Vidám fickók
(Bereczki Csaba: Soul Exodus)
Színes, intelligens egyéniségek és látványos műfajok – útifilm, zenés film – ötvözetében, s mégis hiányzik a műből szellem, a szikra, amelytől a téma és a karakterek lángra kapnak. Az alkotói ötletek – közös utazás, hajókázás, zene – mélyreható beszélgetésekben, autentikus szituációkban nyerhetnék el értelmüket, ám ezek egyre késnek, elmaradnak.
Halhatatlanok
(Kamondi Zoltán: Halj már meg!)
Rég láttam ilyen erős és összehangolt szereplőegyüttest állami finanszírozásból készült magyar nagyjátékfilmben. Egyenesen Kováts Adélra szabták az elegáns, lekezelően polgárias feleség lefojtottan izgatott szerepét, akinek önfeláldozás-mítosza egy adott ponton drámai erővel szertefoszlik. Ellenpontja Ónodi Eszter, a szerető, közönségesen érzéki teremtés, nagy szíve van és nagy szája.
Választások
(13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál. Budapest, november 8–13.)
Az lehet, hogy a dokumentumfilmek önmagukban nem teszik jobbá a világot, de hogy még élhető hely ez az ország, annak egyik nem jelentéktelen oka a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál, amely évről évre emlékeztet emberi mivoltunkra és azzal járó felelősségünkre.
Mit kezdjünk a szabadsággal?
(Mia Hansen-Løve: Az eljövendő napok)
A díszletektől kezdve a beállításokon át a zenéig éppen az a művészi finomság és komplexitás hiányzik Hansen-Løve rendezéséből, amivel Nathalie karakterét és élethelyzetét rajzolta meg.
Az eljövendő napok szűk társadalmi fókuszban írja le a világot, amelyben a politikai ellenállás kísérlete színes folt csupán a látótér perifériáján. Az egész filmet a polgári jólét kipárnázott kedélyessége és roppant vonzó barátságossága vonja be. Nem rossz így élni, sugallja a film, még akkor sem, ha egyszerre törnek ránk a veszteségek.
