik.
„Mindazt, ami volt”
Grendel Lajos: Bukott angyalok. Kalligram Polgári Társulás, Dunaszerdahely – Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., Pozsony, 2017, 208 oldal, 2900 Ft
Ez a regény nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy számot vessen nemcsak a szabadság mibenlétével, hanem a bűnös-áldozat viszonnyal is, sőt, a történelmi bűnökkel és tragédiákkal, mégpedig egyszerű, mondhatni banális sorsokon keresztül, melyek néha mégis irracionálisak. Szembesülünk azzal, hogy vajon mit tehetett az ember a különböző történelmi helyzetekben, a háború, a diktatúra vagy történetesen a demokratikus berendezkedés ilyen-olyan személyesen megélt határhelyzeteiben. Bukott angyalok vagyunk-e valamennyien, vagy nem egyformán vagyunk bukottak, és nem egyformán vagyunk angyalok se?
Egy dadogás
(Értsünk szót! Parászka Boróka műsora minden hétköznap, román idő szerint 18–19 óra közt, marosvasarhelyiradio.ro)
Parászka hozzáállása egyértelmű. Alapszavai: szabadságjogok, transzparencia, elfogadás, szolidaritás, megértés. Értsünk szót, mondja műsorának címe. Ha utánamegy annak, lenyúlták-e fideszes körök a Székely Fesztivált, megkérdezi mindkét felet. Ugyanígy jár el a CEU ügyében is.
Pompás hely
Tóth Krisztina: Párducpompa. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 208 oldal, 3299 Ft
A tárca mint újságműfaj mindig is elsősorban a hétköznapi társadalmi jelenségekre figyelt. Tóth Krisztina remekül viszi tovább ezt a hagyományt, a szolidaritás és a részvét tradíciójával együtt, de leereszkedés nélkül. Kitűnik a mai mezőnyből színvonalával is, rendszerességével is. Szociális érzékenysége és a megértés finomsága Kácsor Zsolttal rokonítja. A női szerepek, élethelyzetek kendőzetlen megmutatása Szabó T. Annával. Az eszköztelensége, a póztalansága, az artisztikumtól való tartózkodása ugyanakkor ellentéte mindannak, amit Szív Ernő képvisel. Négy kiemelkedő tárcaírói gyakorlat, négy különböző út. A marginális figurák, a különféle társadalmi típusok megrajzolásában azonban hasonlóak: a jó tárcában végső soron mindig mindenki idegen, hiszen hozzánk képest mindenki más, de minden idegen megérthető, szerethető, sőt szép.
Ex libris
Szép versek 2017
Körkép 2017
Marianna D. Birnbaum–Esterházy Péter: Esterházy-kalauz
Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv
Mészöly Miklós: Az atléta halála
A szelídség ereje
Kemény István: Lúdbőr. Esszék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 220 oldal, 3299 Ft
Az első írás a címlapon lévő fotóról szól, mely 1989. október 23-án készült. Kérdés, mi történt azóta. Erről beszélnek az esszék. Mindig tárgyszerűek és mindig személyesek. Néha két évszám szerepel alattuk. A szerző átírta, pontosította őket. Nemcsak akkor, ha politikáról van szó, hanem akkor is, ha költészetről. Igazából a két dolog nem válik szét: az, aki itt a világot szemléli, egységben lát. A saját életét a korral és a történelemmel együtt, a költészetet a magánéletével és a világgal együtt. Egyetlen trükkje van: azt mondja, amit gondol. Ha tanácstalan, ha kétségei vannak, azt mondja. Ha valamit biztosan tud, akkor azt. Van-e szükség a „magas” irodalomra, és van-e szükség őrá, ezt egyszerre kérdezi. És hogy mindketten, a magas irodalom meg ő – elitizmussal kompenzálják a kétségeiket, közli félszegen. Ám ha valamiben biztos, akkor sem habozik: „egy dolog azért van, amit tényleg biztosan tudok: azt, hogy ki az igazi költő”. (161.) A legszebb, hogy ezek után van képe azt is leírni: „Igazi nagy költő szeretnék lenni.” (163.) Emelem kalapom. Egyébként ebben a remek esszében, A költészet megkopasztása címűben van egy lenyűgöző gondolatsor a modernizmus szemszögéből Odüsszeuszról és a szirének énekéről.