Huszonnégy éve, 5 óra 34 perc és 5 óra 39 perc között szállok le a buszról. Attól függ, hány pirosat kapunk az úton. A következő ötvenkettő és ötvenhét között gördül be a gyár elé, ha azzal jönnék, nem lenne időm átöltözni, mert a késést nem tűrik. A műszak hatkor kezdődik, ha esik, ha fúj. Mindig sötétben kelek, az év nagyobb részében még akkor is csak pirkad, amikor elindul velünk a busz, de télen az érkezéskor sincsen teljesen világos. Nem zavar, úgyis a neoncsövek kékes fénye teríti be egész évben az ablaktalan csarnokot. A megállótól a gyárkapu pontosan százkilencvenhét lépésnyire van. Elég kellemetlen, amikor bevág a nyakamhoz a fagyos téli szél, de legalább felébredek, ha túlságosan elringatott a busz. Van olyan, akivel tíz éve együtt jövünk minden reggel, de még egyetlen szót se váltottunk. Valahogy senki nem túl beszédes ilyenkor.

A fiú, aki minden erejével arra koncentrált, hogy ne fakadjon sírva a tehetetlen dühtől, végül kénytelen volt máshoz fordulni segítségért. Egy közelben ücsörgő férfitól kérdezte meg, hogy ugye, ő a Bonifác, miközben ujjával az egyik komótosan úszkáló fókára mutatott. A nővére is várakozásteljesen nézett a negyvenes évei vége felé járó, galléros pólót viselő idegenre. A döntőbírónak felkért személy bennfentesnek tűnt, hasonló ruhát viselt, mint az állatkert alkalmazottai. Csupán a logó hiányzott a ruhadarabról, de ez az apróság mindenki figyelmét elkerülte. Készségesen válaszolt a gyerekeknek, akik újabb és újabb kérdésekkel bombázták.

Szöcske hívat, kiabált be valaki a medence partjáról, a lehető legrosszabb pillanatban, pont azután, hogy Sztojka Misi egy parádés cselsorozat után megfordította a mérkőzést. Kettő-egyre vezettünk a bajzások ellen, egyetlen gól kellett volna a rekorddöntéshez. Az újpesti napközis úttörőtábor gyerekmedencéjében évek óta nem volt víz, aljáról mindenfelé felpattogzott a festék, a világoskék felületet szürke foltok tarkították. Rövidebb oldalain egy-egy, vízcsőből hegesztett kis kapu állt. A teknő eredeti funkciójára már csak egy Vízbe ugrani tilos! feliratú kopott bádogtábla emlékeztetett. A legenda szerint, a tilalom rendszeres megszegése hozzájárult ahhoz, hogy újabban már nem töltötték fel vízzel a gödröt, ami lassanként jobban emlékeztetett derítőre, mint fürdőmedencére.