József Attila kegyetlenül szellemdús, irodalompolitikai értelemben öngyilkos Babits-kritikája (Az Istenek halnak, az Ember él. Tárgyi kritikai tanulmány Babits Mihály verseskötetéről, A Toll, 1930. január 10.) több tekintetben lehet tanulságos a ma kritikusa számára is – mind retorikai, mind attitűdbéli szempontból. A megírás és közlés gesztusa kétségkívül bátor, mondhatni: vakmerő. Nekiment egy nagy és elismert költőnek, a kor vezető irodalmi kurátorának, nem óvatoskodva, visszafogottan, hanem egyre gyorsuló tempóban, lendületből, időnként érezhetően indulatból is – hogy milyen motivációi lehettek József Attilának az írás elkészítésére, arról e helyütt nem szólok, mint ahogyan az utóéletről sem – mindez irodalomtörténet, alaposan feltárt helyzet. Számomra ezúttal a mű felépítése, valamint retorikája érdekes.

► Peer Krisztián: Bizony. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 76 oldal, 1999 Ft

A kötet vizuálisan megbolygatott mottóegyveleggel nyit, Karl Maytól két idézettel is találkozunk, a „bölény” szó, illetve angol megfelelője, a „bison” is előfordul benne, s ez persze beleszól a kötetcímbe is: „bizony”. Számomra kissé feleslegesen, nem mondom, hogy nem ad ez plusz réteget hozzá, de ez a réteg olyan, mint egy közepesen elkészített hab a tortán, valójában a torta a lényeg. Mi a jó ebben a könyvben? Az, hogy Peer elsajátított mestersége birtokában mer bátor lenni. Játszik a nyelvvel, nem azzal a veretes magabiztossággal és csínnel, mint a föl-fölbukkanó barát és pályatárs Térey János, nem azzal a sallangmentes, magától értetődő egyszerűséggel és súllyal, mint az első vers címzettje, Kántor Péter, hanem mint egy tapasztalt rockzenész, aki már valamin túl megteheti, hogy megmutatja, nem csak hogy mit tud, de azt is, mit mer: improvizál (legalábbis úgy tesz, mint aki), belecsap a húrokba, máshol visszafogja, néha talán megsérti a fület, máskor a szív mélyére döf. Játszik, de úgy, hogy kicsit belepusztul. „És kismester azért voltam” – írja, s a múlt idő igazságát nyugtázhatjuk; a jelenben túlnőtt ezen. Hogy mivé, az rajta (is) múlik.

► Ketten egy új könyvről – Többes számban. Párbeszédben Hervay Gizellával. Szerkesztette Balázs Imre József és Korpa Tamás, Kusztos Júlia illusztrációival, Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2022, 250 oldal, 3300 Ft

A közölt versek önmagukban vett színvonaláról is lehetne beszélni, de ezúttal megközelítésünk más szempontot kíván. Ha a párbeszéd-létesítés jellege, mikéntje, sikeressége felől tekintünk a gyűjteményre, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak egyfelől az hommage- és gesztusszövegek, illetve olyanok, amelyeknél a kapcsolódás miértje, avagy a beválogatás kikényszerítettsége kérdőjeles marad – legalábbis egy olyan olvasó számára, mint recenzens, aki nem feltétlen látja át az összes kapcsolódás megértéséhez szükséges mélységben sem Hervay, sem az antológiaszerzők életművét. De talán nem is szükséges. Mindenesetre számomra azok a versek voltak elsősorban érdekesek, ahol azt éreztem, hogy nem (csak) gesztus- és utalásszintű kötések alakulnak ki, hanem mintha a vers folytatni, továbbgondolni, továbbírni, átsajátítani igyekezne azt a komplex szerkezetet, amelyet nevezzünk Hervay-poézisnek, s ez magában foglal poétikát, retorikát, tematikát, éthoszt és lexikont is (persze, nem ugyanolyan mértékben).

Ketten egy új könyvről – Fehér Renátó: Torkolatcsönd. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 80 oldal, 2499 Ft

Fehér Renátó új könyve olvashatatlan. Vannak, persze, benne, szépen elolvasható versek is, de a szövegek egy jó része bizony kibújik a klasszikus líraolvasás kereteiből. Néha el kell forgatnunk a könyvet, látnunk, észlelnünk a sajátos jeleket, melyek egy része a nyomtatott írás tipográfiai alakjait hasznosítja (zárójelek, üres szóközök, kötő- és gondolatjelek, szóbontás stb.), más részük a monitor egyéb ikonjait idézi meg (a lenémított hangszóró jelét például), megint mások a kézírásos rögzítéshez és a számítógép előtti kultúrához kapcsolódó képeket, alakzatokat: a vonalas füzet mintája, kisatírozott részek, kottaírás, görbe vonalakkal áthúzott szöveg, kézzel írott noteszlapok fotói.

Mezei Gábor: Száraztenger
A ránk bízott kert
Felhőpárna
Anne Sexton: Élj vagy halj meg

Markó Béla: A haza milyen? Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 160 oldal, 3500 Ft

A haza fogalmán való töprengés egyáltalán nem nevezhető újkeletűnek a költő életművében. Egyebek mellett a 2013-as Csatolmány kötet több költeménye központi problémaként kezeli a hazához, illetve, részben kisebbségi kontextusból, a magyarsághoz fűződő viszonyt. Valójában az a helyzet, hogy az új könyv esetében a cím – A haza milyen? – egy-két verset (például a kötetzáró címadó művet) leszámítva nem feltétlenül jelent szigorúan tematikus megközelítést. Sokkal inkább körüljárásról, körülírásról van szó, illetve arról, hogy a kérdést úgy érthetjük, hogy miként élünk (milyen) hazákban, mi minden kerül kapcsolatba a – ki-ki számára másképpen megképződő – hazával? Mindebben kiemelt szempontként mutatkozik meg a nyelv kérdése.

Címtelen föld – fiatal erdélyi me­tamodern líra. Szerkesztette André Ferenc és Horváth Benji. Hervay Köny­vek 1., Erdélyi Híradó–Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Bu­da­pest, 2020, 304 oldal, 2900 Ft

A metamodern olyan fogalom, amely a posztmodern utániság érzésének tapogatózó megragadási kísérlete. Egyebek mellett olyan címszavakkal kísérelhetjük meg leírni, mint oszcilláció (modern és posztmodern jellemzők között), különböző reflexiós szintek és attitűdök egyidejű jelenléte (közvetlen/egyenes és ironikus, kételyteli és lelkesült, melankolikus és reményteli, depresszív és progresszív, elleplező és őszinte, bevonódó és apatikus, személyes és politikus), posztideologikusság, posztirónia, hibriditás stb. Rendelhetőek hozzá természetesen elméletírók (Robin van den Akker, Hanzi Freinacht stb.) és művészeti praxisok (például a LeBeouf–Rönkkö–Turner trió), irodalmi formák (például David Foster Wallace) is, bár a koncepció eredete alapvetően képző-, illetőleg performanszművészeti. Ugyanakkor valószínűleg lehet érvelni amellett, hogy amit metamodernként írunk le, az tulajdonképpen az egyébként plurális és összetett posztmodern komplexum részeként is elbeszélhető (mi volt előbb, a reflektálás vagy a megelőzöttség?).

Kállay Eszter: Kéz a levegőben. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 64 oldal, 1999 Ft

A hézag című szerelmes versben szerepel: „néha nem tudom, hol végződöm, csak keresem, hogyan kapcsolódom a földhöz”. Olykor én is így éreztem magam olvasóként. Sokféle hézagot ölel magába ez a vers: a mondatok, a fogak, a napok, a lépések közöttit, és valahogy afelé gravitál a szöveg, hogy a lényeg, az egymásra találás inkább ezekben a szünetekben van, s nem a szolid formákban. Ez szép. Ugyanakkor ez a költészet a közös tapasztalaté, s nem az idegenségé. Ha nem értjük egymást félszavakból, nem ismerjük egymás szüneteit, ha nem tudunk az utalásaival összekacsintani, ha nem örülünk egymás jelenlétének, akkor nem feltétlen ad meg minden segítséget a szöveg ahhoz, hogy a mással történő megváltoztató találkozásként fogadjuk be

Iveta Merglová: Ema elvan
Tóbiás Krisztián: A mikulás rakétája
Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, holdak ezüstje
feLugossy László–Puha Ferenc: Ez már babám a szubmélység – Híd-avatás

Korpa Tamás költő, szerkesztő az Egy híd térfogatáról és az Inszomnia című verseskönyvek után a közelmúltban új kötettel jelentkezett A lombhullásról egy júliusi tölggyel címmel, amely 2020-ban a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj finalistája lett. A Fiatal Írók Szövetségében eleinte programszervező volt, majd a szervezet társelnöke lett. Hosszú ideig a SZIFONline irodalmi lap főszerkesztőjeként dolgozott. Idén Sziveri János-díjjal tüntették ki.

Klaus Hagerup: A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket
Afonso Cruz: Időtlen napló
Valentina Giannella: Greta vagyok
Amikor a kukák világgá mentek

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló! A szerző rajzaival. Po­zso­nyi Pagony Könyvkiadó, Budapest, 2020, 64 oldal, 4590 Ft

A Nincs itt semmi látnivaló! akkor kezdődik, amikor a szülők számára – jó esetben – véget ér az aznapi közös történet, és elkezdődik a késő esti énidő. Az anya által leoltott villany, a bizonyos „katt” után vagyunk, és maradunk is a gyerekszobában. A gyermek szemszögéből éljük meg az időt, az elalvás kísérleteitől a fantázia éjjeli száguldásán, a szoba sötét titkain át végül az elszunnyadásig. Mégpedig a szerzőtől megszokott élénk, kicsit lökött ötletekkel teli utazáson vehetünk rész. „A sötétben minden tehén fekete” mondás (illetve, mint a gyermek „elemzéséből” precízen megtudjuk: mondat) többoldalas kibontása ugyan egy picit talán már fárasztó lesz, „sok”-nak érződik, de annyi baj legyen.

(A P’Art Műhely kiállítása, Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum, szeptember 30-ig)

Áfra János a Glaukóma, a Két akarat és a Rítus című verseskötetek után most Termékeny félreértés / Productive Misreadings címmel Sze­ge­di-Varga Zsuzsanna, Amerikában élő képzőművésszel adott ki közös kötetet, dialogikus mű keletkezett, a dialógus nemcsak kép és szöveg egymásra hatásában, fúziójában vagy épp egymást kioltásában nyilvánul meg a lapokon, hanem a magyar és az angol szövegek közti átjárásban is. Áfra 1987-ben született Hajdúböszörményben. A Debreceni Egyetem oktatója, a 2010-ben indult KULTer.hu kultúrportál alapító főszerkesztője, az Alföld folyóirat szerkesztője.

Egy kollégával beszélgettünk nemrégiben a gyerekirodalomról, annak tanításáról. Azt mondta, hogy számára két dolog volt nagyon meghatározó a diskurzus megértésében és a diszciplína tanításában: az egyik a gyermeklélektani munkák megismerése, a másik pedig az, amikor maga is szülő lett. Igaza van. Osztozom a meglátásban. Ezek fontos és termékeny tapasztalati és ismereti bázist jelentenek. Ám: nem minden veszély nélkül valók.

A szülőség állapotával jár a legerőteljesebb illúzió, hiszen óhatatlanul azt gondoljuk, hogy tulajdonképpen az a gyerekirodalom, amit gyermekünk fogyaszt, használ. (Folyománya, hogy az a jó gyerekirodalom, amit gyermekünk szeret. Ismer.) Természetesen, hangsúlyozom, hogy mivel a gyerekek a legfontosabb befogadók, a közvetlen „tesztalanyok” jelenléte remek; hasznos lehet. Ám...

Miként Lapis József, feLugossy László is Sárospatakon él. A beszélgetés zenéről, filmről, költészetről és képzőművészetről egyaránt szól, a kortárs alternatív művészetről. A főbb hívószavak:  A. E. Bizottság, Neoszarvasbika, Tarr Béla, Mission Art. A fő kérdés pedig ma is az: mit látsz, Laca?

A gravitációs sűrűsödés következménye, hogy jó (pláne: elég jó) kritikát (szinte) bármiről lehet írni – igazán meghatározó és kitüntetett, súlyos szöveget viszont jelentős művel kapcsolatban szokás létrehozni. [„Csak jelentős? – Nagyon jelentős.” (Esti Kornél)] Kölcsey „recensiója” természetszerűleg nem jöhetett volna létre Berzsenyi költészete nélkül, mint ahogy József Attila merész és szemtelen újraköltő kritikája, hát persze, erős Babits-alapra építkezik. A kritika primer nagysága a szekundér jelleg folyománya – ám ez egy nagyon tágas és gazdag, élettelimásodlagosság. A kritika jól körülírható keretei, valamint, igen, hasznos szabályai pedig arra is jók, hogy a rátermett szerző kezében időnként meghajoljanak, ő maga pedig át- és átszökkenjen rajtuk. Borbély Szilárd és Márton László például azért tartoznak korunk emlékezetes kritikusai közé is, mert megvolt az a magabiztos, stabil, de egyben rugalmas gondolkodói talajuk, amelyről el tudtak és el mertek rugaszkodni.

Rakovszky Zsuzsa: Történések. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 72 oldal, 2499 Ft

A kötet elegyes voltából következően a cím – Történések – inkább a tanácstalanságot, mintsem a frappáns egyszerűséget sugallja, még akkor is, ha az itt olvasható Rakovszky-verseknek valóban van történetszerűsége, sok esetben elbeszélő jellege. A középső ciklus – Három kép a város történetéből –, s különösen a második, Halott apáca című darab afféle novellaversként is olvasható (a címben jelölt település beazonosíthatóan Sopron, a szerző szülővárosa, ámbár ennek kevés jelentősége van itt), az utolsó egység, az Állapotváltozások pedig tulajdonképpen egy verses elbeszélés. A könyv elejének önálló versei (a nyitó mű, a Klondike kivételével) pedig olyan monológok, amelyek valamilyen jelképes és morális szerkezetbe rendeződnek, s egy történet vagy helyzet fölvázolására tesznek kísérletet egy adott időpillanatból.

Deres Kornélia: Bábhasadás
Borda Réka: Hoax
Györe Bori: Engedély magamnak
Anne Carson: Vörös önéletrajza

Terék Anna: Halott nők
Halasi Zoltán: Bella Italia
Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Horváth Veronika: Minden átjárható