Caravaggio & Bernini
(Kunsthistorisches Museum Wien, Caravaggio & Bernini – Die Entdeckung der Gefühle, megtekinthető január 19-ig.)
A sokarcú A. R. Penck
(A. R. Penck: „Ich aber komme aus Dresden”, Albertinum Dresden, megtekinthető január 12-ig.)
Penck páros, hármas vagy négyes alkotócsoportokban két évtizeden át készített húsz keskenyfilmjéből 2008. március végén került a magyar érdeklődők elé válogatás a Műcsarnok lipcsei undergroundról rendezett előadás- és vetítéssorozatában, a Balázs Béla Stúdió szervezésében. Ő jobbára az ötletet adta vagy hangját kölcsönözte narrátorként, és csak ritkán lépett fel kisebb-nagyobb szerepekben.
Csendes kedvtelés
(Das stille Vergnügen – Meisterzeichnungen aus der Sammlung Justus Schmidt, NORDICO Stadtmuseum Linz, megtekinthető január 5-ig.)
A kurátor Brigitte Reutner címadása (Das Stille Vergnügen) arra utal, hogy a papírmunkák szakszerű tárolása – sokaságuk, fényérzékenységük és sérülékenységük miatt – kihúzható fiókos grafikai szekrényekben történik, magán- vagy közgyűjteményekben egyaránt. Így időről időre egyenként vesznek elő lapokat, majd hosszabb-rövidebb szemlélődés után – ami egy halk élvezet és intim gyönyörforrás – visszakerülnek ismét zárt helyükre. Ezért a tárlatrendezés is üresen hagyott bizonyos falmezőket, helyette a termek közepén elhelyezett eme speciális bútorok használatára biztat, a nézőre hagyva a felfedezés örömét.
Tisztára Amerika!
(Amerika! Disney, Rockwell, Pollock, Warhol – Bucerius Kunst Forum, Hamburg. Megtekinthető január 12-ig.)
Az emlékezés színei
(Pierre Bonnard: Die Farbe der Erinnerung, Kunstforum Wien. Megtekinthető január 12-ig.)
Noha egész életében népszerű volt a szakma és a közönség körében egyaránt, az absztrakció világméretű előretörése miatt, közvetlenül halála után átmenetileg elterjedt az a vélemény, hogy csak a nagypolgárság hétköznapi életének szokványos mozzanatait örökítette meg, egy felszínes harmónia jegyében. Az vitathatatlan tény, hogy Bonnard számára a kolorit volt a legfőbb kifejezési forma, de a figyelmes szemlélő egyhamar rájön, hogy a vásznon a szimultán fejlesztéssel nemcsak futó hangulatokat kapott el, hanem akár teljes kompozíciókat épített összecsengő színakkordokra vagy disszonáns kontrasztokra, a hideg és meleg árnyalatok komplex összjátékára.
A szabadság végei
(Die Enden der Freiheit, Leipziger Baumwollspinnerei, Halle 14 – Zentrum für Zeitgenössische Kunst, megtekinthető december 7-ig.)
Egész Európában a legnagyobb volt a Lipcse nyugati peremén lévő pamutfonoda, amely 1884-től 1993-ig működött százezer négyzetméteren, húsz kisebb-nagyobb tömbben, mint „város a városban”. A rendszerváltás után felfedezték maguknak szabadfoglalkozásúak, építészek, kézművesek, művészek. 2002 és 2012 között az ötemeletes 14-es csarnokot átépítették kortárs művészeti központtá, száz alkotó és tucatnyi rangos galéria szállása. Most itt rendezték meg a szabadságot és demokráciát fenyegető autoriter erők ellen fellépő képzőművészek és kollektívák nemzetközi bemutatóját.
Randi Dürerrel
(Albrecht Dürer, Albertina, Bécs. Megtekinthető 2020. január 6-ig. Lapszámunk képeit a tárlat anyagából válogattuk.)
Macke-közelkép
(August Macke – ganz nah, Sauerland-Museum, Arnsberg, megtekinthető december 8-ig.)
Sokoldalúságának elismerése mellett a festőt tiszteljük benne elsősorban, olajképei és akvarelljei nyomán a remek koloristát, de ezen belül a tematikus változatosság is erényei közét tartozik: könnyű kézzel feldobott, remek portréktól a tájakon át a csendéletekig vagy enteriőrökig, figurális kompozícióin aktoktól a parkokban vagy állatkertekben sétálókig szóródnak a szereplők, elegáns hölgyei kertvendéglőkben üldögélnek, kirakatok előtt álldogálnak, divatszalonokban vagy kalapüzletekben időznek.
Barokk rebellis
(Josef Ignaz Mildorfer – Rebell des Barock, Oberes Belvedere, Bécs. Megtekinthető 2020. január 6-ig.)
A Salzburg Múzeum 1742 körüli két kölcsönzése teljesen szabályos hadi téma, noha az egyik a schärdingi csata drámai csúcspontja, élő és holt harcosok és lovak átláthatatlan kavalkádjával, teljesen bizonytalan kimenetellel, míg a München feladása az eldőlt küzdelem utáni békés lezárás, vízszintes tagolású hadi rendben, a város kulcsainak átadásával, gyalogosan térdet hajtva a lovas győztesek előtt.
Váltás és áttörés
(Point of no Return – Wende und Umbruch in der ostdeutschen Kunst, Museum der bildenden Künste Leipzig. Megtekinthető november 3-ig. Lapszámunk képeit a tárlat anyagából válogattuk.)
A festészet összeköt
(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)
Művész és mecénás
(Gustave Caillebotte – Maler und Mäzen des Impressionismus. Alte Nationalgalerie, Berlin. Megtekinthető szeptember 15-ig.)
Valljuk be őszintén: a francia impresszionisták nevének felsorolása közben kevés valakinek juthat eszébe Gustave Caillebotte (1848–1894). Pedig nélküle a legnagyobbak is csak később és kevésbé lettek volna ismertek. Még a harmincat sem töltötte be, amikor 1877-ben, a mozgalom harmadik tárlatán nyilvánosan is bemutatkozott témájában, stílusában és méretében egyaránt rendhagyó vásznával.
Reális és virtuális rokokó
(A jelenlegi reális és virtuális komplex bemutató október 6-ig látogatható.)
Kortársi kötelékek
(Familienbande – Die Schenkung Schröder, Museum Ludwig, Köln. Megtekinthető szeptember 29-ig.)
Művészet és politikum
(Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, K20 und K21, Düsseldorf, szeptember 1-ig látható.)
Szobrok szépsége
(Schönheit. Lehmbruck & Rodin – Meister der Moderne, Lehmbruck Museum, Duisburg, a müncheni Hirmer Verlag katalógusával. Megtekinthető augusztus 18‑ig.)
Címéhez híven a „szépség” jelentésváltozása a reprezentatív rendezvény vezérfonala. Habár a Belle Epoque (szép korszak) idején nőttek fel, és az ókor, a gótika vagy a reneszánsz formáit egyaránt tisztelték, az akadémizmus és neoklasszicizmus múltba tekintő elvárásait, a klasszikus előképek folytatásának ideálját Lehmbruck és Rodin is elvetette. Bár nem szakítottak teljesen az esztétikai konvenciókkal, de egymástól eltérő módon keresték a kitörést a merev sémákból, hogy életet leheljenek a hagyományba. Műveik felhergelték a korabeli kritikusokat, akik munkáikat egyenesen „művészetellenes bűntettnek” vagy „hisztérikus deformációnak” bélyegezték. Pedig a századfordulón a modernizmus megjelenése kritikus reflektorfénybe vonta a szépség kategóriáját, amely többé nem az igazat és a jót jelentette, hanem a hamisat, a hízelgést és a szépelgést. Rodin szerint: „Csúnya a művészetben az, ami művi; ami csinos és tetszetős próbál lenni, anélkül, hogy kifejező (»expresszív«) volna...”
Kubizmuskozmosz
(Kosmos Kubismus – Von Picasso bis Léger, Kunstmuseum Basel, meghosszabbítva augusztus 18-ig)
A vizuális nyelv eddig soha nem volt szemantikával vadonatúj analógiákhoz vezetett, a motívum önálló struktúrává vált. Az új eljárások és alapanyagok nyomán új műfajok születtek, mint a képobjektek, kollázsok, papírkivágások, asszamblázsok. A hivatalos köröktől elhatárolódott művészkettőshöz hovatovább mások is csatlakoztak, mint a festő Léger vagy Gris, a szobrász Laurens.