► Soma, a beszélő kutya. Em­ber­nevelésről, szabadságról és (emberi) jogokról. Lejegyezte: Majtényi László. Illusztrálta: Lanczinger Má­­tyás. Corvina Kiadó, Budapest, 2023, 168 oldal, 3490 Ft

A korszak tükre? Nem, nem, alig-alig. Hogy Soma életét a nemzeti együttműködés szürreális rendszere, a covid világjárványának szörnyűsége meg az ukrajnai háború iszonyata veszi körül, azt szerencsére nemigen kényszerülünk észrevenni. Ebben az értelemben – meglepő lesz, amit megkockáztatunk – könyvünk kései főhajtás a pályakezdő Esterházy Péter Termelési-regénye előtt. A közélet ott is iszonyú: ami kívül van, csak szörnyűségesen hazug és abszurdan nevetséges lehet; a belül lévő kisvilág, a magánélet és az intimszféra mégis barátságossá teszi az életet. A hetvenes évek közepének Esterházyja írt és focizott, a kétezerhúszas évek elejének Majtényije olvas és kutyázik.

Fekete Éva: Lukács György
Somos Róbert: Kornis Gyula
Filep Tamás Gusztáv: Joó Tibor
Mészáros András: Nem alszom...

Esszénk hősei mindketten a magyar filozófiai hagyomány számon tartott alakjai. Kettejük közül persze azért az előbbi, Somló Bódog (1873–1920), a századvég-századelő kiemelkedő gondolkodója, a korszak progresszív mozgalmainak egyik vezéregyénisége számít ismertebbnek. Ő az, akinek 1903-as, Társadalomtudományi Társaság-beli előadása – és különösen Ady azt méltató cikke – nyomán élénk sajtóvita és parlamenti interpellációig eljutó botrány támad; akinek kései tanulmánytöredékeiből a kortársi jogfilozófus néhány éve monográfiát állított össze és jelentetett meg; akinek jogbölcseleti főműve centenáriumát a jogtudósok a közelmúltban nemzetközi konferenciával ünnepelték. Az utóbbiról, gróf Révay Józsefről (1902–1945) inkább csupán a szűkebb érdeklődő közönség hallott. Neki már a személye is azonnal közelebbi meghatározásra szorul: hogy voltaképp ki is ő, és ki nem ő. Nem azonos ugyanis sem a kommunista teoretikus és kultúrpolitikus Révai Józseffel, sem a klasszikafilológus és ifjúságiregény-író Révay Józseffel. A két háború közötti korszak színes egyénisége, sokfelé kalandozó szerzője és eredeti teoretikusa pedig. Gondolkodói hagyatékának fölélesztésére az utóbbi időben több kísérlet is történt ugyan – még nyolcvankilenc előtt megjelenik etikai főművének reprint kiadása, két évtizede pedig tanulmányainak kötetbe foglalt válogatása is napvilágot lát –, érdemi recepciójában azonban mindezek nem hoznak érdemi áttörést.

Most, jelen kísérlet alkalmával mégis együtt szólunk róluk. Mindketten a magyar filozófiatörténet mostanában formálódó kánonjának fontos szereplői, a hazai bölcseleti múlt mai kutatóitól számon tartott filozófusok. Kérdésünk épp a maguk filozófusszerepére irányul. Hogy tudniillik az a munkásság, amit kifejtenek, valóban filozófusi munkásság-e? Hogy, közelebbről, ők, akiket a múlt mai tanulmányozói egyértelműen filozófusnak tekintenek, ők maguk valóban filozófusnak tekintették-e önmagukat?

Ki is hát valójában Bessenyei György: áldozat vagy tettestárs? Az antifilozofikus magyar kultúra áldozata csupán, aki mindössze elszenvedője a folyamatnak, amelynek során őt, az egyetemes bölcseleti igénnyel föllépő gondolkodót a nemzeti tudományként intézményesülő irodalomtörténet kizárólag íróként kanonizálja? Vagy a folyamat tettestársa inkább, aki maga sem fogalmazza meg eléggé átgondoltan, és nem játssza megfelelően következetesen a maga filozófusszerepét, ilyenformán ő maga is hozzájárul a magyar kultúra antifilozofikus szerkezetének rögzüléséhez?

Az ÉS könyve júniusban - Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrendszer 1945–1990. Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 776 oldal, 5980 Ft