(Cserna-Szabó András: Sömmi. Előadja Stohl András. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2018)

Gazdag láda ez. Műfaji szintézisének köszönhetően ott vannak a Sömmiben a  történelmi regény, a vámpírtörténet vagy az erotikus, illetve a gasztroirodalom nyelvi kifejezőeszközei, és ott vannak a Krúdy-, Mikszáth-, Tömörkény-vendégszövegek is, amelyeket a korabeli, Szeged környéki népnyelvbe ágyazottságuk miatt csak a figyelmes hallgató vehet észre. Sokrétegű ez a szöveg, amely úgy öleli magához a hallgatót, „mint tót a hajnalt”. És magához öleli a szöveg Stohl Andrást is.  Lélegzetvételnyire sem esik ki szerepéből, ami furcsa, vagy inkább hihetetlen, mert közben a legapróbb szövegegység, akár egy igekötő kimondásának mikéntje is átgondoltnak hat.

(Szabó T. Anna Kyoto: Senki madara. A szerző előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2018)  

E történet tágabb értelmezési tartományt igényel. Lázadás vagy inkább az ember döntésszabadságának elfogadása? Modern mese az empátiáról és a toleranciáról, akár kulturális, akár személyes viszonyok egymásnak feszüléseként értelmezzük. „Szárnya-e? Ujja-e?”, végtére is mindegy. Megérint, és ez a lényeg.

 (Kosztolányi Dezső: Novellák. Előadja Lukács Sándor. Hungaroton, 2017)

„Csodálkozom, mennyi emlék-poggyászt cepelünk magunkkal, mennyi mindent, amiről nem is tudunk, mennyi mindent, ami dermedten hever bennünk, s egyszer talán még majd életre kel, vagy talán sohase kel életre többé.” Ezeknek a novelláknak az emlék-poggyászokkal sújtottak a szereplői.

(Szabó Magda: Sziluett. Előadja Molnár Piroska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2018)

Az összegző szándék érezhetően közös. Szabó Magda esetében védjegy. „Egy kislány[é], aki a mennyországban töltötte a gyermekkorát, szülei félistenek. Nem idill ez, hanem teljesség” – mondta Esterházy az Ókút szerzőjéről. Molnár Piroskánál is időszerű, jól látszik ez a Rózsavölgyi Szalonban játszott Emberi hang című dalestjéből, amely pályája egy-egy fontos állomásához irányítja a hallgatót.

(Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány. Előadja Kern András. Hungaroton, 2017)

Mi az alkalmas forma arra, hogy ezeknek a regényeknek a lényegéből átszivárogjon valami? A rajz „nyelve” képes volt arra, hogy visszaadja a kalandregény-paródiákba mentett korabeli pesti humort, a pesti utca alakjait.  A hangzó anyag erőssége máshol keresendő: egy-egy regényfejezetet elemel a papírról, és életre kelt valamit, ami nagyon is rejtői: a kabaré hagyományát.

(Roald Dahl: Charlie és a csokigyár. Előadja Stohl András. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2017)

Rokon értelmű elismerő kifejezéseket kerestem korábban Kálloy Molnár Péter Jámbor örömök című Dahl-hangoskönyvét illetően, de Stohl András lemeze azoknál is erősebb szavakat hív elő. Elsősorban a bizarr ötlet miatt. Nem először vág bele a kiadó, hogy neverlandi utazást vegyen hangoskönyvre: Óz vagy Aliz csodaországa a példa erre. Egy a leginkább vizuális hatásokra épülő történet megállhatja a helyét csak hangzó anyagként is – ez tény. A lényeg a szereposztás: a megfelelő egyetlen emberre bízni az egészet – maradva az említett meséknél Mácsai Pálra vagy Ónodi Eszterre. Most Stohl Andrásra.

(Szerb Antal: Novellák. Előadja Máté Gábor. Hungaroton, 2017)

Don Quijote fiai, a szerelemi gyötrődést – vagy épp az ellentettét, a „magányosság úri magánügyét” – tudatosan választók társasága a szereplőgárdája a Szerb Antal novelláiból válogatott hangoskönyvnek, bár az utolsó szöveg, A menthetetlen kivétel, de a drogként ható művészi szenvedés mint téma – és a szöveg címe is – sejteti, ezzel a szöveggel sem fordított hátat az író a lovag családfájának.

(Nemes Nagy Ágnes: Bors néni könyve. Előadja Molnár Piroska, Móra Könyvkiadó, 2016)

Molnár Piroska neve erősebben kötődik a köztudatban Bors néniéhez, mint Nemes Nagy Ágnesé. Ezt az aránytalanságot mindenképpen helyrebillenti a Móra kiadó Bors néni könyve című hangoskönyve, amelyen lényegében az eredeti kötet anyagát olvassa fel Molnár Piroska. Szép kompenzáció. Bors néni karaktere helyett most a mesélőé lesz az övé, perspektívát vált tehát, de addig mégsem megy el, hogy kívülálló legyen a történetben. (…) A hanganyagba sűrűsödik valamiképp színpadi játéka is, vagy inkább a több mint húszéves szerep szeretete, így „minden olyan, csak más”.

(Lewis Carroll–Varró Zsuzsa–Varró Dániel: Aliz kalandjai Csodaországban. Előadja Ónodi Eszter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2017)

A bolondság nélkülözhetetlen ehhez a meséhez, és tág határokat jelöl ki. Egy olyan történet esetében, ahol a szereplők versenyeznek ugyan egymással, de mindenki arra és addig fut, amerre és ameddig akar, a felolvasás is „szabad verseny”, az előadó magát hívja ki, és a kérdés az, meddig akar elmenni. Ónodi végül egészen messzire jut: karaktereit hol alaposan, hogy érintőlegesebben dolgozza ki.

(Lackfi János: Milyenek a magyarok? A szerző előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2017)

Nincs szó megbocsátanivalóról. Noha a Milyenek a magyarok? hangoskönyv nem precíz, éleslátó útikalauz, a maga nemében speciális: a kötelező „műveltséganyag” mellett mindennapi jelenségekre világít rá (például a Magyar Ember mindig talál „ügyesebb, okosabb, furfangosabb megoldást”). Még véletlenül sem „istenien steril”, de hát a magyar ember szokásrendszere sem az.

Erlend Loe: Doppler hazatér, avagy a világ vége, ahogyan ismertük. Fordította Lőrincz Balázs Bendegúz. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 343 oldal, 3750 Ft

Doppler otthonában, a távolléte alatt színeváltozott „kék házban” számára bántó a zaj, és ezt a fülére húzott nyúlszőr usánkával sem képes kivédeni. Ismét egy magyar vonatkozás, ami nem meglepő, mert Loe majd’ minden regényében felfedezhető, Tarr Bélától a budapesti állatkertig – és az usánka nemcsak hogy létező tárgy, amelyet Loe Magyarországon vásárolt, de a Dopplerre is jellemző makacs ragaszkodás emblémája is: viselése miatt fordítottak hátat Loe-nak a norvég állatvédők. Az író és Doppler között – Karinthy Én-Énkéje mintájára – egyébként is kézenfekvő a párhuzam: Loe hőséhez hasonlóan feleségével és három gyerekével él Oslóban, ő is kerékpározik, és sajtónyilatkozatainak pesszimizmusa azt sejteti, megfordulhatott már a fejében, hogy biciklibalesetet szervezzen magának az erdőben.

(Jonathan Swift: Gulliver utazása Lilliputba. Előadja Rudolf Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2017)

Rudolf Péter és a rendezés azzal, hogy megengedi, a szöveg önmagát hozza működésbe, úgy érzem, állásfoglalást is tesz: noha a Gullivert „olvassák gyermekek édes kacagással” (Szerb Antal), történetének itt és most éppúgy helye van. Szűkebb és tágabb környezetünkben.

(Gerald Durrell: Velencei kalamajkák. Előadja Szacsvay László. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2017)

A Poszeidón nevű hajó oldalán bizalomgerjesztőnek korántsem nevezhető, hatalmas lyuk tátong. Így indul a Durrell családdal fedélzetén több napos tengeri útjára. Van itt hézag rendesen – és nem csak a lyukra gondolunk –, amint szokás turistajáratokon, az eredeti görög Uozo felvizezett, a mosdó zárja nem enged, a kabin csótányok otthona. Amennyire idegen a helyzet, annyira ismerős. A Viszony Velencében Szent Márk tere pedig egy szokványos szerelmi affér miatt lesz attrakció. Az angol humor arisztokratizmusa – főként ez utóbbi szöveg esetében – veszélyben forog, mégsem vész el, mert Szacsvay előadásmódjával ellenáll, a színész halad előre akadálytalanul, éppúgy, mint az orrán végül már két lyukkal terhelt hajó. 

Alfredo de Braganza: Amrita. Egy magyar nő, aki India legnagyobb festőművésze lett. Fordította Körösi Ivett. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016, 277 oldal, 3990 Ft

A könyv azonban melléfogás. A már több mint egy évtizede Indiában élő, egyébként a filmszakmában is dolgozó argentin Alfredo de Braganza saját témáját szürkíti el. Életrajzi regénye egy családi konfliktusokra, szenvedélyes viszonyokra, ámulatba ejtő tájak bemutatására alapozott játékfilm vázát képezhetné, de Amrita Sher-Gil festészetét – Sára Sándor filmjével szemben – háttérbe szorítja, hogy leginkább a művész magánéletének vihart kavaró epizódjait elevenítse fel: Amrita biszexualitását, szexuális kísérletezgetéseit, szembenállását családjával.  

(Erlend Loe: Doppler. Előadja Rudolf Péter. Scolar Kiadó, 2017)

Az alaphelyzet, Doppler szabadulási vágya, még ha a szerző skandináv humorral sarkítja is főhőse kitörését, a kiváltságosaknak lehet csak ismeretlen. De épp az válik valóságossá a Dopplerben, ami a társadalmi elfogadottság szempontjából általában abszurd, míg a realitás szánandó, kutyasétáltató irodisták céltalan hadakozásává amortizálódik. (…) Mondhatnánk, jókor jó ember kezébe került a regény: amikor Rudolf Pétert felkérték a felolvasására, nála épp beköszöntött a „Doppler-korszak”, mégsem az erdőbe, hanem a stúdióba költözött. És a könyv tényleg betalált: ennek köszönhető, hogy a majd’ ötórás hangoskönyvet „le se tenné” a hallgató.

(Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi. Előadja Györgyi Anna, Kossuth–Mojzer Kiadó, 2016)

A mesék helyszínén, a dicsőséges uralkodó dicsőséges városában élő egyszerű emberek, Aladdinok és Sahrazádok, szegény asszonyok vagy szultánleányok – felettük állóik engedelmes, bábként mozgó szolgái –, a mesék valódi főszereplői azonban Györgyi Annánál sem önálló karakterek, éppolyan hasonlóak, mint kiszolgáltatottságuk, jelenlétük mégis hangsúlyos. Nem tűnnek ki a tömegből, ám nyüzsgő sokadalmuk nélkül mégsem válnának valóssá a mesés kelet terei, bazárjai, sikátorai vagy palotái, és a hangoskönyv sem tükrözné vissza a régi arab világot.

(Békés Pál: A kétbalkezes varázsló. Előadja Kálloy Molnár Péter. Móra Hangoskönyv, 2016)

Az impulzív előadásmódnak köszönhetően a gyerek hallgató számára a mese szövetébe simulnak az olyan ismeretlen, korhoz kötött kifejezések, mint a szanálás vagy a körzeti, de még a népgazdaságilag hasznosítható hétfejű sárkány jelzője sem okoz értetlenséget.  Nekünk azonban mondanak valamit, mert velük emlékezünk. A kétbalkezes varázsló megírásának koráig vezetnek vissza, vagy még régebbi időkig.

Stella Caldwell: Roald Dahl csodálatos világa. Történetek, találmányok és teremtmények kézikönyve. Fordította Béresi Ákos. Illusztrálta Quentin Blake. Scolar Kiadó, Budapest, 2016, 60 oldal, 5950 Ft

De hát mit várhatok egy olyan írótól, aki csokoládétörténész és gyógyszerfeltaláló is volt, akinek mániája, hogy ötleteit mindig sárga tömbbe jegyezze fel ceruzával, vagy, ami sokkal meghökkentőbb, hogy íróasztalán saját kioperált csípőcsontját tárolja? Ezekhez az információkhoz az album olvasója már az elején hozzájuthat, mindjárt az Útmutató Roald Dahl világához című bevezető után, amely lényegében képes tartalomjegyzék, ahol a szóba kerülő mesék oldalszámmal ellátott címe szerepel az azok tartalmát tömören megjelenítő, emblematikus rajzzal. Kérdés, beszélhetünk-e egyáltalán ennek az az albumnak az esetében olvasóról. Találóbb kifejezés illene ide, mert ezt a könyvet nagyrészt a rajzok uralják. Az illusztrációk kapnak főszerepet, és a szerző, Stella Caldwell szövege másodlagos, de elhagyhatatlan, mert a mesék rövid tartalmi összefoglalásával ő vezeti helyszínről helyszínre a Dahl-univerzumban ismerősként és idegenként látogatókat egyaránt. Hasznos közreműködés, mert így tágulhat a célközönség: nemcsak összefoglalóként szolgálhat, de arra is jó, hogy a beavatatlan gyerekeket és felnőtteket berántsa Dahl világába.

(Lázár Ervin: Hapci király. Előadja Pokorny Lia. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2016)

„A határozott cezúrákat halk átmenetek helyettesítik, így kerül Lázár Ervin és Pokorny Lia szándéka közös mederbe: a finom érzékeltetés medrébe. De a Hapci király felolvasásában az elidegenítő parodisztikus előadásmódnak éppúgy ott a helye, különben elveszne a humor és a meseszerűség.”

(Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom. Válogatott novellák. Előadja: Rudolf Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2016)

„Én vagyok a leglustább izgága. Nagyon is tudok semmit tenni”, nyilatkozta korábban Rudolf, ami szerencsés, mert ha a Veszett paradicsom előadása közben nem érvényesülne egyszer-egyszer ez a „semmittevő izgágaság”, a kontraproduktivitás miatt (és most legyünk stílusosak) mehetne az egész a lecsóba.