Nyugalom, a kormány mindent tud. Amit nem tud, azt megkérdezi az illetékestől. Orbán miniszterelnököt és Szijjártó minisztert például láthatóan meglepetésként érte, hogy Kazahsztánban elkergették Nurszultan Nazarbajevet, a kommunista pártelsőtitkárból lett nemzetvezetőt (Elbaszi), és az újabban az ő személynevét viselő főváros is nyomban hivatalosan visszakapta az eggyel korábbi Asztana nevet. Mindez azért okozott fejtörést, mert a mi legfőbb vezetőnk szívesen fotózkodott széles mosollyal az Elbaszi társaságában, és azt is megjegyezte, hogy Kazahsztánban érzi otthon magát.

Az illetékes megkérdezése pedig (elvileg) úgy történt, hogy Szijjártó bejelentette: a „Türk Tanács”-beli kollégákkal  konzultál majd, ahol Magyarországnak megfigyelői státusza van, nem tudom, milyen történelmi, kulturális, vallási vagy politikai alapon. (Bár reménytelen a küzdelem, nehezen vagyok hajlandó idézőjel nélkül írni a Török Államok Szervezetének nevét, mivel Magyarországon sem török nyelvű többség, sem ilyen etnikai vagy nemzeti kisebbség nincs.)

Ködös reggelekre ébredünk mostanában. Nehéz megállapítani, mi folyik itt. Az igazságügyi (mondom: igazságügyi) miniszterhelyettes ellen, aki állítólag engedélyezni szokta a Pegasus használatát, vesztegetés bűntette miatt nyomoz az ügyészség. Nem sokkal később kiderül, hogy 2019-ben a köztársasági elnöki őrség vezetőit célba vették a kémprogrammal; az engedélyeket feltehetően a szóban forgó miniszterhelyettes, Völner Pál írta alá. Ugyanaznap, amikor ezt nyilvánosságra hozza a Direkt36, a rendőrség házkutatást tart az általános főpolgármester-helyettes irodájában és lakásán, utóbbi helyen még a gyerekszobát is feltúrják. Mindezt egy olyan ügyben, amiben Fidesz-közeli oligarchák lennének érintve, ha a központi vezérlés alatt álló kormánypárti sajtó nem kenné rá a főváros vezetésére. Karácsony Gergely főpolgármester úgy véli, s panaszolja fel a belügyminiszternek, hogy a magyar rendőrség statiszta lett egy ellenzékellenes propagandaakcióban, lejárató kampányban (lásd még: szabad és tisztességes választások), Pintér belügyminiszter stábja pedig ezt felháborodva visszautasítja, mondván,  minden a jogszabályok betartásával történik (ha jól emlékszem, ez volt a kormányzati válasz arra is, hogy a Pegasust önkényesen alkalmazzák olyan emberek ellen, akikkel a kormányzó hatalomnak valamiért meggyűlt a baja).

„Magyarországon mindenki biztonságban érezheti magát” – szól a méltatlankodó belügyminisztériumi közlemény. Az érzés szubjektív dolog, nem lehet miniszterileg elrendelni, de fogadjuk el, hogy így van, és aki nem így érzi a saját bőrén, az biztosan téved, esetleg külföldi megbízásból (Soros, Brüsszel, CIA) célzatosan hazudik. E logika szerint.

Talpra, magyar, a kormány bliccel.

Akkor, amikor ezt a cikket írom, még nem dőlt el, hogy leáll-e a főváros közösségi közlekedése. Úgyhogy, sajnálom, le kell mondanom az olyan hatásos érvelési fordulatokról, mint a) „ilyen még nem volt, most aztán minden budapesti a bőrén érezheti, hová vezet a kormány aljas politikája”, b) „akárhogy szenvednek a helyi lakosok, a kormánypropagandának rutinfeladat úgy feltüntetni a katasztrófát a Budapesten kívül élő hétmillió választópolgár szemében, mint Karácsony, tehát az ellenzék kormányzásra való képtelenségének újabb bizonyítékát”, vagy éppen c) „megint vaklárma, a kormánynak van annyi esze, hogy ne haragítsa magára még jobban a budapestieket”.

Mire a lap megjelenik, eldől, ezek közül melyik érvényes, vagy esetleg valami más. Az ember rettentő okosnak látszik, ha valamelyik jóslata bejön, de megszégyenül, ha nem. Jósolni kockázatos, maradjunk is a ténynél, amit tudni lehet: önmagában az is botrányos és kétségbeejtő, hogy ez a helyzet előállhatott.

Színes A/4-es lap az üvegajtóra felragasztva: „Ebben a könyvesboltban a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árusítunk.” Ha nem szoktam volna hozzá a magyar abszurditásokhoz, nevetnék, és amikor a hazai viszonyokban járatlan külföldi ismerőseimen teszteltem a szöveget, ők is főleg csak bámultak: hogy lehet ilyen butaságot beszélni? Akármit jelent a „hagyományos”, gondolják naivan, a világ minden könyvesboltjában kaphatók ettől eltérő tartalmú könyvek, minek külön figyelmeztetni a vásárlót. Ezen a ponton megmagyarázom nekik, hogy – egyáltalán nem hagyományos, hanem éppenséggel vadonatúj, idei – magyar hivatalos nyelven a „nem hagyományos” LMBTQ-t jelent (tavalyig nem azt jelentette). A friss szemnek meghökkentő butaság pedig szó szerinti idézet egy magyar közigazgatási szerv júniusi határozatából.

Ez a szerv a Pest Megyei Kormányhivatal. Amikor a Líra Kiskereskedelmi Kft.-re fogyasztóvédelmi pénzbírságot rótt ki a Micsoda család! című, azonos nemű szülőket szerepeltető (természetesen minden szexuális tartalom nélküli) gyermekkönyv gyermekkönyvek között való árusításáért, felszólította a céget, hogy gondoskodjék arról: a vásárlók „a könyv hagyományostól eltérő tartalmának mint lényeges jellemzőjének egyértelmű ismertetése mellett hozhassanak ügyleti döntést”. Mivel kiszámíthatatlan, hogy a könyvek ezreiben a vásárlók százai közül egy mit talál annyira „hagyományostól eltérőnek”, hogy okot lát a fogyasztói panaszra, a bolthálózat teljesen racionálisan döntött: biankó figyelmeztetést rak ki az összes üzletében, s erre a következő esetben már lehet hivatkozni bíróság előtt.

A Raoul Wallenbergről szóló irodalomban megkerülhetetlen Ingrid Carlberg hétszázötven oldalas könyve, mely tavaly óta magyarul is olvasható. A szerző közgazdasági és politikatudományi képzettségű oknyomozó újságíró, húsz éven át dolgozott a Dagens Nyheter napilapnál. Újabb, Alfred Nobelről szóló életrajzának magyar megjelenése alkalmából járt most Budapesten. Carlberg tavaly október óta a Svéd Akadémia tizennyolc tagjának egyike – ez a testület nevezi meg évről évre az irodalmi Nobel-díjast.

A fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete nemrég konferenciát tartott a Városházán Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről címmel. Ez alkalommal járt legutóbb Magyarországon Ivan Krasztev, napjaink egyik legtekintélyesebb közéleti értelmiségije, akinek gondolatait egyre többen idézik – és vitatják. Krasztev a szófiai Liberális Stratégiák Központjának elnöke és a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa. Két könyvét volt alkalmam fordítani: a Stephen Holmesszal közösen írt A fény kialszik a liberális demokrácia eszméjének, 1989 ideáljainak válságáról szól, a magyarul megjelenés előtt álló Európa után pedig a 2010-es évek közepének baljós eseményeiről, amikor először jelent meg a politikai láthatáron az EU szétesésének rémképe.

Ne tessék reménykedni a prágai gyorsban.

A cseh választásokon két fontos dolog történt: 1. Andrej Babiš megbukott. 2. Éspedig azért bukott meg, mert ugyan az ő ANO nevű, névleg liberális, valójában vazalluspártja kapta a legtöbb mandátumot, de nincs reménye parlamenti többségre: összeomlott az őt eddig támogató hagyományos baloldal. Először a csehszlovák, illetve a cseh szabad választások történetében sem a száznegyvenhárom éve alapított szociáldemokrata párt, sem az évszázados kommunista párt nem került be a képviselőházba.

2013-ban még a szocdemeké volt a legnagyobb frakció, de a Babišsal való négyéves közösködés után 2017-ban már összezuhantak (20-ról 7 százalékra), utána pedig az ANO vezette kisebbségi kormányban csak vergődtek, s nem élték túl a diktatúra állambiztonsági ügynökéből lett korrupt milliárdos halálos ölelését. A kommunisták az említett kisebbségi kormányt kívülről támogatták, cserébe különféle bizottsági, hivatali posztokat kaptak. Annyit kell tudni, hogy egészen ortodoxok, számukra még Kádár is jobboldali elhajló volt, de amikor az elmúlt száz évben szabad választásra került sor, rendre tíz százalék körüli szavazat jutott nekik, azaz mindig volt számottevő kereslet a politikájukra – egészen addig, amíg nem kompromittálták magukat Babišsal.

Nincs sok hírértéke, csak példának: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lehordta Mitt Romney amerikai republikánus szenátort a Facebookon. Romney ugyanis rosszallotta, hogy Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője, aki nemrég körülnézett Budapesten, megdicsérte Orbán Viktor rendszerét, mondván, hogy az Egyesült Államokban sincs nagyobb szabadság. Mire a szenátor azt felelte: „Orbán cenzúrázza országában a médiát, figyelmen kívül hagyja a választásokon megnyilvánuló népakaratot, vagyont halmoz fel magának és cimboráinak. Magyarországot a fejlett világ legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országai közé sorolják.”

Ez egy darab vélemény, ráadásul nem is kormányzati (Romney ellenzékben van), de 2010 óta az a menet, hogy az Orbán-kormányzat minden kedvezőtlen véleményre aknavetővel lő vissza. Amíg az volt a nagyon fontos, hogy a nyomtatott lapok mit írnak, a nagykövetek igazították el és ki olvasólevélben az újságírókat, a demokráciában felnőtt olvasók tömegeinek szemében bohócot csinálva az országból, ahol ezek szerint nem tudják, hogy a kormányálláspont legalább annyira lehet téves vagy hazug, mint egy újságcikk.

Törökbálint fideszes alpolgármestere, Géczy Krisztián arról „tájékoztatta” a Magyar Nemzetet, hogy a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba is beszivárgott az „LMBTQ-ideológia”, ennek bizonyítéka, hogy az iskola „érzékenyítőprogramokat” tartott (így, egybeírva), ahová LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztitát is meghívtak. (Az „egy transzvesztita” nem más, mint a különféle irodalmi díjakkal elismert Kiss Tibor Noé, a Jelenkor tördelőszerkesztője és nem utolsósorban az ÉS kedvelt szerzője, aki 2020-ban a tárcatári négyes tagja volt, s ezalatt csak lájkokat kapott, egyszerűen azért, mert nagyon jó író; emlékezetem szerint soha egyetlen támadás sem érte a vállalt nemi irányultsága miatt.) Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás emlékeztetett rá a Facebookon, hogy Géczy maga íratta be fiát a törökbálinti iskola helyett az ország egyik legjobb iskolájába, az Illyésbe, és most ő „jelenti fel”. Köznapi erkölcsi mérce szerint ez bizony aljasság, de javaslom, próbáljunk itt nem erkölcsi terminusokban gondolkozni, legalábbis nem ennek az eseményláncolatnak a szintjén. Ahogy a fideszes funkcionárius sem erkölcsi alapon háborodott fel – nyilvánosan – hónapokkal a fia iskolájában történtek után, hanem azt a pártfeladatot kapta másokkal együtt, hogy szolgáltasson adatokat a kormány legújabb propagandakampányához.

Ahogy a propagandakampány mögött sincs morális meggondolás. Nem a gyermekeinket féltik, és nem is a homoszexualitást tartják erkölcsileg rossznak. A magyar kormány nem szenvedéllyel, őszintén vallja az ideológiát, mint, mondjuk, a lengyel kormánypártok, hanem használja. Szájer József nemi irányultságáról elég sokan tudtak már frakcióvezető korában, az első Orbán-kormány idején is, és naivitás azt hinni, hogy Orbán Viktor nem tudott róla.

Kiváló barátaim, nemkülönben általam ritkamód tisztelt ellenzéki politikusok úgy vélik, hogy a magyar kormány „az országot”, „a társadalmat”, „minket” fosztott meg attól a bizonyos hetvenhétmilliárd forinttól, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy az Ökotárs Alapítvány legyen a norvég Civil Alap programoperátora.

Árnyalnom kell a képet. A magyar kormány, pontosabban az uralmi elit számára a Nyugatról érkező, vissza nem térítendő pénz olyan, mint némely országoknak a kőolaj vagy a földgáz: Isten, Allah vagy a természet ajándéka, amiből lehet pompázatosan építkezni (például sportlétesít­mé­nyeket), és lehet az államgépezet működtetésével alattvalói belenyugvást, sőt rajongást vásárolni – de amellett a fönt említett elitnek az is elsőrendű célja, hogy saját magát gazdagítsa, ezért ellenőriznie kell  a pénz beáramlását és elosztásának csatornáit. Póriasan: lenyúlni, amit tud.

Az eset nem volt egyedi a közép-európai NATO- és EU-tagállamokban. Két évvel ezelőtt a lengyel Igazságügyi Minisztérium 25 millió zlotyt (kb. kétmilliárd forintot) abból az alapból utalt át a Központi Korrupcióellenes Iroda (CBA) számlájára, amit a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére tartanak fenn. A cél, aminek semmi köze nem volt az áldozatokhoz: a Pegasus nevű kémprogram megvásárlása. A teljes vételár 33 millió zloty volt. Lett is belőle botrány. Az ügy 2019 augusztusában pattant ki.

A lengyel igazságügy-miniszter már akkor is Zbigniew Ziobro volt. Hogy az olvasó el tudja képzelni: egyszerre Polt Péter, Kövér László és Jurák Kata, ezenkívül egy radikális törpepárt élén a koalíció nélkülözhetetlen részese, aki nélkül Kaczyński pártjának, a PiS-nek nem lenne többsége. Már egyszerű legfőbb ügyész korában kamerák előtt a műtőből vitette el a kardiológiai intézet főigazgatóját „Maga nem fog több embert megölni!” felkiáltással (Pályi András: Pöcegödör és parfőm, ÉS, 2007/39, szeptember 28.), ő harcolta ki – a „veszélyes gender-ideológiára” hivatkozva –, hogy Lengyelország kilépjen az isztambuli egyezményből, némely feltevések szerint tavaly ő volt a fő mozgató az abortusztörvény szigorítása mögött, ami példátlan méretű tömegtüntetésekhez vezetett. Néhány hónappal a minisztériumi átutalás után a miniszter-legfőbb ügyész egy úgynevezett puccsal hatalmába kerítette a CBA-t, ami azóta nem is a PiS, hanem Ziobro ökle. A Gazeta.pl 2019. augusztusi leleplező cikkének végén azt is megemlítik, hogy a Pegasust addig az Egyesült Arab Emírségekben emberi jogi aktivisták, nevezetesen a nagy hírű, tíz év börtönre ítélt Ahmed Manszúr, Mexikóban pedig újságírók ellen használták.

Múlt szerdán, amikor már több jel mutatott arra, hogy magyarnak lenni bizonyos környezetekben megint kínos lehet, Karácsony Gergely főpolgármester kötelességének érezte, hogy megvédje az ország becsületét, és megerősítse a hitet a bizakodókban. Úgyhogy a következő mondattal kezdte Facebook-posztját: „Az Európában, benne Németországban, Bajorországban és München városában is jogos megrökönyödést és felháborodást kiváltó gyűlöletkeltő, megosztó, ostoba és aljas homofób törvény kapcsán egyszer és mindenkorra tudatnunk kell mindenkivel szerte a világban: Magyarország nem egyenlő a kormányával.”

Előző nap fogalmaztak meg európai külügyminiszterek – belga kezdeményezésre – egy közös nyilatkozatot, miszerint „az LGBTIQ emberek megbélyegzése egyértelműen megsérti a méltósághoz való alapvető jogukat, amit az EU Chartája és a nemzetközi jog garantál”. Eredetileg csak tizenhárman írták alá a huszonhétből, azóta a többség csatlakozott. Aznap volt a müncheni német–magyar meccs, és nem lehetett kiszámítani, hogy a magyar „szurkolók” buzizásra kondicionált része milyen botrányt kavar. A levegőben volt, hogy a magyar kormány alantas művelete így vagy úgy, de visszahat az országra, és a főpolgármester nyilván menteni akarta a nemzet becsületét.

Gyanútlanul elindítjuk az új Van Morrison-albumot a YouTube-on – a háztartásban nem minden eszközön reklámmentes ez a szolgáltatás –, mire izgatott hang közli fizetett hirdetésben, hogy „Karácsony Gergely 99 százalékban Gyurcsány”. Az első reflex a hörgés, hogy már ide is bepofátlankodnak, a második annak a higgadt nyugtázása, hogy a kormány idejében készül az ellenzéki előválasztásokra (a maguk minimalizált színvonalán, a mi adófizetői pénzünkből).

Hogy az ellenzék felkészült-e? Kétségtelenül. A maga módján. Vasárnap délelőtt bejelentették, hogy Berg Dániel II. kerületi alpolgármester a választókerületében visszalép Tordai Bence aktív országgyűlési képviselő (Párbeszéd) javára. Ezt az tette szükségessé, hogy a Jobbik megegyezett valamikori utált ellenségével, a DK-val egy harmadik ellenzéki jelölt, a tévénézők számára közismert Kálmán Olga támogatásáról. Felmérések szerint Tordai a legnépszerűbb ellenzéki jelölt a kerületben – tekintélyét biztosan jócskán megnövelte az is, hogy a hajtószíj-parlament elvadult elnöke, Kövér László végső soron a helyi polgárok melletti kiállása miatt rótt ki rá abszurd, 8,2 milliós büntetést –, és a Momentum vezetői nyilván ezért döntöttek úgy, hogy jobb nem forgácsolni tovább a szavazatokat.

Akkortájt, amikor Magyarország COVID-halálozások tekintetében a világ legrosszabbja lett, s a százezer főre jutó halottak száma elérte a háromszázat, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kinyilatkoztatta, hogy ha valamelyik ország nem fogadja el a magyar COVID-oltásokat, mi sem fogadjuk el az ő oltásaikat, mert ez „szuverenitásunk feladása lenne”.

Ebben a kijelentésben első hallásra világverő mértékben kombinálódik az aljasság és az ostobaság. Azért csak első hallásra, mert – először is – a magyar hírfogyasztó, pártállástól függetlenül, már rég hozzáedződött ahhoz, hogy Magyarországon a hülyeségnek és az aljasságnak más mércéi érvényesek, mint bárhol a világon; ezt érte el szorgos tudatmódosító munkájával mostani vezető elitünk. Ha egyáltalán vannak még nálunk ilyen mércék. Praktikusan: az egyszerű magyar hírfogyasztó ilyen esetekben már hallja lelki füleivel a készre gyártott és agresszívre hangolt érveket, miszerint Semjén álláspontja az (egyetlen) értelmes és erkölcsös álláspont, ellenben az a buta és aljas, aki nem fogadja el. És mivel az egyszerű magyar hírfogyasztó a saját normáit és értékrendjét egy mobilfüles hangerejével képes mások tudomására hozni, míg az ellenérvek gigawattos hangfalakból szólnak, ilyen rutinszerű apróságok miatt vitába bocsátkozni velük: merő energiapazarlás.

A transzmissziós szíjként működő parlament kétharmaddal megszavazta, hogy „közérdekű vagyonkezelő alapítványok” birtokába kerüljön néhány billió forint értékű állami vagyon. Egyelőre nem tudni, pontosan mennyi, de a lista lenyűgöző: kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények, és persze a szentségtelen korona legmutatósabb ékköve: tizenegy egyetem. (A „mutatós” szó itt egyszavas rövidítés egy másik cikkre, ami arról szólna, mire kellenek a vezetőgárdának az egyetemek. Sejtésem szerint nem arra, hogy kínai mellett magyar erőből is növeljék a kiművelt emberfők hazai arányát.)

A művelt ellenzéki politizáló közönség rögtön átlátott a szitán: hatalomátmentés történik, mint ’89-ben, Orbán a hajdani komcsik módjára megijedt, hogy elveszítheti a 2022-es választásokat, és most arra az esetre tartalékol. Ez az interpretáció csak azt mutatja, hogy az ellenzék még mindig nincs tisztában azzal, milyen játszmában vesz részt mint ellenfél. Ahogy az sem tapint a valóság lényegére, hogy ez „lopás” volna vagy „rablóprivatizáció”, és nem tegnap kellett volna rájönni, hogy „a Fidesz párhuzamos” (vagy „alternatív”) „államot épít”.

Jó reggelt kívánok. A történet nem most kedden kezdődött. És egy megszorítás: a cselekvő alany nem a Fidesz. Az ilyen nevű párt nem oszt, nem szoroz. Ami számít, az egy hatalmi hálózat, Orbánnal a csúcsán. A Fidesz ennek csupán a parlamenti vetülete (miközben a Duna-parti soktornyú ház is pusztán egy csicsás díszlet ma már); azért van rá szükség, hogy Orbán és az alá rendelt hálózat pillanatnyi akaratából emberöltőkre megszeghetetlen jogszabály legyen. Az „emberöltőkre” szó jelentése itt: amíg egy következő kétharmados kormánytöbbség nem vonja vissza az alkotmánynak ezt a passzusát.

A múlt heti cikkemben volt egy pontatlanság. Azt írtam, hogy Zeman cseh köztársasági elnök, akit közismerten szoros kapcsolatok fűznek Moszkvához, „talán” kínai befolyás alatt is áll (A V4 meg a vírus, ÉS, 2021/13., ápr. 1.). Felhívták rá a figyelmemet, hogy ez a „talán” inkább biztos, legalábbis abban az értelemben, hogy amióta Zeman mint államfő 2014-ben először látogatott a távol-keleti országba, ügybuzgó híve a kínai kapcsolatok fejlesztésének. Pontosabban: Miloš Zeman és Petr Kellner utazott együtt Pekingbe; de hogy valójában ki kísért el kit, az megállapíthatatlan. Tizenhét és fél milliárd dolláros vagyonával Kellner volt a posztkommunista Közép-Európa messze leggazdagabb embere, a magyar oligarchák és strómanok a cipőfűzőjét nem köthették meg. Az volt, amíg két hete meg nem halt Alaszkában, helisíbalesetben.

Vagyonának számottevő részét egy holland székhelyű gyorskölcsöncég, a Home Credit képezte, amely behálózta Kínát – ez pedig nem történhetett volna meg az ottani kommunista párt jóváhagyása nélkül. Úgyhogy a 2010-es évek derekán a feladat egyszerű volt: keríteni kellett egy hatalommal bíró cseh tisztségviselőt, aki hajlandó politikai árat – képletesen: politikai védelmi pénzt – fizetni a cseh állam nevében, Kellner cégének szolgálatában.