Murakami Haruki: Egyes szám, első személy
Ljudmila Ulickaja: Az igazi nevem
Körkép 2023
Budapest Nagyregény

Kukoricajancsi tanyájára egyik reggel goromba emberek érkeztek, furkókkal. Az egyiknél balta volt.
Elvisszük a birkáidat, te jancsi. – A baltás szája sarkában, mint fenyegető, sápadt mutatóujj, vészjóslóan billegett egy jókora füstszűrős fecskecsikk.
Nanemá. Oszt mér?
Mer csak. Nincsenek rajta billogok.
Miféle billogok?, kérdezte kerekre nyílt szemekkel kukoricajancsi.
Amin Odulaki képe van.
Minek lenne rajtuk?
Hogy mindenki lássa, ezek Odulaki birkái.
De hát nem is az övéi. Ezek az én birkáim.

(Sulyom) Agresszív, semmi más hazai növénnyel nem rokon. Kipusztíthatatlan. Holtágak lakója. Megfojt mindent. Pedig régen együtt élt sok más társával, a tündérrózsával, békaszőlővel, hínárfűvel. Semmit nem bíz a véletlenre, önporzással szaporodik. Levelei valósággal ellepik a víz felszínét, egyik levél sem nő a másik nyakára, úgy illeszkednek egymás mellé, mint a mozaik kőlapocskái. Kezdetben az iszapban gyökerezik, majd úszó hínárrá változik. Amikor beérik, termése meglehetősen hegyes, szigonyhoz hasonló szarvakat növeszt és a mocsár aljára süllyed, valósággal horgonyt vet az altalajba. Régebben harci eszközként is használták. Csapdafegyver.

Yishai Sarid: Az emlékezés szörnye
Julie Otsuka: Buddha a padláson
Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Olga Tokarczuk: Jakub könyvei

Irene Solá: Énekelek, s táncot jár a hegy
Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete
Ali Smith: Tavasz
Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk

Tóth Krisztina: A majom szeme
Kun Árpád: Takarító férfi
Nádas Péter: Rémtörténetek
Gyung-Chul Han: Csillapító társadalom

Mint partoldalra kisodródott szemét, a vízben rendetlenül hánykolódnak a csónakok. Egyenes falú, szabályos trapéz alakú tákolmányok, mint teknők vagy koporsók. Két szín közül lehet választani. A világos régen fehér lehetett, mára inkább szürke, de leginkább mocskos. A másik fekete. Nyilván az is ugyanannyira ütött-kopott és koszos, mégsem nyilvánvaló testén a múló idő. Ha eszi is a kor, miért ne enné, legalább nem hivalkodik vele. A nőnek a világosabb tetszik jobban, van belőle kétszemélyes is. Végül két, egyszemélyes fekete mellett döntenek. Az evezők meglepően könnyű, élénk színekkel telepingált lapátok. A holtágból indulnak, sima a víz, közel a túlsó part. Épphogy elfér egymás mellett a két csónak.

Parti Nagy Lajos: Árnyékporocska – Szakácskönyv, írta Beczkóyné Kner Piroska
Radnóti Zsuzsa: Megmozdult irodalom
Gerevich József: Szemfényvesztő művészet
Sebastian Barry: Egyezer hold

Valeria Luiselli: Elveszett gyerekek archívuma
Láng Orsolya: Pályamatricák
Darvasi László: Bolond Helga és más színdarabok
Spiró György: Mikor szabad ölni?

Vasárnap van, már elmúlt karácsony. Még áll a fa, plafonig ér. A szaloncukrokat apjával, suttyomban már kiették, a papírok árván, horpadtan lógnak az ágakon. Néhány habcsók lapul az ágak között. Egy új cipő a fa alatt, még nem szabad fölvenni, különben is két számmal nagyobb. Anya főz, apa rádiót hallgat. Jó ebédhez szól a nóta. Apa dúdol, anya hallgat. Anya inkább operaáriákat hallgatna, de apa átkapcsolja a Kossuthra. Anya szól, kész az ebéd. Grízgaluskaleves csirkelábakkal. Lehet szopogatni. A rántott csirkecomb ropog, a petrezselymes krumpli puha. Szilvabefőtt. Hosszú, sötét, csöndes a délután. Amíg ő leckét ír, amazok a konyhában sugdolóznak. Talán arról, milyen volt a szilveszter a Muciéknál. Tényleg, jut eszébe, a Muciék!

Darvasi László–Márton László–Tasnádi István–Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0
Mary L. Trump: Túl sok és sosem elég
Rakovszky Zsuzsa: Állapotváltozások
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Kántor Péter: Jég-öröm
Sylvia Plath: Az üvegbura – Mary Ventura és a kilencedik királyság
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa

Kipenderítve lenni az angyalok karából, elég nagy rácseszés. A bukott angyal azonnal megsemmisül, semmivé válik, még a levegő is elfogy körülötte. Hiába könyörög, ígér fűt-fát, mi, hivatalban maradt angyalok nem foglalkozunk többé vele, miközben továbbra is szabadon levitálunk és szálldosunk, néha olyanok vagyunk, akár egy tollpihe, de azért célirányosan, sorsról sorsra illanunk.

Ugyanis az történt, hogy a Megváltó, szokásos hétfői angyaleligazításának végén, mintegy mellékesen, a tőle megszokott, mély tónusú, öblös zengőjén mélyen Gyűlöletke szemébe nézett, majd így szólt:

– Te pedig ki vagy rúgva!