Kisebbfajta vihart kavart Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének egy mondata, mely a határon túli magyar romákról szólt. Vajon csak a politikai korrektség elvét sértette meg azzal, hogy föltette a „tehertétel vagy erőforrás” kérdését, vagy nemzetpolitikai szempontból is rossz az ilyen stratégia, ha egyáltalán stratégiáról van szó? Ravasz Ábel szlovákiai magyar politológussal, romaügyi kormánybiztossal, a Híd-Most párt alelnökével, a PURT roma szervezet társalapítójával beszélgettünk.

Múlt szombaton, Tusnádfürdőn a magyar miniszterelnök jól megvédte Lengyelországot. Azt mondta az igazságszolgáltatást a végrehajtó hatalom alá rendelő törvényekről: „Semmi olyat nem csináltak (...), ami kívül esne az Európai Unió által elfogadott, közösen osztott elveken és eszméken. (...) És ilyenkor mindig a megtámadott oldalra kell állni. Schulz elvtársnak üzenem: szolidárisak vagyunk Lengyelországgal.”

Ahol is már egy hete tömegek tüntettek az igazságszolgáltatási „reform” ellen – a tusnádi beszéd napján száznál több lengyel városban. Ugyanaznap nyilvánosságra került egy felmérés, miszerint a lengyelek 55 százaléka azt szeretné, ha Duda elnök megvétózná ezeket a törvényeket, és csak 29 százalék ért egyet velük. A tisztesség és a jóérzés – nem csak magyar – szabályai szerint ezt politikusnak illik tekintetbe venni, úgynevezett demokráciában pedig hasznos is, mert az embernek jobbak az esélyei az újraválasztásra.

Június 23-án az orosz sajtóban megjelent egy cáfolat. Ez ugyanaznap volt, amikor a Nyugatinál nem nyílt ki a Metrovagonmas által felújított metrókocsik összes ajtaja, meg a vésznyitó se működött, de aztán két ajtót mégis sikerült puszta kézzel felfeszíteni, pedig a biztonsági vezérlőnek éppen ezt nem szabad engednie, mert szokásos menetben életveszélyes lehet.

Szóval azon a napon a Metrovagonmas szóvivője cáfolta a hírt, amely egy hete keringett a szocmédiában, miszerint a moszkvai metróban kigyulladt egy vadonatúj, „Moszkva” típusú szerelvény. Csak annyi történt – mondta a szóvivő –, hogy a kötelező teszt alkalmával az elektromos rendszer egyik részegységét hibásan kötötték be, és ez rövidzárlathoz vezetett. Az üzemzavart helyben elhárították, senki sem sérült meg, a vonaton amúgy sem voltak utasok.

Természetesen. A szinte zajtalanul futó, utastájékoztató érintőképernyőkkel, mobiltöltő-csatlakozókkal felszerelt „Moszkva” próbaútjain az utasokat homokzsákok helyettesítik

A Fidesz mint az Európai Néppárt tagszervezete a pártszövetség legutóbbi, máltai kongresszusán megszavazta az orosz információs hadviselés elleni védekezésről szóló határozatot. Ugyanezt a szöveget az LMP idehaza beadta mint országgyűlési határozati javaslatot, és a fideszes többségű Európai Ügyek Bizottsága még a plénum elé sem engedte. Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa erre azt mondta, hogy a tartalmával egyetértenek, csak nem határozati javaslat formájában kellett volna beadni. Ez csak egy példa volt arra a kettős politikára, amit a Fidesz, illetve a magyar kormányzat orosz ügyekben folytat. Krekó Péter politológust, egyetemi oktatót, az orosz kapcsolat kérdéseit körüljáró több tanulmány szerzőjét és társszerzőjét kérdezzük ezeknek az ellentmondásoknak a hátteréről.

„Jó, de a nem bevándorlók közül hány százalék tudja, hogy mik azok az egyetemes emberi jogok?” – kérdeztem. A kérdés Ausztriára vonatkozott. Válasz: „Te honnan is jöttél?”

Ez a kis dialógus az alsó-ausztriai Göttweig apátságában hangzott el a 22. Európa-fórum keretében, a „Feszültség a migráció, a demokrácia és a jogállamiság között” nevezetű munkacsoportban. Beszélgetőpartnerem nagyon okos gimnazista lány volt egy közeli kisvárosból, akivel némely politikai témában félszavakból is megértettük egymást (angolul), de itt kibukott a másfajta élettapasztalatom.

Az évente megrendezett konferencián vezető európai – de nem csak uniós – politikusok, valamint szakértők adnak elő és vitatkoznak, és mivel a programban ezt a megbeszélést zártkörűnek tüntették fel, úgy gondoltam, ez valami nagyon forró téma lesz, és bekönyörögtem magam, remélve, hogy nagyon bizalmas információkhoz jutok, amiket aztán legföljebb nem írok meg egyenesben. Bizonyos értelemben csalódtam. Más értelemben nem.

A múlt héten a művelt magyar politizáló közvélemény roppant izgalomba jött. Nem, nem a médiaszabadság újabban zajló módszeres felszámolásától, aminek a független sajtótermékek bezáratása éppúgy része, mint átalakítása cselédekkel működtetett kormánypárti lejáratógépezetté. (Lapunkban Máriás Leonárd írt erről: „Ha mondanak valamit, azt megteszed”, 2017/19., május 12.). Hanem olyasmi okozta az izgalmat, ami éppen erre a tudatos, szabadságellenes rombolásra és züllesztésre válaszolt.

A Momentum Mozgalomhoz tartozó három fiatal bement egy óbudai irodaház nyitott kapuján. Majd egy nyitott ajtón belépett az Origo néven működő propagandagyár szerkesztőségébe. Egyikük, Fekete-Győr András elnök köszönt, és megkérdezte, hol található egy Kovács András nevű alkalmazott. Megtalálta, neki is köszönt, és kezet fogott vele, noha ez a munkatárs volt az, aki pár hónapja hazug cikkben gyalázta a szervezet szóvivőjét és családját. Érdeklődött, hogy most milyen lejáratáson dolgozik. Miután válasz nem jött, Fekete-Győrék az első szelíd felszólításra távoztak. Az eseménysorról videót készítettek, és föltették a netre.

Egy Stefka István nevű kormánypárti újságírónak rémlátomása támadt a fentiek hatására. No nem az, hogy egyes politikusok, akiknek nem tetszik a róluk szóló cikk, kormányzati nyomással kirúgatják az Origo főszerkesztőjét, elérik, hogy felálljanak a legjobb újságírók, leváljanak sikeres blogok stb., a maradékot pedig kamu- és propagandagyárrá teszik. Ez ugyanis már megtörtént. Nem, Stefkának a fiatal politikusok hívatlan látogatásáról többek közt az jutott eszébe, hogy legközelebb „Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz”.

Az orosz „idegenügynök-törvény” azokra a tömegtüntetésekre válaszolt, amelyek a 2011-es Duma-választás és a 2012-es elnökválasztás eredményének arcátlan meghamisítása ellen tiltakoztak. Putyint nem annyira a gigantikus csalás leleplezése dühítette, hanem maga a tüntetéssorozat. Nem is dühítette, nem olyan ember ő. Inkább aggasztotta. Gengsztercári elméjében ugyanis fölidézte a grúziai, ukrajnai, kirgiz színes forradalmak emlékét, mivel ott a korrupt és Moszkva-barát kormányzatok megdöntésében kulcsszerepet játszottak azok a – főleg korrupció-leleplező – civil szervezetek, amiket csakugyan külföldről támogattak. Főleg Amerikából. Többek között Soros is. Tény s való.

Mármost hol van korruptabb és moszkovitább kormányzat, mint éppen Moszkvában? Putyin, a reálpolitikus valódi veszélynek érezte a tüntetéseket, s úgy döntött, hogy színes forradalom a Kreml tövében márpedig nem lesz. Pártja, az Egységes Oroszország eszerint szigorította meg az egyesületi törvényt. A legtágabb értelemben politikai tevékenységet végző alapítványok és civil csoportok azóta „külföldi ügynökként” kötelesek lajstromba vétetni magukat. Ezt minden kiadványukban, hirdetésükben, nyilvános szereplésükkor fel kell tüntetniük.

Magyarországon megszűnt a kormányzás. Ez önmagában nem hír. Az ország folyamatosan csúszik lefelé minden ranglistán az összes témában, amivel kormányzás foglalkozhat, s amit számokkal lehet mérni (gazdasági fejlődés, oktatás, egészségügy). Külkapcsolatok? Tekintély a világban? Az összes komoly politikus szemében a világ rongya vagyunk (legkésőbb a baltás gyilkos átadása óta), s ezen nem segít, hogy olykor használható rongynak tartanak, lásd alább. De különben is,  mint például Lánczi András több változatban is kifejtette (ez egy 2014-es fogalmazás): „a politikai cselekvés lényege a hatalom, a hatalom építése politikai célok érdekében ”. Hol van itt szó kormányzásról?

Az újdonság az, hogy már nem is imitálják. Valami történhetett.

2017. március 15-én, az állami ünnepségen, a józsefvárosi Palotanegyed szélén megelevenedett a Magyar néprajzi lexikon. (Hadd használjam ki az alkalmat, hogy gratuláljak réges-rég megérdemelt Széchenyi-díjához Kósa Lászlónak, aki oly fontos szerepet játszott a magyar tudományosság e remekművének megalkotásában.) Volt ott suba, szűr és gatya, mindenféle szép népi öltözet, amit a forradalom főszereplői és motorjai, középbirtokos nemesek, szimpatizáns főurak, városi értelmiségiek, német polgárok garantáltan nem hordtak. Legföljebb ha poénból vettek föl akkoriban ilyen, számukra extrém holmikat, amúgy eszük ágában se lett volna.

Hogy pontosan miért álltak sorfalat korhű pásztorok és betyárok, kék pruszlikos menyecskék Orbán Viktor mögött, azt a műsor szervezői aligha tudnák értelmesen megmagyarázni, de nem is feladatuk. Ez a képlet ugyanis – 1848 feloldása valami kurucos parasztfelkelésben, amihez a nép ügyét képviselő politikusok haladó meggyőződésből csatlakoztak – nem más, mint a Rákosi-korszak öröksége. A korabeli vegytisztán sztálinista marxizmus nem tudott mást elképzelni, mint a „kizsákmányolók” és a „kizsákmányoltak” közötti osztályharcot. Ahol a kizsákmányolók nyilván szövetségben vannak az etnikailag idegen, ráadásul német ajkú, ősellenség Béccsel, a kizsákmányoltak pedig a nemzeti szabadságért harcoló, etnikailag magyar jobbágyok.

Múlt csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Momentum Mozgalom két vezetője, és arra a vádra, hogy a fiatalokból álló politikai csoport Los Angelesnek az ügynöke, azt felelte: ügynökök a parlamentben vannak. Szükség volna az akták nyilvánossá tételére, mert így lehetne „befejezni a rendszerváltást”.

Két nap múlva, február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján közleményt adott ki az LMP arról, hogy miután tizenháromszor már visszavágták ügynökaktákról szóló törvényjavaslatát, e jeles antikommunista nap alkalmából tizennegyedszer is benyújtja a parlamentnek.

Újabb három nap elteltével a Jobbik szóvivője is bejelentette, hogy pártja nemsokára törvényjavaslatot fog benyújtani „az állambiztonsági múlt összes szervére és dokumentumára vonatkozóan”, azzal a kitétellel, hogy „a kommunista állambiztonság egykori fenntartói a közéletben semmilyen tisztséget ne tölthessenek be”. Ez majd „befejezi a tényleges rendszerváltást”.

Így van rendjén. Tökéletesen természetes viselkedés olyan politikusoktól, akik nem voltak részesei az átmenet utáni nagy pártok ama hallgatólagos megegyezésének, hogy az állambiztonsági múltat el kell sikárolni. De jól tudják-e, hogy a zsiványok konszenzusa miért köttetett meg egyáltalán? Ha nem, akkor ez a hullám is olyan lesz, mint a többi nagy ellenzéki lelkesedés meg felháborodás: az egekre csap, aztán semmi.

Kezdjük az első részigazsággal, „az ügynökakták nyilvánosságra hozásának” legegyszerűbb, morális indokolásával: az 1989–90-ben kialakult antikommunista rendszernek végre meg kell tisztulnia az erkölcsileg rossz kommunizmus maradványaitól.

Donald Trump elnökké választása a világ közvéleményének nagy részét meglepte, vagy éppen sokkolta. Az események ráirányították a figyelmet az amerikai politikai intézményrendszer furcsaságaira is. Már amennyiben ezek furcsaságok, hiszen a világ legrégebbi, több mint két évszázada fennálló képviseleti demokráciájáról van szó, amely épp az 1787-ben megalapozott elveknek köszönheti stabilitását. Az egyik kuriózumról, az elektori rendszerről kérdezzük a Debreceni Egyetem docensét, az amerikai történelem kutatóját.

Rendes dolog a közszolgálati tévétől, hogy szombat esténként leadja a Megszállás alatt című sorozatot. Egy NATO-tagállam lopakodó, ideiglenesnek álcázott orosz megszállásáról szól, amit a Kreml ölésre is felhatalmazott, különleges erői hajtanak végre. Igazából jó modorúak, csak olyankor ölnek, ha taktikailag muszáj. Ám a nagykövetség védelmében működő hírszerzésük mindent tud, ami az országban történik. Nem kötik a törvények, s a helyi biztonsági szervek ezt nemhogy tűrik, de olykor kénytelenek is együttműködni a megszállókkal. Utóbbiak kezükben tartják a miniszterelnököt, akit hívei karizmatikusnak neveznek, bírálói viszont – szó szerint – az „oroszok seggnyalójának”. És aki, megint csak szó szerint, „a totális szarba” való belenyugvás taktikáját követi.

A lopakodva megszállt országban az árulás meg a nyomorúságos alkuk megkötése a politika mindennapjaihoz tartozik. Az erőfölényben lévő oroszok bármilyen megállapodást felrúghatnak „a körülmények megváltozására” hivatkozva (mely változást persze éppen ők idézik elő). Az Európai Unió vezetőitől viszont semmi jó nem várható. Gátlástalanul, sőt lelkesen átjátsszák az országot a Kremlnek, s általában is képmutatónak, aljasnak és rövidlátóan önzőnek mutatkoznak. (Bár az feltétlenül az EU javára szól, hogy a sorozat egyik támogatója éppen az uniós Kreatív Európa Médiaprogram.)

A főszerkesztővel abban állapodtunk meg, hogy a magyar belpolitikára koncentrálok, de kedden, miközben összeszedtem bátorságomat a debütáló cikkhez, fél napon belül a következő hírek jöttek a külvilágból:

1. Vlagyimir Putyin büszkén bejelentette, hogy az orosz szexmunkások kétségtelenül a legjobbak a világon.

2. Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára a davosi Világgazdasági Fórumon kigúnyolta Donald Trump avítt, bezárkózó gazdaságfilozófiáját, és síkra szállt a szabadkereskedelem, valamint a kapitalista globalizáció mellett.

3. Theresa May brit miniszterelnök közölte, hogy „kemény Brexit” lesz, kérlelhetetlen szakítás Európával.

4. Este kereszténydemokrata–liberális együttműködéssel megválasztották az Európai Parlament elnökének Antonio Tajanit, annak a Silvio Berlusconinak az egykori szóvivőjét és tanácsadóját, akinek keresztény erkölcseiről bunga-bunga szexpartik sokasága tanúskodik, liberális szemléletéről pedig az, hogy kormányzása alatt letaposta a médiaszabadságot (is).

A közép- és kelet-európai országok két csoportra oszthatók. Az egyikben az illetékes állami intézmények szembenéznek a „hibrid háborúhoz” tartozó orosz információs hadviselés fenyegetésével; így azzal, hogy a hírek manipulálása és az álhírek terjesztése a mi térségünkben is évek óta veszélyezteti a demokráciákat. A cseh belügyminisztériumban például most hozták létre húsz főállású szakemberrel a Terrorizmus és Hibrid Fenyegetés Elleni Központot. A másik országcsoportban erről a veszélyről a kormányzat nem vesz tudomást, sőt olyan is előfordul, hogy az állami vagy államilag támogatott média tudatosan visszhangozza az orosz propaganda hamis híreit (közismert szakszóval: fake news). Ahol azonban a kormányzat teljesíti alkotmányos feladatát, azt az online média sajátosságainál fogva nem teheti meg civilek, önkéntesek segítsége nélkül. Ezen a téren alighanem a legtekintélyesebb, mintaadó szervezet az ukrán StopFake (www.stopfake.org), amely elemző munkáján túl hetente többször, kilenc nyelven ad hírt az orosz „különleges propaganda” hamisításairól. Alapjában véve civil, sőt külső önkéntesekkel is együttműködik, de többek között ukrán, brit és cseh kormányzati támogatást is kap. Egyik alapítójával, Jevhen Fedcsenko médiaszakemberrel, politológussal, a Kijevi Mohila Újságíró Iskola igazgatójával beszélgetünk a titkosszolgálati megtévesztő hadjárat elleni védekezésről.

Akármit mond is Trump, a beavatkozási politika elkerülhetetlen, az elszigetelődés, a katonai visszahúzódás ma már – a globalizált kereskedelem korában – Amerika gyorsuló gyengüléséhez vezet. Ahogy Obama habozó, halogató politikája is gyengítette Amerikát és ezáltal a szabad világot, avagy a világ szabadságát.