Szöllősi Mátyás

’44 decemberének elején, huszonegy évesen egy Berlinhez közeli gyalogsági kiképzőtáborba került, majd egy hónap elteltével a frontra. Belegondolni is szörnyű, hány embert láthatott meghalni, vagy hány embert ölhetett meg ő maga. Miféle rendszert kellett kiszolgálnia akkor, és milyen borzalmakon mehetett keresztül. Hány olyan embert veszíthetett el maga mellől, akik nemcsak testileg, lelkileg is közel kerültek hozzá.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Simon lassan tárta ki az ajtót, mert volt egy olyan érzése, hogy valaki várja. Szeretett volna felkészülni a találkozásra, de tudta, hogy engedély nélkül, ismeretlenül lép be a lakásba mindjárt, és arra gondolt, hogy a találkozásra így nem lehet felkészülni. A levegő megmozdult, amint nyílt az ajtó, és Simont szokatlan otthonosságérzet lepte el. Az első pillanatban ugyan kellemes, de utána már, főleg ebben a szituációban, ijesztő volt. Óvatosan belépett. Azonnal becsukta maga mögött az ajtót, majd, miután fülelt egy kicsit, hall-e valami mozgásra utaló jelet, hogy rajta kívül esetleg más is tartózkodik-e a lakásban, kulcsra zárta az ajtót. Bent félhomály volt. Elsőre legalábbis nehezen tudta kivenni a tárgyakat. Szürkés foltok voltak a fal tövében vagy arrébb, például az egyik ajtónyílás mellett, amit, épp a sötétebb tónusa miatt, jobban észlelt. Állt vagy egy percig, hátha történik valami, de minden csöndes maradt. A tárgyak mozdulatlanul vártak. Talán arra, hogy leessenek, jutott eszébe, mert még az is jobb, mint a ki tudja, meddig tartó tehetetlenség.

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2023